Újra a Király nyomában

A tavalyi séta után ismét!

Az 1883-as szegedi „királynapok”, azaz Ferenc József látogatása emlékére idén is várostörténeti túrákat szervez a Somogyi-könyvtár. Október 15-én (csütörtökön) egy rövidebb séta, 17-én (szombaton) pedig egy hosszabb túra során járhatják végig a vállalkozó kedvű érdeklődők a király által fölavatott vagy megtekintett épületek sorát.

A csütörtöki séta délután 3 órakor indul a Dóm téri könyvtár földszintjéről. Bővebb információ és előzetes jelentkezés a kukkonka@sk-szeged.hu e-mail címen, illetve a 62/425-525/117-es telefonon.

A király nyomában – ott járhatsz, ahová a király is csak hintóval járt címmel meghirdetett szombati emléktúra szervezői a könyvtár mellett a Csongrád Megyei Természetjáró Szövetség és a Szegedi Vörös Meteor Sk. Természetjáró Szakosztály. A jelentkezők három távon, 5, 13 és 20 kilométeres útvonalon vághatnak neki a városnézésnek. Indulás délelőtt 8 és 10 óra között a könyvtár Dóm téri épületéből. A 10 órakor induló csoportokat mindhárom útvonalon túravezető kíséri el. A szombati „királysétákra” a helyszínen jelentkezhetnek az érdeklődők.

A szórólapok letölthetők innen: kiraly és kiralytura

2 gondolat erről: „Újra a Király nyomában

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.