könyvtárosnap kategóriaarchívum

Ruzsán jártunk

Mint az már a felhívásban olvasható volt a 43. Csongrád Megyei Könyvtárosnapot 2015-ben Ruzsán tartottuk. Aki bátor volt és játszott velünk, már sokat tudhat a településről. Aki eljött, szintén sokat láthatott, tapasztalhatott. Aki nem volt ott, végigolvasva ezt a beszámolót egy picit talán belepillanthat egy alföldi kistelepülés mindennapjaiba is.

A találkozó felépítése hagyományos volt. A reggeli találkozás, kávézás a könyvtárban a szokásos jó hangulatban telt, a viszontlátás öröme és reménye sokak szerint a nap egyik fénypontja mindig.

2015-06-18 09.05.30

 

DSCF7323

 

 

 

 

A érkezés percei, a beszélgetés és reggeli kávézás/pogácsázás után a nagyteremben gyülekeztünk, hogy elkezdjük a nap szakmai részét.

A szakmai részt megelőzően hagyományosan a vendéglátó települést és könyvtárat bemutató előadásokat hallgathatunk. Mindig megtiszteltetés, ha a község vezetése köszönt bennünket. Idén Sánta Gizella, Polgármester Asszony köszöntötte az egybegyűlt könyvtárosokat, valamint vendégeinket, munkatársakat.

2015-06-18 09.40.03

„Többet el lehet mondani képekben, mint szavakban”

Sok képpel gazdagon illusztrált köszöntőjében, mely egyben a település bemutatása is volt. Szavaival Polgármester Asszony egyben felvezette a nap témáját is.  A találkozó központi témája idén a helyi értékek keresése, feltárása volt. A rövid bemutatóban láthattuk azokat a nap mint nap látott, ám gyakran fel nem ismert értéket, melyek meghatározzák egy egy közösség kultúráját, milyenségét. Felvillantak szép képek a természeti szépségekről, az épített kulturális környezetről, a kulturális életről. Láthattuk egy kistelepülés fejlődési ívét, minden értelemben vett gazdagodását, épülését. A nyüzsgő társadalmi életet, a falu értékeit.

A köszöntő szavak után szűkítve a kört Vörös Tiborné Marika a Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár munkatársa mutatta be a „művház” történetét, mindennapjait. A több mint száz diából álló képes beszámoló felvillantotta az 1960-as évek Ruzsáját, de láthattuk, hogy napjainkban is milyen nyüzsgő kulturális életet él ez a homokháti település.

Császár Ágota, könyvtáros kollegina pedig egy egészen különleges saját készítésű videóval mutatta be az ő mindennapjait, a könyvtárosság szépségeit, buktatóit, az öröm pillanatait:

Szintén egy videón keresztül nyertünk bepillantást az elmúlt évek egyik legnagyobb ruzsai projektjébe, egy 34 milliós EU-s pályázat munkáiba.

Goti előadása és videói után tovább ismerkedtünk a helyi értékekkel, a Csűrdöngölő táncegyüttes rövid bemutatóját tekinthettük meg.

 

Őket követően meghívott nemkönyvtáros vendégelőadónk igen informatív bemutatója következett. Székely Anna, a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Irodájának munkatársa, a Megyei Értéktár Bizottság tagja.

 

DSCF7365 DSCF7370

Ő is vegyítette a módszereket. Hol vetített, hol diasort használt, hol inkább a szóbeli előadásra összpontosított. Előadásának címe a Helyi értékek szerepe a közösségek életében volt, lényegét pedig a cím sugallja is. Hallhattunk napi munkájukról, Csongrád megye értékeiről, a helyi értékekről, a hungarikumokról, a jogszabályi háttérről. Találkozhattunk olyan helyszínekkel, tárgyakkal, amelyek mindenki számára ismertek, azonban különlegességük nem ismert.

Az előadás során megismertük a jogszabályokat, a módszert, az értéktárba kerülés lehetőségeit, az értéktár bizottságok munkáját.

Informatív előadása itt is megtekinthető:

Az általános ismeretek után azt vizsgáltuk meg, hogy vajon milyen szerepe lehet a könyvtáraknak és a könyvtárosoknak a helyi értékek feltárásában. Ez természetesen településenként változó, elsősorban kistelepüléseken lehet igazán fontos. De mint Kukkonka Judittól, a Somogyi-könyvtár munkatársától megtudtuk,  egy megyei könyvtár is sokat tehet a helyi és megyei értékek feltárásáért, megőrzéséért. A gyakorlatias előadás több helyen reflektált Székely Anna előadására, de minden esetben igyekezett a konkrét feladatokat is mellérendelni.

