Az idei vándorgyűlés pályázatunk nyertese Rafai Mária nyugdíjas kolléganőnk volt. Mari aktív vándorgyűlésre járó tagunk (s mindig sok-sok fotóval és élménnyel számol be a vándorgyűlésekről).

Idén kettős szerepe volt: nemcsak mint résztvevő , hanem városi sétavezető is volt.

Fogadjátok szeretettel beszámolóját! (Mely kötelező eleme volt a pályázati kiírásnak.)  K.J.

Mi-partit rendezett 2024 nyarán a szegedi Somogyi-könyvtár,  SZTE Klebelsberg Könyvtár, a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete.

Főszerepben a MI és mi, a könyvtárosok, akik már régen elfogadták, hogy szakmánk legfontosabb és mindennapi velejárója a változás, az újítás, az innováció. A különböző szakmai programokon, szekciókon rengeteg izgalmas, sokszor meglepő ötlet került napirendre és bemutatásra. Olyanok, amiket a mindennapokban, minden könyvtáros tud használni, és amit aztán akár minden olvasó kipróbálhat, használhat. Sokat hozzáadott a témához a szakmai kiállítók sok érdekes, látványos újdonsága is, ahogy azt minden vándorgyűlésen megtették.

Voltak persze hagyományos kiállítások is: Mesélő évszázadok szépséges könyvei a Somogyi-könyvtár állományából válogatva (a kiállítást Gerencsér Judit, az MKE elnöke nyitotta meg), vagy a korábbi két szegedi vándorgyűlés (1984, 2007) dokumentumainak sokszor megható gyűjteménye. Azokon a képeken olyan meghatározó, közismert kollégákat fedezhetünk fel, akik azóta már nincsenek az élők sorában. A vendégek érdeklődéssel nézték meg a friss Nobel-díjas, a Szegedi Egyetemhez kötődő Karikó Katalinról szóló kiállítást is.

A vándorgyűlés szervezői különös figyelemmel és remek ötletekkel készítettek elő jobbnál jobb szabadidős programokat is. Volt orgonahangverseny az alsóvárosi templomban (ez egyúttal azt is lehetővé tette, hogy ezzel az ország minden vidékéről érkező látogatók megtekinthessék a város központjától távol eső értékes műemlék épületet is. Sikeres volt az esti táncbemutató, és a szervezők számára is meglepetés a több száz fős részvétel az esti vezetett túrán a Belvárosban.  A rengeteg érdeklődő kettéosztás után is nagylétszámú, érdeklődő csoportot képezett. Ehhez  kapcsolódott a Dóm tornyába szervezett esti panorámás toronylátogatás is, ami nemcsak a város esti arcát mutatta meg, hanem azzal az extra látvánnyal is gazdagodott, hogy épp azokban a napokban kezdték el a Szabadtéri Játékok idei  nagyszabású sikerdarabjának, a Rebeccának  a helyszíni, esti próbáit, amit így felülről, a toronyból lehetett nyomon követni… Az esti vezetett séta és a toronylátogatás különlegesen jó és nagyon kedvelt ötletnek bizonyult, külön köszönet a kitalálójának!

Voltak természetesen nappali szabadidős programok is két szakmai esemény közé beékelve.

Nagy érdeklődés kísérte a csütörtöki és a pénteki reggeli városnéző vezetett sétát is. Már az első napon itt is ketté kellet osztani a nagylétszámú érdeklődőket két csoportra. A rendelkezésre álló másfél óra bizony nagyon kevés egy ilyen nagy múlttal, gazdag jelennel, és sok-sok érdekességgel bíró város esetében, mint Szeged. (Gyakorlott vándorgyűlés-járóként mondhatom, ilyenkor a látogatók számára igen fontos szempont a rendezvény helyszínével való alaposabb ismerkedés. Éppen ezért lett olyan sikeres a nulladik nap intézménye, amikor még szakmai programokkal való ütközés nélkül lehet ismerkedni a szervező várossal.) Ezért a séta útvonalát igyekeztünk viszonylag rövid idő alatt a legfontosabb, a város létét meghatározó emlékek köré szervezni. Szóba kerültek a középkori és törökkori emlékek (Palánk, Görögkeleti szerb templom), természetesen az árvíz története és hatása a város további fejlődésére, (elsők között került szóba a „víz előtti, víz utáni” kifejezés fontossága a város történetében.) Sokat beszéltünk a Dóm (Fogadalmi templom) megépítések éppen 50 éven át tartó hosszú történetéről az ötlet kimondásától az épület felszenteléséig, a benne lévő gyönyörű műtárgyakig, a közelmúltban történt változásokig. A Hősök Kapujánál az első kérdés az volt, miért építettek Szegeden más városokhoz képest sokkal nagyobb szabású, jelentőségteljesebb emlékművet. A válasz egyszerű, és szomorú, mert Szeged lakosságából az akkor itt állomásozó nagy létszámú katonai egységek miatt sokkal több áldozata volt A Nagy Háborúnak, amit akkor még mindenki így hívott, mert senki nem gondolt arra, hogy sorszámozni kell, mivel sajnos lesz egy következő is…(több mint 12000 szegedi illetőségű katona volt az első háború áldozata).

