2014. február havi bejegyzések

Évfordulós Professzori Pantheon

A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára tisztelettel meghívja Önt 2014. február 25-én 15 órára a József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában megrendezésre kerülő Évfordulós Professzori Pantheon című kiállítás megnyitójára. Megemlékezésünket Egyetemünk egykori professzorainak tiszteletére, Budó Ágoston fizikus és Straub F. Brunó biokémikus születésének 100. évfordulója alkalmából rendezzük.

Megnyitó beszédet mond: Dr. Keveházi Katalin főigazgató – SZTE Klebelsberg Könyvtár, és Dr. Dombi József c. egyetemi tanár – SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék.
A kiállítást rendezte: Gausz Ildikó és Pap Kornélia.

CSMKE új vezetőség

2014. február 20-án összeült a tisztújító közgyűlés. Nagyon szép számmal gyűltünk össze, kis híján szavazatképesek voltunk. (ami 113 fő lett volna, mi 109-en voltunk)

Az előzetes programnak megfelelően zajlott a nap.

Elsőként egy szakmai előadás hangzott el. Sikaláné Sánta Ildikó foglalta össze az elmúlt év egyik legnagyobb olvasásnépszerűsítő projektjét, láthattuk, hogyan zajlott az Olvas a Dél-Alföld, illetve most már eredményekről, adatokról is beszámolt Ildi, tehát igyekezett választ adni arra, hogy olvas-e a Dél-Alföld.

A szakmai előadás után rátértünk az egyesületi életre. Néhány szóban (!) összefoglaltam az elmúlt négy évet. Valóban igyekeztem röviden felvázolni a legfontosabb eseményeket, eredményeket. Így visszatekintve nem is tűnt olyan soknak, pedig mi úgy érezzük, hogy nem unatkoztunk!

Utánam Cs. Bogyó Kati, mint az ellenőrző bizottság elnöke számolt be az elmúlt négy év gazdálkodásáról. Nem untatva a közönséget, csak fő irányvonalakat vázolt. Összességében elhangzott, hogy a gazdálkodás felelősségteljes volt, azonban sajnos némileg csökkent a CSMKE vagyona.
Miután a közgyűlés elfogadta a beszámolókat, az elnökség leköszönt megköszönve a tagságnak az elmúlt négy évet, s a lehetőséget
Ezután a hosszadalmas választási procedúra következett (jelöltek listája, szavaztatás, szavazócédulák elkészítése, szavazás, számlálás stb…), úgyhogy elfogyott minden pogácsa, s az ásványvizek nagy része is.
A szavazás eredményesen zárult, így a délelőtt végére megalakult a CSMKE új vezetősége:
A Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületének vezetőségi tagjai lettek:
elnök: Bajusz Jánosné, Somogyi-könyvtár
vezetőségi tagok:
  • Oros Sándor (titkár),  Somogyi-könyvtár
  • Ácsné Fekete Ilona, nyugdíjas
  • Barátné dr. Hajdu Ágnes, SZTE Felnőttképzési Intézet
  • Galamb Katalin, József Attila Városi Könyvtár és Múzeum, Makó
  • Kovács Tanács Istvánné Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, Ásotthalom
  • Savanya Ildikó, Arany János Általános Iskola, Szeged 
  • Soós Csilla, Németh László Városi Könyvtár, Hódmezővásárhely 
  • Sóti Lilla, SZTE Klebelsberg Könyvtár
Ellenőrző bizottság elnöke
  • Csüllögné Bogyó Katalin,  SZTE Juhász Gyula Alapfokú Művészeti Iskola, Napközi Otthonos Óvoda

Tagok:

  • Mojzesné Süli Anna, Somogyi-könyvtár
  • Paraginé Tóth Edina, Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár

MKE Tanács képviselő:

  • dr Bakonyiné dr. Ficzkó Ildikó, ,  SZTE Klebelsberg Könyvtár

 

A közgyűlésre még egy fontos feladat várt. Dönteni kellett az új tagdíjról. Az új vezetőség tárta a közgyűlés elé a javaslatot, amit a többség elfogadott. Így az új tagdíjunk 2500,- Ft/év, ami tartalmazza az MKE tagsági díjat is (1000,- Ft/év), illetve nyugdíjasoknak, gyesen lévőknek 1000,- Ft/év.

Bízunk benne, hogy ez a pici emelés nem tántorít el senkit sem, s tagságunk száma tovább gyarapszik.

Aki szeretne tag lenni, kérem, vegye fel a kapcsolatot velem: oros@sk-szeged.hu, 62/425-525 vagy bármely más fórumon!

Köszönjük a tisztújító közgyűlésen  megjelent kollégáknak a részvételt!

A végéről pedig nem hiányozhat a képes összefoglaló sem:

8. Könyvtári Éjszaka: 2014. március 27.

“Egy nehéz nap éjszakája”
A beat nemzedékről az Y generációnak

2014. március 27. 19.00-24.00

Az esztendő legnagyszabásúbb könyvtári rendezvénye idén visszatér a korábban megszokott és népszerűvé vált keretek közé: ismét az esti-éjszakai órákban várjuk vendégeinket 2014. március 27-én 18 és 24 óra között a nyolcadik Könyvtári Éjszakára. Mostani időutazásunk célpontja nem a távoli múltban, hanem csupán néhány évtizednyire van tőlünk: ezúttal a beat-korszakot szeretnénk feleleveníteni a film, a zene, az irodalom és tárgyak segítségével. Programjaink során megidézzük Woodstockot és a Beatles-t, Kerouac, Ginsberg és Updike világát, az op-art-ot, a Ki Mit Tud-ot (várjuk a jelentkezéseket az szteek@gmail.com címen), a hippi életformát idéző Volkswagen-kisbuszt, a twistet és a letkisst, a pöttyös és csíkos regényeket, az Öreg néne őzikéjét diafilmen, és hagyományosnak számító programjaink, előadásaink, kiállításaink, vetélkedőink, játékaink is e korszak jegyében és díszletei között zajlanak majd.

Várunk mindenkit szeretettel a 8. Könyvtári Éjszakán az SZTE Klebelsberg Könyvtárba!

CSMKE tisztújító közgyűlés

Kedves Kollégák, Kedves egyesületi tagok!

A Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete 2014. február 20-án tartja tisztújító közgyűlését. Kérünk Benneteket, hogy minél többen vegyetek részt a közgyűlésen, hiszen érdemben szavazni, dönteni csak akkor tudunk,  ha a tagjaink legalább 50%-a + 1 fő jelen lesz.
A tisztújítás mellett a közgyűlésnek kell megszavazni, jóváhagyni  a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Tanácsába a mi  egyesületi  képviselőnket, a küldötteket,  dönteni az idei évi tagdíj összegéről.

(A döntés után helyben lehetőség lesz befizetni a 2014-es évre szóló tagdíjat, hogy minél hamarabb megkaphassa mindenki az érvényességi matricát.A 194/2000. (XI. 24.) Korm. rendelet a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezményekről szóló kormányrendelet 2. §. e. pontja alapján  az MKE kártyával és érvényes matricával rendelkező  egyesületi tagok díjtalanul látogathatják az állami múzeumi intézményeket és kiállítótermeket. Ezért fontos a tagdíjak minél gyorsabb befizetése, hogy igényelni lehessen az MKE-től a 2014-es évre szóló matricákat.)

A választáson kívül egy szakmai előadás lesz:  9.00 órától

Olvas a Dél-Alföld? Olvasó Dél-Alföld – Olvasás (megye)határok nélkül című projekt befejezéséről
Sikaláné Sánta Ildikó a Somogyi-könyvtár igazgatóhelyettese tart egy előadást.

A teljes program és időbeosztás letölthető innen.

Sok szeretettel (és némi ásványvízzel) várunk minél több kollégát!

 

 

Herta Müller kiállítás

A Nobel-díjas romániai származású,  Németországban alkotó Herta Müllerről nyílik kiállítás 2014. február 18-án 16 órakor az SZTE Klebelsberg Könyvtárban, A szavak ördögi köre” címmel.

A kiállítással a Goethe Intézet az írónő életét és munkásságát mutatja be, a németajkúak
lakta Bánátban töltött gyermekkorától az irodalmi Nobel-díj átvételéig. A kiállításon Herta Müller családjának tulajdonában lévő dokumentumokat és fényképeket láthatunk. A televíziós interjúkban az írónő  Romániában és Németországban töltött éveiről beszél,  valamint az írásról és mindarról, ami foglalkoztatja.
A kiállítást meg nyitja  Dr. Keveházi Katalin (SZTE Klebelsberg Könyvtár), Dr. Hárs Endre (SZTE Germán Filológiai Intézet) és Ursula Kanyó (Goethe Intézet). Bevezetőt tart Dr. Vincze Ferenc (MTA-ELTE).

Herta Müller kiállítás, SZTE Klebelsberg Könyvtár 2014. február 18.

Együttgondolkodás a KSZR-ről

2013 nagy változásokat hozott a Somogyi-könyvtár életében is. A már többször, több helyen ecsetelt törvényi módosítás értelmében 25 kistelepülési önkormányzattal kötött szerződést a könyvtár könyvtári szolgáltatás ellátására a megyében.

Az elmúlt év a tanulás éve volt. Az új szolgáltatás új kihívások elé állította a könyvtárat.

2014. február 6-án egy közös értékelésre, a felmerülő problémák átbeszélésére vártuk a települések polgármestereit, a jegyzőket valamint a szolgáltató helyek könyvtárosait.

Szándékunk az volt, hogy a „hogyan tovább?” kérdésében együtt gondolkozzunk.

Az év eleji visszatekintés, a beszámolók készítése során ismét szembesültünk a problémákkal. Nagyobb kérdések, kisebb problémák merültek fel az egész év folyamán is. Ezekre kerestük együtt a választ. Kértük, hogy a másik fél is vesse fel az ő problémáit, így közösen, együtt tudjunk beszélni.

A nap folyamán igazgató asszony köszöntője után (amit egyéb elfoglaltságai miatt Bajuszné Magdi tolmácsolt/olvasott fel), első előadónk Sikaláné Sánta Ildikó, a Somogyi igazgatóhelyettese volt.

2014-02-06 09.41.42

 

Ildikó a visszatekintésen kívül elsősorban az elmúlt évi törvényi változásokat emelte ki előadásában. Kiemelte Somogyi-könyvtár és az önkormányzatok törvényi kötelezettségei. Nagy ívű áttekintésében igyekezett – szerintem sikerrel – rendet tenni a gyorsan változó jogszabályok erdejében.

 

 

 

 

 

Ildikó után jómagam próbáltam néhány gondolatban összefoglalni, hogy mit is csináltunk egy éven keresztül. Nem sokkolva a közönséget, azért néhány számadatot is kivetítettem. Szeretem a statisztikát.

A múltba révedés után Bajuszné Magdi a jövőképünket vetítette elénk, azaz röviden összefoglalta 2014-es terveinket, vázolta ötleteinket.

 

Az előadások után a közben, illetve az elmúlt évben felmerülő kérdésekre kerestük a válaszokat közösen. Sajnos reményeinkhez képest kevésbé volt parázsvita, de azért néha sikerült kiugratnunk a nyulat a bokorból. Néhány kérdést nyitva hagytunk, időt és teret adva a jelenlévő polgármestereknek/jegyzőknek azok végiggondolására.

 

Jó magyar szokás szerint a beszélgetést lezáró kávézás/pogácsázás során sikerült a legtöbb felmerülő kérdést megvitatnunk.

2014-02-06 09.34.05

 

Összességében hasznos délelőtt volt, a 25 szerződött község közül 10 települést képviselt polgármester/jegyző, s minden településről érkezett ott szolgáltató könyvtáros.

 

Biztos sok kérdés maradt benne mindenkiben, de elindult egy párbeszéd. Bízunk benne, hogy látva a lehetőséget, a közös nevező keresést, ezután még szorosabban együtt tudunk dolgozni a települések vezetőivel.

Végül a szokásoknak megfelelően egy rövid képes összefoglaló a CSMKE webalbumából

Finnugor hónap az SZTE Klebelsberg Könyvtárban

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár szeretettel meghívja Önt A vízimadarak népe és a Tekereg az út, kanyarog az út” c. kiállítások közös megnyitójára,  amely 2014.02.10-én 15:00-kor kerül megrendezésre a Könyvtár átriumában.

A megnyitót követően 2014.02.10. 15:45-től kezdődik Horváth Csilla: „Rokon népek szárazon, vízen és online” c. vetítéses élménybeszámolója szibériai tanulmányútjáról.

A kiállítások 2014. február 24-ig tekinthetők meg a Klebelsberg Könyvtár nyitvatartási idejében. A látogatásuk ingyenes.

A kiállításokról bővebben alább olvashatnak:

A vízimadarak népe: Lennart Meri filmes vándorútjai 1969-1988

Lennart Meri, volt észt köztársasági elnök filmes kutatóként 1969-1988 között a finnugor népeknél folytatott expedíciókat. Munkáját dolgozza föl a finnugor népek változatos kultúráját bemutató fotókiállításunk, melynek 2014. február 10-én 15 órakor lesz a megnyitója.

Lennart Meri (1929–2006) küldetésének tartotta, hogy elmesélje az észtek és nyelvrokon népeik ősi történetét, választ keresve a kérdésre: kik vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk. Vándorútjai elvezették a legtávolabbi szibériai falvakból egészen Magyarországig, miközben egyedülálló filmfelvételeket és fotókat készített. A beszédes fényképek mellett visszaemlékezések is olvashatók, melyeket Szegeden első ízben láthat a nagyközönség.  A kiállítás anyagát a Magyarországi Észt Intézet, a Fenno-Ugria Egyesület és az Európai Lennart  Meri Alapítvány jóvoltából mutathatjuk be.

„Tekereg az út, kanyarog az út” – nyelvrokonaink tárgyaik és könyveink tükrében címmel az észt fotókiállítás mellett egy másik rendkívül érdekes kiállítás is várja az érdeklődőket: a tárlókban az SZTE Finnugor Nyelvtudományi Tanszék munkatársai által kutatóútjaik során összegyűjtött tárgyak láthatóak. Rendkívül szép és személyes tárgyakat láthatnak majd az érdeklődők: főleg népművészeti és hétköznapi használati tárgyakat, amelyek azonban közel hozzák hozzánk az oly távol élő nyelvrokonaink kultúráját.

 

Segédkönyvtáros képzés – ismét

Kedves Kollégák!

A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár  (munkaügyi nyilvántartási 
száma 06-0007-04)  OKJ-s (azonosító száma: 52 322 01 )
  450 órás (350 kontakt óra + 100 óra könyvtári gyakorlat) 
segédkönyvtáros képzést hirdet 2014. március 14.- 2014. november 14. 
között . A képzés záróvizsgája 2014. december 8, 12.-én lesz.

A tanfolyam díja: 150,000,- + vizsgadíj
jelentkezési határidő: 2014. március 01.

A segédkönyvtáros képzés szakmai és vizsgakövetelményeit a 37/2013 (V. 
28.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó 
szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló rendelet 
tartalmazza.

A képzést pénteki és hétfői  napokon 9 órától 15.30 óráig tartjuk.

A tanfolyammal megszerezhető szakképesítés szintje: felső középfokú

A képzés három modulból áll: A könyvtári rendszer működése, Könyvtári 
gyűjteményszervezés és állományfeltárás, Könyvtári olvasószolgálat és 
tájékoztatás
(A könyvtáros asszisztens szakképesítéssel és a könyvtári asszisztens 
rész-szakképesítéssel rendelkezők a képzési program egyes  témaköreinek 
óralátogatásai alól felmentést kaphatnak, de modulzáróvizsgát nekik is 
teljesíteni kell, melynek időpontjai az egyes modulok utolsó képzési 
napjai lesznek.    Ugyanis szakmai záróvizsgára való jelentkezés 
előfeltétele a sikeres modulzáró vizsgák megléte. Könyvtári munkakörben 
dolgozók felmentést kaphatnak a szakmai gyakorlat elvégzése alól.)

A tanfolyam díja: 150 000,- + vizsgadíj

A jelentkezés feltétele: érettségi bizonyítvány
Jelentkezési határidő: 2014. március 1.
A tanfolyamot legalább 10 fő jelentkezésével tudjuk elindítani!

A tanfolyam helyszíne: Somogyi-könyvtár 6720 Szeged, Dóm tér 1-4.

További információ: Bajusz Jánosné 62/425-525, 
e-mail:bajusz.janosne@sk-szeged.hu