Ajánló kategóriaarchívum

Kizöldültünk!

Szeptember végi kellemes időjárás segítette az Egyesületet is.

Mint arról már írtam, új utakon járva, zöld napi programot szerveztünk a Somogyival, valamint partnereinkkel. A szerencsének köszönhetően az autómentes világnaphoz kapcsolódva számtalan más program is volt a Dóm téren, valamint ekkor került megrendezésre immár második alkalommal a BorTér városi rendezvény is.

Így számtalan sétáló, érdeklődő látogatott ki a színes kavalkádba, ahol a Somogyi is ott volt.

Forgatag volt, nagyon sokan jöttek így, minden partneri visszajelzés alapján is, egy nagyon kellemes napot tölthettek nálunk. Számtalan játékkal, bemutatóval vártuk az érdeklődőket, melyek mindegyike a környezetünk védelméről szólt. Játszhattak, kígyót simogathattak, kémiai kísérleteket végezhettek az érdeklődők.

A rendezvényhez kapcsolódóan versenyt is hirdettünk. Az iskolák bebizonyíthatták, hogy számukra is fontos a környezeti nevelés, a környezettudatosság. Azon iskolák között, ahonnan a legtöbb tanuló kijött a Dóm térre, versenyt volt. Több mint 200 általános iskolás gyerek jött ki, s játszott velünk. Ők nem csak hogy kijöttek, de több partnerünknél is játszottak, totóztak, versenyeztek. A nap végére kialakult a végeredmény:

A Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából jött a legtöbb tanuló, de nagyon sokan jöttek a SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolából, valamint a Rókusi Általános Iskolából is.

Ez úton is gratulálunk az iskoláknak, az iskolásoknak, s tanáraiknak (könyvtárosuknak). Verseny természetesen nem lehet jutalom nélkül. A győztesek 50, 30 és 20 ezer forintos könyvvásárlási utalványt nyertek a könyvtáruknak. Az utalvány ünnepélyes átadására október 3-án kerül majd sor a Somogyi-könyvtárban.

Összességében azt mondhatjuk, hogy sikeres volt az akciónapunk. Amit mi sem bizonyít jobban, mint több partner kérése (? inkább kijelentése), hogy ugye jövőre is jöhetnek…Meglátjuk, ha sikerül forrást találni, rajtunk nem múlik.

A környezettudatosság azonban nem csak az akciónapon, de az év minden napján fontos számunkra, s igyekszünk e szerint élni.

Az akciónap fotói megtekinthetők a CSMKE webalbumában, valamint a Somogyi-könyvtár facebook oldalán.

 

Szabó József konferencia és kiállítás

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár Társadalomelméleti Gyűjteménye, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága Jogtudományi Szakbizottsága tisztelettel meghívja Önt Dr. Szabó József (1909-1992) jogászprofesszor halálának 20. évfordulója alkalmából rendezett konferenciára és kiállításra.

Időpont: 2012. szeptember 27. csütörtök

A konferencia programja
10:00-12:00

Megnyitó

  • Dr. Szabó Imre, egyetemi tanár, dékán (SZTE ÁJTK)
  • Dr. Paczolay Péter, egyetemi tanár (SZTE ÁJTK)

Előadók

  • Dr. Szabadfalvi József, egyetemi tanár (DE ÁJTK)
    A jogfilozófus Szabó József
  • Dr. Balogh Elemér, egyetemi tanár (SZTE ÁJTK)
    Alkotmánybíráskodás a történeti alkotmány távlatában
  • Dr. Trócsányi László, egyetemi tanár (SZTE ÁJTK)
    Szabó József közjogi gondolkodásának időszerűsége
  • Dr. Stipta István, egyetemi tanár (ME ÁJK)
    Szabó József és a közigazgatási jogvédelem
  • Dr. Révész Béla, egyetemi docens (SZTE ÁJTK)
    Szabó József az újabb iratok tükrében

12:30

Kerekasztal Szabó József életművéről

Résztvevők: az előadók, valamint Dr. Badó Attila egyetemi tanár (SZTE ÁJTK), Dr. Laczkó Sándor gyűjteményvezető (SZTE KK), Újszászi Ilona médiakapcsolati vezető (SZTE)

Helyszín: MTA SZAB Székház, Szeged, Somogyi u. 7.

14:00

A Professzor életművét bemutató kiállítás megnyitója

A kiállítást megnyitja: Dr. Keveházi Katalin (főigazgató-helyettes, Klebelsberg Könyvtár, SZTE), Dr. Ruszoly József (DSc, Professor Emeritus, SZTE), „Szabó József Emlékezete”.

Helyszín: SZTE Klebelsberg Könyvtár Átriuma, Szeged, Ady tér 10.

A konferenciát és a kiállíást rendezte: Révész Béla, Balog Éva és Laczkó Sándor

SZTE Klebelsberg Könyvtár Zenei Gyűjteményének szeptemberi ajánlata

A Zenei Gyűjtemény újdonságai:

  • A mikrofonnál Kroó György
  • Nicholls, Geoff: Dobok könyve
  • Oromszegi Ottó: A fagott
  • Sárosi Bálint: A cigányzenekar múltja az egykorú sajtó tükrében
  • Capone, Phil: Négyujjas pengetési technikák gitáron


A mikrofonnál Kroó György : Új Zenei Újság, 1981-1991
Budapest : Syllabux, 2011
A kötet Kroó György zenekritikáit tartalmazza, melyek 1981 és 1991 között hangzottak el a Magyar Rádió Új zenei újság című műsorában.

Nicholls, Geoff: Dobok könyve : [a dobfelszerelés története]
Budapest : Cartaphilus, 2011
A könyv a dobok történetének utolsó száz évét dolgozza fel, sorra veszi és értelmezi a zene és a dobosok világában bekövetkezett összes olyan változást, amely újításokra sarkallta a dobkészítőket.

Oromszegi Ottó: A fagott : eredet- és fejlődéstörténet
Budapest : Oromszegi, 2003
A könyvben a fagott keletkezéséről és fejlődésének történetéről olvashatunk.

Sárosi Bálint: A cigányzenekar múltja az egykorú sajtó tükrében : II. kötet : 1904-1944
Budapest : Nap, 2012
A kötet a cigányzene világát mutatja be a korabeli sajtómegjelenések tükrében.

Capone, Phil: Négyujjas pengetési technikák gitáron
Budapest : Officina, 2011
A kötet váltakozó basszus szólamokra, hüvelykujjtechnikákra és jellegzetes akkordfogásokra épülő gyakorlatokat tartalmaz.

Zöldülünk!

A kor kívánalmainak megfelelően mi sem csak zöldségeket beszélünk, de komolyan is gondoljuk!

Az autómentes világnapon környezetvédelmi napot szervezünk a Somogyival karöltve. Az akciónaphoz kapcsolódóan, az általános iskolá(sok)nak pályázatot is hirdetünk, hogy minél többen résztvegyenek!

Sok szeretettel várunk mindenki szeptember 22-én (szombaton) a Somogyi elé!

Részletek a könyvtár honlapján, s a szórólapokon!

Várunk mindenkit a Zöld Napon!

Állománymenedzsment konferencia

Ismét nagy fába vágtuk a fejszénket. Az elmúlt években számtalan aspektusból esett szó az állománymenedzsmentről. Na most mi is lehúzunk egy újabb bőrt a rókáról.

Elsősorban a kistérségi ellátás és a megyei könyvtárak gyakorlata szempontjából járjuk körbe a témát egy regionális konferencián.

Természetesen mindenhonnan szívesen látunk vendégeket 2012. szeptember 27-én (csütörtökön) 9 órakor a Somogyi-könyvtárba.

A részletes program itt található.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, kérem mindenki töltse ki a jelentkezési lapot és szeptember 17-ig juttassa vissza a megadott e-mail címre!

