CSOMEKÖV kategória bejegyzései

CSOMEKÖV 2017

A Csongrád Megyei Könyvtárhasználati Vetélkedő sok évre nyúlik vissza. Immáron nagy hagyományokkal rendelkező évről évre visszatérő megmérettetés ez. És nagy öröm számunkra, hogy még mindig sok lelkes diákot mozgósít. Az elmúlt évi kihagyás után az idei verseny megújult. Bízom benne, hogy ez a megújulás egy folyamat része. Sok sok év után a vetélkedő megálmodója és motorja Sáráné Lukátsy Sarolta egy picit megpihenve átadta a stafétabotot. 

A fő szervező, a feladatok összeállítja Savanya Ildikó, az Arany János Általános Iskola könyvtárostanára, a CSMKE Iskolaikönyvtáros szekciójának vezetője volt. Azonban idén aktívan csatlakozott a szervezéshez a Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtára, valamint a lebonyolításban részt vállaltak a művészeti részleg, valamint a fiókhálózat munkatársai is.

A feladatsor összeállítása, az előzetesfeladatok megadása Ildikó munkáját dicséri. Ő végezte a szervezés (15 csapat!) időigényes és fárasztó feladatát is. Nagyon szépen precízen állította össze a vetélkedőt, de a Somogyi-s kollégák áldozatos munkája is segítette a rendezvény sikerét.

Idén 45 diák 10 iskolából 15 csapattal érkezett a Somogyi-könyvtárba. A sok diák mozgatása nagy kreativitást igényelt. Ennyi tanulóval csak több helyszínen egyszerre tudtunk foglalkozni. Így a három korcsoport három (illetve inkább négy) helyszínen oldotta meg a feladatokat forgószínpad szerűen. Részben a gyerekkönyvtárban, részben az első emelet több pontján voltak gondolkoztató vagy éppen kutatást igénylő feladatok. De természetesen idén sem hiányoztak a kreativitást igénylő játékok sem.  

A helyes megoldásokhoz szükség volt a kézikönyvek ismeretére és használni tudására, kellett hozzá okostelefon és számítógép/internetismeret. Tudni kellett böngészni a sorok között és a weblapokon.

Az eredmények azt mutatták, hogy ezek szinte mindenkinek mentek. Nagyon kicsi különbségek döntöttek az egyik vagy a másik csapat javára. A diákok nagyon ügyesek voltak. És még az is bebizonyosodott, hogy a netes források nem mindig olyan megbízhatóak. Gyorsak, néha nagyon könnyű megtalálni a látszólag jó megoldást, de gyakran hibás vagy hiányos adatokat kaphatunk. Szóval bízom benne, hogy látták a résztvevők, hogy a forrásokat fenntartással kell használni, és lehetőség szerint több oldalról megvizsgálni egy-egy kérdést.

A zsűri asztal felől nézve egy nagyon mozgalmas és fárasztó délelőttöt tölthettünk együtt. És nagyon remélem, hogy mindezek mellett nagyon hasznos is volt. A szervezők számára biztos, hiszen mindenből lehet tanulni. A CSMKE számára igen, hiszen jó programot mindig érdemes támogatni és segíteni. Remélem, hogy a Somogyi-könyvtár számára is, hiszen egy sikeres könyvtári program megvalósulását segítette és emelte még színvonalasabbá. Végül a legfontosabbak, a diákok, számára is hasznos volt. Tanulhattak, játszhattak, tapasztalatot szerezhettek egy hosszúra nyúlt délelőtt folyamán. És természetesen senki sem távozott üres kézzel!

Bízom benne, hogy nem csak matériát, de szellemi javakat is vittek magukkal a diákok.

Ezúton is köszönjük nekik és felkészítő tanáraiknak, könyvtáros kollegáinknak a fáradságos és kitartó munkát. Jövőre újra találkozunk!

A végén álljon itt mind a három korcsoport győztese. Gratulálok mindenkinek!

Még egyszer köszönöm a munkát  a szervezőknek, a lebonyolítóknak, a felkészítőknek, valamint az összes résztvevő lelkes tanulónak!

A fotók megtekinthetők a CSMKE fotótárában!

 

CSOMEKÖV 2017

Kedves Kollégák!

Idén megújul a Csongrád megyei könyvtárhasználati vetélkedő. A szervezésbe ezúttal aktívan bekapcsolódik a Somogyi-könyvtár, illetve a gyermekkönyvtára. Alant a szervező (A CSMKE Iskolaikönyvtáros szekciójának vezetőjének) levelét közlöm.

A teljes felhívás pedig itt elérhető és letölthető!

Kedves Kollégák!

