csbk összes bejegyzése

Iskolai könyvtárosok őszi szakmai napja

Sok éves hagyomány már, hogy a tanévkezdés bokros teendőit magunk mögött hagyva, késő ősszel találkozóra hívjuk a Csongrád megyei iskolai könyvtárosokat. Az idei őszi szakmai napot 2010. november 11-én délután a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium könyvtárában tartottuk, ahol 16 könyvtáros vett részt Szegedről és Hódmezővásárhelyről.

Vendéglátónk, Szarkáné Gyerjék Judit mesélt a könyvtár történetéről, a jelenlegi állományról, majd a fiatalok könyvtárhasználati szokásairól. Megtudtuk, hogy a könyvtár állománygyarapodásának köszönhetően „kinőtte” korábbi helyét, így került a tantermek első emeleti szintjére, a volt kápolnába. A helyiségen belül 3 szintet alakítottak ki az – iskolai könyvtárhoz mérten – igen jelentős méretű állomány számára. Frekventált elhelyezkedése miatt kedvelt közösségi térré vált: gyakran térnek be a tanulók, nem feltétlenül olvasás és kölcsönzés, hanem szabadidejük kulturált eltöltése céljából. Olvasóbarát nemcsak a meghitt környezet, hanem a napi 8 órás nyitva tartás is, ez még az előző évek hozománya, amikor 2 könyvtárostanár osztozott a feladatokon.

Az egyesület aktuális megbeszélnivalóival folytatódott a program. Ebben a körben is köszöntöttük Papp Évát, a Széchenyi István Gimnázium könyvtárosát abból az alkalomból, hogy nemrégiben megkapta a Könyvtárostanárok Egyesület 2010. évi „A könyvtárostanári hivatásért” emlékérmét. Éva szakmai munkájáról bővebben blogunkban is olvashatnak:

http://csmke.klog.hu/2010/11/kte-emlekerem-%E2%80%93-a-konyvtarostanari-hivatasert/

Szintén a KTE őszi szakmai napján jutalmazták (különdíjjal) a Deák Ferenc Gimnázium 12. osztályos diákját, Hájas Dominikát, aki nagyon színvonalas pályamunkát adott be a „Tervezz iskolai könyvtárat!” vetélkedőre. Felkészítéséért Bús Gabriella könyvtáros kolléganőnek gratulálunk. Iskolai könyvtárosok őszi szakmai napja bővebben…

Felhívás CSOMEKÖV-re

Tisztelt Kollégák / Kolléganők! Kedves Fiatalok!

Ebben a tanévben is meghirdetjük a Csongrád megyei könyvtárhasználati versenyt, azaz CSOMEKÖV-öt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kedvet és lehetőséget teremtsünk a könyvtárhasználati házi versenyek megszervezésére, és minden tanulónak a könyvtár-használatban való jártasság megszerzésére. (letölthető felhívás)

I. A téma NŐK A TÖRTÉNELEMBEN, NŐK A MŰVÉSZETEKBEN. Ezzel a témakörrel szeretnénk emléket állítani Marie Curienek, aki munkásságával kiérdemelte az első női kémiai Nobel-díjat 1911-ben. Amelyik gyereknek az a véleménye, hogy a nők ugyan-olyan értékű munkát képesek végezni, ugyanolyan teljesítményre képesek a tudományokban és a művészetekben, mint a férfiak, emellett jól tudja forgatni a kézikönyveket, tud adatoknak, jelenségeknek utánanézni, az bátran jelentkezzen. Felhívás CSOMEKÖV-re bővebben…

KTE emlékérem – A könyvtárostanári hivatásért

A Könyvtárostanárok Egyesülete Őszi Szakmai Napján adják át hagyományosan a KTE Emlékérmeket. 2010-ben A könyvtárostanári hivatásért emlékérmet kolléganőnk, Papp Éva, a szegedi Széchenyi István Gimnázium könyvtárostanára érdemelte ki. Szívből gratulálunk neki!

Laudáció:

A kolléganő véletlenül lett könyvtáros. A városszéli kis iskolában elvállalta, hogy rendbe teszi az elhanyagolt és rendetlen könyvtárat. Megtetszett neki ez a munka, ezért az alapfokútól a főiskolai könyvtár-szakig mindent elvégzett a szakmával kapcsolatban, sőt 6 évig könyvtári fakultációt is vezetett a szegedi Széchenyi István Gimnáziumban, jelenlegi iskolájában. Sokáig teljes óraszámban tanított, mellette végezte el a főiskolai posztgraduális képzést. 1986-tól félállásban, 1990-től pedig (immár 20 éve) teljes állásban látja el a könyvtári feladatokat. Rendszeresen felkészíti a diákokat a legkülönfélébb helyismereti, Széchenyi- és könyvtárhasználati vetélkedőkre, tanulmányi versenyekre. Mindezt kiváló eredményekkel, helyezésekkel.

Többször tartott már bemutató könyvtárhasználati órát a kollégáknak, szervezett városi könyvtárhasználati elődöntőt is, a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyekre rendszeresen felkészíti tanítványait. Idegenvezetői végzettsége is van, sokáig ezt a fakultációt is vezette.

Alapvetően derűs természetű és melegszívű, bensőséges kapcsolata van szinte minden gyerekkel, afféle pótanyukájuk. Bizalommal vannak iránta, mindenféle tanácsot kérnek tőle a titkos versektől a randevúkig, sokszor viselkedési problémáikat is megbeszélik vele. Számára a fiatalok nemcsak tanítandó alanyok, hanem érző emberkék, akiknek ugyanolyan fontos gondjaik lehetnek, mint a felnőtteknek. Egyik tanítványát nevelt lányának tekintette, ő egyengette az életútját, és ma is tartja vele a kapcsolatot.

A kb. 20 000 kötetes könyvállományt kaotikus állapotban örökölte: a könyvek mindenféle rendszert nélkülözve hevertek a polcokon, a katalóguscédulák ömlesztve. Az évek során először a katalógusokat építette ki, majd számítógép segítségével a teljes állományt feldolgozta. Jelenleg az iskola honlapján már a teljes állományban kereshetünk. A gyerekek is jobban el tudnak igazodni a könyvek között. Jobban ismeri a gyerekeket emberileg, mint esetleg az őket tanító más tanárok. A kollégák rendszeresen könyves feladatokat is adnak a diákoknak, ebben is mindenkinek segítségére van.

Papp Éva a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete Iskolai Könyvtári Szekciója életében is kiemelkedő szerepet tölt be. Tevékenyen vesz részt a továbbképzéseken, szakmai találkozókon, azok előkészítésében, lebonyolításában. Szakmai pályafutásának gazdag tapasztalatát szívesen osztja meg, derűs, csupa szív egyénisége igazi könyvtárostanárrá avatja!

Felterjesztője a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete Iskolai Könyvtári Szekciója nevében Sutka Irén elnök.

Könyvtárostanárok Egyesülete Őszi Szakmai Napja 2010

Kedves könyvtárostanár, könyvtáros, tanár és érdeklődő kollégák!

A Könyvtárostanárok Egyesülete 2010. október 27-én a budapesti Árpád Gimnáziumban(1032 Budapest, Nagyszombat utca 19.)  tartja Őszi Szakmai Napját.

 A nap témája: Iskolai könyvtárat építünk.

A szakmai napon a KTE, CSMKE, MKE tagjainak a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a következő oldalon lehet: http://www.ktep.hu/OSZN2010reg

A program honlapja: http://www.ktep.hu/OSZN2010

Cs. Bogyó Katalin
KTE elnökségi póttag

Könyvtárostanárok Tavaszi szakmai napja

A CSMKE Iskolai Könyvtáros Szekciója 2010. június 3-án, csütörtökön a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium könyvtárában ((Hódmezővásárhely, Szőnyi utca 2.) tartja Tavaszi szakmai napját. Vendéglátónk Simon Ferenc tanár úr lesz.

Program:

13.30 – 14.00 Beszámoló az olaszországi tanulmányútról (Pap Éva)
14.00 – 14.30 Iskolabemutató séta (Simon Ferenc)
14.30 – 15.30 A muzeális könyvtár kincsei (prezentációval és könyvnézegetéssel, Simon Ferenc)
15.30 – tól Aktualitások

Vendégünk lesz a CSMKE elnöke, Oros Sándor is.

Minden könyvtárostanárt szeretettel várunk!

Sutka Irén
szekcióvezető

CSOMEKÖV eredmények

A 2009/2010-es Csongrád Megyei Könyvtárhasználati Verseny Erkel Ferenc születésének 200. évfordulójához kapcsolódva a Hazám, hazám, te mindenem címet kapta. A  3 fős csapatoknak Erkel Ferenc életének és műveinek, valamint a hangszereknek az  ismerete mellett kézikönyv- és könyvtárhasználati tudásukról is számot kellett adniuk a verseny során.  Két nap két helyszínen zajlottak az események, az első két kategória (5-6. és 7-8. osztály) április 22-én a Somogyi Könyvtár Gyermekkönyvtárában, a  két középiskolai kategória (9-10. és 11-12. osztály) április 23-án a Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola könyvtárában versenyzett.  Hangszerszólók, zenerészletek és a Himnusz közös eléneklése színesítették e délelőttöket. A kategóriák első három helyezettjei könyvjutalomban részesültek. A versenyt Sáráné Lukátsy Sarolta és a CSMKE Iskolai Könyvtáros Szekciója szervezte.

Eredmények:

Ápr. 22. – Somogyi Könyvtár

I. kat. (5-6. oszt.)

1. Arany János Általános Iskola 134 pont (Felkészítő tanár: Savanya Ildikó)
2. SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola  110 pont (Felkészítő tanár: dr. Hegyiné Szabó Szilvia)
3. Rókusi Általános Iskola  89  pont (Felkészítő tanár: Németh Szilvia)
4. Szatymazi Általános Iskola  84 pont (Felkészítő tanár: Farkas Csamangó Etelka)
5. Sándorfalvi Általános Iskola  79 pont (Felkészítő tanár: Szántóné Somogyi Katalin)

II. kat. (7-8. oszt.) 

1. SZTE Juhász Gyakorló Általános Iskola 162  pont (Felkészítő tanár: Cs. Bogyó Katalin)
2. Arany János Általános Iskola 136,5  pont (Felkészítő tanár: Savanya Ildikó)
3. Rókusi Általános Iskola  126  pont (Felkészítő tanár: Németh Szilvia)
4. Sándorfalvi Általános Iskola  93,5  pont (Felkészítő tanár: Szántóné Somogyi Katalin)
5. Szatymazi Általános Iskola  90 pont (Felkészítő tanár: Farkas Csamangó Etelka)

 Ápr. 23. – Szeged, Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola

III. kat. (9-10. oszt.) 

1. SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium  177 pont (Felkészítő tanár: dr. Tóthné Nagyistók Katalin)
2. Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépisk. 124,5  pont (Felkészítő tanár: Horváth-Varga Mónika)
3. Széchenyi István Gimnázium 115 pont (Felkészítő tanár: Papp Éva)
4. Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépisk. 111 pont (Felkészítő tanár: Felföldi Ágnes)
5. Kossuth Zsuzsanna Eü. Szakközépisk.  87,5  pont (Felkészítő tanár: Ácsné Fekete Ilona)

IV. kat. (11-12. oszt.)

1. Batsányi János Gimnázium, Csongrád 182 pont (Felkészítő tanár: Kisteleki Klára)
2. SZTE Endre Gyakorló Gimnázium  176,5  pont (Felkészítő tanár: dr. Tóthné Nagyistók Katalin)
3. Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépisk 150,5  pont (Felkészítő tanár: Horváth-Varga Mónika)
4. Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépisk. 126 pont (Felkészítő tanár: Felföldi Ágnes)

Megyei továbbképzés – április 8.

A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár és a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a könyvtárosok megyei továbbképzésére

2010. április 8. (csütörtök) 9.00 – 12.30

Somogyi-könyvtár – I. emelet, Szeged, Dóm tér 1-4.

PROGRAM

9.00 A SOMOGYI-KÖNYVTÁR SAJÁT ÉPÍTÉSŰ ADATBÁZISAI

KUKKONKA JUDIT KÖNYVTÁROS

9.30 A HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG HELYTÖRTÉNETI ÉS KULTURÁLIS ADATBÁZISA

ZSIROS ANNAMÁRIA, A TÓTH MENYHÉRT VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS KÖZÖSSÉGI HÁZ VEZETŐJE

9.45 HELYISMERETI CIKKADATBÁZIS ÉS A FOLYAMATOSAN ÉPÍTETT CSONGRÁDI ÚJSÁG DIGITALIZÁLT ANYAGA

FODOR TIBOR, A CSEMEGI KÁROLY KÖNYVTÁR ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT INFORMATIKUSA

10.15 HELYISMERETI OLDALAK A JÓZSEF ATTILA VÁROSI KÖNYVTÁR HONLAPJÁN

GALAMB KATALIN IGAZGATÓHELYETTES

11.00 VÁLTOZÁSOK A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP MŰKÖDÉSÉBEN

BOLEGA GÁBORNÉ KOLLÉGIUMI TITKÁR

HIÁNYPÓTLÁSOK HELYETT

PULAI ZSOLT ELSZÁMOLTATÁSI MUNKATÁRS

Angol szaknyelvi tanfolyam

Kedves Kollégák,

az alább ajánlott angol szaknyelvi tanfolyam szegedi helyszínnel is indul!

Tisztelt Kollégák,

a Könyvtári Intézet (akkreditációs lajstromszám AL-1919, felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0258-04) 2010 tavaszára újra meghirdeti 60 órás akkreditált továbbképzési programját Angol szaknyelvi tanfolyam könyvtárosok részére címmel (PLM-123), két helyszínen.

Könyvtári Intézet (Budapest)
Időpontja: 2010. április 26., 27., május 3., 13., 20., 21.
Jelentkezési határidő: 2010. április 12.

Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár (Szeged)
Időpontja: 2010. április 23., 26., 30., május 7., 10., 14.
Jelentkezési határidő: 2010. április 9.

Részvételi díj: 55.000,- Ft

A tanfolyam 60 óra, 6×1 nap (A képzés kontaktóráinak száma 45, ezt 15 óra otthoni felkészülés és munka egészíti ki.)

A jelentkezéshez szükséges egyéb feltételek: min. 1-2 éves szakmai tapasztalat, az angol nyelv ismerete (min. állami nyelvvizsga bizonyítvánnyal igazolt középfokú A típusú nyelvvizsga vagy előzetes tudásmérés a távoktatási felületen)

Kérjük, a tanfolyam leírásánál (budapesti képzés:
http://www.ki.oszk.hu/107/tanf2/egykepzes_2.php?mit=18;
szegedi képzés: http://www.ki.oszk.hu/107/tanf2/egykepzes_2.php?mit=20) található ikonra kattintva töltse ki a jelentkezési űrlapot. Ezután e-mailben kapja meg azt
a letölthető pdf formátumú jelentkezési lapot, amely a már előzőleg kitöltött adatokat tartalmazza. Kérjük, hogy ezt kinyomtatva, aláírva postai úton jutassa el a Könyvtári Intézet Oktatási és Humánerőforrás-fejlesztési osztály címére (1827 Budapest, Budavári Palota F. épület).

További információ: Harkainé Perhócs Petra; tel: 224-3789; e-mail: ppetra@oszk.hu

A tanfolyam leírása: A könyvtárosoknak szóló szaknyelvi tanfolyam célja, hogy felfrissítse és továbbfejlessze a résztvevők receptív és produktív nyelvi készségeit azokon a területeken, amelyeken mindennapi munkájuk során az angol nyelvet alkalmazzák, mint pl. angol nyelvű internetes oldalak használata, intézményük és könyvtári projektjeik ill. programjaik angol nyelven történő bemutatása, angol partnerintézményekkel és kiadókkal való kapcsolattartás, a könyvtárhasználókkal folytatott kommunikáció.

Olvasás 2010-ben – meghívó Orosházára

Kedves Kollégák!

Az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár szeretettel vár minden érdeklődőt a Veszíts el egy könyvet! játék második évfordulóján megrendezendő Olvasás 2010-ben című programjára.

10:00 Beszélgetés a jelen és jövő könyveiről, olvasóiról, könyvtárairól… Vendég: Kamarás István olvasásszociológus. Moderátor: Buzai Csaba

10:45 Sóron Ildikó (Országos Idegennyelvű Könyvtár): Gyógyszer, tápszer, kábszer: biblioterápia a könyvtárban

11:30 Büfé ebéd

12:30 Paszternák Ádám (Miskolci Városi Könyvtár): GŐZkönyvtár / DRÓTkönyvtár

13:00 Füzessi Károly (Konyvtar.hu): Könyvtár pont húúú a konyvtar.hu könyves, könyvtáros közösségi oldal

13:30 Kardos András (UTCA projekt): A katalóguscédulák új élete – egy közöskatalógus prototípus a jövőből

14:30 Író és elvesztés. Vendég: Kiss Ottó. Moderátor: Kiss Márta

Helyszín: Justh Zsigmond Városi Könyvtár (Orosháza, Kossuth u. 3.)

Időpont: 2010. március 25.

Megkérünk minden érdeklődőt, hogy részvételi szándékát előre jelezze a konyvtar@justhvk.hu címen.

A rendezvény a Summa Artium Alapítvány 2008 novemberi Mecénás napi árverésén felajánlott támogatói összegekből valósul meg. A támogatók listáját a játék weboldalán (http://veszitsel.konyvtar.hu/) tekinthetik meg.

 Üdvözlettel,

Buzai Csaba
Justh Zsigmond Városi Könyvtár
Orosháza
http://blog.justhvk.hu/
csababuzai@gmail.com
(30) 6226-343

Forrás: Katalist

Könyvtárpedagógia-tanár MA – bővült a jelentkezők köre

Kedves Kollégák!

Szeretném tájékoztatni Önöket, hogy A tanári mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményei változása miatt az eddigieken túl még van lehetősége a valamely pedagógusi (gyógypedagógusi, tanítói, szociálpedagógusi, szakoktatói) alapképzési szakot elvégzőknek is a könyvtárpedagógia-tanár MA – egyetemi szintű diplomát adó – képzésre való jelentkezésre. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézet Könyvtár- és múzeumpedagógiai szakcsoportja szervezésében 2010. szeptemberétől újra indítja fenti képzését levelező és nappali tagozaton, állami finanszírozású és költségtérítéses formában egyaránt.

Jelentkezési határidő: 2010. febr.15.

 Tisztelettel:

 Barátné dr. Hajdu Ágnes szakfelelős

hajdu@jgypk.u-szeged.hu