2022. június hónap bejegyzései

Kirándulunk vasárnap… avagy egy könyvtárosnap tapasztalatai

2022. június 16-án tartottuk meg Algyőn a 49. Csongrád Megyei Könyvtárosnapot.  Közel fél évszázada találkoznak a megyei könyvtárosai más és más településen. 50 éve járjuk a megyét, ismerjük meg kollégáink könyvtárát és települését. Jártunk már megyei jogú városban és alig 1000 fős faluban. De mindig, mindenhol jóléreztünk magunkat, és mindig mindenhol megcsodálhattunk valami különlegeset, valami szépet, egyedit.

Az idei könyvtárosnap fő tematikája pont erre épített: a turizmus, az idegenforgalom és a könyvtár kapcsolatára.

Az előzetesen meghirdetett program szerint – a szokásostól eltérően – az idei könyvtárosnap egyben a CSMKE tisztújító közgyűlése is volt. Erről az elsődleges hírt már megírtuk itt a blogon, hosszabb beszámoló pedig majd az új elnökség felállása után lesz, most inkább a szakmai részről szólnék.

Bár csak 2020-ban nem sikerült megrendezni a könyvtárosnapot, azért nagyon jó volt ismét újra élőben találkozni. Az elmúlt évben – köszönhetően talán a rossz időpontnak – sokkal kevesebben voltunk, így most ismét sok rég nem látott ismerőssel találkozhattunk. Így  a szokásos reggeli köszöntő pogácsa/kávé ideje elhúzódott, de jó volt látni az örömteli találkozásokat. Az egyesületi események (elnöki beszámoló, EB beszámoló és a választás elindítása) után a befogadó település polgármestere, Molnár Áron üdvözölte az összegyűlt könyvtároskollégákat.

Témánkhoz szorosan kapcsolódott polgármester úr köszöntője, hiszen egy dinamikusan fejlődő, a turisztikára összpontosító nagyközség Algyő. A maga múltjával, tragédiájával, gyors fejlődésével. Még csak 25 éve vált ismét önállóvá, máris a megye egyik meghatározó települése, köszönhetően az olajmezőknek és a Tiszának. A folyónak köszönheti tragédiáját – hiszen 1879-ben szinte elnéptelenedett a falu -, de reméljük, hogy jövőjét is a Tiszának köszönheti. Ezekről a fejlesztésekről később mi is meggyőződhettünk személyesen.

Mivel a közgyűlés is sok időt elvett, így idén csak két előadást hallgathattunk meg. Elsőként Kukkonka Judit, a Somogyi-könyvtár osztályvezetője (és mint a délelőtt folyamán kiderült a CSMKE frissen megválasztott új elnöke) általánosan igyekezett bemutatni, hogy mit kereshet egy turista a könyvtárban. Judit előadásában igyekezett tematizálni, hogy mit is tehet a könyvtáros az idegenforgalomért.Előadása végére pedig egyértelművé vált, hogy sokat. Nagyon sokat. Ennek feltétele, hogy megismerjük értékeinket. Lehet az maga a könyvtárépület, lehet egy fa, egy különleges emlékmű, egy értékes virágmező. Bármi, ami különleges, egyedi, amit meg tudunk mutatni. Vagy bármilyen szolgáltatás, amivel segíthetjük a településünkre érkezőket. Információk a faluról, a látnivalókról, magunkról. Bízom benne, hogy mindenkit sikerült meggyőzni róla, hogy nem csak nagymultú városokban tudunk hasznosak és értékesek lenni, bármelyik kis faluban is. Elég bizonyíték lehet erre egy egy könyvtárosnap is, hiszen eddig bárhol jártunk, mindenhol sok szépet láthattunk délutáni programjaink során.