DSCF7406 WP_20150618_12_19_36_Pro

Miután megtudtuk, hogy mit tehet a „nagytestvér” – hálátlan módon már jóval dél után, közvetlen az ebéd előtt – egyszem férfi előadónk következett, a bordányi IKSZT vezetője, Börcsök Roland. Ő a helyi értéktár bizottság (nagyon aktív) tagja. A megyében Bordány kiemelkedő munkát végez a helyi értékek feltárásában, gyűjtésében, regisztrációjában.
Prezentációjában összefoglalta a jelenleg  az értéktárban szereplő helyi értékeket, azok ismérveit, valamint egy pici betekintést nyerhettünk a bizottság munkájába, céljaiba.
Roland már a modern kor gyermeke és egy igazi magyar terméket használva, előadását perzivel készítette el:
https://prezi.com/hehf3ianw_ba/a-bordanyi-helyi-ertektar-szerepe-a-telepules-eleteben/

Roland előadásának végén már nehezen bírt magával a hallgatóság a rövid kis időközi szünet DSCF7397 WP_20150618_11_54_46_Pronem volt elég a felfrissülésre, baráti csevejre, mindenki vágyott vissza már a friss levegőre és várta az igen ízletes ebédet.

 

Előtte azonban még volt egy kis dolgunk. A sok érdekes, ám szellemileg fárasztó előadás és a testi élvezetek mellett mindenkinek szüksége van egy kis játékra is. A homo ludens játszani és nyerni szeret. A fentebb már említett totó eredményhirdetése, valamint a szerencsés nyertesek kisorsolása még az ebéd előtt lezajlott. Bár sokan nem hiszek, de nem volt bunda, hogy a nyeremények jelentős részét az Egyetemi Könyvtár (a helyes és teljes nevet leírók között jövőre szintén nyereményeket sorsolunk) munkatársai vihették haza. A nyereményeket, az egyedi könyvjelzőket Vetró Klára, ruzsai képviselő asszony ajánlotta fel.

DSCF7422

Aki nem akarta kitölteni a totót, inkább a névtelenségbe burkolózva szeretett volna nyerni annak is adtuk lehetőséget. Már az elmúlt évben indítottunk jeligés pályázatot értékes nyereményekért. Idén a kollégák emlékezetében kívántunk kutakodni, és megismerni legkedvesebb olvasóikat. Sajnos ebben az évben csak egyetlen pályamű érkezett be. Most már felfedhető a pályázó kiléte, dr. Marton János nyugalmazott könyvtárigazgató villantotta fel emlékeit a régmúltból. Mivel más pályázó nem volt, igazgató úr lemondott a nyereményéről, amit ez úton is szeretnék megköszönni.

Mivel már kellően elcsigázott és éhes volt az összegyűlt könyvtárosok zöme, nem kívántuk tovább várakoztatni az ízlelő bimbókat, a helyi szervezők igen gyorsan tálalták az ízletes ebédet.

 

WP_20150618_13_59_23_Pro

WP_20150618_14_12_50_Pro

 

 

 

 

Na jó, volt vegetáriánus menü is, de arról sajnos nincs fotóm. Hogy ne csak a kulináris élvezeteknek hódoljunk, és megismerhessük a helyi értékeket is az ebédhez a Ruzsai Citerazenekar szolgáltatta az aláfestő zenét.

WP_20150618_13_41_07_Pro
Íme egy korábbi fellépésük:

Végül egy rövid képes összefoglaló (ez még remélem bővül)

Köszönettel a vendéglátóknak.

43. Csongrád Megyei Könyvtárosnap – Ruzsa

Idén immár 43. alkalommal találkoznak a megye könyvtárosai, ezúttal Ruzsán.  A helyszín a néhány éve megújult Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár.

Összejövetelünk szakmai apropója – a szokásos tapasztalatcserén kívül -, így a központi téma a manapság igencsak divatos „helyi értékek”. Kormányzatilag is kiemelt fontosságú területről van szó, valamint a megyében (is) több könyvtár vállal vezető szerepet a helyi értékek feltárásában, gyűjtésében. Ehhez kívánunk segítséget adni néhány rövid előadás erejéig.

Természetesen idén is lesz lehetőség tapasztalatcserére, személyes beszélgetésre, szórakozásra is.

Bár a jelentkezési határidő hamarosan lejár, azért még kérek mindenkit fontolja meg! Aki volt már tudja, hogy milyen fontos, hogy egy picit együtt legyünk (najó azért nem biztos, hogy „kell egy hét együtt lét”), de nagyon jó egy picit kötetlenebbül is találkozni.

A ebéd bográcsban és kemencében készül az udvaron, a sétakocsikázás mindig egy sajátos hangulatot kölcsönöz minden településnek.

Szóval arra buzdítok mindenkit, hogy jöjjön!

A meghívó és a részletes program itt érhető el.

