Megújult Ambrózfalva könyvtára

A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár 2012 őszén kötött Könyvtárellátási szerződést 25 megyei önkormányzattal, melynek értelmében az 1997. évi CXL. törvény 64.§. (2) b) pontjában foglaltak szerint a település nyilvános könyvtári ellátása érdekében az Önkormányzat a Megyei Könyvtár szolgáltatásait veszi igénybe. A szerződés értelmében számos szolgáltatást nyújt a megyei könyvtár. Ennek keretében célunk az is, hogy az adott település lakossága a lehető legmegfelelőbb környezetben vehesse igénybe a könyvtár szolgáltatásait. Ezen dolgozunk immáron hónapok óta. Nagy öröm számunkra, hogy az első igazán beért gyümölcsöt bemutathatjuk. Hosszú, lelkes és kitartó közös munka eredményeképpen megújult az ambrózfalvi könyvtár. Álljon itt ennek tanúbizonyságul a helyi könyvtáros kollegina, Jambrich Tímea néhány köszöntő sora, valamint egy rövid képes bemutató a megújulásról.

Megújult könyvtár Ambrózfalván

 

Örömmel tudatom minden kedves olvasónkkal, hogy 2013. augusztus 16-án a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár és Ambrózfalva Önkormányzata anyagi összefogásának köszönhetően a felújított ambrózfalvi Községi Könyvtár átadásra került. A felújítás idejére a könyvtár ideiglenesen a könyvtári helyiséggel szomszédos tornateremben kapott helyet július elején.

A falak festését, a parketta felcsiszolását és lakkozását helyi önkéntes szakemberek végezték. A takarítási munkákban könyvtárunk négy ifjú olvasója is részt vett, a helyreállítási munkákat pedig az önkormányzat által rendelkezésre bocsátott diák, illetve közmunkások végezték. Őket a Somogyi-könyvtár igazgatóhelyettes asszonya Sikaláné Sánta Ildikó és Ambrózfalva polgármester asszonya Perleczki Béláné köszöntő beszédében elismerésben részesítette, megajándékozta. Beszédükben mindketten kiemelték még a közös munka gyorsaságát és mindkét intézmény részére szóló, örömteli eredményességét.

Könyvtárunk bútorállománya a Somogyi-könyvtár által nyújtott anyagi segítségnek köszönhetően négy új, divatos textilbőr babzsákfotellel is gazdagodott. A felújításhoz szükséges anyagok, eszközök beszerzéséhez a Somogyi-könyvtár biztosította az összeget, önkormányzatunk pedig munkájával járult ahhoz, hogy együttes erővel valósuljon meg a kitűzött cél.

A könyvtári helyiségben újonnan kialakított gyereksarokkal szépültünk, amely névtelen adományozónk jóvoltából (Rob Merrett: Játékok szívvel-lélekkel c. könyvéből vett minták alapján) játékokkal bővült. Neki köszönhetünk egy retro és egy saját tervezésű patchwork falvédőt is, melyek a könyvtárat díszítik.

Ezúton köszönöm a helyi olvasók, könyvtár iránt érdeklődők és a magam nevében a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Ambrózfalva Község Önkormányzata és minden kedves segítőnk munkáját, támogatását, valamint a könyvtáravató ünnepségünkön való részvételt.

Remélem a szebb, megújult környezet még több lelkes olvasót vonz majd be településünk könyvtárába.

Akinek ennyi kép nem elég a többit megtekintheti a CSMKE webalbumában: