Ismét egy kisteleki programra hívnám fel mindenki figyelmét:
Június 3-án folytatódik a kisteleki könyvtárban az Udvari Est című rendezvénysorozat, a helyi színjátszó csoport előadásával.
A meghívó megtekinthető a Furcsa pár. című előadásra.
Ismét egy kisteleki programra hívnám fel mindenki figyelmét:
Június 3-án folytatódik a kisteleki könyvtárban az Udvari Est című rendezvénysorozat, a helyi színjátszó csoport előadásával.
A meghívó megtekinthető a Furcsa pár. című előadásra.
A hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár 80. ünnepi könyvheti programjai:
Az Ünnepi Könyvhetet megnyitja:
Dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő
Június 4. 18 óra
Könyvheti tárlat
Vásárhelyi művészek, Bányai Béla,Blaski Márta, Erdélyi Tibor, Erdős Péter,
Kakuk Tünde, Kéri László, Nagy Attila, Sonkoly Tibor, Zoltai Attila
kiállításának megnyitója és
Csoóri Sándor:Harangok zúgnak bennem című verseskötetének bemutatója.
Vendégeink:
Csoóri Sándor Kossuth-díjas író, költő és Gróh Gáspár irodalomtörténész, kritikus,
a kötet szerkesztője.
Az esten fellép: Kónya Krisztina
Bessenyei Ferenc Művészeti Díjas énekművész
Zongorán kíséri: Borsos Annamária művésztanár
Június 5. 18 óra
Németh László-est
Bemutatjuk Olasz Sándor Németh Lászlóról írott könyvét,
a Németh László című filmet, és az író világirodalmi írásait egybegyűjtő három részes kötetet Írások a világirodalomról címmel.
Vendégeink:
Németh Ágnes, Mohácsi Szilvia, a film készítője, Pécsi Gyöngyi, a Könyvpiac szerkesztője, Olasz Sándor irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár,
és Németh Magda, aki a Levelek Magdához című kötetet dedikálja.
Június 8. 18 óra
„Úton járásnak megírása”
Kulturális emlékezet, retorikai-poétikai elvek érvényesülése Szenci Molnár Albert műveiben című monográfia bemutatója.
A művet bemutatja a szerző, Dr. Imre Mihály egyetemi tanár és
Győri L. János, a Református Művelődés- és Iskolatörténeti Kutatóintézet igazgatója.
(Tiszántúli Református Egyházkerület).
Június 9. 18 óra
A szegedi Bába Könyvkiadó Ünnepi Könyvhétre kiadott könyveit ismerteti.
Többek között bemutatásra kerül a Szegedtől Szegedig antológia, amelyben vásárhelyi szerzők művei is megtalálhatók.
Vendégeink:
Dr. Majzik István a kiadó ügyvezető igazgatója, és a Szegedi Írók Társaságának képviselői, Árpás Károly, Fehér József, Molnár János, Pásty Júlia és Szabó Pál.
Június 12. 17 óra
Dozvald János fotóművész Haláli dolgok című szépirodalmi és publicisztikai írásaiból, valamint fotóiból álló kötetét mutatjuk be.
A művésszel beszélget Szenti Tibor író, néprajzkutató.
A szerző az idei Vásárhelyi Fotószimpózium résztvevője.
Hamarosan megkezdődnek a 2009-es Ünnepi Könyvhét rendezvényei.
A szegedi rendezvényeket idén is a Somogyi-könyvtár koordinálja.
A rendezvényekről a könyvtár honlapján, vagy az e célra létrehozott blogunkon tájékozódhatnak. (http://konyvhetszeged.blog.hu)
Egyben kérek mindenkit, hogy a blog műfajának megfelelően bátran tegyen megjegyzéseket, kommenteket!
A fontosabbakról igyekszem itt is folyamatosan tájékoztatni mindenkit.
Tisztelt Kollégák!
Örömmel továbbítom a következő figyelemre méltó programot.
1969-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesületének első vándorgyűlését Tatán rendezték. Ennek alkalmából „Emlékülés az MKE I. Vándorgyűlésének évfordulóján” címmel tisztelettel és szeretettel hív és vár mindenkit a tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtár 2009. június 19-én pénteken, 10.00 órai kezdettel.
Jelentkezési határidő: 2009.június 5.
Program:
10.00 Köszöntő (Tata Város Önkormányzata)
10.15 „Ment-é a könyvek által a világ elébb?” : versösszeállítás – Petrozsényi Eszter (könyvtáros, Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata)
10.30 „Ment-é a világ előbbre a vándorgyűlések által?” – Papp István a FSZEK volt főigazgató-helyettese; az MKE volt főtitkára
11.00 A jelen könyvtárszakma feladatai, kihívásai, reményei – Bakos Klára (igazgató, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Központi Könyvtár; az MKE elnöke)
11.40 Fórum
12.00 Kávészünet, büféebéd
12.40 Az első vándorgyűlés és a tatai könyvtár – Márkusné Sinkó Ildikó (könyvtárigazgató, Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata)
13.00 Az MKE Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének elmúlt 40 éve – Kissné Anda Klára (József Attila Megyei Könyvtár, az MKE KEM Szervezetének titkára)
13.40 Emléktábla-avatás az 1969-es vándorgyűlés tiszteletére – Bakos Klára (igazgató, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Központi Könyvtár; az MKE elnöke)
14.00 Városnézés a Dotto kisvonattal
15.00-16.00 Útravaló : kötetlen beszélgetés
A rendezvény részvételi díja 1000,-Ft, melyet az MKE-tagok számára az MKE Komárom-Esztergom Megyei Szervezete átvállal.