A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár igazgatójával és kollégáival egyeztetve a megyei könyvtárhasználati verseny 2017. február 23-án 9.30-12.30 között kerül megrendezésre.
A téma a tolerancia. Nincs kötelező olvasmány, de van előzetes feladat, amit a versenyfelhívásban olvashattok.
A négy korcsoport a könyvtáron belül négy helyszínen forgásban vetélkedik majd. A felkészüléshez érdemes felfrissíteni vagy megerősíteni a kézikönyvekben való információkeresést, de az ETO és a periodikák csoportosításának ismerete is hasznos lehet. Jó, ha okos telefon is van a diákoknál!
Várom a csapatok jelentkezését!
Jó felkészülést kívánok!

CSOMEKÖV 2014

Az eddigi hagyományokkal kissé szakítva, az idei CSOMEKÖV-ről egy résztvevő beszámolója alapján tájékozódhatunk.

Ehhez nem kell mást tenni, mint a sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola blogjára kattintani!

Közben a Délmagyarország hasábjain megjelent Sáráné Saci néni beszámolója is, amely itt is olvasható.

A további eredmények: (a pontos iskola nevek belinkelve)

Április 9.

I. kategória:

1. Arany János  Általános Iskola, Szeged                               115 pont

2. Szatymaz, Általános Iskola                                                      91 pont

II. kategória:

1. SZTE Ságvári E. Gyak. Ált. Iskola, Szeged                               234 pont

2. Arany J. Ált. Iskola, Szeged                                         173 pont

3. Pallavicini S. Ált. Iskola, Sándorfalva                           163  pont

Április 10.

III. kategória:

1. SZTE Ságvári E. Gyak. Gimn., Szeged                         176 pont

2. SZKKVSZI Kőrösy J. Közgazd. Szakkp.isk., Szeged      149 pont

3. Kiss Ferenc Erdészeti Szakkp.isk., Szeged                                  129  pont

IV. kategória:

1. SZTE Ságvári E. Gyak. Gimn., Szeged                         241 pont

2. Deák F. Gimnázium, Szeged                                                 206 pont

3. Kiss F. Erd. Szakkp.isk., Szeged                                   155 pont

CSOMEKÖV 2013

Idén is nagy sikerrel lezajlott a CSOMEKOV, azaz Csongrád Megyei Könyvtárhasználati Vetélkedő. Alant a fő szervező, mozgatórugó, megálmodó Sáráné dr. Lukátsy Sarolta, azaz SACINÉNI beszámolója olvasható, illetve letölthető.

Saci néni jóvoltából még a forgatókönyvet is nyilvánossá tehetem, itt található.

ÖSSZEHÁZASÍTOTTUK PETŐFIT JUHÁSZ GYULÁVAL

 2013 ápr. 18-19-én mi is megünnepeltük a költészet napját a CSOMEKÖV hatvanhat résztvevőjével. Az egyik legnagyobb és világszerte legismertebb magyar költő, Petőfi Sándor születésének 190. évfordulóján és a legszegedibb, leginkább mellőzött, sorsát szenvedésként megélő költő, Juhász Gyula születésének 130. évfordulóján tisztelegtünk emlékük előtt.

Szakszerűen és ötletesen megrajzolt térképek készültek mindkettejük életútjáról, minden csapattól hallottunk szép Petőfi- és Juhász Gyula-verseket ihletett vagy kevésbé sikerült tolmácsolásban.

Az Alföldről és a Tiszáról megrajzolt vers-illusztrálás után csak magánhangzók alapján kellett fölismerni néhány verset, és a kézikönyvek, laptopok adatait kutatva kellett megtalálni a helyes választ a kihúzott kérdésekre. A János vitéz és A helység kalapácsa egyes jelenetei elevenedtek meg a csapatok előadásában, és néhány jellemzőből kellett ráismerni Petőfi, illetve Juhász Gyula kortársaira, ismerőseire. Az egymásnak feladott versidézetekben és ezek kitalálásában nem nagyon jeleskedtek, de a jó hangulatú versenyek végén megérdemelten győztek a következő csapatok:

 5-6. osztály

I. Koszta J. Ált. Iskola, Szentes                      181 pont         Felkészítő tanár: Csorba Ildikó

II. Arany J. Ált. Iskola, Szeged                        154   ”             Felkészítő tanár: Savanya Ildikó

III. Pallavicini S. Ált. Iskola, Sándorfalva       140  ”      Felkészítő tanár: Szántóné S. Katalin

 

7-8. osztály

I. Arany J. Ált. Iskola, Szeged                          202 pont         Felkészítő tanár: Savanya Ildikó

II. Juhász Gy. Gyak. Ált. Iskola, Szeged          180  ”              Felkészítő tanár: Cs.Bogyó Katalin

III. Ságvári E. Gyak. Ált. Iskola, Szeged          171   ”           Felkészítő tanár: Hegyiné Sz. Szilvia

 

9-10. osztály

I. Ságvári E. Gyak. Gimn., Szeged                 195 pont         Felkészítő tanár: Tóthné N. Katalin

II. Kiss F. Erd. Szakkp., Szeged                       152  ”              Felkészítő tanár: Felföldi Ágnes

III. Kőrösy J. Közg. Szakkp., Szeged                129  ”              Felkészítő tanár: Fülöp András

 

11-12. osztály

I. Ságvári E. Gyak. Gimn., Szeged                 207 pont         Felkészítő tanár: Tóthné N. Katalin

II. Deák F. Gimn., Szeged                               206  ”          Felkészítő tanár: Nagyné B. Gabriella

III. Kiss F. Erd. Szakkp., Szeged                      190  ”              Felkészítő tanár: Felföldi Ágnes

 

Köszönetet mondunk a felkészítő tanároknak és a házigazdáknak: a Somogyi Könyvtár igazgatóságának és a gyermekkönyvtár munkatársainak, a Kőrösy J. Közgazdasági Szak-középiskola könyvtárostanárának és az Arany J. Ált. Iskola igazgatóságának a gondos szervezésért, a péksütemény- és ásványvíz-szállításért, valamint a Csongrád M. Könyvtárosok Egyesületének anyagi és erkölcsi támogatásáért.

Minden csapat keményen dolgozott a győzelemért, de a legfontosabb a sok megszerzett ismeret és a közös játék. Mindenkinek gratulálunk és további okos búvárkodást kívánunk a költészet, az irodalom területén.

Sáráné dr. Lukátsy Sarolta

szervező és levezető tanár

 

CSOMEKÖV 2012

A kezdeti nehézségek ellenére idén tavasszal is sikeresen lezajlott a Csongrád Megyei Könyvtárhasználati Vetélkedő, köszönhető ez elsősorban Sáráné Lukátsy Saroltának, valamint a lelkes fiataloknak, s felkészítő tanáraiknak.

Az eredményekkel együtt álljon itt egy kis beszámoló Saci néni tollából:

MI LENNE, HA..

Mi lenne, ha túlélnénk egy katasztrófát, sőt esetleg sikerrel jönnénk ki belőle? Nekünk sikerült!

Összegyűjtöttünk számtalan árvizet, földrengést, pusztító járványt és háborús inváziót, kitotóztuk, hogy melyek voltak a legnagyobb katasztrófák. Aztán interjút készítettünk a katasztrófa-turistákkal és szemtanúkkal, folyóiratot szerkesztettünk a különböző, katasztrófákat kutató intézetek számára. Még Noé bárkájába is betereltünk számos gerinces és gerinctelen állatot, növényt (no, ezeket csak leírtuk), aztán a tudományok és a könyvek segítségével meghatároztuk a cunamik és hurrikánok, sőt a Richter-skála lényegét.

Találtunk tíz, túlélésre alkalmas tárgyat a nagy atomrobbanás utáni korszakhoz, valamint megmentettünk néhány igazi értéket az emberiség kincseiből, a Gutenberg-bibliától a Tadzs Mahalig. Térképen is bemutattuk az ikertornyok ledőlésének és a Titanic elsüllyedésének helyét. Végül megüzentük utódainknak, hogy jobban vigyázzanak erre a kék bolygóra, hogy be ne következzék a világvége.

Mindennek lebonyolításához erkölcsi és anyagi támogatást kaptunk a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól, a Somogyi-könyvtár lelkes stábjától és a Kőrösy J. Közgazdasági Szakközépiskola vezetésétől, valamint a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületétől.

Hogy nem hiába dolgozott a Katasztrófák – itt a világvége? címmel megrendezett megyei könyvtárhasználati verseny 20 csapata (általános iskolától a gimnáziumig), álljon itt a négy kategória győzteseinek névsora:

 

5-6. osztály:

I. Szeged, Ságvári E. Ált. Iskola csapata                                                       191,5 pont

II. Sándorfalva, Pallavicini S.  Ált .Iskola csapata                                        181       ”

III. Szeged, Juhász Gy. Gyak. Ált. Iskola csapata                                         161,5   ”

7-8. osztály:

I. Szentes, Koszta J. Ált. Iskola csapata                                                              174      ”

II. Szatymaz, Ált. Iskola csapata                                                                           170,5   ”

III. Sándorfalva, Pallavicini S. Ált. Iskola csapata                                         168      ”

9-10. osztály:

I. Szeged, Ságvári E. Gyak. Gimnázium csapata                                         158      ”

II. Szeged, Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola csapata                    114      ”

III. Szeged, Vasvári Pál Közgazd. Szakközépiskola csapata                       97      ”

11-12. osztály:

I. Szeged, Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola csapata                     140     ”

II. Szeged, Ságvári E. Gimnázium csapata                                                      132     ”

III. Szeged, Széchenyi I. Gimnázium csapata                                                121    ”

 

Gratulálunk minden résztvevőnek a szép eredményekhez!

Sáráné Lukátsy Sarolta

szerkesztő és játékvezető

Végezetül néhány kép a rendezvényről: