közgyűlés kategóriaarchívum

Ópusztaszeri kolléganőnk az idei év Olvasás Nagykövete díjazottja!

Szívből gratulálunk Kecskeméti Zoltánné „Icunak” a 2024-es év Az Olvasás Nagykövete Díjához!

Jövőre lesz 40 éve annak, hogy Kecskeméti Zoltánné elkezdte könyvtárosi pályafutását Ópusztaszeren. Munkája 1985. november 15-én a „Száz falu – száz könyvtár” mozgalom keretén belül létesült un. szeri könyvtárból indult. Az első ledolgozott munkanapja után úgy alakult, hogy az intézményt a régi iskola felújított épületébe kellett átköltöztetnie, melyet nagy lelkesedéssel teljesen autodidakta módon végre is hajtott. Az új helyen kialakította a korszak könyvtári követelményeinek megfelelően szervezett gyűjteményt és szolgáltatásokat.

Előbb alapfokú képzésre járt majd a Somogyi-könyvtárban megszerezte a könyvtárosasszisztens képesítést. A korábban akadozva működő könyvtárat megbízhatóságával, a szakma és a helyi közösség iránti elkötelezettségével a falu számottevő kulturális és oktatást segítő intézményévé emelte. 2002-ben megépült Ópusztaszeren a Faluház, ahol a Teleház mellett helyett kapott a könyvtár is. Újabb költözködés következett, melyet ezúttal szakmailag jól előkészített, és a helység adottságaihoz igazodva alakított ki, személyiségét tükröző módon tett barátságossá és otthonossá. A könyvtárhasználat ebben az időszakban újabb lendületet kapott. Icu – a gyerekeknek Ica néni -személye a településen összeforrott a művelődés és a közösségi élet kínálta lehetőségek megteremtésével. A könyvtár 2016. január 1-től a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer részeként, kiegyensúlyozottan működik. Icu munkáját azóta is a változásokra és az új feladatokra nyitottan, nagy alázattal, pontosan és lelkiismeretesen végzi. Lelkesedése is töretlen, az elmúlt években nyári tábort kezdett szervezni. Először hat fő jelentkezett, 2024-ben már harmincnál is többen vettek részt, a községben csak „Ica néni tábor”-ként emlegetett könyvtári programon.

Időközben közösségépítőként is képezte magát és a teleházas szolgáltatások elhalásával könyvtári aktivitásán túl, egy személyben szervezi a falu közösségi életét. Jó kapcsolatot ápol a Vackor Környezetvédelmi Egyesülettel, a Faluszépítő Egyesülettel és a Nagycsaládosok Egyesületével, számos közösséget építő kezdeményezésük támogatója (pl. adventi vásár) és életre hívója. Tevékenyen részt vesz a közéletben, az önkormányzat 2019-ben elismerő oklevelet és díszplakettet adományozott sok évtizedes munkája elismeréseként.
Könyvtárosi pályafutása során generációkat vonzott a könyvtárba, szerettette meg velük az olvasást, a könyves kultúrát. A könyvek, a könyvtár népszerűsítésével sokak számára ablakot nyitott a világra, a helyi értékek közvetítésével erősíti a község lakóinak identitását, hozzájárulva Ópusztaszer megtartó erejéhez.

(A laudáció teljes szövege)

Beszámoló az őszi közgyűlésről

2023. november 23-án csütörtökön tartotta éves közgyűlését a CSMKE a szegedi Somogyi – könyvtárban. Tagsági létszámunkhoz mérten szerény látogatottsággal lezajlott délelőtt során átadtuk Az olvasás nagykövete – Csongrád-Csanád megye kiváló könyvtárosa 2023-as díját.

Újra gratulálunk Tóth Erzsébetnek, a deszki könyvtár munkatársának!

                   (A fotó a Deszki Faluház oldaláról származik. )

 

 

 

 

 

A díjátadó után elnöki beszámoló: beszamolo hangzott el az elmúlt időszak eseményeiről (2022-es tisztújítástól nyár elejéig). A tagság létszámváltozásai és az egyesület pénzügyi adatai mellett, ismertettük a nyár eleji logópályázatunk nyertesét is. Kicsi „spoilerezéssel” a közgyűlési meghívón már felfedezhető volt.

Az elnökség a beküldött négy pályázat közül egyöntetűen Bétéri Barbara pályamunkáját fogadta el. Barbara nem CSMKE tag, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának munkatársa.  Köszönjük, hogy időt szánt ránk!  Nyereményét nem felejtettük el! 😊

Szintén ismertetésre került a 2024-es évben ránk váró „nagy feladat” a vándorgyűlés megszervezése. Itt is leírom, ami elhangzott, kérjük azokat a tagokat, kollégákat, bárkit aki nem is tagunk (még 😊) kik úgy érzik van idejük/erejük/lehetőségük a szervezési és/vagy lebonyolítási munkálatokban részt venni – jelentkezzenek! Köszönöm a már jelentkező kollégáknak is!!!!!!!

Az egyesület tagsága felé irányuló legfőbb kommunikációs csatornáink:

  • a levelezőlista (mely minden év márciusában frissül – tehát ha nem kapsz hírlevelet onnan tudod, hogy nem rendelkezel éves tagsággal)
  • a blog
  • facebook

Kövessétek figyelemmel a felsorolt felületeket! A jövő évi tavaszi szakmai napunkon tervezünk egy adatfrissítést a tagság személyes elérhetőségeiből.

Az országos egyesületi életbe történt betekintés után Dobosné Brezovszky Anikó megosztotta velünk az ősz elején kiküldésre került igény- és elégedettségfelmérés eredményeit: csmke_felmeres_2023. Tudjátok, kíváncsiak voltunk a véleményetekre a kiszombori könyvtárosnappal ill. az egyesület programszervezéseivel kapcsolatban. Anikó természetesen írásban is részletezni fogja majd az eredményeket.

A beszámolók után pedig a játékon volt a hangsúly. A Somogyi-könyvtár virtuális játszóterében cápák elől menekülhettek (sikeresen!!!) a kollégák/ vagy kitartóan pókerezhettek Petőfi Sándorral/ illetve a gyerekkönyvtári kollégák furfangos, nyomozós játékát teljesíthették.

Majd a napot a Móra Ferenc Múzeum Agyagkatonák című tárlatának a megtekintésével zártuk. A múzeum munkatársa a kínai történelemről és kultúráról minden részletre kiterjedő aprólékos, érdekfeszítő bemutatót tartott a kitartó könyvtárosok számára. S akik ügyesen figyeltek a végén egy meglepetés játékon még „kínai emléket” is nyerhettek! Gratulálunk nekik is! Köszönjük  a Móra Ferenc Múzeum tárlatvezetőjének kiváló munkáját!

Tavasszal folytatjuk!

Pár fotó a napról – a többit majd a galériában keressétek!!

Az Olvasás nagykövete 2023– Csongrád-Csanád megye kiváló könyvtáros

Olvasás Nagykövete Díj 2023

Szívből gratulálunk Tóth Erzsébetnek „Erzsikének”

az idei Olvasás nagykövete – Csongrád-Csanád megye kiváló könyvtárosa 2023 díjhoz!

Tóth Erzsébet 2000 óta, tehát 23 éve dolgozik könyvtárosként a Deszki Művelődési Ház és Könyvtárban. Intézményünk többfunkciós, művelődési ház és könyvtár, valamint az iskolai könyvtár feladatait is ellátja. Erzsike több évtizede meghatározó egyénisége a települési kultúrának, hiszen nem csak könyvtárosi feladatokat lát el, azon jóval túlmutat a tevékenysége. Több sikeres olvasásnépszerűsítő kampány, kirándulások, könyvbemutatók, kiállítások szervezése fűződik a nevéhez, a deszkiek ragaszkodnak hozzá. Gyerekekkel, idősekkel egyaránt megtalálja a hangot, ismeri az itt élők problémáit, segítőkészségére mindenki számíthat a településen. Az iskolásoknak rendszeresen tart könyvtárhasználati órákat, amelyeket nagyon szeretnek a gyerekek és a pedagógusok is egyaránt.

Az elmúlt 23 év szakmai munkája és hozzáállása alapján szívből ajánlom őt a díjra.

                                                                            Jelölte: Bene Ildikó a Deszki Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója

Meghívó éves közgyűlésre

Kedves Kollégák!

Idén kicsit elcsúszva – a télről tavaszra átnyúló energiamentes időszak okozta intézményzárások miatt  – most tartjuk éves közgyűlésünket. Egy picit 2022 – egy picit a 2023-as év is összefoglalásra kerül.

Lesz szó a tagkártyakedvezményekről ; a jövő évi vándorgyűlésről – remélem mindannyian tudjátok 2024-ben Szegeden lesz!! – ; az ősz elején kiküldött igényfelmérési kérdőívre beérkezett válaszaitokról.

Köszöntjük a 2023-as év Olvasás nagykövete díjazottját! S fény derül a logópályázatunk eredményére is.

A nap folyamán szabadon választott helyszíneken megismerkedhetünk a Somogyi-könyvtár digitális – virtuális játszóterével.

S aki előzetesen regisztrált a Móra Ferenc Múzeumba is eljuthat az Agyagkatonákat megnézni. Regisztrációs határidő: 2023. november 17. űrlap:  https://forms.gle/2sP4BRy1QWan8fTSA 

Várunk benneteket 2023. november 23-án!

A közgyűlési meghívó itt található ill. a dokumentumtárból letölthető: