2016. május havi bejegyzések

44. Csongrád Megyei Könyvtárosnap – Sándorfalva

Új év, új könyvtárosnap. A közel fél évszázados hagyományra visszatekintő könyvtárosnap köszöni jól van. Idén Sándorfalván gyűlnek össze a megye könyvtárosai. Érdekes, de még négy évtized alatt sem jutottunk el ebbe a fiatal városba.

Nagy szeretettel és érdekes programokkal vár mindenkit a kisváros. A téma napjainkban nagyon elterjed, ám kevésbé népszerű. Azért igyekszünk hangulatosan és mindenki számára érthetően bemutatni a minőségbiztosítás alapjait.

De persze a szakmai előadásokon kívül idén is egyéb színes programokkal várunk mindenkit!

Részletekről a meghívóban tájékozódhat az érdeklődő!

A jelentkezési lap itt érhető el. A visszaküldési határidő – tudnivalók a lapon – 2016. június 15.

Immáron hagyomány, hogy egy kis játékos totóval is készülnek a szervezők, apró ajándékokért cserébe érdemes kitölteni! (ahogy eddig is, idén is leadható a totó a helyszínen is)

Az elmúlt években pályázatot hirdettünk. Idén pedig szeretnénk bemutatni az alkotó könyvtárosok alkotásait. Aki szeretné megmutatni a kollégáknak, a világnak alkotásait, keressen bennünket (Bajuszné Magdit vagy engem), és megbeszéljük a részleteket, és lehetőséget biztosítunk a bemutatkozásra.

Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk!

Kitelepítettek, menekültek, elhurcoltak – 1946

Emlékező kiállítás a magyarországi németek kitelepítésének és a szlovák-magyar lakosságcsere kezdetének hetvenedik, valamint az ENSZ Menekültügyi Konvenciója aláírásának 65. évfordulóján. Az SZTE Klebelsberg Könyvtár Társadalomelméleti Gyűjteményének kiállítása a hetven évvel ezelőtti eseményekre kíván emlékezni és egyben a problémával kapcsolatos ismereteit kívánja bővíteni az érdeklődőknek.

A kiállítás fő témája és apropója az 1946-os magyarországi németek kitelepítése, valamint a szlovák-magyar lakosságcsere háttere és eseménytörténete, mint az az elhelyezett dokumentumokból látható. A térség több népe, nép- és társadalmi csoportja is érintve volt valamilyen módon a kitelepítésben, elhurcolásban, megtorlásban. Ezt a kiterjedt és változatos népmozgást egy térképen is bemutatjuk. Elengedhetetlennek tartjuk a téma legfontosabb fogalmainak tisztázását is, amit egy fogalomtár összeállításával szeretnénk segíteni.

A második világháború utáni menekültkérdés volt az életre hívója az 1951-ben elfogadott ENSZ Menekültügyi Chartájának, amely rendezni volt hivatott ezt a problémát, s amely az aláíró államok számára máig is érvényes a fogalmak, meghatározások és a teendők tekintetében.

A kiállítás helyszíne az SZTE Klebelsberg Könyvtár átriuma, szervezője a Könyvtár Társadalomelméleti Gyűjteménye, Balog Éva és Laczkó Sándor.

A kiállítás megtekinthető június végéig.

Betűevők májusi találkozója

Betűevők májusi találkozójaTe kit tennél bele a kortárs magyar írók all-stars csapatába?

Vagy van egyáltalán olyan szerző, akinek új könyvéért sorban állnál? Vagy olyan, akit csak azért olvasol, mert “illik”?  És van-e olyan, akiért tényleg rajongani lehet? Egyáltalán mi az, amit érdemes? Kis példányszámút vagy bestseller-t? Krimit? Romantikusat? Szépirodalmat? Csakis verseket? Gyere, beszélgessünk a kortárs magyar írókról! A Betűevők könyvtári olvasókör szezonzáró találkozóját május 18-án szerdán 17 órától tartjuk az AudMin-ben. Téged is várunk! Csatlakozz csoportunkhoz itt, és az eseményhez itt.

Az emlékezet – konferencia

Az évente megrendezésre kerülő Lábjegyzetek Platónhoz című konferencia-sorozat 15. rendezvénye, a Magyar Filozófiai Társaság 2016. évi nagyrendezvénye, amelynek idei témája: az emlékezet. A konferenciára 2016. május 12-13-án (csütörtök-péntek) kerül sor Szegeden az MTA SZAB Székházában (Szeged, Somogyi u. 7.) A konferencia szervezői: a Magyar Filozófiai Társaság, az SZTE BTK Filozófiai Tanszéke, az SZTE Klebelsberg Könyvtár Társadalomelméleti Gyűjteménye és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság. Csatlakozás az eseményhez: itt.

Bővebben…

http://ww2.bibl.u-szeged.hu/images/stories/szte/kulongyujtemenyek/emlekezet_plakat.jpg

Az év fiatal könyvtárosa – pályázat

Kedves Kollégák!

Az MKE ismét kiírta az év fiatal könyvtárosa című pályázatát.

A pályázatról itt található információ, a jelölési űrlap innen tölthető le.

A feltételek a vonatkozott honlapon megtalálhatók, de azért álljon itt a hivatalos katalist-es felhívás:

Az MKE és az IKSZ ismét meghirdeti a 35 évnél fiatalabb kollégák számára „Az év fiatal könyvtárosa-díj” elnyerésére irányuló pályázatát. Pályázni az ‘A’ vagy a ‘B’ pontban foglaltaknak megfelelő tartalommal lehet.

  1. Egy szakterületi gyakorlatból származó téma még nem publikált írásbeli kidolgozásával.
  2. Projekt bemutatást tartalmazó, szabadon választott műfajú (diabemutató, film, hangjáték, riport, szöveges tanulmány stb.) anyag elkészítésével.

Az előző években nem nyertes pályamunkák a pályázati feltételek megfelelése esetén ismét benyújthatók. Nem lehet díjazott az, aki a díjat az előző 4 év valamelyikében már elnyerte. Szakdolgozat pályamunkaként nem nyújtható be!
Pályázati feltételek:

  • Jelölés. A díjra a pályamunkát összeállító fiatalt munkahelyének, vagy az MKE / IKSZ valamely szervezetének jelölnie kell. Nem lehet díjazott, aki a díjra jelölésről nem tud, azt nem fogadja el.
  • Életkor. A jelölt a pályázati határidő napján (május 31) nem lehet idősebb 35 évesnél.
  • Könyvtáros munkakörben foglalkoztatottság. A jelöltnek a jelöléskor könyvtáros munkakörben aktív foglalkoztatottnak kell lennie és rendelkeznie kell legalább 3 év könyvtári munkakörben eltöltött munkaviszonnyal.
  • Formai kritériumok betartása. Terjedelem 20-50 A/4-es oldal, 12-es betűnagyság, 1,5 ös sortáv, Times New Roman betűtípus. Bemutató esetében maximum 15 perces időtartam.

A pályázati dokumentációnak kötelezően az alábbiakat kell tartalmaznia:

  • jelölési űrlap letölthető az MKE / IKSZ honlapról)
  • Pályamunka
  • A pályázó szakmai életútjának ismertetése (ennek részeként publikációs lista)
  • A megvalósulásnak teret adó intézmény bemutatása
  • Nem kötelező, de bírált tartalom: Bármi egyéb, a pályázó által fontosnak tartott melléklet

A pályázati dokumentációt lehetőség szerint nyomtatott (3 pld.) és elektronikus formában is (1 pld.) kérjük benyújtani.

A pályázatok bírálata a mellékelt díj Alapító Okiratában foglalt szempontok/pontozás szerint történik. A feltételeknek nem megfelelő, vagy hiányos dokumentációjú pályázatokat a kuratórium érdemi értékelés nélkül elutasítja!

Beérkezési határidő: 2016. május 31. kedd, 14.00 óra.

Az elismerés ünnepélyes átadására az MKE 48. Vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén (Veszprém, 2016. július 7.) kerül sor. A címmel elismerő oklevél, pénzjutalom (100 e/Ft), valamint egyéb szakmai támogatás jár. Az Év fiatal könyvtárosa díj mellett, arra érdemes pályázó esetén a Kovács Máté Alapítvány anyagi támogatásával az Év fiatal könyvtárosa díj különdíja is kiadható.
A pályázat benyújtható személyesen (Országos Széchényi Könyvtár – MKE Titkárság 439-es szoba) vagy postai úton (Magyar Könyvtárosok Egyesülete 1827 Budapest, Budavári Palota “F” épület), elektronikus dokumentumok beküldése esetén: mke@oszk.hu

Barátné dr. Hajdu Ágnes sk.                                  Ramháb Mária sk.

elnök, MKE                                                        elnök, IKSZ