Örvendetes esemény történet 2010. szeptember 22-én, megnyitott a nagyközönség előtt is az új földeáki könyvtár.
Földeák község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Alföldi Operatív program -2008-4.1.3.A.B keretén belül „Szociális alapszolgáltatások, gyermekjóléti alapellátások és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése” tárgyú felhíváson pályázatot nyújtott be a „Könyvtár áthelyezése, közösségi tér és szolgáltatás bővítése, fejlesztése Földeák Művelődési Ház és Könyvtár intézményben a településen élők társadalmi aktivitásának és részvételének fokozása érdekében” projektre. A pályázat nyert, a kivitelező a Falunapok alkalmával adta át az épületet. A Szent László búcsú napján pedig a projekt zárására került sor.
Eddig a hivatalosa szöveg. Aki egy levegővel végigolvassa a címet, csokit kap tőlem!
Szóval a lényeg, hogy hosszas előkészítés és nagyon kemény munka után, szerdától ismét teljesen nyitva a könyvtár a nagyközönségnek, egy igen szép s impozáns helyen. Az emeletről leköltözött egy nagyobb, s tágasabb helyre. Hatalmasat dolgoztak a kollegák (Farkas Sándorné Marika és Rakonczai Katalin), meg persze az összes segítőjük, a művelődési ház dolgozói, az önkéntesek is. Dicséretükre legyen mondva, a költözés alatt is igyekeztek minden igényt kielégíteni, nem hagyták olvasnivaló nélkül a falu lakosait.
Az új (illetve felújított) épület valóban szép lett, könnyen megközelíthető, akadálymentesített, dehát ez már elvárás minden közintézménytől. Reméljük nagyon sok szép élményük lesz ott az olvasóknak, az ott dolgozóknak, s minden betérőnek.
Az avató szép volt, s pont annyi ideig tartott, amíg kellett.