gratuláció címkével jelölt bejegyzések

Gratuláció – Magyar Kultúra Napja

Idén a Magyar Kultúra Napja alkalmából ismét díjakat vehettek át kollegáink.

Az ünnep alkalmából Szeged Megyei Jogú Város Kölcsey-emlékérmét idén Sikaláné Sánta Ildikó, a Somogyi-könyvtár igazgatóhelyettese vehette át Botka László polgármester úrtól könyvtárosi munkájáért.

Ugyanezen kitüntetést kapta dr. Mader Béla, az SZTE Egyetemi Könyvtár főigazgatója életműve elismeréseképpen.

A díjátadón készült fotók, megtekinthetők a CSMKE webalbumában.

Szintén ezen a napon  Réthelyi Miklós miniszter és Szőcs Géza államtitkár Bibliotéka Emlékérem díjat adományozott azoknak a könyvtárosoknak, akik irányító, elméleti vagy

gyakorlati munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a magyar könyvtári kultúra fejlődéséhez, így többek között Sándor Ákosnak, a  a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár informatikus osztályvezetőjének is.

Minden kitüntetettnek szeretettel gratulálok magam és az Egyesület nevében!

Kitüntetések a Magyar Kultúra Napján

Pénteken (január 22-én) ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. A kollégák számtalan helyen megemlékeztek erről az ünnepről.

Ezen a napon több kulturális díjat is átadnak.

Így Szeged Megyei Jogú Város ekkor adja át a Szeged Kultúrájáért díjakat, valamint a Kölcsey-emlékérmet.

A Somogyi-könyvtár, valamint a CSMKE javaslatára 2010-ben Kölcsey-emlékérmet vehetett át Molnár Mária, a Somogyi-könyvtár nyugalmazott osztályvezetője. Ez úton is gratulálok neki az Egyesület nevében.

Szintén ezen a napon Bibliotéka emlékérmet vehetett át az Oktatási és Kulturális Minisztertől Horváth-Varga Margit, a csongrádi Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ igazgatója. Örömteli a hír, hogy ismét országos kitüntetésben részesülhetett egy Csongrád megyei kollégánk! Gratulálunk!

Szintén a Magyar Kultúra Napja alkalmából Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a Csongrád Megye Közművelődéséért Díjat adott át G. Szabó Lenkének, a Szentes Városi Könyvtár igazgatójának.

Minden kitüntetnek szívből gratulálok mind a magam, mind az Egyesület nevében!

Gratuláció

Egy kissé ugyan megkésve jutott el a hír, ami ismerve az érintett személyiségét, szerénységét nem meglepő.

Azonban semmi nem maradhat titokban.

Az Egyesület nevében szeretettel gratulálok

Erdélyi Csillá-nak,

a kisteleki Kisteleki Ede Városi Könyvtár igazgatójának,

aki Kistelek Város Nevelés- és Oktatásügyéért végzett munkájáért

oklevelet vehetett át Nagy Sándor Polgármester Úrtól.

Mindannyiunk nevében gratulálok Csillának!

Oros Sándor

CSMKE elnök

Gratuláció

Kedves Kollégák!

Mindannyiunk nevében szeretettel gratulálok Rátkai Erzsébetnek,

aki a mai napon Hiller István miniszter úrtól
Szinnyei József díjat vehetett át,

amiért hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtott, tevékenységével, kezdeményezéseivel szakterületük fejlődését segítette elő.

Egyben szeretném megköszönni Erzsike fáradhatatlan munkáját, segítőkészségét.
Természetesen Erzsikén kívül minden kitünetettnek gratulálok.

Oros Sándor
CSMKE elnök

a többi kitüntett neve a Minisztérium honlapján olvasható:

http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1700&ctag=articlelist&articleID=233179&iid=1