Hírek kategóriaarchívum

41. Megyei Könyvtárosnap

Ahogyan az elmúlt négy évtizedben, idén sem maradhat el a megyei könyvtárosnap. Nehézségek mindig vannak, gondok, rengeteg munka, szegénység, de valahogy mindig sikerül egy jó hangulatú, színvonalas szakmai találkozót megszerveznünk. Remélem nem lesz ez másképpen idén sem.

Garancia erre idei vendéglátónk Mártély, vagyis Sajtiné Kati és lelkes főnökei, kollégái, segítői.

A több éves hagyományoknak megfelelően idén is júniusban találkozunk, konkrétan: 2013. június 27-én, a helyszín – mint említettem – a mártélyi ÁMK Művelődési Ház és Könyvtár (Mártély, Fő u. 49.).

A program reméljük ismét elég színes és érdeklődésre számot tartó lesz. Innen lehet letölteni.

Ahogy sok éve már, elsősorban az ebéd miatt, előzetes regisztrációt kérünk minden kedves kollégától, érdeklődőtől. Ahogy eddig is, a találkozón bárki részt vehet, nincs sem CSMKE tagsághoz, sem könyvtárossághoz kötve.! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Jelentkezési határidő: 2013. június 12., bajusz.janosne@sk-szeged.hu címre. A jelentkezési lap pedig letölthető innen.

A szakmai programon valamint a helyi érdekességek megtekintésén kívül lehetőség lesz vásárolni helyi mesterek munkáiból:  kaspót, cserepet, apróbb ajándékot, valamint B.Kovács Emőke és B. Kovács Márta kiállítási képeiből, és előadó vendégünk, Dinnyés József CD-iből.

A jó hangulatról, valamint a vendéglátásról gondoskodunk, azonban odajutni egyénileg tudnak az érdeklődők. A Szegedről indulóknak javasoljuk a közvetlen mártélyi járatot,

  • amely a Mars térről 6.05-kor indul, Mártélyra érkezik 6. 57-re.
  • Vagy Szegedről indul Hódmezővásárhelyre 6. 30-kor- 7.03-ra ér Hódmezővásárhelyre, és onnét 7.35-kor indul Mártélyra
  • Vagy 6. 45-kor indul Szegedről és a hódmezővásárhelyi autóbusz pályaudvarra érkezik 7.18-ra , és onnét Mártélyra 7. 35.-kor indul.

De ki mivel tud, óhajt jönni. Lehet autóval, kerékpárral, gyalog (a töltésen Szegedtől mintegy 40 km, bizonyítottan lejárható :-))

Mi mindenesetre nagyon sok szeretettel várunk minden érdeklődőt! Ne felejtsék, a jelentkezési határidő június 12.!

 

CSOMEKÖV 2013

Idén is nagy sikerrel lezajlott a CSOMEKOV, azaz Csongrád Megyei Könyvtárhasználati Vetélkedő. Alant a fő szervező, mozgatórugó, megálmodó Sáráné dr. Lukátsy Sarolta, azaz SACINÉNI beszámolója olvasható, illetve letölthető.

Saci néni jóvoltából még a forgatókönyvet is nyilvánossá tehetem, itt található.

ÖSSZEHÁZASÍTOTTUK PETŐFIT JUHÁSZ GYULÁVAL

 2013 ápr. 18-19-én mi is megünnepeltük a költészet napját a CSOMEKÖV hatvanhat résztvevőjével. Az egyik legnagyobb és világszerte legismertebb magyar költő, Petőfi Sándor születésének 190. évfordulóján és a legszegedibb, leginkább mellőzött, sorsát szenvedésként megélő költő, Juhász Gyula születésének 130. évfordulóján tisztelegtünk emlékük előtt.

Szakszerűen és ötletesen megrajzolt térképek készültek mindkettejük életútjáról, minden csapattól hallottunk szép Petőfi- és Juhász Gyula-verseket ihletett vagy kevésbé sikerült tolmácsolásban.

