Bloggerek a Somogyiban

Az Ünnepi könyvhét keretében blog-napot (na jó egy kerekasztalbeszélgetést) rendeztünk a Somogyiban. Vendégünk volt:

Anthony Sheenard, Szamárfül, Wyquin, Cotta, Lotterfield Boholy

a beszélgetést Száraz Ferenc vezette.

Nagyon finoman fogalmazva sem volt sajnos tömeg a nézőtéren, pedig igen élvezetes beszélgetést folytattak vendégeink a blogról és az irodalomról, meg úgy egyáltalán.

Mainstream bloggert nem hívtunk, de érdekes volt látni/hallani ennyi féle ember (nagybetűs EMBER?) gondolatait, félszeit.

Sajnálom, hogy nem sikerült blogosabbra rendezni, hogy mindenkit bevonva a beszélgetésbe a nézők is commenteljenek, de majd legközelebb!

Így maradt a szolid sörözgetés a résztvevőkkel a sörkertben. Én ezt is élveztem, bízom benne, hogy a többiek is!

A jelenlévők közül Murci/Szamárfül már megénekelte mit tapasztalt, a közönség soraiból csbk-tól olvashatunk észrevételeket! Várom a többiekét is saját blogjukon, de akár itt is. Valamint, ha valakinek kedve támad beszámolót írni, szívesen közzéteszem (nem direkt kérés volt ez nyaucica -))

S reggelre már Lotterfeld Boholy is elkövette a maga posztját…

Azért délutánra elkészült egy nézői beszámoló, egy könyvtáros tollából.

Egy kis ízelítő:

Szóval a Blognap. Négy előtt tíz perccel szomorú sms érkezett a telcsimre: Nincs tömeg 🙁  volt a pár szó. Mit tesz az ember, lerohan mondván négyig munkaidő és hős lesz, ott marad tömegnek, mert amúgy is megígérte.

Sajnos tényleg bánatosan nézett ki a szépen elrendezett első emelet, de négy óra után pár perccel már be is népesült: az előadókkal, barátokkal és a „média jeles képviselőivel!!!” = ezt most kihangsúlyozom előre!! …

Az előadók olyanok voltak, ahogy a blogjaik alapján elképzeltem őket:  Cotta=elitista, kicsit konzervatívabb, Murci/szamárfül=vidám amilyen a neve is, Wyquin = a nevetése nagyon édes! és ha megszólalt nem üres fecsej volt – ezúton is köszönet hogy elárulta neve jelentését; Sheenard = jópofa, ötletes, hozzászólásaival – bevallom kedvet csinált, hogy elolvassam a könyveit, bár tegnap az egyik ajánlószöveg a könyve borítóján már azé megingatott.
És legutoljára hagytam Tündérgyár uralkodóját: bevallom rá voltam a legjobban kíváncsi. Blogja alapján olyan embernek gondoltam, aki a billentyűzet mögött mondja a tutit, de személyesen/élőben nem fog magas fordulatszámon pörögni. Be is jött ez a várakozásom, visszafogottsága 2 méter távolságról is érződött a sorok közt. Kicsit sajnáltam is szegényt: ebben a közegben nagyon nem élt. Egy-két összecsapás a végletével Cottával és semmi több puskapor nem jött ki belőle.
De már azóta életre is kelt, megtalálta kedvenc közegét és olvasható is írása, amiben, na megkapjuk ám a magunkét.

A teljes írás pedig itt olvasható. (by nyaucica)

Valamint a beszélgetésen készült fotókból megtekinthető egy válogatás a könyvhét Somogyis blogján!

Könyvtárostanárok Egyesülete XII. Nyári Akadémiája

Kedves Kollégák!

A Könyvtárostanárok Egyesülete XII. Nyári Akadémiájára 2009. június 30 – 2009. július 3.  között  kerül sor

Iskolai könyvtár és tehetséggondozás,

Esélyteremtés multikulturális környezetben

címmel.

Helyszín: Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Pécs

Program és jelentkezési lapok a Könyvtárostanárok Egyesületének honlapjáról és blogjáról érhetők el.

Jelentkezés

Részletes program

Minden érdeklődő kollégát szeretettel várnak a szervezők!

80. Ünnepi Könyvhét – Hódmezővásárhely

A hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár 80. ünnepi könyvheti programjai:

Az Ünnepi Könyvhetet megnyitja:
Dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő

Június 4. 18 óra
Könyvheti tárlat
Vásárhelyi művészek, Bányai Béla,Blaski Márta, Erdélyi Tibor, Erdős Péter,
Kakuk Tünde, Kéri László, Nagy Attila, Sonkoly Tibor, Zoltai Attila
kiállításának megnyitója és
Csoóri Sándor:Harangok zúgnak bennem című verseskötetének bemutatója.
Vendégeink:
Csoóri Sándor Kossuth-díjas író, költő és Gróh Gáspár irodalomtörténész, kritikus,
a kötet szerkesztője.

