2010. január havi bejegyzések

Kovács Máté Alapítvány pályázata

A Kovács Máté Alapítvány megjelentette a 2010-es pályázati kiírását informatikus-könyvtár szakos hallgatók, tanszéki oktatók és könyvtártörténeti kutatást végzők, Kovács Máté tanítványai, valamint életműve, illetve a korszak iránt érdeklődők számára.

Pályázni 5-20 lap terjedelmű, korrekt, informatív, alapos hivatkozásokkal ellátott és a tudományos közlés szabályai szerint elkészített dolgozattal lehet.

Kiírt témák:

  • Kovács Máté bibliológiai koncepciójának forrásvidéke, kialakulása
  • Iskolát teremtett-e Kovács Máté tudományfelfogása?
  • Kovács Máté tudományszervezői tevékenysége
  • Használható-e és miként Kovács Máté kommunikációs felfogása manapság?
  • Mit mondana el Kovács Mátéról egy, a hazai könyvtártudományi iskolák és a jelenlegi tudományszervezésről szóló konferencián?
  • Kovács Máté szerepe az egyetemi könyvtáros képzés létrehozásában és az 1952. évi minisztertanácsi határozatban
  • Kovács Máté szerepe az 1956. évi 5. sz. tvr. létrejöttében
  • Milyen hatással volt /lehetett/ Kovács Máté az 1976. évi tvr. megszületésére?
  • Milyen előadást vállalna Kovács Máté és a hazai könyvtári jogalkotás 1952-től napjainkig c. konferencián?

A pályázatok két szakaszban adhatók be. I. Aki konzultációs segítséget kér, az elképzeléseit vagy bő és alapos téziseit 2010. május 31-ig juttassa el az Alapítvány kuratóriumi titkárához, dr. Hangodi Ágneshez (elektronikus úton, csatolt file-ban a hangodi@oszk.hu e-mail címre, vagy nyomtatott formában az OSZK Könyvtári Intézet, 1827 Budapest, Budavári palota F. ép. postacímre). II. Aki a konzultáció lehetőségével nem kíván élni, az írásban rögzített pályamunkáját 2010. november 1-jéig küldje el a megadott címre.

A pályázat szövege innen letölthető.

CSMKE tisztújító közgyűlés

Kedves Kollégák!

A CSMKE vezetőségének megbízatása hamarosan lejár. Ezért 2010. február 25-én tisztújító közgyűlést tartunk.

A jelölőbizottság már megkezdte munkáját, hamarosan bizonyára mindenkit felkeresnek.

A választást és az elnöki beszámolót megelőzően dr. Bakonyiné dr. Ficzkó Ildikó beszámolót tart a 2009-es IFLA konferencián látottakról.

A teljes programot a meghívó tartalmazza.

Kérem, minél többen próbáljanak személyesen megjelenni.

Sok szeretettel várunk mindenkit!

Oros Sándor

elnök

Kitüntetések a Magyar Kultúra Napján

Pénteken (január 22-én) ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. A kollégák számtalan helyen megemlékeztek erről az ünnepről.

Ezen a napon több kulturális díjat is átadnak.

Így Szeged Megyei Jogú Város ekkor adja át a Szeged Kultúrájáért díjakat, valamint a Kölcsey-emlékérmet.

A Somogyi-könyvtár, valamint a CSMKE javaslatára 2010-ben Kölcsey-emlékérmet vehetett át Molnár Mária, a Somogyi-könyvtár nyugalmazott osztályvezetője. Ez úton is gratulálok neki az Egyesület nevében.

Szintén ezen a napon Bibliotéka emlékérmet vehetett át az Oktatási és Kulturális Minisztertől Horváth-Varga Margit, a csongrádi Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ igazgatója. Örömteli a hír, hogy ismét országos kitüntetésben részesülhetett egy Csongrád megyei kollégánk! Gratulálunk!

Szintén a Magyar Kultúra Napja alkalmából Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a Csongrád Megye Közművelődéséért Díjat adott át G. Szabó Lenkének, a Szentes Városi Könyvtár igazgatójának.

Minden kitüntetnek szívből gratulálok mind a magam, mind az Egyesület nevében!

Figyelemfelhívás

Több hírforrásból hallottam/olvastam, s most már a KATALISTEN is megjelent a hír:

A német valamint a francia kormány mindenkit, közhivatalokat, magánembereket erősen eltanácsol az Internet Explorer használatától. Az ok, amit a Microsoft is bejelentett, hogy egy súlyos védelmi hibát találtak a programban, így hozzáértők könnyen hozzáférhetnek a pc-nken tárolt adatainkhoz.

Megoldásként alternatív böngészőket ajánlanak.

Néhány forrás:

http://hirek.prim.hu/cikk/76304/
http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-1244138/Internet-Explorer-Germany-warns-using-IE-Microsoft-admits-browser-weak-link-China-Google-hacks.html
http://hvg.hu/Tudomany/20100118_internet_explorer_kockazat_parizs_certa.aspx

Érdemes odafigyelni!

Papp Lajos Balástyán

2010. január 9-én a balástyai Rendezvényház vendége volt dr. Papp Lajos.

Az egyik szervező/vendéglátó, Gömöriné Kordás Gabi, kiemelt néhány gondolatot a “Szívvel-lélekkel” című előadásból.

Az előadó a magyar kultúra hagyományainak ápolása kapcsán a magyar népdalkincs gazdagságáról beszélt. Arról, hogy ez több mint 200 ezer magyar népdalt jelent, aminek csak a fele van lekottázva!

Hallhattunk meséink fontosságáról, a gyermekeink életében betöltött szerepéből.

Beszélt még a zaklatott, hajszolt életmód kapcsán a szívről, mely csak két dobbanás között tud pihenni. A jelenkor embere azonban, amikor pihen, akkor is tv-t néz, számítógépezik, ami olyan fölösleges izgalmi állapotot teremt, mely még inkább megterheli a szívünket, aminek meg is lehet a következménye.

Életmód-vezetési, valamint táplálkozási tanácsokat is kaphattak a hallgatók.

Az előadó beszélt a magyarságunkról, hagyományaink ápolásának fontosságáról, a természet tiszteletéről, a tiszta ivóvíz megőrzésének szükségességéről is.

Összességében nagyon érdekes és hasznos volt minden jelenlévő számára az előadás, akik szinte megtöltötték az iskola tornatermét. A professzor úr az előadás után még hosszú ideig elbeszélgetett az érdeklődőkkel.

S néhány kép az előadásról:

Megyei továbbképzés – kiegészítések

Kedves Kollégák néhány kiegészítést tennék a meghívóhoz, hogy miért is fontos a személyes jelenlét:

Várhatóan szó lesz

  • a szuper-bruttósításról,
  • az adójóváírásról,
  • az adóterhet nem viselő járandóságról,
  • az adóelőleg megállapítás módjáról
  • adóelőleg
  • meghatározása során figyelembe vehető költségről
  • kereset kiegészítésről

Szóval sok nagyon fontos információ elhangzik majd.

Várunk mindenkit!

Kedves Kollégák!

Az év első továbbképzése  2010. január 21-én csütörtökön lesz a könyvtár I. emeleti folyóiratolvasó termében 9.30 órai *kezdéssel.

Témáink:

– 2010. évi adóváltozások ( ez mindenki érint, mint munkavállalót)

– a 2008. évi CV. törvény a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról, az új államháztartási szakfeladat rend használata

Előadó: Fári Beáta,  a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatóságának osztályvezetője

Visszajelzést kérek a részvételi szándékról január 15-ig: bajusz@sk-szeged.hu-ra.

Bajuszné Magdi

Kedves Kollégák néhány kiegészítést tennék a meghívóhoz, hogy miért is fontos a személyes jelenlét:

Várhatóan szó lesz

  • a szuper-bruttósításról,
  • az adójóváírásról,
  • az adóterhet nem viselő járandóságról,
  • az adóelőleg megállapítás módjáról
  • adóelőleg
  • meghatározása során figyelembe vehető költségről
  • kereset kiegészítésről