Ajánló kategóriaarchívum

Állománymenedzsment konferencia

2012. szeptember 27-én a Somogyi-könyvtár ismét egy érdekes programnak adott helyszínt. A Könyvtár és a CSMKE közös szervezésében egy napjainkban nagyon fontos témát igyekeztünk minél több oldalról körüljárni, az állománymenedzsmentet. Nagyon nagy, s nehezem megközelíthető kérdéskör, melyhez egy nap nem elég. Ezért az előadások elsősorban bemutató jellegűek, valamint gondolat-ébresztőek voltak.

Mint minden ilyen jellegű összejövetelnél itt is nagyon fontos volt, hogy a jelenlévő kollegák személyesen is beszélhessenek, az őket aktuálisan érintő problémákról eszmét cserélhessenek.

Ezért igyekeztünk erre is alkalmat adni. Mivel regionális konferenciának hirdettük a programot, így most több olyan távolban dolgozó kollega is találkozhatott, akik egyébként nem, vagy csak ritkán tudnak személyesen beszélni.

Mivel a konferencia időpontjában még nem voltak teljesen ismertek a CXL. tv. módosításai, ezért még fontosabb volt, hogy személyes beszélgetések folyamán segíthessenek egymásnak a hasonló problémával szembesülő könyvtárosok.

A konferencia jelenlegi körülményei erre is lehetőséget teremtettek. A feszes előadások között és után volt lehetőségünk egy kicsit együtt lenni.

Konferenciánknál célul tűztük ki, hogy minél több kollégának segítsünk a megfelelő állománymenedzsment elsajátításában, valamint, hogy a felmerülő kérdéseikre választ kapjanak, a legjobb és legtapasztaltabb szakértőktől. Olyan előadókat hívtunk meg, akik a változások aktív szereplői, a hazai könyvtárpolitika alakítói, aktív résztvevői.

A rendezvény megszervezése előtt rendelkezésünkre állt egy igényfelmérés, aminek alapján igyekeztünk pontosan meghatározni az előadások témáit. A képzést még inkább aktuálissá tették a szeptemberben már látható, ám még nem hivatalos törvényi változások.

A konferencia átfogó témája az állománygyarapítás volt, de a téma nagysága, szerteágazósága miatt, igyekeztünk egy szűkebb területre koncentrálni, a kistérségi szolgáltató rendszerre. Nagyon aktuális volt a téma, hiszen ekkor már körvonalazódott, hogy jelentős változások várhatók a rendszer egészében, így minden résztvevő számára nagyon fontosak voltak a hallották, a tapasztalatok.

Az előadások tematikája is ezt a célt szolgálta. Tudatosan építettük fel, hogy az általános információk után a legszűkebb területek felé haladjunk.

Első előadónk Barátné dr. Hajdu Ágnes egy nemzetközi kitekintéssel indította a napot. Saját tapasztalatai, valamint az IFLA konferencia eredményei, az IFLA irányelvek alapján ismertette az állománymenedzsment aktuális problémáit nemzetközi viszonylatban. Az előadás egyik legfőbb momentumaként a résztvevők láthatták, hallhatták, hogy nem csak hazánkban jelent komoly kihívásokat a tudományterület.

 

A következő előadás során az egyik legnagyobb hazai közművelődési könyvtár, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár osztályvezetője Kovách Margit mutatta be a könyvtár gyakorlatát. Láthattuk, hogy egy haladó, modern, vezető könyvtár milyen technológiákat használ, hogy egy ilyen hatalmas állomány menedzsmentje milyen kihívásokat tartogat.

A következő előadónk, Komlóné Szabó Ágnes, már a szűkebb tematika szerint az egri Bródy Sándor Könyvtár kistérségi ellátásáról beszélt. Az előadás elsősorban a kistérségi ellátásra koncentrált, hogy hogyan lehet megoldani több, különböző igényű, különböző nagyságrendű, sokban eltérő könyvtár állománymenedzsmentjét központosítottan, a lehető legcéltudatosabban.

Hasonló tematikájú volt Csele Endréné előadása, aki a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtár gyakorlatát mutatta be a jelenlévőknek.

A rövid szünet után, már Csongrád megyében jártunk. Az eddig jól működő Makói Kistérségen belüli rendszer irányítója, a makói József Attila Könyvtár vezetője, Mátó Erzsébet mutatta be azt az utat, ami a jelenleg 10 települést ellátó rendszer kiépítéséig vezetett. A jól működő gyakorlat hosszú évek tapasztalatával alakult ki, s ezeket a tapasztalatokat osztotta meg a jelenlévőkkel, hiszen „más kárán tanul a bölcs”. Hasznos volt, hogy nem csak a jelenlegi rendszert, de a kialakulását is láthattuk, tanulhattunk belőle.

A rendezvényt befogadó Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár jelenleg ugyan nem működtet mozgókönyvtári ellátást a megyében, azonban szeptemberben már látható volt, az azóta elfogadott törvény, mely szerint 2013-tól már biztos szerződései lesznek. Állománymenedzsment szempontjából azonban számtalan hasznos tanáccsal, ötlettel tudott szolgálni a gyarapítási csoportvezető, Kocsárdi László, hiszen az ország egyik legnagyobb állományával rendelkező közművelődési könyvtár a 130 éves Somogyi. A közel 900 ezer kötetes állomány számtalan kihívás elé állítja a könyvtárat, valamint a 13 fiókkönyvtár működtetése állománymenedzsment szempontjából is komoly szakmai felkészültséget igényel.

Az előadások végére maradt, ám a megye bemutatását lehetett volna kezdeni Bajusz Jánosné előadásával is. A Somogyi-könyvtár munkatársa A Csongrád megyei állománymutatók az országos számok tükrében című előadásával átfogóan, számokkal alátámasztva beszélt az állománymenedzsment fontosságáról. Hiszen ezekből a számokból, mutatókból derül igazán ki, a menedzsment milyensége. A mutatók pontos képet adnak/adhatnak egy könyvtár (könyvtári állomány) használtságáról. Bár a hallgatóság egy része Csongrád megyei kollega volt, még számukra is nagyon hasznos volt, hogy összehasonlítva láthatták adataikat hasonló nagyságrendű könyvtárakéval.

Levezetésképpen a jelenlévők a száraz számok helyett a másik oldalról is hallhattak néhány gondolatot. Két könyvkereskedő ismertette, hogy az ő hálózatuk, könyvesboltjuk mivel is tud hozzájárulni egy könyvtár állománymenedzsmentjéhez. Vendégünk volt Lázár István, a Lazi Könyvkiadó vezetője, valamint Ujlakyné Gazdag Judit, a Líra Könyv kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

 

Ujlakyné
Ujlakyné Gazdag Judit

A konferenciát lezárandó a messzebbről érkező kollegáknak, valamint az érdeklődőknek a Somogyi-könyvtár igazgató helyettese, Sikaláné Sánta Ildikó mutatta be a könyvtár tereit, részletesen bemutatva a könyvtár különböző részlegeit, munkafolyamatait.

Összességében azt mondhatjuk, hogy mindegyik előadás hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatóság valóban új információkkal gazdagodva térhessen haza. Jó tapasztalatokat láthattunk, amikből bizonyára mindannyian tanulhattunk. A visszajelzések alapján egyértelmű, hogy hasznos volt a nap, minden résztvevő számára. Sokat segített a kommunikációban, valamint az együtt gondolkozásban, hiszen nem véletlen, hogy néhány héttel korábban a konferencián is részt vett kollegák további tapasztalatcserére érkeztek a Somogyi-könyvtárba.

A rendezvények megtekinthetők a CSMKE webalbumában:

Újévi lendület

Immáron nyakig járunk a 2013-ban is. Az elmúlt hónap sem telt el eseménytelenül, de először szóljon néhány poszt még 2012-ről.

Sok minden egyéb mellett volt:

  • állománymenedzsment konferenciánk
  • Somogyi-könyvtári napunk (királysétával)
  • Képregényfesztiválunk
  • Őszi szakmai napja az Iskolaikönyvtáros szekciónak
  • Rengeteg TÁMOP-ban dolgozunk

Nézzük szép sorban.