Az esten fellép: Kónya Krisztina
Bessenyei Ferenc Művészeti Díjas énekművész
Zongorán kíséri: Borsos Annamária művésztanár

Június 5. 18 óra
Németh László-est

Bemutatjuk Olasz Sándor Németh Lászlóról írott könyvét,
a Németh László című filmet, és az író világirodalmi írásait egybegyűjtő három részes kötetet Írások a világirodalomról címmel.

Vendégeink:
Németh Ágnes, Mohácsi Szilvia, a film készítője, Pécsi Gyöngyi, a Könyvpiac szerkesztője, Olasz Sándor irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár,
és Németh Magda, aki a Levelek Magdához című kötetet dedikálja.

Június 8. 18 óra
„Úton járásnak megírása”

Kulturális emlékezet, retorikai-poétikai elvek érvényesülése Szenci Molnár Albert műveiben című monográfia bemutatója.
A művet bemutatja a szerző, Dr. Imre Mihály egyetemi tanár és
Győri L. János, a Református Művelődés- és Iskolatörténeti Kutatóintézet igazgatója.
(Tiszántúli Református Egyházkerület).

Június 9. 18 óra
A szegedi Bába Könyvkiadó Ünnepi Könyvhétre kiadott könyveit ismerteti.

Többek között bemutatásra kerül a Szegedtől Szegedig antológia, amelyben vásárhelyi szerzők művei is megtalálhatók.
Vendégeink:
Dr. Majzik István a kiadó ügyvezető igazgatója, és a Szegedi Írók Társaságának képviselői, Árpás Károly, Fehér József, Molnár János, Pásty Júlia és Szabó Pál.

Június 12. 17 óra
Dozvald János fotóművész Haláli dolgok című szépirodalmi és publicisztikai írásaiból, valamint fotóiból álló kötetét mutatjuk be.
A művésszel beszélget Szenti Tibor író, néprajzkutató.
A szerző az idei Vásárhelyi Fotószimpózium résztvevője.

Ünnepi Könyvhét a Somogyiban

konyvhet_blog1

Hamarosan megkezdődnek a 2009-es Ünnepi Könyvhét rendezvényei.

A szegedi rendezvényeket idén is a Somogyi-könyvtár koordinálja.

A rendezvényekről  a könyvtár honlapján, vagy az e célra létrehozott blogunkon tájékozódhatnak. (http://konyvhetszeged.blog.hu)

Egyben kérek mindenkit, hogy a blog műfajának megfelelően bátran tegyen megjegyzéseket, kommenteket!

A fontosabbakról igyekszem itt is folyamatosan tájékoztatni mindenkit.

Emlékülés Tatán

Tisztelt Kollégák!

Örömmel továbbítom a következő figyelemre méltó programot.

1969-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesületének első vándorgyűlését Tatán rendezték. Ennek alkalmából „Emlékülés az MKE I. Vándorgyűlésének évfordulóján” címmel tisztelettel és szeretettel hív és vár mindenkit a tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtár 2009. június 19-én pénteken, 10.00 órai kezdettel.

Jelentkezési határidő: 2009.június 5.

Program:

10.00 Köszöntő (Tata Város Önkormányzata)
10.15 „Ment-é a könyvek által a világ elébb?” : versösszeállítás – Petrozsényi Eszter (könyvtáros, Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata)
10.30 „Ment-é a világ előbbre a vándorgyűlések által?” – Papp István a FSZEK volt főigazgató-helyettese; az MKE volt főtitkára
11.00 A jelen könyvtárszakma feladatai, kihívásai, reményei – Bakos Klára (igazgató, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Központi Könyvtár; az MKE elnöke)
11.40 Fórum
12.00 Kávészünet, büféebéd
12.40 Az első vándorgyűlés és a tatai könyvtár – Márkusné Sinkó Ildikó (könyvtárigazgató, Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata)
13.00 Az MKE Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének elmúlt 40 éve – Kissné Anda Klára (József Attila Megyei Könyvtár, az MKE KEM Szervezetének titkára)
13.40 Emléktábla-avatás az 1969-es vándorgyűlés tiszteletére – Bakos Klára (igazgató, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Központi Könyvtár; az MKE elnöke)
14.00 Városnézés a Dotto kisvonattal
15.00-16.00 Útravaló : kötetlen beszélgetés

A rendezvény részvételi díja 1000,-Ft, melyet az MKE-tagok számára az MKE Komárom-Esztergom Megyei Szervezete átvállal.

Szeretettel várunk minden kollégát és érdeklődőt!

Kissné Anda Klára
MKE KEM titkár
József Attila Megyei Könyvtár
2800 Tatabánya, _Fő tér 2.
Tel.: 34/513-677, 513-670

Forrás: Katalist

Tavaly 44,5 millió könyvet vett a 10 millió magyar

No comment. Mindenki döntse el, hogy jó vagy rossz hír ez:

Nem esett vissza a korábbi évhez képest 2008-ban a könyvforgalom Magyarországon, azonban a piacon történt átrendeződés. A közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek már jobban fogytak az ismeretterjesztő kiadványoknál, visszaszorultak a szakkönyvek, viszont előretörtek a gyermekkönyvek.

A cikk folytatódik az index.hu-n.