Apátfalvi szakmai nap

Március 29-én megtartottuk második kistérségi szakmai napunkat.

A múltkori jól bevált kis csapatunk (Andóczi Balogh Éva, Bajusz Jánosné, Dobosné Brezovszky Anikó, Nyilas Péter és jómagam) ezúttal Apátfalvára látogatott el.

A találkozó ezúttal is jó hangulatban telt. Az előadások ismét nagyon színvonalasak voltak. Mindegyik előadónk egy kicsit másként beszélt, máshonnan közelítette meg a múltkor már ismertetett témákat.

Andóczi Balogh Évanak köszönhetően egy kis személyes ismerkedéssel kezdtük a napot. A beszélgető kör segítségével mindannyian rá tudtunk hangolódni a szakmai nap programjára, s Éva segítségével megpróbáltuk felvázolni a szakma örömeinek és gondjainak térképét a jelenlévők érzéseinek tükrében.

Első előadóként Magdi a statisztikai adatok közül a jelenlévő településeket emelte ki (Apátfalvára, Csanádpalota, Deszk, Földeák, Kiszombor, Kübekháza, Makó, Maroslele, Óföldeák), ezen adatokat hasonlítottuk össze közösen, s nagy örömömre a jelenlévő érintettek kiegészítéseket is mondtak a száraz tényekhez, így láthattuk, mi is áll a számok mögött.

Anikó kiegészítette az előadását néhány személyes példával képpel, s a hallgatók is elmondták tapasztalataikat, néhány hirtelen kérdésükre is tudott reagálni, ötletet adni az előadó.

Éva – tőle megszokott módon – a hatalmas tudásanyagot rengeteg saját példával támasztotta alá. Még az sem zökkentette ki ( s hadd kérjek itt is bocsánatot ezért), hogy a kölcsön-projektort előadás közben vissza kellett vinni az iskolába. A visszajelzések alapján rengeteg hasznos ötletet kaptak a hallgatók, de természetesen itt is lehetőségük volt saját észrevételeiket, tapasztalataikat megosztani mindenkivel.

A délelőtt lezárásaként Péter ismét sajátos, megfoghatatlan és utánozhatatlan “péteres” stílusában újságírói múltja homályából is hozott fel példákat.  Felhívta a figyelmünket, hogy a sajtó milyen híreket vár, milyen formában. Valamint megtudhattuk azt is, hogy nem csak a könyvtáros külön faj, de az újságíró is. Sosem tudhatjuk, mire csap rá, mi lehet ingerlő számára, de egy biztos: szereti, ha kiszolgálják. Hasznos tanácsait nem tudom továbbadni, meg kell hallgatni!

Az előadások után jutott még egy kis idő a személyes beszélgetésekre, ahol a jelenlévők megoszthatták egymást segítő gondolataikat, ötleteiket. Bízom benne, hogy segítettünk egy kicsit megnyitni a kollégákat egymás felé, bátrabban merünk egymástól kérdezni, tanácsot kérni.

Végezetül szeretném megköszönni vendéglátónknak Muzsnyai Nikolettnek (illetve rajta keresztül a készítőnek, Vajda Lászlónénak) az igen ízletes Pátfalvi kőttes-t és az Apátfalvi gyúrott béles-t. Recepteket kérésre elküldöm 😉

Következő alkalommal április 13-án Felgyőre várjuk Árpádhalom, Csanytelek, Fábiánsebestyén, Mártély, Mindszent, Nagymágocs, Székkutas, Tömörkény könyvtárosait.

Lezárásul néhány kép a napról és az Apátfalvi könyvtárról

2 gondolat erről: „Apátfalvi szakmai nap

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.