Könyvtárostanárok Szatymazon

A CSMKE Iskolai Könyvtáros Szekciója őszi szakmai délutánjára 2009. november 12-én, csütörtökön 14 órai kezdettel a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye Szatymazi Iskola (6763 Szatymaz, Petőfi u. 6.)  könyvtárában került sor. Vendéglátónk Farkas-Csamangó Etelka könyvtárostanár volt. A szakmai délutánon 19-en vettünk részt.

 A délután nyitányaként Bódis Margit igazgatónő köszöntötte a szekciót. Elmondta, hogy a szatymazi általános iskolának 286 diákja van, s nincsenek beiskolázási problémáik. A kistérség kiemelt feladatának tekinti az angol- és informatikaórák számának növelését, így Szatymazon is nagy hangsúlyt fektetnek e két terület kiemelt oktatására. Nemrégiben újították fel az iskolát a könyvtárral együtt. A folytatásban kolléganőnk a könyvtárár mutatta be. A könyvtár tagjainak száma 250, kb. 6000 könyvvel, mintegy 400 a hang és képanyaggal (CD, DVD, VIDEO) rendelkeznek, s természetesen járnak folyóiratok is a könyvtárban. A tanulóknak lehetőségük van az internet használatára is.

Ezt követően Sutka Irén, a Szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Vasvári Pál Tagintézménye könyvtárostanára, a Tempus Közalapítvány Leonardo Programiroda Szakképző Iskolák könyvtári szolgáltatásainak tanulmányozása című projekt granadai tanulmányútjának résztvevője számolt be a tanulmányút tapasztalatairól. A tanulmányút résztvevői közül jelen volt még Csüllögné Bogyó Katalin szekcióvezető, Égetőné Nagygyörgy Terézia Sára, HISZK Gregus Máté Tagintézmény könyvtárostanára, Fülöp András, a  Szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kőrösy József Tagintézménye könyvtárostanára, valamint Oros Sándor, a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületének elnöke. Sutka Irén prezentációja után kérdések és arra adott válaszok hangzottak el a tanulmányúttal kapcsolatban.

A projektről bővebb információ a Tudás Alapítvány honlapjáról érhető el: http://invitel.hu/tudas/projektek_lvhu_cel.html 

Az őszi erdélyi egyesületi kirándulásról Baka Istvánné Tünde szólt néhány szóban. Mivel az idő gyorsan elszaladt, megállapodtunk, hogy a fényképeit majd egy következő alkalommal fogjuk megnézni.

A KTE Őszi Szakmai Napjának összefoglalása után végigvettük, hogy a tanévben milyen könyv- és könyvtárhasználati versenyre kerül majd sor. A Béke Utcai Általános Iskola a 3-4. osztályosok versenyét szervezi, a SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája 2010 májusának végén az 5-6. osztályosokét. A 7-8. osztályosok versenyére 2010. április 15-én a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában kerül sor, témája: Széchenyi István. A CSOMEKÖV idei témája Erkel Ferenc, címe: Hazám, hazám, te mindenem. Továbbra is 4 kategóriában várjuk a jelentkezéseket. Felhívás

 Képek a délutánról:

Köszönjük a vendéglátást, kollégáinknak a részvételt!

Cs. Bogyó Katalin
szekcióvezető