Bár fentebb már belinkeltem, de álljon itt Judit előadása:

Miután meghallgattunk egy átfogó előadást (sok Csongrád megyei példával), kiruccantunk a Dunántúlra. Aki egy picit is ismeri a Balatont és a Balaton környékét, az tudja, hogy az ország egyik legfrekventáltabb turisztikai területe. Ezért is kértük fel a balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár igazgatóját és a könyvtár vezetőjét, hogy mutassák be, ők miképpen látják a könyvtár és az idegenforgalom kapcsolatát, a munkájukat. Sáray Anna és Dankó Friderika messziről indítva Balatonalmádi történetét vázolták fel. Azonban ez is szervezesen illeszkedett a témához,  hiszen Almádi valós, modernkori története a vasút megjelenésével, a turizmus hőskorával kezdődött. A 19. század folyamán alakult azzá és olyanná a kisváros, ahol ma heti 55 órában szolgálja a könyvtár a lakosokat és az odalátogatókat. Számunkra nagyon furcsa, hogy Annáéknak a főszezon a balatoni szezon, a nyár. Jelentősen megnő a látogatottságuk, a forgalmuk, a kölcsönzések száma. (Erről a diasorukban adatokat is láthatunk). Átalakul a használói kör, és ezzel együtt az állománymenedzsment feladatok is. Érdekes adatokat hallhattunk a Trianon előtti világról, a Balaton tündökléséről és napjainkról is. Egy pici más világot villantottak fel előadóink, mellyel szintén azt mutatták meg, hogy a könyvtárnak és a könyvtárosnak igenis komoly szerepe van az idegenforgalomban. Elég ha csak annyit említünk, hogy a könyvtár hosszabb ideig tart nyitva, mind a tourinform iroda. Nagyon élvezetes előadáson keresztül ismerhettünk meg egy dinamikus, kreatív csapatot. Érdemes élőben is megtekinteni a könyvtárat, ha arra járunk (és nyáron ez bárkivel előfordulhat). Addig is, nézzük meg az előadást:

 
Í

Az érdekes előadások után lezárult a közgyűlés, valamint a szakmai része is a napnak. Szerencsére mind a három előadónk velünk töltötte a nap többi részét is, így akiben merült fel kérdés – és szerencsére többekben igen – az feltehette nekik átbeszélhették kicsit részletesebben a témát.

Természetesen idén is játszhattatok velünk. Még ebéd előtt kisorsoltuk a Algyő totó idei nyertesét, Meszlényiné Samu Krisztának gratulálunk. (és bebizonyosodott, hogy fejben számolni nehéz, de ez a szervező hibája)

Bízom benne, hogy mindenki érdeklődését felkeltette a tematika, és hazatérve igyekszik megismerni települését, hogy aztán bemutathassa az odatérőknek. Sőt nem elég bemutatni, de érdemes népszerűsíteni is. Mindenki találhat valamit, ami érdekese lehet. Egy halastó, egy kőkereszt, bármi. Nézzetek körül otthon és ismerjétek meg szűkebb környezeteteket!

Így tettünk mi is a nap további részében. A még szinte át sem adott új Tisza-parti étteremben finom halászlét fogyasztva élvezhettük a madárcsicsergést, és beszélhettük át a nap addigi eseményeit. 

Ebéd után egy rövid sétával pedig a könyvtárba invitáltak bennünket házigazdáink, ahol meglepetés  házi lepénnyel várták a könyvtároskollégákat. Bár a könyvtári cica elmenekült a tömeg elől, a könyvtár gólyái örömmel fogadták az oda látogatókat. 

A könyvtár megtekintése után pedig lehetőségünk volt a település egyéb különlegességeit is megnézni. A tájházzal értő idegenvezetéssel ismerkedhettünk, de egy könnyű üdítő sétát is tehettünk a Tisza-parti tanösvényen. Lehet, olyan is volt, aki még a Borbála fürdőt is megcélozta, de ez  már a hivatalos programon túl volt.

A bátrabban oda és vissza is kerékpárral jöhettek végig biztonságon kerékpárúton. A még bátrabban a maradék halászlét is úgy szállították, több kevesebb sikerrel.

Összességében egy jó hangulatú és hasznos szakmai napot tölthettünk ismét együtt. És ha a 100 fölötti létszámot még nem is értük el, de örvendetesen megközelítettük, valamint nagy öröm volt, hogy sok fiatal kolléga is élvezettel töltötte velünk a napot.

Jövőre jubileumi talákozó, reméljük hasonlóan jó témával!

Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a könyvtárosnap sikeréhez, és mindenkinek aki eljött, hogy újra együtt lehessünk!

Végezetül néhány kép (és örömmel fogadjuk a mások által készített fotókat is)


 

Új elnökség

Kedves Tagtársak!

Tegnap a 49. Csongrád Megyei Könyvtárosnapon Algyőn lezajlott a CSMKE idei közgyűlése, mely idén tisztújító közgyűlés is volt. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki részt vett a jelöltállításban, és aki akár személyesen, akár megbízással szavazott, így érvényes lehetett a tisztújítás. Az elmúlt évek sok személyi változást hoztak, így egy teljesen megújult és megfrissült elnökség kezdheti meg a munkáját a formai kötelezettségek után.

Hamarosan érkezik egy hosszabb beszámoló is a könyvtárosnapról, de álljon most itt az új elnökség. Gratulálok mindenkinek, jó munkát kívánok és sok sok kitartást! Közel két évtized elnökségi munka után, tudom hogy sok erő kell!

Tehát a tegnapi közgyűlés után a szavazás eredménye:

Elnök: Kukkonka Judit, Somogyi-könyvtár

Tagok:

  • Barátné dr. prof. Hajdu Ágnes, egyetemi oktató
  • Berta Gyuláné, Mórahalmi Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Dobosné Brezovszky Anikó, Somogyi-könyvtár (titkár)
  • Domjánné Szénási Edit, Németh László Városi Könyvtár (Hódmezővásárhely)
  • Galamb Katalin, Somogyi-könyvtár
  • Savanya Ildikó, Arany János Általános Iskola
  • Sóti Lilla, SZTE Klebelsberg Könyvtára
  • Szekeres-Dancsó Mónika, Szentes Városi Könyvtár

Ellenőrző bizottság:

  • Csüllögné Bogyó Katalin (elnök), (SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általnos Iskola)
  • Galát Gabriella (Somogyi-könyvtár)
  • Nagy Zsuzsanna (Somogyi-könyvtár)

 

Még egyszer gratulálok mindenkinek és jó munkát kívánok!

Oros Sándor

leköszönő elnök

Őszi tanulmányi kirándulás

Kedves Kollégák!

A tavaszi tanulmányi kirándulás sajnos elmaradt. Az elmúlt két év vészterhes idején az őszi “nagy” kirándulás is elmaradt. Azonban idén úgy tűnik, ismét lehet utazni. 

A szervezés zajlik, de 99 %, hogy – megfelelő számú jelentkező esetén – idén megtekinthetünk egy mandarin szüretet.

Az alábbiakban a főszervező Nagy Zsuzsa írását olvashatják, alatt pedig a teljes programot!

Kedves Volt és Leendő Útitárs!
 
Többen kérdeztétek, hogy lesz-e idén mandarinszüret, és a válaszom, hogy IGEN!, szervezzük!
Még a buszosoknál pattog a labda, a bizonytalan üzemanyagárak miatt nem mernek még októberre kalkulálni. De az útiterv készen, szállodafoglalás pipa, idegenvezető pipa.
Így úgy döntöttem, hogy tájékozódásul küldök egy árak nélküli kiírást, hogy ismerkedjetek a programmal, az időponttal tudjatok kalkulálni.
99 %-ban ez lesz a terv, de még kerülhetnek bele változások.
 
Ezt az utazást 2020-ban a fenti tartalommal 120 000 Ft / fő áron hirdettük. Most is lehetett volna tartani, ha nincs háború, felfelé szökő olajárak. Valószínűleg úgy tudjuk majd meghirdetni az utat, hogy max. 8%-nyi áremelés lehetséges a megadott részvételi díjból, ha az olajárak, az €-árfolyam stb. úgy kívánja. Ez szeptemberre valószínűleg ki fog derülni.
A jelentkezés feltétele a teljes ár 40%-ának befizetése lesz majd.
 
Jó hír, hogy jelenleg mindenféle teszt, igazolás nélkül be lehet lépni Bosznia-Hercegovinába! Reméljük, így is marad!
 
Jó böngészést, tervezgetést kívánok!
 
És remélem, nemsokára újra jelentkezem!
 
Üdvözlettel: Zsuzsa
 
Íme a program még egyszer.