Búcsú Gyuris Györgytől

Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy kollégánk, barátunk és Egyesületünk egykori elnöke dr. Gyuris György (1940-2022) elhunyt.

Gyuris György 1940. április 21-én született Szegeden.  Könyvtáros szaktanfolyamot végzett 1964-ben, később a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-pedagógia tanári szakos oklevelet szerzett 1971-ben. 1997-ben doktorált a Tiszatáj fél évszázada című sajtótörténeti kutatásából.

Életpályájának kevésbé ismert része, hogy dolgozott az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Művelődési Központban és a szegedi Kamara Bábszínházban művészként és rendezőként.

Rövidke kitérők után Gyuris György több mint 40 éven át, 1963. február 1-től 2002. decemberéig volt a Somogyi-könyvtár munkatársa. A könyvtári útja során, ahogy egy írásában fogalmazott, „végigpróbálta az állásokat” míg a legelső székig jutott.

A gyarapító és feldolgozó osztály vezetése után 1992-től nyugdíjba vonulásáig két cikluson keresztül 2003-ig igazgatta intézményünket. Vezetői munkája alatt kapcsolódott be a Somogyi-könyvtár az információs társadalom térhódításába. A Voyager integrált könyvtári rendszer bevezetésével folyamatosan kerültek „gépre” a könyvtári dokumentumok, elsőként a régi könyvek adatai. Igazgatói nyilatkozataiban a 1990-es évek közepén kiemelte, hogy könyvtárunknak nagyon rövid időn belül át kell vállalnia az információszolgáltató központ funkcióját (amerikai mintára). Széles körű szakmai ismeretének köszönhetően a Somogyi-könyvtár informatikai fejlődése már igen korán elindulhatott.

Sajtótörténettel és Szeged helytörténetével kapcsolatos kutatásai, a szegedi alkotók munkásságát feltáró bibliográfiai tevékenysége meghatározó jelentőségű városunk történetében.  Szakmai tudását és módszertani ismereteit szívesen megosztotta kollégáival, a legfőbb könyvtárosi erények: pontosság, alaposság, segítőkészség és örök derű jellemezte.

Aktívan részt vett a Dugonics Társaság és a Tiszatáj Alapítvány kuratóriumának életében. Helytörténeti témában rovatszerkesztő volt a szegedi/megyei napilapoknál 1960-1992 között (Délmagyarország, Csongrád Megyei Hírlap, Délvilág).

1998 és 2002 között a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületének elnöke. 1994 és 1998 között a MKE Bibliográfia szekció titkára. Nyugdíjba vonulásával az újszegedi katolikus egyházközösség Kalkuttai Szent Teréz templomában vállalt aktív szerepet.

Kiemelkedő bibliográfiai munkásságát a könyvtáros szakma országosan elismerte.

Kitüntetései:

  • 1983 a Somogyi-könyvtár osztályvezetőjeként a Szocialista Kultúráért érdemérem
  • 1997 Magyar Könyvtárosok Egyesülete Emlékérem
  • 2002 Szinnyei József-díj
  • 2009 Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezete Kertész Gyula emlékérem

Halálával egy nagyszerű könyvtárost, bibliográfust, kollégát veszítettünk el.

2022. július 22-én, pénteken reggel 8 órakor gyászmisét mutatnak be érte az újszegedi Teréz-templomban, majd hamvait — temetési szertartás keretében — az Alsóvárosi temetőben helyezik örök nyugalomra.

Emlékét szívünkben őrizzük!