Három új adattár (repozitórium) a Klebelsberg Könyvtárban

Az SZTE Klebelsberg Könyvtárban folyó digitalizálási projektek eredményeként a valaha volt összes szegedi egyetemi folyóirat, tudományos acta és évkönyv elérhető elektronikusan is. Az új tudományos és szépirodalmi adatbázisban több mint 90 egyetemi esztendő bő 170 ezer oldalon megjelent 11 ezer cikkét böngészgethetik a látogatók 46 millió kereső-kifejezés segítségével.

Digitalizáltuk emellett a Szegedi Tudományegyetemhez és jogelődjeihez köthető egyetemtörténeti jelentőségű kiadványokat, hallgatói lapokat is, ennek keretében virtuálisan hasonmásban és teljes szövegben is olvasgatható, lapozgatható például a hatvanéves Szegedi Egyetem című újság valamennyi száma.

A harmadik adatbázis pedig a digitálisan elérhető különféle periodikák kincsestára. A három új adatbázis és a hozzájuk kapcsolódóan fejlesztett közös keresőszolgáltatás az SZTE Klebelsberg Könyvtár repozitórium-rendszerébe illeszkedik. A repozitóriumok Contenta gyűjtőnév alatt találhatók meg az intézmény honlapján (E-források), illetve a contenta.bibl.u-szeged.hu címen.

A Klebelsberg Könyvtár 2012. november 9-én (pénteken) 9 órakor sajtótájékoztatót tart az új szolgáltatásokról. Helyszín: Klebelsberg Könyvtár, Auditórium Minimum (földszint)