Az egész séta során alkalmaztam azt a módszert, hogy amit nem tudtunk megnézni az időhiány miatt, arra felhívtam a figyelmet, és elmondtam az odajutás módját is. Így volt például a Hősök Kapuján található ábrázolások, például a doberdói fa esetén. Az ott megfestett legendás fa eredetije ugyanis szinte mesebeli módon került a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, jelenleg is a Fekete Ház épületében tekinthető meg.

(A híres fa eredeti helyén a Doberdói fennsíkon, San Martino del Carso faluban azóta egy újabb példány fejlődött ki, és emlékeztet a nagy háború hőseire, több jelentőségteljes emlékhellyel és egy civil lakosok (pedagógusok, történészek) által létrehozott meglehetősen gazdag helyi múzeummal, ahol Szeged is igen fontos szerepet kapott, mert ott a honvédő olasz, vagy az akkor betolakodónak számító monarchiabeli katonák emlékeit is őrzik.  Az olasz emlékezetpolitika már régen azt az elvet vallja, hogy ha a katonák életükben egymás ellenségei voltak, akkor halálukban egymás testvéreivé váltak. Ezért van olyan sok szépen karbantartott emlékhely, kápolna, bemutatásra alkalmas lövészárok, közös, gondozott sírkert az Isonzó völgyétől a Doberdó fennsíkján át egészen az Adriai tenger partjáig, ahol az összes katona emlékét nemzetiségétől függetlenül méltón őrzik.)

A séta során ezután felkerestük a Belváros jelentősebb épületeit, parkjait. Megnéztük Szeged kiválóságainak lakóhelyeit (Radnóti, József Attila, Juhász Gyula.) Beszéltünk a távolabbi épületekről, megnéztük a szegedi specialitást, amikor költők, írók mondatait az utca járdáiba, vagy a szökőkút oldalába építették be (Babits, József Attila, Juhász Gyula).  A látogatók kiemelt érdeklődést mutattak a város jó néhány szecessziós épülete iránt. Beszéltünk Lechner Ödön, Magyar Ede és mások tevékenységéről a város építészetében. A Stefániáról indulva megnéztük a magyaros vagy alföldi szecesszió egyedi szépségeit. (Beregi és Deutsch palota). Kijelöltük a távolabbi megtekintésre érdemes épületek helyét, amit aztán az érkezéskor kapott turistatérképpel könnyen felkereshettek, vagy akár még több információt begyűjthettek a Tourinform irodában. Beszéltünk a Víztorony tér és környéke, a Török utca, a Jósika utca és a csodaszép Új zsinagóga épületeiről, aztán a Széchenyi téren, majd Kárász utcán mentünk a vándorgyűlés helyszíneire. Szóba kerültek a Széchenyi tér szobrai, fái, vasasztalai, a Klauzál téren Kossuth Lajos és más hírességek, a sétáló utcán Janikovszky Éva és más lakók, majd a Reök Palota, a szerencsétlen sorsú építőjével (Magyar Ede), a Dugonics tér a megfordított Dugonics szoborral, az Egyetem központi épületével, annak igen változatos történetével. A Honvéd tér a jelentős múlttal rendelkező református templommal, majd a végcélnál az egyetem régi és új épületeivel, az ott tanult hírességekkel.

A séta résztvevői kifejezetten érdeklődők voltak, sokat kérdeztek, sok mindenről beszélgettünk. Többen elmondták, hogy terveznek olyan látogatást Szegedre, amikor hosszabb ideig ismerkedhetnek a város érdekességeivel, szépségeivel. A séta végén tapsoltak, és azt mondták, hogy nagyon informatív volt… Ilyen lelkes, kíváncsi  kollégákkal a séta vezetőjének is élmény volt az együtt töltött másfél óra.

Nagyon informatív, színes, érdekes, sok új ismeretet tartalmazó programot találtak ki és állítottak össze a harmadik szegedi vándorgyűlés szervezői, akiket ezért elismerés és köszönet illet. A következő vándorgyűlés helyszíne 2025 nyarán Debrecen lesz.  (A címben kölcsönzött „mi-parti” egy manapság ritkán használt, középkori eredetű művészettörténeti fogalom, ami az akkori viselettörténetre utal. Arra, hogy azidőtájt nagyon kedveltek voltak azok az öltözetek, amiket több különböző színű (és, vagy) mintájú anyagból varrtak össze. Legtöbbször függőleges osztással, vagyis a nadrág szárai, vagy a felső kabát szárnyai voltak különbözőek, mégpedig jellemzően nagyon eltérő, feltűnő színekkel. Ez a szokás leginkább a bohócok, udvari bolondok, mutatványosok és vándorszínészek öltözetében maradt fenn a későbbi évszázadokon át. Manapság már inkább csak bizonyos kártya figurákon látható.  Mi-parti címmel létezik egy huszadik századi lengyel zeneszerző, Lutoslawski kortárs, klasszikus zeneműve, ami rövid, de a korát igen jól kifejező darab.

A címmel a rendezvény sokszínű, érdekes voltára utaltam.

Rafai Mária