oross összes bejegyzése

CSMKE közgyűlés meghívó

Kedves Kollégák!

Új év kezdődik az egyesület életében is. A 2017-es kártyák február 28-ig érvényesek. Arra kérnék mindenkit – aki még nem tette meg – hogy február 12-ig (hétfő) juttassa el hozzám az ez évi esedékes tagdíjat, és akkor (legyen ez egyben invitálás is) a 2018. március 1-i közgyűlésen már át is tudom adni az érvényesítő matricákat! A tagdíjak nem változtak, 2500, Ft/fő, nyugdíjasnak, gyesen lévőknek, hallgatóknak 1000,-Ft.

Ahogy eddig is, most is lehetőség van utalni a pénzt, ebben az esetben azt kérem, hogy egy emailt/messengert küldjetek nekem az utalásról. Fizetni egyéb módokon is lehet, ehhez keressetek személyesen/emailon/telefonon (oros.sandor [kukac]sk-szeged.huoros.sandor [kukac] gmail.com, 20/2483101)

Levelemmel együtt szeretnék mindenkit tisztelettel meghívni ez évi rendes közgyűlésünkre, mely tisztségválasztó közgyűlés lesz. A jelenlegi elnökség mandátuma lejár, így teljes elnökséget kell választania a közgyűlésnek. Ezzel kapcsolatosan a választási bizottság elnöke Farkas Lászlóné Éva személyesen fog megkeresni minden tagunkat, és egyéb felvilágosítást is ő tud adni:

Farkas Lászlóné dorozsma [kukac] szeged.hu, 62/462-807

Mivel a közgyűlés egyben választás is, ezért nagyon fontos, hogy határozatképes legyen. Ehhez az szükséges, hogy a tagság (231 fő) 50 %-a +1 fő jelen legyen. ez 116 fő jelenlétét igényli.

Ezért kérem, hogy aki BIZTOS NEM TUD eljönni jelezze nekem február 19-ig!

Egyszóval sok szeretettel várunk minden kedves tagunkat közgyűlésünkre

2018. március 1-én a Somogyi-könyvtárba, ami egyben idei első megyei továbbképzésünk is!

A részletes meghívót és programot itt érhetik el!

Köszönettel,

Oros Sándor

Karácsonyi üdvözlet 2017

Kedves Kollégák!

Hamarosan itt az év vége, az összegzés ideje. Munkahelyen a munkaterv, a beszámoló készítés időszaka. De előtte még egy rövid pihenést kívánok mindenkinek. Álljunk meg egy percre, pihenjünk, hogy újult erővel vághassunk bele az előttünk váró új évbe.

A karácsony a békesség, meghittség időszaka, de már közeleg a szilveszteri mulatság ideje is. Merjünk vidámak és formabontóak lenni jövőre is.

Kellemes ünnepeket és Boldog új évet kívánok mindannyiunknak!

 

Szlovénia 2017. – őszi tanulmányi kirándulás

Kissé megkésve, de elkészült egy lelkes és részletes beszámoló az idei tanulmányi kirándulásról. Sajnos idén én nem tudtam részt venni az úton, így kénytelen vagyok idegen tollakkal ékeskedni.

Mivel elég hosszú  a beszámoló, ezért pdf-ben innen letölthető.

A beszámoló és az azt színesítő képek készítője Rafai Mária, a Somogyi-könyvtár munkatársa. A sok száz kép közül nehezen választotta ki az alábbiakat. Bízom benne, hogy ugyanolyan jó szemmel, mint amilyen a beszámoló.

A fotók a CSMKE webalbumában tekinthetők meg.

Felhívás és segítségkérés

Kedves Kollégák!

Az MKE elnök asszonyának felhívását tolmácsolom, egyben minden érintett segítségét kérném. A felhívásban található kéréssel kapcsolatos kérdésekre készséggel és szívesen válaszolok akár itt, akár magán levélben!

A felhívás teljes szövege olvasható az MKE honlapján, valamint letölthető innen.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete vándorgyűlés sorozata 2018-ban 50. vándorgyűlését tartja Keszthelyen. Az első Vándorgyűlésre 1969-ben, Tatán került sor.

Azért, hogy ezt a nagyszerű jubileumot emlékezetessé tegyük, az MKE elnöksége felhívással fordul az MKE területi és szakterületi, valamint társult szervezeteihez, hogy a jubileum kapcsán segítsenek anyagot gyűjteni a keszthelyi vándorgyűlésen megszervezendő Vándorgyűléstörténeti kiállítás összeállításához. Elképzelésünk szerint tárgyakat, fényképeket, nyomtatott anyagokat állítanánk ki.

Kérjük, hogy az anyagot felajánlók készítsenek egy pontos listát a kiállítás céljára felajánlott dokumentumaikról. A kiállítás szervezői a listáról válogatva határozzák meg, hogy mely dokumentumot kérnék el a kiállításhoz.

A felajánlott és kiválasztott dokumentumokat június közepéig kell majd eljuttatnunk Keszthelyre.

Javasoljuk, hogy az átadásra kerülő dokumentumokon – amennyiben lehetséges – kerüljön rögzítésre a tulajdonos neve, elérhetősége, a tárgyhoz kapcsolódó, felajánló által ismert információs tartalom, pl. egy fotó hol készült, kit, mit ábrázol.

A kiállítást a vándorgyűlés végén bontjuk, a kölcsönadott dokumentumokat, tárgyakat a felajánlók csütörtökön este vehetik át és hazavihetik.

Kérjük, hogy szervezeteket, hogy segítsenek méltó módon megünnepelni az 50. évfordulót és kezdjék el népszerűsíteni a felhívást a tagság körében, hogy körülbelül február végéig képünk legyen a kiállítás lehetséges helyigényéről. A szervezés zökkenőmentes lebonyolítása érdekében kérem 2017. november 15-ig jelezzék az MKE Titkárságon a kapcsolattartó nevét, e-mail címét, skype nevét és telefonszámát, hogy láthassuk, hogy kikkel együttműködve tudjuk megvalósítani a kiállítást és tudjuk velük egyeztetni a részleteket.

2017. október 23.

Barátné dr. Hajdu Ágnes 
a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöke

Békéscsabán jártunk és annak apropója

Az MKE Gyermekkönyvtáros szekciója idén a Békés Megyei Könyvtárban tartotta szakmai napját.   

A részletes beszámoló hamarosan a szekció honlapján is olvasható lesz, most csak néhány pillanatkép és impresszió álljon itt.

A gyermekkönyvtáros szekció viszonylag kis létszámú, ám nagyon aktív és összetartó társaság. A közösek a célok, közös az elhivatottság. Az ország minden kis szegletében nagyon fontos a gyermekek (olvasóvá)nevelése.

A fiatalok olvasóvá, könyvtárhasználóvá, gondolkodó felnőtté nevelése. Ehhez a célhoz számtalan eszköz áll a gyermekkönyvtáros rendelkezésére és ezeket az eszközöket önzetlenül meg is osztják egymással.

Minden ilyen találkozó nagyon bensőséges, és mindenki számára inspiráló.

A délelőtt első felében hallhattunk Az én könyvtáram projektről. Megismerhettük a vendéglátó könyvtár gyermekkönyvtárosainak munkáját, megízlelhettük a könyvtári éjszakák hangulatát.

Egy kis frissítő séta (az épületen belül) után egy Cirkuszi előadást is nézhettünk a gyerekkönyvtáros(ok) és a gyerekek segítségével.

A délelőtt lezárásaként következett az a programpont, ami miatt nem csak a gyerekkönyvtárosok vettek részt a szakmai napon.

Minden évben ez őszi szakmai napon kerül átadásra 2012 óta a Vándorbagoly-díj. A díj egy évig fészkel egy gyermekkönyvtárban. Nagy örömünkre ebben az évben a zsűri – kivételesen sok nevezett közül – a díjat a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárának ítélte oda. 