Bár a jelentkezési határidő hamarosan lejár, azért nem késő még kitölteni a jelentkezési lapot, legalábbis az ebéd választás miatt!

Lassan már hagyománnyá válik (legalábbis ez a célunk évek óta), hogy a könyvtárosnaphoz csatlakozik egy játékunk is. Néhány egyszerű, a településsel kapcsolatos kérdésre keresünk választ. A válaszolók között apró ajándékokat sorsolunk ki az eseményen. Ezeket a kitöltött totókat ott helyben lehet leadni.

Ha valakinek még több ideje van, akkor a Szegedi Nemzeti Színház jegyeiért pedig néhány könyvtárosi emlékét fogalmazhatja meg nekünk. (Részletek a csatolmányban)

Szóval mindenkit sok szeretettel, némi pogácsával és kávéval várunk Ruzsára!

Érdeklődni lehet Bajuszné Magdinál, nálam, vagy Ruzsán Császár Gottinál és Vörösné Marikánál!

Ízelítőül néhány régebbi beszámoló:

 

 

 

42. Csongrád Megyei Könyvtárosnap

2014-ben ismét Mórahalmon tartottuk a mi kis vándorgyűlésünket. Utoljára 2005-ben találkoztunk itt. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, sok homokot elhordott a szél Homokháton. A gyorsan fejlődő, 25 éves kisváros ismét nagy szeretettel fogadta a megye könyvtárosait.

A reggeli wellcome drinke helyetti terített asztal szemet gyönyörködtetett, s ehhez mérten volt igen ízletes is. Az érkező vendégsereg – ismét több mint 140-en gyűltünk össze – hamar a finom falatokra vetette magát, de a szorgos pincérek állták a támadást, így a legkésőbb érkezőknek is jutott finom falat.

2014-06-26 08.39.15

Közben a helyi kollegákkal számtalan kört futottunk a vendégfogadó könyvtár és az előadásoknak helyet adó Aranyszöm Rendezvényház színházterme között. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az utolsó pillanatban derültek ki apróbb kellemetlenségek, azonban 9,30-ra (illetve persze inkább 9,40-re), mire mindenki átért minden a helyén volt, s szinte pontosan kezdhettük a szakmai napot.

Idén az előadásokkal a megye nagyobb könyvtáraira összpontosítottunk. Felkérésünkre a nemrégiben választott (vagy újraválasztott) könyvtárvezetők mutatták be könyvtárukat, saját könyvtárképüket, „vezetői koncepciójukat”.

A szakmai előadások előtt alpolgármester úrtól megtudhattuk miként fejlődött ilyen gyorsan, s látványosan Mórahalom, milyen új fejlesztések várhatóak a városkában, a fürdő milyen hatással van a lakosokra, a turizmusra.

IMG_1284

De arra is rámutatott, hogy bár a „bivaly nekünk dolgozik, cserébe mi meg megesszük”. Erről többet megtudhatunk a nagyszéksósi bivalyrezervátumban, illetve a bivalyfesztiválon.

A mórahalmi lányok nagyon jól sikerült bemutatkozó videója után, léptek színpadra (hiszen a színházteremben voltunk) előadóink.

Első előadónk Keveházi Katalin, a SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgatója volt.

2014-06-26 10.30.39

A nemrégiben megválasztott főigazgató asszony röviden felvázolta vezetői programját, hogy számára és az Egyetemi Könyvtár számára mik a legfontosabb irányok jelenleg, hogy milyen lépéseket terveznek, milyen új fejlesztéseket vezetnek be a minél teljesebb és jobb tartalomszolgáltatás érdekében, hogy milyen saját tartalmakat készítenek használóik számára. A látványos prezi előadás gyorsan pergő és informatív volt.

Másodikként a Somogyi-könyvtár igazgató asszonya Palánkainé Sebők Zsuzsanna mutatta be második ciklusának legfontosabb elképzeléseit, terveit. Előadásának egyik legfontosabb gondolata, hogy nem létezik „ÉN” könyvtáram, csak „MI” könyvtárunk.

2014-06-26 11.02.54

Következőként egy „kevésbé ismert” hangot hallgathattunk, a Csongrádi Információs Központ Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum (ha valaki egyszuszra végigmondja, jövőre a könyvtárosnapon vendégem egy kávéra) igazgatóját, Illés Pétert.

IMG_1354

A felkérés alapján ő is az „Én könyvtáram” címet kapta, de mivel az intézmény – mint látható – nem csak könyvtár, Péter kicsit messzebbről indított. A hallgatók egy része nem ismerte még könyvtárat, az összevont intézményt, s sokunk számára nagyon érdekes volt az ebből eredő sajátos jelleg. Központi gondolata volt, hogy az összevontságból származó előnyöket meg kell próbálni kihasználni. A prezi megtekinthető itt:

Gondolatait lezárva pedig egy picit a jövőbe néztünk vele együtt:

Utolsó szakmai előadónk a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum frissen kinevezett igazgatója, Forgó Géza volt.

