Felhívás CSOMEKÖV-re

Tisztelt Kollégák / Kolléganők! Kedves Fiatalok!

Ebben a tanévben is meghirdetjük a Csongrád megyei könyvtárhasználati versenyt, azaz CSOMEKÖV-öt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kedvet és lehetőséget teremtsünk a könyvtárhasználati házi versenyek megszervezésére, és minden tanulónak a könyvtár-használatban való jártasság megszerzésére. (letölthető felhívás)

I. A téma NŐK A TÖRTÉNELEMBEN, NŐK A MŰVÉSZETEKBEN. Ezzel a témakörrel szeretnénk emléket állítani Marie Curienek, aki munkásságával kiérdemelte az első női kémiai Nobel-díjat 1911-ben. Amelyik gyereknek az a véleménye, hogy a nők ugyan-olyan értékű munkát képesek végezni, ugyanolyan teljesítményre képesek a tudományokban és a művészetekben, mint a férfiak, emellett jól tudja forgatni a kézikönyveket, tud adatoknak, jelenségeknek utánanézni, az bátran jelentkezzen.

II. A kategóriáknál továbbra is megtartjuk az eredeti felállást, tehát jelentkezhet minden 11-12 éves (I.), 13-14 éves (II.),15-16 éves (III.) és 17-18 éves (IV.) tanuló, de 3 fős csapatban, iskolánként és kategóriánként 1-1 csapat.

Benevezési díj nincs! Továbbra is csak azt kérjük minden benevező iskolától, hogy kategó-riánként egy ajándékkönyvet hozzanak magukkal, mert csak így tudunk jutalmazni. (A zsűri is, a játékvezető is társadalmi munkában dolgozik.)

III. Lebonyolítás és előzetes feladatok

A benevező csapatok előzetes feladatai:
I. kategória: 1. Soroljanak fel legalább 3 híres színésznőt, énekesnőt, közülük egynek az életrajzát is írják le!
2. Írjanak le részletesen egy régi süteményreceptet, amit a nagymamától vagy az anyukától hallottak!

II. kategória: 1. Soroljanak fel legalább 3 híres női sportolót, olimpikont, közülük egynek az életrajzát is írják le!
2. Írjanak le részletesen egy régi húsétel-receptet, amit a nagymamától vagy az anyukától hallottak!

III. kategória: 1. Soroljanak fel legalább 3 női írót, költőt, művészt, közülük egynek az életrajzát is írják le!
2. Írják le részletesen egy régi krumplisétel recepjét, amit a nagyma- mától vagy az anyukától hallottak!

IV. kategória: 1. Soroljanak fel legalább 3 női tudóst, orvost vagy történelmi szemé- lyiséget, közülük egynek az életrajzát is írják le!
2. Írjanak le részletesen egy régi saláta-receptet, amit a nagymamától vagy az anyukától hallottak!

Természetesen tanulmányozzák az alább felsorolt könyveket is, és oldjanak meg néhány feladatot kézikönyvek segítségével. Ezen segédeszközök használata előtt tisztázni kell a keresési stratégiát, az egyes kézikönyvek szerkezetét, a gyűjtés határait. Ezért igyekeztünk úgy összeállítani a mintafeladatokat, hogy a könyvek nagy valószínűséggel megtalálhatók legyenek az iskolai / városi könyvtárban.

Aki egyetért az eddigiekkel, és ezen feltételek mellett is szívesen hozná gyerekeit a megyei versenyre, az jelezzen vissza Sutka Irénnek (inczi.s@gmail.com) 2011. jan. 28-ig.

A 3 fős csapatok korosztályát és nevét 2011. febr. 25-ig írjátok meg ugyanerre a címre. Magát a megyei vetélkedőt – megfelelő létszám esetén – a Somogyi Könyvtár gyermek-könyvtárában tartanánk 2011. ápr. 14-én, csütörtökön 10 órától.

Jó munkát, eredményes felkészülést kíván a CSMKE iskolai szekciója

1 gondolat erről: „Felhívás CSOMEKÖV-re

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.