CSMKE közgyűlés

A mai nap a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete megtartotta évi rendes közgyűlését. Mint azt már a meghívóban és korábban is jeleztük, nem egyszerű rendes közgyűlés volt a mai, hanem tisztségválasztó is. A 2014. februárjában megválasztott elnökség mandátuma lejárt, így szükséges volt egy új elnökség megválasztására. Az erre vonatkozó lépéseket már korábban megtettük, a választási bizottság megkezdte a munkát, összegyűjtötte az ajánlásokat, tájékoztatta a tagságot.

Így némi izgalommal kezdtük a mai napot. A szakmai nap levezető elnöke az egyesület egyik legmeghatározóbb tagja, korábbi elnöke/titkára Bajusz Jánosné Magdi volt. Magdi 2016-ban vonult nyugdíjba, de azóta sem szakadt el az egyesülettől, a szakmától.

A kötelező lépéseket követően (jegyzőkönyv vezető személye stb.) a leköszönő elnökség nevében az elnök foglalta össze az elmúlt négy év legfontosabb eseményeit. Természetesen egy négy éves ciklus összefoglalására nem elegendő 20 perc, de a gyors áttekintés elegendő volt, hiszen a munkát közösen végeztük.

  Az elnöki beszámoló után az Ellenőrzőbizottság elnöke, Cs. Bogyó Katalin tartotta meg beszámolóját, aki megállapította, hogy az elmúlt négy év gazdálkodása is megfelelt a jogszabályoknak, szabályos és pontos volt.

A tagság mind a két beszámolót egyhangúlag elfogadta.

Minden évben törekszünk arra, hogy a közgyűlés egyben megyei továbbképzés is legyen, hogy a beérkező kollégáknak új információkkal szolgálhassunk. 

Jelenleg az országban két nagy a könyvtárakat is érintő projekt zajlik. Ezek közül kifejezetten könyvtári Az én könyvtáram projekt. Csongrád megyében már hallhattak a kollégák erről a programról, de más körben, más plénum előtt és rövidebben. Ma a Somogyi-könyvtárba érkező közel 100 kolléga ismerhette meg a projektet, illetve az eddigi eredményeket, a nemrégiben lezajlott olvasási szokásokkal kapcsolatos kutatás eredményeit, tanulságait. A három előadó – Farkas Ferenc, Tóth Judit és Kiss Attila -egymást kiegészítve mutatta be a Csongrád megyei könyvtárosoknak, hogy mi történt eddig és még mi várható a könyvtárak világában.

  A szakmai rész lezárultával került (volna) sor a tisztségválasztásra. Azonban sajnos ekkor kellett konstatálnunk, hogy bár nagyon sok tagunk érkezett hozzánk, a 116 fős szavazási határt nem értük el. (2017. decemberében 229 fő volt a tagságunk).

Így sajnos a választást nem tartottuk meg. A korábbi elnök ügyvezetőként felhatalmazást kapott az új közgyűlési időpont kihirdetésére, a közgyűlés megszervezésére. Erről hamarosan értesítjük a tagságot, a jogszabály értelmében 3-15 napon belül kell újra összehívni a tagságot.

Azon tagtársaknak, akik el tudtak jönni, szeretném megköszönni a részvételt. Bízom benne, hogy a szakmai rész valóban új információkat hordozott. Abban biztos vagyok, hogy a rég nem látott kollégákkal való személyes találkozás mindenkinek pozitívumként szolgál, ami ránk is fért a fagyos tavaszban.

Egyben az elnökség nevében szeretném megköszönni a bizalmat és az elmúlt négy év közös munkáját minden tagtársunknak, pártolónknak, partnerünknek.