2014-06-26 12.18.45

Géza kakukktojás, hiszen itt szintén egy összevont intézményről van szó, melynek élén egy muzeológus, történész áll. Mint megtudtuk, az intézmény szerencsés, mert legalább ugyanaz volt a neve a könyvtárnak és a múzeumnak is. Nagyon jól esett hallani, hogy bár a vezető muzeológus, mégis fontosnak tartja a könyvtárat is, valamint remélem, hogy valóban úgy is lesz, ahogy elképzelte, egyik intézményt sem helyezi a másik elé. Persze ez nagyon sok munkát fog igényelni, s sok körülmény befolyásolhatja, de bízom a előadónkban, hogy igyekszik így dolgozni. Az ott ülök nevében mondom, hogy érdekes volt egy picit kívülről látni magunkat.

Köszönet minden előadónak, hogy a tervezett időt nagyon pontosan tartották, így még ebéd előtt (természetesen kávészünet volt az előadások között) a nap „egyéb” pontjaira is sor kerülhetett.

Elsősorban is az előre kiadott Mórahalom totó helyes megoldói között sorsoltunk nyereményeket, a sorsolás öt szerencsés nyertese egy-egy pendrive-ot kapott.

Totóval már előző években is próbálkoztunk, de az idei könyvtárosnapunknak is volt egy újdonsága. Első ízben írtunk ki alkotói pályázatot. Azt kértük, hogy egy néhány oldalas irományban foglalják össze a kollegák, hogy nekik mint jelent a könyvtár, a könyvtárosság. A beérkezett jeligés írásokat egy három tagú zsűri bírálta, majd ezek alapján született meg a sorrend. A legjobbnak járó jutalmat, a Szegedi Nemzeti Színház kilencezer forintos jegyvásárlási utalványát, a zákányszéki könyvtáros kollegina Paraginé Tóth Edina kapta.

IMG_1389

Edina pályaműve itt olvasható. Aki még hozzájárult, hogy közöljük írását Ácsné Fekete Ilona, nyugdíjas kolleginánk. Az ő írása pedig itt érhető el. Szintén díjazott lett dr. Sáráné dr. Lukátsy Sarolta („A” Sacinéni) írása is, ezt itt olvashatják a kollegák.

Miután igazgató asszonyunk részleteket olvasott fel Edina írásából, nagy taps közepette adtuk át a jutalmat.

A megható pillanatok folytatódtak. A közelmúltban vonult nyugdíjba a makói könyvtár igazgató asszonya, Mátó Erzsébet. Erzsi, amellett, hogy hosszú időn át vezette a makói könyvtárat, nagyon aktív tagja volt Egyesületünknek is, valamint az országos szakmai szervezeteknek.

IMG_1396

Egy apró ajándékkal búcsúztunk el tőle, bízva benne, hogy továbbra is aktív tagja lesz a könyvtáros-társadalomnak.

Még mindig nem engedtük ebédelni a fáradt vendégeket. Kihasználva az alkalmat, rövid egyesületi közgyűlést is összehívtunk. Mivel a tagságunk több mint 50 %-a jelen volt, így érvényes közgyűlésen hozhattunk az elnökséget feljogosító határozatot.

A gyors technikai lebonyolítás után a jól megérdemelt ízletes ebédet fogyasztottuk el, s ezzel kezdetét vette a találkozó informális része. Illetve folytatódott, hiszen ez a nap elsősorban a találkozásokról, beszélgetésekről szól.

A délután mindenki számára másképp folytatódott. Néhányan hazamentek, néhány folytatták a megkezdett beszélgetéseket, volt aki a fürdőt látogatta meg, többen vezetett, művelődéstörténeti sétán vettek részt. Többen pedig meglátogatták a már említett, s hamarosan levágandó bivalyokat. Akik nem igazán akarták magukat megmutatni, de ettől függetlenül megérte kivonatozni a természetbe, s egy pici erdő/mező illatot magunkba szívni. Mindenkinek ajánlom, aki a Mórahalom-Röszke úton autózik, hogy álljon meg egy pár percre kiszellőztetni a fejét.

IMG_1437

Összességében ismét egy sikeres, eredményes napot zártunk. Nehéz feladatunk lesz jövőre továbbvinni ezt a színvonalat, de mindent meg fogunk tenni!

Nagyon köszönöm minden résztvevő jelenlétét, s mindenki munkáját, aki hozzájárult ehhez a sikeres naphoz!

Végül a szokásoknak megfelelően a nap képes összefoglalója: