Bloggerek a Somogyiban

Az Ünnepi könyvhét keretében blog-napot (na jó egy kerekasztalbeszélgetést) rendeztünk a Somogyiban. Vendégünk volt:

Anthony Sheenard, Szamárfül, Wyquin, Cotta, Lotterfield Boholy

a beszélgetést Száraz Ferenc vezette.

Nagyon finoman fogalmazva sem volt sajnos tömeg a nézőtéren, pedig igen élvezetes beszélgetést folytattak vendégeink a blogról és az irodalomról, meg úgy egyáltalán.

Mainstream bloggert nem hívtunk, de érdekes volt látni/hallani ennyi féle ember (nagybetűs EMBER?) gondolatait, félszeit.

Sajnálom, hogy nem sikerült blogosabbra rendezni, hogy mindenkit bevonva a beszélgetésbe a nézők is commenteljenek, de majd legközelebb!

Így maradt a szolid sörözgetés a résztvevőkkel a sörkertben. Én ezt is élveztem, bízom benne, hogy a többiek is!

A jelenlévők közül Murci/Szamárfül már megénekelte mit tapasztalt, a közönség soraiból csbk-tól olvashatunk észrevételeket! Várom a többiekét is saját blogjukon, de akár itt is. Valamint, ha valakinek kedve támad beszámolót írni, szívesen közzéteszem (nem direkt kérés volt ez nyaucica -))

S reggelre már Lotterfeld Boholy is elkövette a maga posztját…

Azért délutánra elkészült egy nézői beszámoló, egy könyvtáros tollából.

Egy kis ízelítő:

Szóval a Blognap. Négy előtt tíz perccel szomorú sms érkezett a telcsimre: Nincs tömeg 🙁  volt a pár szó. Mit tesz az ember, lerohan mondván négyig munkaidő és hős lesz, ott marad tömegnek, mert amúgy is megígérte.

Sajnos tényleg bánatosan nézett ki a szépen elrendezett első emelet, de négy óra után pár perccel már be is népesült: az előadókkal, barátokkal és a „média jeles képviselőivel!!!” = ezt most kihangsúlyozom előre!! …

Az előadók olyanok voltak, ahogy a blogjaik alapján elképzeltem őket:  Cotta=elitista, kicsit konzervatívabb, Murci/szamárfül=vidám amilyen a neve is, Wyquin = a nevetése nagyon édes! és ha megszólalt nem üres fecsej volt – ezúton is köszönet hogy elárulta neve jelentését; Sheenard = jópofa, ötletes, hozzászólásaival – bevallom kedvet csinált, hogy elolvassam a könyveit, bár tegnap az egyik ajánlószöveg a könyve borítóján már azé megingatott.
És legutoljára hagytam Tündérgyár uralkodóját: bevallom rá voltam a legjobban kíváncsi. Blogja alapján olyan embernek gondoltam, aki a billentyűzet mögött mondja a tutit, de személyesen/élőben nem fog magas fordulatszámon pörögni. Be is jött ez a várakozásom, visszafogottsága 2 méter távolságról is érződött a sorok közt. Kicsit sajnáltam is szegényt: ebben a közegben nagyon nem élt. Egy-két összecsapás a végletével Cottával és semmi több puskapor nem jött ki belőle.
De már azóta életre is kelt, megtalálta kedvenc közegét és olvasható is írása, amiben, na megkapjuk ám a magunkét.

A teljes írás pedig itt olvasható. (by nyaucica)

Valamint a beszélgetésen készült fotókból megtekinthető egy válogatás a könyvhét Somogyis blogján!

24 gondolat erről: „Bloggerek a Somogyiban

  1. Hát én vártam Lotterfeld írását és ki is hozta belőlem 🙂
    szóval nemsoká kész lesz, természetesen munkaidőben mert “unatkozó háziasszony/könyvtáros ” vagyok 🙂

  2. Lehet, hogy Boholy élesen fogalmazott, de sok mindenben igaza van. Száraz Ferenc nem volt a legalkalmasabb moderátornak, meggyőződésem, hogy el sem olvasta a blogjainkat és komoly hibákat követett el a közönség kizárásával vagy a fura kérdéseivel. Jó lett volna, ha legalább nagy vonalakban értesülünk a kérdéseiről, néhányat túl mélynek és messzire vezetőnek, másokat viszont blődnek találtam, kellett volna készülni ezekre. De ezek biztosan csak gyermekbetegségei egy műfajnak, ami összességében jól sikerült, voltak tartalmas megnyilatkozások és én jól éreztem magam. Sada, az ötlet mindenképp kiváló, folytassátok!

  3. Dana:legközelebb a sörkert is kötelező neked is!!s természtesen tervezzük a folytatást, s akkor is várunk a Boholy által felvetett módosításokkal együtt.
    összessegében én is jónak ítélem meg, de persze nekem hozzáadódik az előtte valamint az utána lefolyt beszélgetés is.
    nyaucica: a beszámolót elnöki utasításba is adom!

  4. Dana a hírt köszönöm. Ha már néhány ember fantaziáját meglódítottuk, akkor megérte!
    nyaucica: nem befolyásolok, helyet adok a véleménynek! (azé előtte moderálom ;-))

  5. Ez elhangzott és úgy maradt! 🙂
    Nekem te a tipikus könyvtárosszemléletet testesíted meg.
    Teljesen ellentéte a lazaságnak ami ott éppen szemben állt a te véleményeddel akkor
    (lásd. pl. mennyit/mi olvasnak – amivel én se értettem egyet)

  6. Dana most nem regisztálok amoda, majd ha hazamegyek, de ez nem sértés és negativ volt
    mármint az elitista!

  7. Ajánlom is :). Tartom az álláspontom, olvasás és olvasás közt lényeges különbségek vannak. Szerintem ez nem elitizmus, de annak tartják, ezért is lőttem el. Tudtam, hogy ezzel támadási felületet biztosítok, de nem bántam. Ilyen vagyok 🙂

  8. Hát a bicska nekem is kinyílt a kezemben. Mert nagyon nagy különbségek vannak…
    DE egyet kérek mosolyogj többet legközelebb!! Ne vágj ilyen “komoly” arcot 🙂 a murci ezé kapta a vidámat

  9. nyaucica: mindamellett, hogy igazad van, és tutira látszott rajtam, hogy kényelmetlenül érzem magam, én eleve nem akartam senkivel birokra menni, vagy megmondani a tutit. a daniella meg tök szimpatikus volt nekem egyébként, az elitista dumájával egyetemben:)

  10. 🙂
    Őszintén pocsék érzés fehér asztal mögött ülni mikrofonnal (tudom)

    Boholy: hát igen az összes testbeszéded ezt mutatta 🙂 őszintén tényleg sajnáltalak egy picit, átfutott az agyamon, hogy valami szíverősítőt hozni kénne neked;

    Azt a mondatot nem ismétlen el amit kommententeltem kettőtökről ott a helyszínen 😉 finoman itt csak annyit:
    Az ellentétek mindig vonzzák egymást!!!!
    Amúgy mindannyian nagyon szimpik voltatok, Boholy éles(ebb) nyelvét hiányoltam picit..

  11. nyugi, legközelebb nem lesz gond, ha nem ragaszkodtok a vendégek elkülönítéséhez. épp most vágom a videót, amin bemutatom, hogy mekkorsa show-t sikerült összehozni mindezek után a sörkertben:)

  12. Oksza!
    Várjuk!!!!

    egy gyors kérdés ami még mozgatta a fantazim és az orossét is (talán volt róla ott is szó cak másfele ment el a téma)
    mindenkihez…
    mennyi időt vagytok net előtt ha bloggal foglalkoztok/nap 24 órája
    erre azé kiváncsi vagyok

  13. én elég sokat, mert lassan írok és utána is szeretek javítgatni. forrást keresni, belinkelni akit kell, képeket méretezni, filmet vágni az rengeteg idő. tiszta szerencse, hogy nem írok naponta, mert akkor már csak virtuális barátaim lennének:)

  14. Őszintén én sem értettem az ellentét kihangsúlyozását köztem és Boholy közt, szerintem inkább csak a vérmérsékletünk különbözik, egy csomó mindenben helyeseltem. Na mindegy. Nekem nincs számítógépem otthon (nem technofóbia, egyszerűen nincs rá pénzünk, lásd könyvtáros fizetés és devizahitel) ezért kénytelen vagyok két olvasói kérdés között megfogalmazni a posztokat. Ez olykor erőteljesen látszik is a színvonalon, mert kiesek a ritmusból. Többnyire otthon készítek jegyzeteket a könyvhöz, amit ajánlani akarok és itt igyekszem formába önteni. Tehát a válasz a kérdésre: a blog írására max. 1 órát tudok szánni hetente, kábé ennyire futja a munkaidőmből.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.