Ezzel a díjjal nem csak az elmúlt egy-két év valóban kiemelkedő munkáját, de az elmúlt több mint öt évtizedet jutalmazva. A Somogyiban a gyerekkönyvtár mindig is alappillér volt. Meghatározó szerepet vállalva a könyvtár számtalan programjában, így a díjat most két kolléga vette át, a sok gyermekkönyvtáros nevében.

Biztos vagyok benne, hogy jó helyre került egy évre a Bagoly és az ötletláda, még ha ezzel az is jár, hogy jövőre a Somogyi-könyvtár láthatja vendégül az ország gyerekkönyvtárosait.

A szervezők mindent megtettek az összegyűlt könyvtárosokért. Nehéz lehetett elintézni, hogy ilyen gyönyörű legyen az időjárás. Az már biztos a jó kapcsolatoknak köszönhető, hogy a délutáni program ilyen szervesen illeszkedett a gyermekkönyvtári világhoz. Az kitartó érdeklődők egy rövid látogatást tehettek az Ibsen-házban, ami valójában a bábszínháznak (is) ad otthont.

Köszönjük a szervezőknek a jó hangulatú rendezvényt, és szívből gratulálok a Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtárosainak és munkatársainak!

 

Könyvtármarketing konferencia – gondolatok

Immár megszokottá vált, hogy egy-egy továbbképzés, konferencia után a szervezők igyekeznek rövid beszámolót közzé tenni az elhangzottakról. A krónikásnak mindig nagyon nehéz a dolga, különösen, ha szervező is, és egy több szekciós rendezvényről van szó.  Ezek miatt (is) következzék most egy nagyon rövid, néhány gondolatfoszlányt tartalmazó beszámoló.

A téma (könyvtármarketing) fontosságát mutatja az is, hogy több megyei könyvtár is szervezett hasonló tematikájú konferenciát, valamint az is, hogy – nagy örömünkre – még a Dunántúlról is érkeztek érdeklődő kollégák.

Az már több évtizede szinte mindenki számára nyilvánvaló, hogy szükség van (könyvtár)marketingre, el kell adni magunkat és a szolgáltatásainkat. Azt is egyre többen belátják, hogy érdemes  másoktól tanulni, és elsősorban a non-profit szférától.

A elmúlt évtizedek politikai-társadalmi változásai megerősítették a civil szférát, ezáltal fontosabbá vált a marketing ezen a területen is.

Az előadók felkérésekor igyekeztünk ezt is figyelembe venni, és szakmán kívülieket is megszólítani.

A délelőtt két előadója marketing szakember volt. 

A vendéglátó intézmény igazgatói köszöntője után dr. Prónay Szabolcs az SZTE Gazdaságtudományi Karának egyetemi adjunktusa vezette be a hallgatóságot a marketing rejtelmeibe. Fordulatos, élvezetes előadásából mindenki csak tanulhatott. Rengeteg érdekes példát felvonultatott, amik mind más területről érkeztek, mégis példát mutattak mindenkinek. Mindeközben igyekezett néhány alap tévhitet eloszlatni. Nehéz egyetlen gondolatot is kiemelni, de tanulságul álljon itt kettő:

  • A marketing egy szemléletmód, mellyel megtaláljuk azt az EGYEDI értéket, amiért minket választanak!
  • A könyvtár marketing a tudással való kapcsolatról szól, és nem a könyvekről!

Összefoglalni nagyon nehéz, és természetesen egy ppt diasor sem helyettesítheti az előadás meghallgatását, azért az érdeklődőknek álljon itt:

 

 

A gondolatindító, alapfogalmakat tisztázó előadás után egy gyakorló marketinges tapasztalatait hallgathattuk meg. Bihari Miklós elsősorban KKV-k marketingjével foglalkozik, de nagy cégek reklámkampányában is részt vett már. Kíváncsian vártuk, hogy mit tud mondani a könyvtári világnak. 

Többekkel együtt mindig nagy lelkesedéssel várom, hogy egy külső szemlélő mit tud adni nekünk könyvtárosoknak. Miklós elsősorban az online marketing világába engedett bepillantást. A könyvtárak, könyvtárosok mindig is büszkék voltak rá, hogy nagyon korán magukévá tették a számítástechnika vívmányait, azonban az elmúlt évek azt mutatják, hogy a korábbi úttörő szerepből egyre inkább sereghajtókká válnak. Nehezen tudják kezelni a közösségi média eszközeit.  Reményeink szerint mostanra ha nem is újítók a könyvtárak, de haladnak a korral. Jó ötleteket adott az online média használatra, jó példákat láthattunk. 

Ha egyetlen gondolatot szeretnék kiemelni, talán arra irányítanám rá a figyelmet, hogy 

“légy kreatív, készíts tartalmat és vond be használóidat a tartalom készítésbe!”

Nem állítom (és nem is állíthatom), hogy az előadásnak köszönhető, de az előadás tartalmát és igazságait bizonyítja, hogy a konferenciát követően már két könyvtár (a mindig újító orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár és az OSZK is) kísérleti jelleggel elindította az előadásban hangsúlyos szerepet kapó chatbot szolgáltatását!

Talán a diasorból is kiderül, hogy miért is fontos a közösségi média, és a legújabb applikációk használata:

 

 

Harmadik előadónkkal hazai vizekre eveztünk. Minden tekintetben. Andóczi Balogh Éva a Somogyi-könyvtár osztályvezetője és pr-osa. Éva beszélt a Somogyi-könyvtár partnerkapcsolati rendszeréről, a sok éves építkezésről, hosszú évek munkájáról, és arról, hogy ez a munka soha nem érhet véget. Sok sok képen keresztül mutatta be ezt a hosszadalmas ám a képek tanulsága szerint sikeres és élvezetes munkát.

 

 

A hosszúra nyúlt délelőtt után jólesett a szünet, az ebéd és a kávé.

A felfrissülés után két helyszínen folyt tovább a konferencia. A két szekció a marketing két oldalát vizsgálta. Egyrészt a Miklós által megfogalmazott gondolatok gyakorlatba ültetése, tehát a közösségi média használat és a könyvtárak kapcsolata. Három különböző jó gyakorlatot láthattak az érdeklődők. 

Elsőként Hicsik Dóra, a Szabadkai Városi Könyvtár munkatársa mutatta be saját munkájukat, közösségi jelenlétüket. Aki követi a facebook oldalukat, annak egyértelmű, hogy miért példaértékű a munkájuk. Természetesen egy másik ország, egy többnyelvű könyvtár gyakorlata utat nem tud mutatni, de tartalmaz jól hasznosítható ötleteket. Én magam a másik szekcióban ültem, így csak a jelenlévők elbeszéléséből és az alábbi prezentációból tudok sajnos tájékozódni, de úgy gondolom mások számára is hasznos:

(a linkre kattintva megtekinthető)

http://prezi.com/yhj7r2sez6en/?utm_campaign=share&utm_medium=copy

Második előadónk Habók Lilla. Lilla életútja kacskaringós, de mindennapjait behálózza a közösségi média. Jelenleg az egyik legismertebb online számtech újságnál dolgozik, ahol kifejezetten az online világ híreivel foglalkozik nap mint nap. 

Lilla előadásának címe önmagáért beszél: Social media a Facebookon túl. Nagyon jó és részletes ki- és áttekintés volt, sok statisztikai adattal. Ezek az adatok nagyon fontosak lehetnek egy kampánynál. Szinte minden előadó kiemelte, hogy tudatosan kell megszólítani a használót. Ismerni kell a célcsoportot, és nagyon nem mindegy milyen felületen tudjuk elérni őket. Számomra ez volt az előadás fő üzenete. Természetesen mindenki mást hallott és látott belőle.

 

 
A szekció záró előadását az OSZK munkatársa, Tóth Péter tartotta. Bár az elmúlt években számtalan kritika érte és éri a Nemzeti Könyvtárunkat, az egyértelműen látható, hogy a közösségi médiában való jelenléte példaértékű a hazai könyvtári rendszer egészének. Már fentebb kiemeltem, hogy jelenleg kísérleti jelleggel, de már elindították chatbot szolgáltatásukat is. Aki figyelemmel kíséri a hazai könyvtárak webes jelenlétét láthatja, hogy az OSZK milyen sok fórumon láttatja munkáját, eredményeit. Mint Pétertől hallhatták a jelenlévők, ez egy egész csoport munkája. Azt is tudjuk, hogy nagyon kevés olyan könyvtár van az országban, ahol a humánerőforrás lehetővé teszi ezt. Mégis fontosnak gondoltuk, hogy látható legyen a kilenc féle online médiában való jelenlét háttere is.  A személyes előadás többet ad, mint néhány diakocka, de talán ebből is lehet tanulni (ha mást nem, az előadó elérhetőségét).
 
