Ismét a Homokhátságon

Kissé rendhagyó volt az idei könyvtárosnap. Természetesen tartottuk a hagyományokat, és ehhez mérten hagyományosan jó hangulatban telt ez a szakmai napunk is. Az elmúlt közel fél évszázad alatt még soha nem jártunk Bordányban. Homokhátságon már többször (Ásotthalmon 1979-ben és 2009-ben, Mórahalmon 2005-ben és 2014-ben, Zákányszéken 2011-ben), a “Homokhátság szívében” még nem gyűltek össze a megyei könyvtárosai.

A vendéglátóink (reményeinknek megfelelően) kitettek magukért. Kellemes környezetben, a szabad ég alatt, magas fák árnyékában üdvözölhették egymást az idetérő könyvtárosok. A vendégfogadó kávé és a nagyon finom sütemények elfogyasztása a friss levegőn történt.

Ahogy az lenni szokott, ekkor volt lehetőségük a kollégáknak közelebbről megismerni a könyvtárat, az IKSZT helyiségeit. A nemrégiben felújított művelődési házban még a rendezvény idején is zajlott az élet. Látható és érezhető volt, hogy valóban a település egyik központi helye, hogy fontos szerepet tölt be a falu kulturális életében. A hely sajátossága – ami egyben sajnos hátránya is -, hogy a könyvtár két külön helyiségből áll. De ahogy a kolléga bemutatta, így is pezsgő élete van, és sokan használják.

A szakmai napra a légkondicionált nagyteremben került sor. Nagyon fontos ez, hiszen már szinte az is hagyomány, hogy a Csongrád Megyei Könyvtárosnapkor hőség van. Nem volt ez másképp most sem, de ezen segítettek a helyiek.

A program felépítése hasonló volt az eddig megszokottakhoz. A bevezető szavak után először a vendéglátó település vezetője, Tanács Gábor polgármester úr köszöntötte az egybegyűlteket és mutatta be a települést, a falu kulturális életét. Előadásában is érezhető volt, hogy a vezető együtt él a lakossággal. Ismeri gondjaikat, vágyaikat. Ebben bizonyára az is segíti, hogy korábban hosszú évekig ifjúságsegítőként dolgozott. Előadásában is kiemelt szerepet kaptak a fiatalok, a fiatalokkal való szoros kapcsolat. 

Mivel polgármester úr elég részletesen és hosszan beszélt a IKSZT-ről is, ezért a vezető, Börcsök Roland csak néhány szóban köszöntött bennünket. Mivel már az is hagyomány, hogy időzavarral küzdünk, ezért őt követően az nemrégiben itt elhelyezkedő új könyvtáros kolléga, László Gergely is csak néhány szóban mutatkozott be.

A tulajdonképpeni szakmai nap mi más is lehetett volna 2018-ban, mint az Én könyvtáram projekt. Ez évben a könyvtárosnap egyben az Én könyvtáram projekt Csongrád megyei szakmai napja volt. Az előadók és az előadások címei a meghívóban megtekinthetők, valamint hamarosan felkerülnek felkerültek a projekt honlapjára is.

A szakmai napról készült videó még csak a facebookon elérhető, de érdemes megnézni.

Összességében azt mondhatom, hogy a visszajelzések alapján nagyon hasznos előadások voltak.  Azok a jelenlévők, akik még nem hallottak a projektről (el sem hiszem, hogy van még ilyen könyvtáros) áttekintő képet kaptak róla, hogy mi is ez, akik pedig már ismerték, azok számára valóban hasznosítható, gyakorlati ismereteket nyújtottak az előadások. Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudott olyan új információt hazavinni, amit be tud építeni mindennapi munkájába. Új ötletekkel, gondolatokkal ismerkedtünk meg, amik hasznosíthatóak.

A már említett légkondi segített abban, hogy mindenki türelemmel hallgassa végig mind az öt előadást, azonban a hosszúra nyúlt délelőtt után már mindenki várta a közös ebédet.

Vendéglátóink itt is bebizonyították, hogy egy valóban barátságos és élhető község lakói. Az ebéd a helyi étteremben nagyon ízletes és bőséges volt (olyannyira, hogy szombaton a családdal is visszatértem).

Hagyományainkhoz híven az ebéd után még folytatódott a könyvtárosnap a szabadidős programokkal. A helyi kollégák négy programmal készültek, amik a visszajelzések szerint nagyon jól sikerültek. Megismerkedhettünk a település értékeivel, lovaskocsikázhattak az érdeklődők, valamint a kellemes hűvösben kézügyességüket is próbára tehették a megye különböző könyvtáraiból érkező kollégák. A fotók tanúsága szerint, mindent ki is próbáltak a Bordányba érkezők.

Köszönöm minden szervezőnek és segítőnek, hogy ismét egy sikeres, eredményes könyvtárosnapot tarthattunk. Biztos vagyok benne, hogy lesz rá ok és indok, hogy visszatérjünk ebbe a bájos kis községbe, és ismét megkóstolhassuk a helyi készítésű Legjavát.

A vendéglátók és a helyi média fotóit az alábbi linken tekinthetik meg:

Közzétette: Bordány – a Homokhátság szíve – 2018. június 22., péntek

A kollégák fotóiból pedig lentebb található egy kis válogatás.