Közgyűlési beszámoló

Az elmúlt héten tartottuk a CSMKE évi rendes közgyűlését. Mivel az elmúlt évben túl estünk a tisztújításon, így az idei találkozón a szervezeti ügyek mellett nagyobb hangsúlyt tudtunk fektetni a szakmai továbbképzésre. Ezzel szeretnénk folytatni azt a hagyományt, hogy a taggyűlés egyben megyei továbbképzés is.

A formai követelmények (jegyzőkönyv vezető, hitelesítő, levezető stb.) után első napirendi pontként az elnöki beszámolót hallhatták a tagtársak és jelenlévők. A visszatekintés készítése közben szembesültem én is vele, hogy az elmúlt év is eseménydús volt számunkra.

Ha valakik nem kívánják visszanézni a blogbejegyzéseket és az alapján összerakni az évet, azok számára álljon itt a beszámolóm ppt-je.

 

 
Természetesen én is tudom, hogy egy diasor csak a legfontosabb információkat tartalmazza, de igyekeztem mindent belevenni.
 
A beszámoló elfogadása után azonban a közgyűlésre is munka várt. Határozathozatalra, döntésre volt szükség. Az elnökség javaslatát, mi szerint 2020-tól az éves tagdíj 3000,- (azaz háromezer forint), valamint kedvezményesen 1500,- (azaz egyezerötszáz forint) legyen, a közgyűlés egyhangúlag megszavazta. Így a következő évben már ez lesz a tagsági díj. Erről természetesen még több alkalommal fogjuk értesíteni a tagságot.
 
A rövid elnöki beszámolót két hosszabb lélegzetű előadás követte.  Elsőként az EMMI főosztályvezetőjét, Sörény Edinát hallhattuk. Őt elsősorban arra kértük, hogy mutassa be a 2018 nyarán létrejött új Könyvtári és Levéltári Főosztályt, az államigazgatás működését, az átalakuló könyvtári rendszert. Ezek mellett azonban még számtalan sok új információt hallhattunk a könyvtári rendszerről, és az országos könyvtári fejlesztésekről. Nagyon nehéz néhány mondatban összefoglalni az egy órás, kitekintő előadást. A könyvári rendszer egészéről, az irányokról, a nagy átfogó projektekről is volt szó. Az Országos Digitalizálási Projektről, a készülő új könyvtári stratégiáról. A stratégia fő alkotópilléreiről. Nagyon szép, és átfogó tervek, melyek megvalósításában feltétlen szükség van az ott ülőkre, a hétköznapok szorgos könyvtárosaira is. Bízunk benne, hogy ezek a nagyszabású tervek nem csak elindultak a megvalósítás útján, de meg is fognak valósulni. Mindenképpen érdekes volt hallani, hogy a szakma vezetői maximálisan támogatják az alulról jövő elképzeléseket és az élére kívánnak állni a fejlesztéseknek. Ha a kísérő diák nem is adhatják vissza az előadást, mindenesetre segíthetnek, hiszen tartalmazzák a kulcsszavakat, kulcsmondatokat. A stratégia legfőbb elemeit, melyekről aztán tovább tájékozódhat az érdeklődő.
Ahogy az előadás címe is mondja: Tervek és aktualitások  a könyvtári területen
 

 
Az országos fejlesztési tervek után szűkítettük a kört. Következő előadónk Sikaláné Sánta Ildikó a Somogyi-könyvtár igazgatója terveit, igazgatói pályázatának a megyére vonatkozó részeit mutatta be. Szűkebb körben már hallhatták kollégák személyesen is ezen irányú elképzeléseit, de úgy gondoltuk, hogy minden a megyében dolgozó könyvtárost érint, hogy a megyei hatókörű városi könyvtár vezetőjének milyen elképzelései vannak. Hiszen tudjuk, hogy a jogszabály különböző kötelezettségeket ró a megyei könyvtárra, de hagyományosan ennél lényegesen szorosabb a kapcsolat a megye közkönyvtáraival, és szakkönyvtáraival is. Örömmel hallhattuk, hogy igazgató asszony ezt az együttműködést még intenzívebben képzeli el.
 
Az előadások után a – ugyanolyan fontos – kötetlen beszélgetésre és eszmecserére került sor. Sajnos egyre kevesebb az olyan alkalom, amikor lehetőségük van a kollégáknak személyesen találkozni, néhány szakmai és baráti szót váltani. Pedig ezekből a beszélgetésekből nagyon sokat tud tanulni mindenki. Minden alkalommal igyekszünk ennek teret és helyet adni, mégha nem is minden esetben tudunk mellé földi javakat is csatolni. De most is örömmel tapasztaltuk, hogy így is még közel egy órát velünk és egymással töltöttek a jelenlévők. Jó érzés, hogy még számít valamit a valahová tartozás élménye.
 
Személyesen nagyon köszönöm minden tagtársunknak és pártolónknak, hogy eljöttek. Bízom benne, hogy legközelebb még többen leszünk.
Kedvcsinálónak néhány fotó álljon itt, a többi pedig a CSMKE webalbumában tekinthető meg.