 

 
A fentebbi előadásokkal párhuzamosan a könyvtár más tereiben szintén a könyvtármarketing témakörében más előadásokat hallhattak a jelenlévők. A másik szekció központi témája a sajtó, illetve az újságba kerülés mikéntje volt. A délelőtti előadók közül leginkább Andóczi Balogh Éva emelte ki a sajtóval való szoros együttműködés fontosságát és hasznosságát.  A könyvtárak egyik legnehezebb és legfontosabb feladata, hogy eredményeivel bekerüljön a híradásokba, ezáltal a köztudatba. A szekció hívómondata egy idézet: “Rólad szólnak a hírek, veled van tele a sajtó”
 

A már emlegetett Justh Zsigmond Városi Könyvtár igazgatója Buzai Csaba elsősorban erről beszélt, mikor napi munkájukat mutatta be a közönségnek. Csaba és a könyvtár a Veszíts el egy könyvet! program által vált ismertté. Ez az ismertség a médiában is megjelenik. Bár számtalan más (és véleményem szerint jobb) programot, kezdeményezést tudhatnak magukénak az orosháziak, még mindig ez a játék az, ami miatt megszólítja őket az országos sajtó. 
Szerencsére az előadásból kiderült, hogy a helyi sajtóval nagyon szoros és jó a kapcsolat, így rendszeresen szerepelnek a Békés megyei, illetve az orosházi újságokban, weboldalakon. Ehhez azonban nem elég a jó ötlet, nem elég a kiváló program, de meg is kell szólítani az újságírót, sőt esetenként kész anyagot is kell adni, egyszóval néha egyszerűbb megírni a cikket és azt eljuttatni a sajtóhoz. Ám ehhez is nagyon jó személyes kapcsolat szükséges, amit pedig ki kell építeni és ápolni.  Ezzel a gondolattal az előadó ismét reflektált a délelőtti előadásokra.
Úgy gondolom az összes jelenlévő számára hasznos gondolatok és gyakorlati tanácsok hangzottak el Csabától. Aki nem tudott ott lenni, azok számára itt olvasható a diasor.
 

 
Ebben a szekcióban sajnos egyéb elfoglaltságok miatt csak két előadót hallgathattunk. Ennek azonban volt egy olyan előnye is, hogy a szűk időkeretek kicsit bővíthetőek voltak. Így a hallgatóságnak volt lehetősége kérdezni, gondolatokat hozzáfűzni az elhangzottakhoz. Az már a helyszínen látható volt, hogy sokakban megindultak gondolatok, amiket remélem tettek is követnek a közeljövőben.
 
A délután másik előadója az egri Bródy Sándor Könyvtár munkatársa, a hangoskönyvtár vezetője Zsoldos Marianna, alias Hangtárnok volt. Az előadáshoz tökéletesen illett a szekció címe és témája. Marianna zenei könyvtárosként a zenéről beszélt. Már fentebb kiemeltem, hogy a sajtóba kerülés egyik célja a köztudatba kerülés is. Ennek azonban számtalan más útja, módja is lehet. Egyik módja, ha a popkultúra szárnyai alá veszi a könyvtárakat. Erre a világ más tájain számtalan példa van, és sokat felvonultatott az előadó is. Sajnos magyar nyelvű könyvtáros dal még nem született, de bízom benne, hogy többek között az ilyen előadásoknak köszönhetően fog születni a közeljövőben.
A hegy nem megy Mohamedhez effektus alapján a másik megoldás, ha a könyvtárosok vetik be a popkultúrát, és szólítják meg olvasóikat, használóikat dalban. Mint az előadásban elhangzott, ennek hatása lényegesen nagyobb, hiszen az egri kollégák által készített zenés videót több mint 14000 potenciális használó látta. 
Dalban mondom el…
 

 

Természetesen az előadásban számtalan más, és relevánsabb dal hangzott el. Ezek mindegyike meghallgatható ha végignézzük a diasort.