Sok szeretettel várunk mindenkit!

 

Nevetve a börtönben

A jó kapcsolatnak köszönhetően – tényleg, tábornok úr köszöntőjében kiemelte a Somogyi-könyvtárat! – néhányan ismét a Csillagban járhattunk. Ez még azoknak is élmény, akik nem először lépik át a vaskaput, de a „börtönszüzeknek” még megrendítőbb. A börtön kultúrosától ismét meghívást kaptunk, hogy a Dankó-fesztivál keretében bemutatott legújabb darabot megnézhessük.

Egy elítélt által írt vígjátékot néztünk, amely a szabadulás pillanatainak nehézségeivel szembesíti a nézőt. Érdekes nézőpont, jó ötletek, testhezálló szerepek.

Lenyűgöző az a munka, amit a börtönlelkész segítségével ezek a fiúk végeznek. Nagyon furcsa érzés elfelejteni egy órácskára, hogy ezek a színészek nem is mindig szerepet játszanak, hogy hol ülünk. S a darab hatása alatt el lehetett felejteni, hogy három sorral a hátunk mögött elítéltek ülnek.

Amennyiben lehetőség lesz rá, mindenkit bíztatok, hogy szagoljon bele egy kicsit ebben a levegőbe, s ismerkedjen meg az élet sötétebb oldalával, s azzal a küzdelemmel, amivel ebből sokan megpróbálnak kimászni.

A darabról bővebben a sajtó is beszámolt, érdemes elolvasni!

http://szegedma.hu/hir/szeged/2012/08/vonatra-varva_vigjatek-a-szegedi-csillag-bortonben.html

Köszönjük a lehetőséget a börtön vezetőségének!

 

 

Active learning… oktatási segítség

Többször esett már szó itt is a hódmezővásárhelyi Tudás Alapítványról. Több közös projektünk volt már. Most a legújabb projektükre szeretném felhívni a figyelmet.

Nemzetközi együttműködés keretében egy „aktív tanulási” (active learning) módszertan alkalmazása a természettudományos tantárgyak oktatásaban kidolgozásában vettek részt.

Ha ez így nagyon bonyolultan hangzik, vagy ha felkeltette az érdeklődésüket bővebb információt az Alapítvány honlapján találnak. Ugyanitt találhatóak a projekt eredményei, beszámolói is.

Tehát a projektről a bővebb információk itt találhatók:

http://tudasalapitvany.hu/projektek/active-learning/poszterek/
http://tudasalapitvany.hu/projektek/active-learning/eredmenyek/
http://www.facebook.com/grundtvig.active.learning
http://www.activelearningproject.eu/
http://tudasalapitvany.hu/wp-content/uploads/2012/02/Active-HU.pdf
http://tudasalapitvany.hu/wp-content/uploads/2012/02/Active-Learning-Hungarian.pdf
http://tudasalapitvany.hu/wp-content/uploads/2012/08/active-learning.pdf
http://issuu.com/meryemnur/docs/effective_use_of_active_learning_applications_exam


 

Gratuláció – frissítve!

Magam és az Egyesület nevében gratulálok minden kitüntetettnek, különösképpen a Magyar érdemérem lovagkereszt kitüntetésért a könyvtáros kollégáknak:

  • Bakos Klára, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem könyvtárigazgatója, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöke
  • dr. Hermann István, a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója
  • dr. Löffler Erzsébet, az egri Érseki Vagyonkezelő Központ Könyvtár, Levéltár és Múzeum igazgatója.

