50 éves az üllési könyvtár

Ismét egy évfordulót ünnepeltünk az elmúlt héten. Az 1950-es, 1960-as évek közigazgatási átszervezésének, és kultúrpolitikájának köszönhetően bő fél évszázaddal ezelőtt kialakult a mai közművelődési könyvtári hálózat.

Az üllési Déryné Kulturális Központ Könyvtára a közelmúltban volt 50 éves. Erre emlékezve gyűltek össze az üllési idősek s fiatalok a tavaly felújított művelődési házban.

Szép ünnepség volt, polgármesteri köszöntővel, visszatekintéssel, könyvtárlátogatók, törzsolvasók köszöntésével. Mindig jól eső érzés látni, hogy milyen sokan használnak még egy-egy könyvtárat, idősek és fiatalok egyaránt. Jó, ha azt látjuk, hogy a település vezetői támogatják és elismerik a kollegákat, ha a – néha kényszerűségből egy intézménybe került – népművelőkkel szoros és jó az együttműködés.

A könyvtár történetéről sokkal többet elmond a helyi kollegina, Meszesné Volkovics Szilvia kitűnő összefoglalója.

Az ünnepségről pedig a művházas kollega fotói (s csak remélni merem, hogy az általuk összeállított film felkerül a youtube-ra, így csak a jelenlévők élvezhették, csatolni nem tudom):