 

 
Összességében nagyon tartalmas nap volt. Ebből a fentebbi diák csak felvillantani tudnak gondolatokat. Bízunk benne, hogy az érdeklődést felkeltik, és a bennük lévő linkek továbbvezetik a könyvtároskollégákat. Ne féljünk tanulni egymástól. A világunk, és benne az informatika világa szinte követhetetlen módon változik. Nekünk az a célunk, hogy tudjuk követni, és tudatosan használni a benne rejlő lehetőségeket.
Lassan (digitális)könyvtárnyi az irodalma annak, hogy milyen módon befolyásolja nem csak mindennapjainkat, de gondolkodásunkat, mentális képességeinket is a számítástechnika. Talán ez a nap is hozzájárult ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a világgal.
 
Tudom, hogy a feltöltött előadások csak gondolatindításra elegendők. Talán segítséget nyújthat még az élő közvetítés anyaga is, amely még egy ideig megtekinthető a Somogyi-könyvtár facebook oldalán. Sajnos nem minden előadás hallgatható/látható ezen a videón, de érdemes rákattintani.
 
Egy ilyen beszámolót mindig nagyon nehéz lezárni. Igazából nem is szabad, hiszen a nap folyamán többször is elhangzott, hogy folyamatosan kell építkezni. Az online médiában ez még inkább igaz. Ha nem rendszeres a jelentkezés könnyen elveszik valami az információs zajban.
 
A munka folytatódik, a poszt végén akinek még van ereje és türelme megtekintheti a rendezvényről készült fotókat. 
 

Könyvtármarketing konferencia

Kedves Kollégák!

Az őszi megyei továbbképzést kibővítve országos konferenciát rendezünk. Tudjuk, hogy korunk könyvtári világa rengeteg új kihívás elé állítja a könyvtárosokat. A sok-sok érdekes tematika közül, most a könyvtármarketinget szeretnénk a középpontba állítani.

Szóval szeretettel várunk minden kollégát, érdeklődőt 2017. szeptember 28-án (csütörtökön) a Somogyi-könyvtárba!

Regisztráció 8,30-tól, a program ebéd után is folytatódik!

Természetesen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött:

https://goo.gl/forms/FVt2WM6mpwsJQYux2

A részletes program letölthető innen!

Sok szeretettel várunk mindenkit!

IFLA Global Vision – online kérdőív

A közelmúltban lezajlott IFLA konferenciáról több fórumon szóltunk már. A konferencia egyik nagy eredménye, hogy az egész világ könyvtárosai együtt keresik a megoldást a könyvtárügyi változásokra. Most az online hálózatoknak köszönhetően a legkisebb településen élők is hozzászólhatnak a könyvtárügy alakításához. Erre egy remek lehetőség online kérdőív kitöltése, melyre immár magyarul is lehetőségünk van!

Erről szól az MKE elnökének levele, melyet idemásolok, valamint arra buzdítok mindenkit, hogy a levélben található linken töltse ki kérdőívet!

“Idén 2017. augusztus 17. és 25. között került megrendezésre a 83. IFLA konferencia Wroclawban, Lengyelországban. Az éves konferencia idei szlogenje, vezető témája: „Libraries. Solidarity. Society” volt, ezzel is rámutatva a jelen és jövő könyvtárai, könyvtárosai előtt álló legfontosabb kihívásokra és feladatokra.

Magyarországról 24 kolléga regisztrált a világméretű szakmai konferenciára, beleértve az önkénteseket is! Soha ekkora számban nem képviseltettük magunkat a könyvtárosok legnagyobb konferenciáján. Köszönhető ez az NKA támogatásának és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) ösztöndíjainak, valamint az önkéntes munkát és wroclawi programot népszerűsítő tevékenységének.

Gerald Leitner, az IFLA főtitkár, az idei évi IFLA konferenciát egy fantasztikusan inspiráló hétnek, illetve az új elképzelések tűzijátékához hasonlította Wroclawban. Kijelenthetjük, hogy egy valóban sziporkázó, új ötletekkel, kezdeményezésekkel teli hétnek lehettünk szemtanúi és résztvevői, ahol számos jelentős, világméretű IFLA kezdeményezés is elindult.

A lengyelországi IFLA konferencia egyik fontos állomása és kezdeményezése volt egy online kérdőíves platform (IFLA Global Vision online voting platform), amelynek ünnepélyes megnyitására és elindítására az idei IFLA konferencián került sor Wroclawban. Az online szavazás hivatásunk és könyvtáraink jövőjének formálásáról folyó globális párbeszédhez kínál lehetőséget valamennyi könyvtáros és könyvtárbarát számára.

Az MKE ezt a lehetőséget a kezdetektől népszerűsíti és 2017. szeptember 9-től immár magyar nyelven is hozzáférhető, tizenötödikként a világon! A fordításban közreműködtek: Dávid Boglárka és Barátné dr. Hajdu Ágnes.

A kérdőív 2017. szeptember 30-ig tölthető ki. Az online kérdőív elérhetősége: https://globalvision.ifla.org/vote/

Kérjük Önöket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, legyenek részesei a globális ötletnek, és népszerűsítsék a platformot, a szavazást és a véleménynyilvánítást minél szélesebb körben az MKE tagsága és a könyvtáros kollégák között.

Köszönettel és üdvözlettel:

Barátné dr. Hajdu Ágnes

az MKE elnöke

Újabb elismerések

Augusztus 20-a alkalmából hagyományosan több elismerést, díjat nyújtanak át. Ezek közül országosan is igen rangos a Szinnyei József-díj. Idén két könyvtáros vehette át Balog Zoltántól:

Burmeister Erzsébet Hedvig, a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum főkönyvtárosa, volt főigazgatója,
Nagy Zoltán, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Műszaki Könyvtáros Szekció elnöke.

Bár nem könyvtáros, de ezer szállal kötődik a megyei könyvtárakhoz dr. Csizmaziáné Lipták Mária, a szegedi Móra Ferenc Múzeum Közművelődési Osztályának nyugalmazott osztályvezetője, a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ önkéntes muzeumpedagógiai koordinátora, aki Móra Ferenc-díjat vehetett át szintén miniszter úrtól.

Szűkebb hazánkban pedig március után ismét Vörös Tiborné Marikának gratulálhatunk, aki márciusban Ruzsa Közszolgálatáért díjat vehetett át, most pedig Csongrád Megye Kultúrájáért és Közművelődéséért díjat augusztus 20. alkalmából a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökétől.

Még mindig Csongrád megyében maradva Szentesen a helyi közszolgálatban végzett kiemelkedő munkájáért elismerésben részesült Pintérné Horváth Anikó a Szentesi Városi Könyvtár könyvtárosa.

Minden kitüntetettnek  szívből gratulálok magam és az egyesület nevében!

49. MKE Vándorgyűlés Miskolc

A nyár nem csak a pihenésről és szabadságról szól. Egyre több könyvtár jelenik meg a különböző fesztiválokon, egyre több könyvtár tágítja meg tereit a strandok fele. Azonban a legnagyobb hazai könyvtári rendezvény nyáron immár közel öt évtizede a Vándorgyűlés.

Idén Miskolcon találkoztak az ország könyvtárosai. Az elmúlt évhez hasonlóan a CSMKE pályázat útján támogatta tagjainak a vándorgyűlésen való részvételét. “Cserébe” beszámolót kértünk. Az alábbiakban Rafai Mária részletes és mindenre kiterjedő beszámolója következik.

A beszámoló kicsit hosszúra nyúlt, de élvezetes! Ajánlom mindenkinek.

Az olvasás után (vagy előtt, de semmiképpen sem helyett) pedig álljon itt néhány fotó ízelítőül!