Az Alföldről és a Tiszáról megrajzolt vers-illusztrálás után csak magánhangzók alapján kellett fölismerni néhány verset, és a kézikönyvek, laptopok adatait kutatva kellett megtalálni a helyes választ a kihúzott kérdésekre. A János vitéz és A helység kalapácsa egyes jelenetei elevenedtek meg a csapatok előadásában, és néhány jellemzőből kellett ráismerni Petőfi, illetve Juhász Gyula kortársaira, ismerőseire. Az egymásnak feladott versidézetekben és ezek kitalálásában nem nagyon jeleskedtek, de a jó hangulatú versenyek végén megérdemelten győztek a következő csapatok:

 5-6. osztály

I. Koszta J. Ált. Iskola, Szentes                      181 pont         Felkészítő tanár: Csorba Ildikó

II. Arany J. Ált. Iskola, Szeged                        154   ”             Felkészítő tanár: Savanya Ildikó

III. Pallavicini S. Ált. Iskola, Sándorfalva       140  ”      Felkészítő tanár: Szántóné S. Katalin

 

7-8. osztály

I. Arany J. Ált. Iskola, Szeged                          202 pont         Felkészítő tanár: Savanya Ildikó

II. Juhász Gy. Gyak. Ált. Iskola, Szeged          180  ”              Felkészítő tanár: Cs.Bogyó Katalin

III. Ságvári E. Gyak. Ált. Iskola, Szeged          171   ”           Felkészítő tanár: Hegyiné Sz. Szilvia

 

9-10. osztály

I. Ságvári E. Gyak. Gimn., Szeged                 195 pont         Felkészítő tanár: Tóthné N. Katalin

II. Kiss F. Erd. Szakkp., Szeged                       152  ”              Felkészítő tanár: Felföldi Ágnes

III. Kőrösy J. Közg. Szakkp., Szeged                129  ”              Felkészítő tanár: Fülöp András

 

11-12. osztály

I. Ságvári E. Gyak. Gimn., Szeged                 207 pont         Felkészítő tanár: Tóthné N. Katalin

II. Deák F. Gimn., Szeged                               206  ”          Felkészítő tanár: Nagyné B. Gabriella

III. Kiss F. Erd. Szakkp., Szeged                      190  ”              Felkészítő tanár: Felföldi Ágnes

 

Köszönetet mondunk a felkészítő tanároknak és a házigazdáknak: a Somogyi Könyvtár igazgatóságának és a gyermekkönyvtár munkatársainak, a Kőrösy J. Közgazdasági Szak-középiskola könyvtárostanárának és az Arany J. Ált. Iskola igazgatóságának a gondos szervezésért, a péksütemény- és ásványvíz-szállításért, valamint a Csongrád M. Könyvtárosok Egyesületének anyagi és erkölcsi támogatásáért.

Minden csapat keményen dolgozott a győzelemért, de a legfontosabb a sok megszerzett ismeret és a közös játék. Mindenkinek gratulálunk és további okos búvárkodást kívánunk a költészet, az irodalom területén.

Sáráné dr. Lukátsy Sarolta

szervező és levezető tanár

 

Gratuláció

Ismét egy jó hír a könyvtárostársadalomnak, ismét egy elismerés!

Gratulálunk Mátó Erzsébetnek, a József Attila Könyvtár és Múzeum igazgatójának, aki Makó Városért emlékplakettet vehetett át Buzás Péter polgármestertől Makó Város Napja alkalmából tartott ünnepi testületi ülésen.

Ezzel az díjjal a város elismerte Erzsi több év(tizedes de ilyet hölgyről nem mondunk)es a városért kifejtett munkáját.

Gratulálok a többi díjazottnak is, de engedjék meg, hogy kiemelten Erzsinek, aki nem „csak” igazgató, nem csak CSMKE elnökségi tag, de még híres csipkeverő is!

Gratulálunk!

 

Megyei továbbképzés – április

Kedves Kollegák!

Rendhagyó továbbképzésre invitálom Önöket!

Áprilisi továbbképzésünk annyiban lesz rendhagyó, hogy más helyszínt választottunk, a témának megfelelően. Elsősorban olyan könyvtárosokat várunk, akik rendszeresen tartanak gyerekfoglalkozásokat, könyvtári órákat stb. Szóval, mindenkit!

A továbbképzés címe talán mindent elárul: JÁTÉKOK – KÖNYVEK – GYEREKEK.

Tehát, játsszunk a gyerekekkel, a könyvekkel, a könyvekről. Bemutatásra kerül a kollegánk által kifejlesztett táblás-játék, bemutatkoznak (gyerekkönyv)kiadók, megismerhetünk olvasásnépszerűsítő programokat.

Bővebb információk a meghívóban!

Szóval szeretettel várunk mindenkit 2013. április 25-én, a Szent-Györgyi Albert Agórába (6722 Szeged, Kálvária sgt. 23.), 8,45-re.

A foglakozások jellege miatt visszajelzést kérünk a részvételi szándékról április 15-ig a bajusz.janosne@sk-szeged.hu címre.

Az év fiatal könyvtárosa – 2013

Kedves Kollégák!

Az MKE és az IKSZ ismét meghirdette a 35 évnél fiatalabb kollégák számára „Az év fiatal könyvtárosa-díj” elnyerésére irányuló pályázatát.
A pályázat beadási határideje 2013. május 31. péntek, 14 óra.
A pályázati felhívás, a jelölési űrlap és a pályázat alapító okirata megtalálható honlapunkon, itt érhetik el az eddigi díjazottak pályamunkáit is.

Bővebb infó az MKE oldalain.

A költészet világnapja

Mint minden nap, a main is számtalan esemény történt a világban, amit ünnepelünk, ünnepeltünk, amiről megemlékezünk. Most én csak egyet emelnék ki:

Március 21-én, az északi félteke tavaszának első napján ünnepeljük a költészet világnapját.

Bővebb információ az alábbi linken, a facebookon, s még számtalan helyen.

http://cultura.hu/kultura/a-kolteszet-vilagnapjat-unnepeljuk/

Kedvenc verset választani nem tudok, lehetne akár Kassák is, ha már ma van a születésnapja, de most inkább egy kevésbé ismert, legalábbis nem költőként ismert szerző verse következzék:

Rejtő Jenő: Sír (a) felirat

Ki itt nyugtalankodik csendesen,
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt harminchat évig, élt néhány napot,
S ha gondolkozott, csak álmodott
Néhány lapot. S mikor kinevették:
Azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői hant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csira
És azt álmodja, hogy él.
Szegény. Béke hangjaira!
Ámen.

 

Nőnap 2013

Kedves Kolleginák!

Mint minden évben, idén is eljött ez a nap is, amikor külön figyelemmel és tisztelettel fordulunk a Hölgyek felé. Tudom, a legszebb ajándék az lenne, ha egész évben így cselekednénk. Bízom benne, hogy sok társammal együtt ezen igyekszünk.

Azért mégis tiszteletünk jeléül fogadják szeretettel Móricz Zsigmond sorait a mai napra.

Köszönettel minden (könyvtáros) férfi nevében,

Oros Sándor

„…mert egy elvem van: asszonyokkal nem szabad vitatkozni. Miért? Mert az asszonynak úgyis igaza van. A leghosszabb vitatkozásnak is az a vége, hogy az asszonynak igaza van. Mért ne előzzük meg akkor? Mire való a sok beszéd? …  És azért neki van igaza, mert nem a fejével vitatkozik, hanem a szívével. A fej pedig könnyen téved, de a szív soha… Figyeld meg azért, mi baja az asszonynak, s azon segíts…”

Könyvtárosképzés

Kedves Kollegák!
Még van pár nap, lehet népszerűsíteni bennünket!

A Somogyi-könyvtár (munkaügyi nyilvántartási száma 06-0007-04) emelt szintű OKJ-s (azonosító száma: 54 322 01 0000 00 00) segédkönyvtáros-képzést hirdet könyvtári asszisztens (azonosító száma: 54 322 01 0100 52 01) részszakképesítéssel 2013. április  8-tól 2013. november 19-ig. A képzés hétfői és keddi napokon 9 órától 15.30 óráig tart.
A segédkönyvtárosi végzettségűek „E” közalkalmazotti besorolást kaphatnak, amennyiben ehhez a végzettséghez kötött munkakörben dolgoznak.

A képzés hét modulból áll: közgyűjteményi feladatmegosztás, könyvtári állománygondozás, könyvtári olvasószolgálat, a könyvtárak működtetése, könyvtári gyűjteményszervezés, könyvtári feldolgozó munka, könyvtári tájékoztatás. (A korábban szerzett könyvtáros asszisztens végzettséggel felmentés szerezhető az első három modul teljesítése alól.)

A tanfolyam időtartama 450 óra. A képzési időben 2 x 50 órás könyvtári gyakorlatot kell teljesíteni. A gyakorlat alól felmentést kap az, aki könyvtárban dolgozik.

A tanfolyam díja:
könyvtári asszisztens – 70.000,- Ft (1-3. modul)
segédkönyvtáros – 80.000,- Ft (4-7. modul)
A képzés díja nem tartalmazza a vizsgadíjat! A vizsgadíj várhatóan 60 és 65 ezer Ft körül lesz.

A jelentkezés feltétele: érettségi bizonyítvány
Jelentkezési határidő: 2013. március  1.

A tanfolyamot legalább 10 fő jelentkezésével tudjuk elindítani!

A tanfolyam helyszíne: Somogyi-könyvtár 6720 Szeged, Dóm tér 1-4.
További információ: Bajusz Jánosné 62/425-525 (bajusz[pont]janosne[kukac]sk[kötőjel]szeged[pont]hu)