Idén is folytatódik gyermekkönyvtárunk történelmi játszóháza felső tagozatos diákok részére.
Az első félév témája: 1848-49-es szabadságharc, ehhez játékos feladatlap készült, melyet egyénileg, vagy csoportban (max. 5 fő) is kitölthettek a gyerekek.
Ezen kívül a témánkhoz kapcsolódva tablót, és/vagy PowerPointos bemutatót is készíthetnek. Természetesen minden résztvevőt jutalmazunk.
A feladatlapok beadási határideje: 2009. május 8. (szombat) volt. Ezen a napon kirándultunk a szőregi csata helyszínére, ahol, Dr. Pelyach István történész kalauzolta a gyerekeket.
2009. május 16-án (szombat) játékos történelmi foglalkozáson vesznek részt a gyerekek, néhány ízelítő programunkból: jelmezkészítés, játék (online is!), feladatok megbeszélése.
A második félév témáját a gyerekek határozzák meg, amelyik történelmi korra a legtöbben szavaznak, azt dolgozzuk fel , s ehhez kapcsolódóan szervezünk előadót, kirándulást.
Olvasóklub címmel játékra hívjuk Vásárhely és a térség iskolásait. A kétfordulós játékban összesen öt regényt, vagy meseregényt kell elolvasni a gyerekeknek.
Olvasóklub
A nevezni kívánó gyerekeknek két-két regényt kell elolvasni, és a hozzá készített feladatlapot kitölteni. A könyvek – korcsoportonként a követezők:
1-2. osztály: Csukás István: Mirr-Murr, a kandúr és Bálint Ágnes: Egy egér naplója
3-4. osztály: Békés Pál: A Félőlény és DiTerlizzi, Tony: A Spiderwick krónika : 1. kötet : Manók könyve
5-6. osztály: Rowling, J. K.: Harry Potter és a Főnix rendje és Darvasi László: Trapiti avagy A nagy tökfőzelékháború
7-8. osztály: Rowling, J. K.: Harry Potter és a Félvér Herceg Verne, Jules: Várkastély a Kárpátokban
Az év második felében korosztályonként további három meseregény, illetve regény vár az Olvasóklub tagjaira. Az Olvasóklub első találkozóját május 28-án tarja a gyermekkönyvtárban, amelynek témája az ismerkedés, beszélgetés a regényről, feladatokról és megoldásokról.
Minden résztvevő apró ajándékot és Olvasóklub kártyát kap, ezeken kívül ”klubtagok” olvasói kategóriába kerül, mely kedvezményekre jogosít.: CD-ket, CD-ROM-okat is kölcsönözhet. A legjobb, legötletesebb megoldásokat könyvjutalomban részesítik.
Könyvtárunkban megemlékezünk Kálvin János születésének 500. évfordulójára.
Ebből az alkalomból május 21-én csütörtökön, 18 órakor Dr. Kádár Péter református lelkész vetítéssel egybekötött Kálvin, a közösségi ember című előadását hallgathatja meg az érdeklődő.
Könyvtárunkban 2009. május 18-án hétfõn, 18 órakor Kovács Gergely festőművész kiállításának megnyitására kerül sor.
A megnyitó beszédet Dr. Berényi Károly a Határontúli Magyar Ügyek tanácsnoka tartja. Közreműködnek a Bethlen Gábor református gimnázium diákjai.
Kovács Gergely Erdélyben, Székelyföld egyik kis falujában Csíkverebesen született. Gyermekkorát ezen a gyönyörű vidéken, a Hargita vadregényes, fenyvesek övezte táján töltötte. Már kisgyermek korában különös vonzalmat érzett a rajz, a színek változatos világa iránt. Tanulmányait szülőfalujában, majd a Csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban folytatta. Ebben az időszakban kezdett el komolyabban festeni, elsősorban a tájképek és a csendéletek érdekelték. További tanulmányai és pályája műszaki vonalon folytatódott, de a festészetet ezzel párhuzamosan sosem hagyta abba. Sokáig autodidakta módon fejlesztette magát, majd később oklevelet szerzett a Csíkszeredai Művészeti Iskola festészet szakán. Tanárai és segítői Márton Árpád és Zsigmond Márton festőművészek voltak.
„Életemet és festészeti tevékenységemet Gödöllőn folytattam, képzőművészeti témáimban sokáig továbbra is a Szülőföld szépsége kísért, festményeimen is többnyire ez jelent meg. Az utóbbi években alkotásaim témája a hazai tájakkal is bővült. Az évek során több közös és egyéni kiállításon is szerepeltek festményeim. Nyugállományú katonaként most már „főállásban” festek, talán ezúton is remélhetőleg tovább szolgálom hazámat” – mondta Kovács Gergely.
A Németh László Városi Könyvtárban kihelyezett ügyfélszolgálatot
működtet két napig az APEH, ahol a belátogató a már előre elkészített személyi jövedelemadó bevallását szakemberek közreműködésével és számítógép segítségével leellenőrizheti és az esetleges hibákat korrigálhatja.
Mindehhez csupán a már kitöltött személyi jövedelemadó bevallását kell magával hoznia az érdeklődőknek.
Az időpontok:
2009. május 15-én pénteken 10-18 óráig
és május 16-án szombaton 10-16 óráig
A Lucian Blaga Kolozsvári Egyetemi Könyvtár digitalizálásában üdvözölhetjük és megtekinthetjük a Benedek Elek szerkesztette – és sokak által keresett – Cimbora : Jó gyermekek hetilapja folyóirat (1922-1929) elektronikus változatát a következő címen:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom