Adyde a… avagy ReAdy, StAdy, Go

Immár hagyományosnak is nevezhető a megújított CSOMEKÖV, hiszen már harmadik alkalommal tartottuk a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárában a vetélkedők, Savanya Ildikó fő szervezésében. Ildi ismét kitett magáért, és egy változatos, érdekes játéksort állított össze a diákoknak.

2019-ben ismét több korcsoportban, 13 csapat versengett (mondtam én tavaly, hogy idén már többen lesznek!)

Idén – az Ady emlékévhez kapcsolódva – Ady Endre élete és versei köré szerveződtek a kérdések. Ahogy eddig, most sem volt szükséges előzetes ismeretekre, elegendő volt, ha könyvtárhasználati ismereteik voltak, hiszen, ahogy mindig, most is segítségükre voltak a kézikönyvek, de az internetes keresést is gyakorolhatták a fiatalok Szóval kézikönyveket kellett használniuk, böngészni az interneten, ismerkedni a Somogyi-könyvtár online katalógusával. De fontos volt, hogy ismerjék a könyv részeit, felépítését is, hogy tudják használni a mutatókat, tartalomjegyzéket.

Mivel ilyen szép számú diák érkezett a könyvtárba, ismét több helyszínen, forgószínpad szerűen oldották meg a feladatokat. A meseszoba átalakult szabadulószobává, az első emelet kutatószobává. Volt puzzle, OPAC, de használhatták a saját telefonjukat is. Sőt használni is kellett, hiszen QR-kódos játék is volt.

Bizton állíthatom, hogy nem csak a segítő kollégák, nem csak a zsűri tagjai (bár nekünk megint sok dolgunk volt, figyelnünk és javítanunk kellett, de élveztük), de a diákok is élvezték a játékot és jó kedvel teljesítették a feladatokat. Pörgős és jó hangulatú délelőtt volt. Mint minden versenyen, itt is voltak győztesek, de szerintem vesztesek nem! Minden résztvevő nyert (és még ajándékot is kapott), de az biztos, hogy jól érezték magukat!

Bízom benne, hogy jövőre ismét találkozunk sokukkal! Köszönöm a szervezők, a segítő kollégák és a felkészítő (könyvtáros)tanárok munkáját!

Végezetül néhány kedvcsináló kép a napról:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük