Az Egyetemi Könyvtár Médiatékájának októberi ajánlata

A Médiatéka októberi ajánlata

  • Elveszett római istenek
  • Unokáink is látni fogják
  • Kisszínpadon nagy színház
  • Kimerülő erő
  • A makrancos hölgy

Elveszett római istenek (The lost gods : the Romans)
A film készítői azt vizsgálják, hogyan működhetett a hitélet a rómaiak idejében, milyen is volt az a vallás, amely egykor hatalmas és erős birodalmat irányított, csodálatos műalkotásokat hozott létre, majd a birodalom megszűntével eltűnt.

Unokáink is látni fogják : A szegedi Tanulmányi és Információs Központ
Az Osskó Judit nevéhez fűződő építészeti sorozat ebben a részben a 2004-ben megnyitott szegedi Tanulmányi és Információs Közpottal foglalkozik.

Kisszínpadon nagy színház
A dokumentumfilm a 60-70-es évek legjelentősebb amatőrszínházi műhelyeit, többek között a Szegedi Egyetemi Színpadot mutatja be. A filmben láthatjuk Paál Tamást is, aki hat nappal halála előtt beszélt a szegedi évekről.

Kimerülő erő (Power play)
Tudósok, politikusok, gyártulajdonosok, energetikai szakemberek szólalnak meg a sorozatban – közös témájuk az energia. Foglalkoznak a Föld kimerülőben lévő energiahordozóival, illetve az alternatív megoldásokkal.

A makrancos hölgy (The taming of the shrew)
A világhírű vígjáték számos feldolgozást élt meg, mi ezúttal Franco Zeffirelli rendezését ajánljuk, főbb szerepekben: Elizabeth Taylor, Richard Burton és Michael York.