Gratulálok!

forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/allami-kitunteteseket-adott-at-balog-zoltan

A Néprajzi Múzeumban tartott ünnepségen „Tudományos munkájuk elismerésére Széchényi Ferenc-díjjal tüntették ki a következő közgyűjteményi szakembereket:

  • Barátné dr. Hajdu Ágnes *főiskolai tanár, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Felnőttképzési Intézet Könyvtár- és múzeumpedagógiai szakcsoport és
  • Dr. Skaliczki Judit *nyugalmazott főosztályvezető-helyettes, Oktatási és Kulturális Minisztérium. A könyvtárosi munka legmagasabb rangú elismerésében,

Szinnyei József-díjban részesültek a következő szakemberek:

  • Balla Mári; nyugdíjas főkönyvtáros, főiskolai adjunktus, Kaposvári Egyetem;
  • Biczák Péter; nyugalmazott megyei könyvtárigazgató, Pest Megyei Könyvtár;
  • Erdeiné Törőcsik Katalin; könyvtárvezető, Kenézy Kórház Debrecen, Orvosi Könyvtár
  • Takács Anna; tájékoztató könyvtáros, József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya;
  • Takáts Béla; megbízott igazgató, Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet, Szolnok;
  • Villám Judit; gyűjteményvezető, Országgyűlési Könyvtár

 

Külön öröm Barátné Hajdu Ágnes kitüntetése, hiszen ő évtizedek óta meghatározó szereplője a CSMKE-nek is!

Oros Sándor

 

SZTE Klebelsberg Könyvtár Zenei Gyűjteményének júliusi ajánlata

A Zenei Gyűjtemény újdonságai:

  • Blazich, J. M.: An English translation and commentary on Amand Vanderhagen’s Méthode nouvelle
  • Carrington, J.: Trills in the Bach cello suites
  • Marek, D.: Singing
  • „Mi ez a gyönyörű?”


Blazich, Joan Michelle: An Engish translation and commentary on Amand Vanderhagen’s Méthode nouvelle et rasionnée pour clarinette (1785) and Nouvelle méthode de clarinette (1799) : a study in eighteenth-century French clarinet music
Lewiston, N.Y. ; Queenston ; Lampeter : The Edwin Mellen Press, [2009]

Carrington, Jerome: Trills in the Bach cello suites : a handbook for performers
Norman, Okla. : University of Oklahoma Press, 2009

Marek, Dan: Singing : the first art
Lanham, Md. ; Toronto ; Plymouth : Scarecrow Press, 2007

„Mi ez a gyönyörű?” (Kodály) : zenehallgatóvá nevelés : konferenciakötet, 2011
[Budapest] : Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar, 2011

SZTE Klebelsberg Könyvtár Méditékájának júliusi ajánlata

A Médiatéka júliusi ajánlata

  • Nyugat-mozi
  • Pingvinek vándorlása
  • A legenda
  • A menyasszony feketében volt
  • La bohème

Nyugat-mozi : archív filmfelvételek a Nyugat íróiról
A nyugatosokról készült, eddig ismert összes régi filmfelvételt tartalmazza a Nyugat-mozi. Babits, Móricz, Kosztolányi, Karinthy, Nagy Endre, Szabó Lőrinc és Németh László alakjai elevenednek meg a korabeli filmhíradók, valamint amatőr felvételek filmkockáin. (www.pim.hu)

Pingvinek vándorlása (La marche de l’empereur)
A 13 hónapig forgatott film a császárpingvinek életmódját örökítette meg természetes környezetükben, rögzítve évi szokásos rítusukat, mikor is hosszú hetekig tartó menetelés után párt választanak maguknak, és tojást raknak.

A legenda : a szegedi diák-Hamlet története
A szegedi egyetemisták 1941-es Hamlet előadását, a fiatal rendező, Horváth István és a Gertrudist játszó Tóth Kata szerelmét és kettejük tragikus halálát eleveníti föl a film.

A menyasszony feketében volt (La mariée était en noir)
Julie-t menyasszonyként szörnyű sokk éri: az esküvői szertartás után brutálisan kivégzik férjét a templom lépcsőjén. Először öngyilkos akar lenni, de gyűlölete felülkerekedik halálvágyán és bosszút esküszik.

La bohème
Puccini operájának 1982-es Metropolitan-felvétele, Franco Zeffirelli rendezésében, főbb szerepekben Teresa Stratas, Renata Scotto, José Carreras, vezényel James Levine.