 

SZTE Klebelsberg Könyvtár Zenei Gyűjteményének januári ajánlata

A Zenei Gyűjtemény újdonságai:

  • Arnesen, I. J.: The romantic world of Puccini
  • Bruhn, S.: Messiaen’s explorations of love and death
  • The Cambridge companion to the concerto
  • Laitz, S. G.: The complete musician
  • Little, W. A.: Mendelssohn and the organ
  • Wagner outside the Ring

Arnesen, Iris J.: The romantic world of Puccini : a new critical appraisal of the operas
Jefferson : McFarland, 2009

Bruhn, Siglind: Messiaen’s explorations of love and death : musico-poetic signification in the Tristan trilogy and three related song cycles
Hillsdale . Pendragon Press, 2008

Keefe, Simon P. (ed.): The Cambridge companion to the concerto
Cambridge etc. : Cambridge University Press, 2005

Laitz, Steven Geoffrey: The complete musician : an integrated approach to tonal, analysis, and listening
New York : Oxford University Press, 2012

Little, William A.: Mendelssohn and the organ
New York : Oxford University Press, 2010

DiGaetani, John Louis (ed.): Wagner outside the Ring : essays on the operas, their performance and their connections with other arts
Jefferson : McFarland, 2009

 

Évfordulós emlékcsarnok

„A nagy nemzetek emelik az ő fiaikat;

a kis népeket fiaiknak kell emelniök.”

                                     (Apáthy István)

A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára tisztelettel meghívja Önt 2012. december 4-én 15 órára a József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában megrendezésre kerülő ÉVFORDULÓS EMLÉKCSARNOK című kiállítás megnyitójára.

Megemlékezésünket Egyetemünk egykori professzorainak tiszteletére rendezzük:

  • BENKŐ LÁSZLÓ nyelvész
    születésének 100. évfordulója,
  • GYULAI ZOLTÁN fizikus
    születésének 125. évfordulója,
  • HUSZTI JÓZSEF klasszika-filológus
    születésének 125. évfordulója alkalmából.

Megnyitó beszédet mond: Dr. Békési Imre professor emeritus

A kiállítást rendezte: Gausz Ildikó és Dr. Rácz Béláné

Kiállítás: 100 emlékmű, 100 író

„Minden embernek van egy titkos vonzalma a romok iránt. Természetünk törékenységéből továbbá a lerombolt emlékművek és létezésünk gyorsasága közötti hasonlóságból táplálkozik ez az érzés.”
François-René de Chateaubriand

A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára és az Alliance Française Szegedi Francia Kulturális Egyesület tisztelettel meghívja Önt 2012. november 26-án 15 órára, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában megrendezésre kerülő „100 emlékmű, 100 író : megelevenedik Franciaország történelme ” című kiállítás megnyitójára.

Megnyitó beszédet mond : Dr. Csernus Sándor, az SZTE Bölcsészettudományi Karának dékánja, az Alliance Française Szegedi Francia Kulturális Egyesület elnöke

A kiállítást rendezte: Eric Blin, az Alliance Française Szegedi Francia Kulturális Egyesület igazgatója, Gausz Ildikó, a Klebelsberg Egyetemi Könyvtár főkönyvtárosa

SZTE Klebelsberg Könyvtár Zenei Gyűjteményének novemberi ajánlata

A Zenei Gyűjtemény újdonságai:

  • Dolinszky Miklós: „Szikrát dobott a nemzet szívébe”
  • Menuhin, Yehudi: Befejezetlen utazás
  • Pintér Tibor: Tört akkordok
  • Bartók Béla: Im Freien I-II. [nyomtatott kotta]
  • Monteverdi, Claudio: L’Orfeo [nyomtatott kotta]
  • Puccini, Giacomo: Suor Angelica [nyomtatott kotta]

Dolinszky Miklós: „Szikrát dobott a nemzet szívébe” : Erkel Ferenc három operája : Bátori Mária, Hunyadi László, Bánk bán : szövegkönyvek, tanulmányok
[Budapest] : Rózsavölgyi : MTA Zenetudományi Intézet, 2011
A kötet a három opera szövegkönyvét, a legújabb kutatási anyagokkal frissített keletkezéstörténetét és a művek fogadtatásának történetét tartalmazza.

Menuhin, Yehudi: Befejezetlen utazás : életem emlékei
Budapest : Typotex, [2012]
„Amikor visszanézek életem hatvan évére, leginkább az lep meg, hogy mennyire komplikáció nélkül volt. Ami vagyok, amit gondolok és teszek, csaknem minden, ami velem történt, egy matematikai bizonyítás egyértelműségével vezethető le.”

Pintér Tibor: Tört akkordok : zeneesztétikai írások
Budapest : L’Harmattan, 2012
A kötet Pintér Tibor zenei, esztétikai és filozófiai írásait tartalmazza.

Bartók Béla: Im Freien I-II- [nyomtatott kotta] : für Klavier solo
Vienna [etc.] : Universal Ed., 1990-1996

Monteverdi, Claudio: L’Orfeo [nyomtatott kotta] : favola in musica
London : Novello, [1967]

Puccini, Giacomo: Suor Angelica [nyomtatott kotta] : opera in un atto = Sister Angelica : an oper in one act
Milano : Ricordi, [2008]

SZTE Klebelsberg Könyvtár Médiatékájának novemberi ajánlata

  • Darwin lábnyomában
  • Dübörgő óriások
  • Lélekvirágok
  • Szonáta mélyhegedűre
  • Kutya éji dala

 

Darwin lábnyomában
Galapagos – a szigetvilág, amely megváltoztatta a világot. Ide látogattak el a film készítői, hogy képet adjanak e távoli vidékről, flórájáról és faunájáról és az itt élő emberekről.

Dübörgő óriások (Thunderbeast)
Egykoron több tízmillió bölény népesítette be Észak-Amerika pusztaságait. Idővel azonban az agresszíven nyugat felé terjeszkedő fehér ember végzetes győzelmet aratott a természet erői felett, és ezzel a bölények sorsa végleg megpecsételődött. Hasonló sorsra jutott a bölények ősellenségének számító farkas is, melynek utolsó yellowstone-i falkáját 1926-ban pusztította ki az ember. A fokozott élőhely-védelemnek és a tudományosan megalapozott farkas-visszatelepítési programnak köszönhetően a Yellowstone Nemzeti Parkban hosszú idő után azonban nemrégiben újrakezdődhetett a bölények és a farkasok évezredes harca.

Lélekvirágok : Bodza Klára életútja (Flowers of the soul : Klára Bodza’s life and work)
Bodza Klára a népdaléneklés titkainak egyik legjobb ismerője és továbbadója. Az archív és új felvételekből szerkesztett film bepillantást nyújt művészetének, életének fontosabb eseményeibe.

Szonáta mélyhegedűre : Dimitrij Sosztakovics élete
A film archív felvételek segítségével, tág történelmi hátteret rajzolva mutatja be a zeneszerző életét, aki művészetét és műveit az orosz népnek ajánlotta.

Kutya éji dala
A film hat szereplőnek – akik a társadalom különböző prototípusait jelenítik meg – a szálait követi olyan formában, hogy töredékes jelenetek, töredékes életszeletek játszódnak le az ajtó mögött. A filmben megjelennek a kor „underground” zenekarai, a Bizottság és a Vágtázó Halottkémek is.

SZTE Klebelsberg Könyvtár Médiatékájának októberi ajánlata

A Médiatéka októberi ajánlata

  • Időutazás
  • Vérrögírtók
  • Harminckét sor
  • Szorongó csend
  • Dekameron

Időutazás
A filmsorozat segítségével, Juhász Árpád és Kordos László kalauzolásával bepillantást nyerhetünk Magyarország földtörténeti múltjába.

Vérrögírtók (Clot busters)
A film a stroke kórfolyamataival, kezelési lehetőségeivel és járványtanával foglalkozik.

Harminckét sor
A film az 1956-os forradalom két hősének, Bali Sándornak és Vásárhelyi Miklósnak a börtönéveit mutatja be dokumentumok és a családtagok visszaemlékezései alapján.

Szorongó csend : Deim Pál
A filmből a Szentendrén élő és alkotó Deim Pált és művészetét ismerhetjük meg.

Dekameron (Il Decameron)
Giovanni Boccaccio azonos című novellafüzérének megfilmesített változata, a rendező Pier Paolo Pasolini.