Közgyűlés 2020

Az év első nagy eseménye minden évben a februári közgyűlés, nem volt ez másképp idén sem.

Sok évtizedes hagyomány, hogy a közgyűlés egyben megyei továbbképzés is. Mivel  – szerencsére – idén nem kellett olyan fajsúlyos döntést hozni ami feltétlen 50+1-es döntést igényelt volna, nem kellett megismételt közgyűlést tartani. Így is nagyon jól esett, hogy a közel 100 megyebeli kollégát köszönthettünk a Somogyi-könyvtárban.

A közgyűlés jelenlévő tagjai elfogadták az előre meghirdetett napirendet, így a jogszabályi kötelezettségek után elkezdhettük a szakmai munkát. 

Elsőként elhangzott az elnöki beszámoló az elmúlt évről, amit a közgyűlés elfogadott. Aki nem volt ott, az lentebb itt is megtekintheti a ppt-t. Persze, az ezen olvashatókat azért szóban bőven kiegészítettem.

 

 

A beszámolóban elhangzott néhány 2020-as terv is. Nem olvasható, de elmondtam, hogy a 2020-as évben az Egyesület igyekszik tudatosabban figyelni a környezetvédelemre. Több programunk fog ehhez kapcsolódni, és tagjainkat is buzdítjuk a tudatos zöld gondolkodásra. Ennek keretén belül kértük fel külsős előadónkat előadásának megtartására.

Az elmúlt években több könyvtár számára vált fontossá a környezetünk védelme. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy két egymás követő évben is volt nyertes pályázó az IFLA zöld könyvtári címére. 2019-ben a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár.

Ezért kértük fel a könyvtár igazgató asszonyát, Kállainé Vereb Máriát, hogy mutassa be munkájukat, pályázatukat. Igazgató asszony örömmel vállalta, hogy előadásával segítse a Csongrád megyei kollégák munkáját. Részletesen beszámolt a pályázatukról, bemutatta könyvtárukat, munkájukat, megosztotta velünk ötleteiket. Biztos vagyok benne, hogy aki hallhatta az előadást, élni fog a szíves meghívással és élőben is megnéz a “műemléki könyvtárat zöld környezetben.” 

Az előadást követő beszélgetéseket hallgatva, úgy gondolom, hogy hasznos volt az előadás. Mindannyian tanultunk belőle, tudtunk ellesni ötleteket, amiket meg is fogunk valósítani. Természetesen egy előadást nem tud pótolni egy diasor, de igazgató asszony megosztotta velünk, így gondolatébresztőnek meg tudom mutatni

 

 
Előadónk készséggel válaszolt a felmerülő kérdésekre, kiegészítette előadását.
 
A délelőtt lezárásaképpen ez Ellenőrző bizottsági beszámolót hallgathatták meg a jelenlévők, elnökasszony távolléte miatt vásárhelyi tagunktól, Domjánné Szénási Edittől. Mivel a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a beszámolót, le is zárult a szakmai délelőttünk.
 
Bízunk benne, hogy sokakban sikerült felébreszteni az egyébként is népszerű és fontos téma iránti elköteleződést,  és elindítani őket egy új úton. Azt bizton ígérhetem, hogy ebben az évben még többször fogunk foglalkozni a témával!
 
Köszönöm minden tagunknak aki eljött, az érdeklődő, de még nem egyesületi tagoknak a jelenlétet, és előadónknak, hogy megtisztelt bennünket!
 
Végezetül néhány kép