Szeretettel várunk minden kollégát és érdeklődőt!
Kissné Anda Klára
MKE KEM titkár
József Attila Megyei Könyvtár
2800 Tatabánya, _Fő tér 2.
Tel.: 34/513-677, 513-670
Forrás: Katalist
No comment. Mindenki döntse el, hogy jó vagy rossz hír ez:
Nem esett vissza a korábbi évhez képest 2008-ban a könyvforgalom Magyarországon, azonban a piacon történt átrendeződés. A közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek már jobban fogytak az ismeretterjesztő kiadványoknál, visszaszorultak a szakkönyvek, viszont előretörtek a gyermekkönyvek.
A cikk folytatódik az index.hu-n.
2009. május 15-én a CSMKE Iskolai Könyvtáros Szekciója meghívására Hock Zsuzsanna vezetésével a Fővárosi Könyvtárostanárok Műhelyének tagjai érkeztek tanulmányútra Szegedre. Vendégeinket a SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája könyvtárában fogadtuk, ahonnan a könyvtárral való ismerkedés után – városnézés közepette – átsétáltunk a Somogyi Könyvtárba. Itt Palánkainé Sebők Zsuzsanna igazgatónő és Oros Sándor, a CSMKE elnöke fogadott bennünket, majd Sándor vezetésével végigjártuk a könyvtárat. Ezt követően folytattuk a városnézést Papp Éva kolléganőnk idegenvezetésével, majd a napot vendégeink a Roosevelt téri Halászcsárdában zárták.
Nagy örömmel olvastuk a KTE blogján, valamint a Mérei Intézet honlapján fővárosi kolléganőink, Hock Zsuzsanna és Gruber Éva beszámolóit, melyek szerint jól érezték magukat városunkban. Kedves invitálásukra ősszel a CSMKE Iskolai Könyvtáros Szekciója látogat Budapestre.
Cs. Bogyó Katalin
szekcióvezető
Kiegészítésként pedig innen tölthető le Hock Zsuzsa szubjektív élménybeszámolója.
Valamint néhány fotó is megtekinthető a fényképalbumunkban.
Kedves Gyermekkönyvtárosok!
Július 11-én, a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ és a MKE Gyermekkönyvtáros Szekciója közös szervezésében országos gyermekkönyvtáros konferenciát rendezünk.
Téma: Gyermekkönyvtár változó világunkban
Szeretettel hívunk, várunk!
Regisztrációt kérünk erre az e-mail címre: gykszekcio@gmail.com
Üdv: Budavári Klára
MKE Gyermekkönyvtáros Szekció elnöke
A konferencia programterve:
9.00-9.30 Ünnepélyes megnyitó: A megnyitót tartja: Dr. Cs. Tóth János, a Méliusz Központ igazgatója
Előadások:
9.30 „Egy sikeres diákprogram a könyvtárban”. Előadó: Czeglédi Erika könyvtárvezető. Új Élet Parki Könyvtár, Debrecen
9.50 Tizenkét hónap az erdőn – szlovák népmese. A bemutató foglalkozást tartja: Harangozó Nóra. Méliusz Központ, Debrecen
10.10 „A mese útja Magyarországon”- című országos olvasásnépszerűsítő projekt megvalósításának tapasztalatai, további programok /2009.április -2010. április/ Előadó: Békés Pál, IBBY elnöke vagy Kiss Katalin, IBBY főtitkára
10.30 „Hidd el, jó úton jársz, ha a könyv az egyik legjobb cimborád!” Bemutatkozik a dunaújvárosi és a nyíregyházi Cimbora klub. Előadók: Törökné Antal Mária klubvezető – József Attila Városi Könyvtár, Dunaújváros és Ignácz Lászlóné klubvezető – Móricz Zsigmond Városi és Megyei Könyvtár, Nyíregyháza
10.50-11.10 Kávészünet
Interaktív gyermekkönyvtár:
11.10 Webkettő, blog a gyermekkönyvtárakban. Előadó: Paszternák Ádám, Országos Idegennyelvű Könyvtár tájékoztató könyvtárosa, FIKSZ K2 Webzine szerkesztője
11.30 Olvasásfejlesztés nem hagyományos eszközökkel. Az iskolai könyvtári blogok. Előadó: Csüllögné Bogyó Katalin, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Iskola könyvtárostanára
11.50 10 + – Tizenévesek közös blogja a könyvtárban. Előadó: Varga Lilla, FSZEK IX.ker. Börzsöny utcai könyvtár olvasószolgálati könyvtárosa
12.10 Kerekasztal beszélgetés és eszmecsere a határon túli könyvtárosokkal /erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai/
Konferencia zárása, szendvicsebéd
Fakultatív programok:
Szivárványos könyvtár: Ismerkedés a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ felnőtt és egyéb részlegeivel, új szolgáltatásaival.
Séta a megújult debreceni belvárosban
Forrás: Katalist
Egy érdekes tárlatra hívnám fel a figyelmét minden szegedinek (vagy sűrűn Szegedre látogatónak).
Az IH-ban (IH rendezvényközpont, ex-Ifúsági Ház) a Csillag börtön elítéltjeinek képzőművészeti kiállítása tekinthető meg.
A kiállítás megtekinthető május 25-ig, a belépés ingyenes!
Akinek szerencséje van, elkaphatja Angyal Imre értő tárlatvezetését is!
A képek egy része megtalálható a börtön honlapján is, az Események menüpont alatt.