Címkearchívumok: Somogyi-könyvtár

Kulturális Örökség Napjai 2010

Idén ötödik alkalommal vett részt könyvtárunk a Kulturális Örökség Napjai országos programsorozatban. Minden évben más és más, színes programok várják az érdeklődőket.

Sajnos idén az időjárás (ismét csak) nem volt kegyes, de ettől függetlenül számos érdeklődő tisztelte meg a könyvtárat jelenlétével.

A már szinte hagyományos épületbejáráson kívül, idén is lehetősége volt a nagyérdeműnek szimbolikusan, valamint valóságosan is kilépni a könyvtár falai közül, s értő vezetéssel Szeged kulturális látnivalóival ismerkedni.  Ökumenikus templomsétán valamint, valamint temetői sétán vehettek részt, ahol híres szegediek nyughelyei előtt róhatták le kegyeletüket.

A már július óta megtekinthető ’Helyünk a világban’ c. kiállításon kívül, egy csak nagyon rövid ideig látogatható, kizárólag erre az eseményre készített kiállításon is végigkalauzolta az összeállító az érdeklődőket, ez a kiállítás a ’Láthatatlan képtár’ – munkaszobák falain címet viseli.
A könyvtárépület irodáit díszítő képzőművészeti alkotásokból  szerkesztett kiállításon a műtárgyak a XX. század magyar képzőművészetének sajátos keresztmetszetét nyújtják  Kukovecz Nanától Galambos Tamásig.

A nyitott hétvégéről a napi sajtóban:

Végül néhány fotó az eseményről:

Sárkányhajó 2010

Mint írtam idén is indult a Somogyi a Sárkányhajó Fesztiválon. Új emberek, új csapat, új eredmény.

Erről csak annyit, ahogy mondani szokták: a részvétel a fontos. Mindenesetre emléklapot azért kaptunk. 🙂

Kedvcsinálónak néhány kép, hátha jövőre mások is indulnának.

Mi mindenesetre újrapróbálkozunk!

Könyvtárút

Bizonyára mindenki olvasta a KATALISTEN a felhívást. A Békés Megyei Tudásház és Könyvtár szervezésében az idén első alkalommal valósul meg 2010. október 4. és október 10. között az I. Könyvtárút. Ez a túra egy kulturális zarándoklat Békéscsaba és Pécs között, amit gyalogosan (esetleg kerékpárral) járhatnak végig a résztvevők.

Mivel a túra elég hosszú, s sok ideig tart, így leginkább csapatok jelentkezését várják, akik egymást váltva, az állomások (a települések könyvtárai) között teszik meg az út egy-egy szakaszát.

Megyénkből Székkutas, Hódmezővásárhely, Algyő, Szeged, Domaszék, Mórahalom és Ásotthalom az érintett település/könyvtár. A kollégák már elkezdték a szervezést, de bátran lehet hozzájuk fordulni, a csapatokhoz csatlakozni, egy rövid ideig velük menni.

Hogy miért is van ez az egész? A szervezők tömör megfogalmazásában:

  • Az olvasás-, a könyv-, és a könyvtárkultúra népszerűsítése.
  • A könyvtárak helyzetének, a könyvtárakban rejlő lehetőségeknek a minél szélesebb körű bemutatása.
  • Könyvtárfejlesztések eredményeinek bemutatása.
  • Az útvonalba eső könyvtárak bemutatása.
  • Az útvonalba eső természeti és más értékek, látványosságok felkeresése.

Bővebb információkat a Könyvtárút honlapján illetve wiki oldalán találhatnak az érdeklődők.

Tudom, hogy ezen a héten minden könyvtáros nagyon dolgozik, minden könyv(tár) szerető lefoglalt, de azért kérek mindenkit, hogy ha az időjárás is kegyes lesz, sétáljon egy jót, s nézze meg a szomszéd könyvtárát is. Hátha nem is zöldebb 😉

A központi felhívás letölthetőinnen.

Megyei továbbképzés 2010. 09. 16.

Bár a megye könyvtárosainak egy része éppen Erdély kies tájait rója, de azért ettől függetlenül

következő megyei továbbképzésünket 2010.  szeptember 16-án, csütörtökön a szokott helyen, a Somogyi-könyvtár első emeletén megtartjuk!

A fő téma az olvasóvá nevelés, illetve a Családi Olvasás Éve 2010 programsorozat lesz.

Érdekessége a szakmai napnak, hogy a délelőtt lezárásaképpen Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója mutatja be a 2010/2011-es évad új bemutatóit, valamint ezt követően 14 órától egy “Kulisszák mögötti” körsétára invitálja a kíváncsi könyvtárosokat. Én már vettem ilyenen részt, mindenkinek szívből ajánlom!!

A program hosszú, ezért 9,30 kor kezdünk!

"A Somogyisoknál vagyok, gyertek ti is ide!"

A címben idézett mondat a 2010-es Szegedi Ifjúsági Napokon hangzott el. Nem mondom, hogy nem dagadt a keblem a büszkeségtől.

A tavalyi évhez hasonlóan kis csapatunk idén is kiköltözött a SZIN-re.

Természetesen más volt, mint tavaly. Új emberek, új játékok,új helyszín…de csak szépen sorjában. (Ehhez mérten hosszú lesz, előre is bocsánat ezért!)

Az elmúlt évi siker(esnek ítélt) szereplés után idén ismét úgy döntött a könyvtár vezetősége, hogy megjelenjen a könyvtár a fesztiválon. Maximális vezetői támogatás mellett ismét összeállt a kis team. Projektvezetőnk Papp Timea vezényletével öten kaptunk állandó belépőt. Természetesen a pr támogatás és a bent maradt kollegák nélkül most sem tudtunk volna helytállni.

A szervezés első fázisában, felvéve a kapcsolatot az IH-val (a SZIN rendezői), kiderült, hogy örömmel fogadnak bennünket, csak helyet nem tudnak biztosítani. Így vált olvasóteremmé a Városőrség busza.

városőrség busza

Helyünk tehát megoldódni látszott, léphettünk tovább. Közben a könyvtár pr munkatársa, Andóczi Balogh Éva, igyekezett mindenhova eljuttatni a (számunkra) jó hírt, ismét kint leszünk!

Készültek a totók (idén is Horváth Mihály munkái), a műszak munkatársai, valamint a kötészetes kolleginák készítették óriás játékainkat, valamint a Somogyi-könyvtár fáját, melynek “fellevelezését” a fesztiválozó fiatalokra bíztuk.

Gyűjtöttük az ajándékkönyveket, készítettük szerkesztettük az apró ajándéktárgyakat, szerveztünk, szaladtunk, gyűjtöttük az anyagot a kiállításhoz.

Aztán eljött  a költözés napja. Összeállt minden, kiállt a busz, s lassan kipakoltunk.

A nulladik napon az első fecskékkel együtt mentünk ki, s izgultunk, vajon kegyes lesz-e az időjárás, vagy marad olyan borongós, esőre hajló mint szerda reggel volt. De hál’istennek nagyon nem értünk rá búsongani, mert már kipakolás közben jöttek érdeklődők, reménybeli olvasók.

Ahogy szép lassan telt meg a kemping, úgy jött egyre több sétáló fiatal is felénk. Nagyon sikeres volt a megállító fánk, minden arra ténfergőt megállított, s ha már megállt, meg is tudtunk szólítani.

A sikeres “sajtóhadjárat”-nak, valamint a szervezők segítőkészségének köszönhetően a SZINre érkezők újságírók is elsétáltak felénk, hírt adtak rólunk, megemlékeztek a Somogyiról. Egy kicsi, ám nagyon lelkes csapattal végigjártuk a kocsmatúrát is, ami – bár kényszerűségből a csöpörgő eső miatt – valóban kocsma látogatás is lett. A kimerítő majd 4 órás séta alatt valóban megismerhették a várost a távolról érkezők, akik a többi napon többször is visszatértek sátrunkhoz.

Másnapra már rutinosabban érkeztünk, felkészültünk, sejtettük, hogy mi vár ránk. Az égiek is kegyesebbek voltak, gyönyörű napsütésben pakolhattuk ki portékánkat, azazhogy önmagunkat. Az időjárásnak – valamint a második napnak – köszönhetően még többen fedeztek fel bennünket, s egyre több “törzsolvasónk” lett, akik örömmel tértek vissza hozzánk, játszani, újságot olvasni, könyveket böngészni vagy egyszerűen velünk lenni. Eddigre már többen igénybe vették becsületkönyvtárunkat. Beiratkoztak, s élvezték a “hagyományos”, tasakos kölcsönzés örömeit.

Péntekre már aztán kissé sok is lett az égi jóság. Forróság köszöntött a fesztiválozó fiatalokra, s a munkában eddigre már kissé megfáradt könyvtárosokra. A hétvége közeledtével még többet érkeztek a Partfürdőre, a német sztár rajongói megtöltötték a Tisza-partot. Amiből mi azt éreztük, hogy hozzánk is egyre többen jöttek. Szépen fogyott a totó (eddigre már utánpótlást is kellett kérni), egyre több újság volt egyszerre kézben.

A nap “sztárvendége” Pilcz Roland képregényrajzoló, Kalyber Joe megálmodója volt. Roland egész nap velünk volt. A képregénykedvelők közös alkotásokat készíthettek, “versenyezhettek” vagy csak egyszerűen beszélgehettek vele. Erről bővebben, gazdagon illusztrálva Roland blogján lehet olvasni.

Az előző napok után a szombat már csak laza levezetésnek tűnt. Sajnos idén nem tartott ki az időjárás a SZIN végéig. Egész nap csepergős, hűvös volt. Amiből viszont a könyvtár profitált, hiszen így a sok tengő-lengő ember még szívesebben leült hozzánk a kellemes akol-melegbe, felszállt a buszra. Az ilyen borús napokon mindenki szívesebben vesz a kezébe könyvet. A nap végére elfáradtunk, ajándékaink elfogytak, s egy nagyon jó hír: minden kölcsönző visszahozta a könyvet!

Elfáradtunk az utolsó nap végére, így még jobban estek az egyik utolsó látogató szavai:

“Üde színfolt a könyvtár a SZIN-en”

Úgyhogy a szervezőkkel szólva reméljük:

Veletek, jövőre, ugyanitt!

Update: a végére egy kis video a SZEON.HU jóvoltából

Krimihétvége a Somogyiban

“Légy Te a holttest a könyvtárszobában!” (via murci/szamárfül)

avagy,

A „borzongás szigetévé” változik két napra a Somogyi-könyvtár a szeptember 10-11-i Krimi-hétvégén. A program aktualitását az adja, hogy 120 éve, 1890. szeptember 15-én született Agatha Christie, a detektívregény-irodalom koronázatlan királynője.

A hétvégén számos program, beszélgetés, játék várja a krimi szeretőket, szavazhatnak kedvenc krimijükre, vagy egyszerűen csak jólérezhetik magukat néhány órára a könyvtárban.

A részletes program a Krimi-hétvége honlapján olvasható.

Nyárbúcsúztató programok

Bár a meteorológiai nyárnak vége, s az időjárás is ezt mutatja nekünk, azért néhány nyár végi, ősz eleji programra hívnám föl a figyelmet.

Még megtekinthető a héten a Zsolnay-kiállítás az alagsorban.

A XIV. Nemzetközi Tiszai Halfesztiválhoz kapcsolódóan egy érdekes kiállítás várja a látogatókat a Somogyi második emeletén, amihez játék is kapcsolódik.

2010. szeptember 2-án (csütörtökön) 17 órakor nyílik Szűcs Édua kiállítása
Mosolyterápia címmel.

Október 22-ig még látogatható a földszinti kiállítótérben a ’HELYÜNK A VILÁGBAN’ – a Somogyi-könyvtár régi és ritka könyveinek tükrében című kiállítás, amely mintegy 200 muzeális könyvből szerkesztett-  válogatás.

Szeptember második hétvégéjén pedig Agatha Christie előtt tisztelgünk a Krimi-hétvégével.

Ismét SZIN-re lépünk!

A nyolcvanas évekbe röpítő, “élménymegosztó” találkozásra hívjuk a Szegedi Ifjúsági Napok résztvevőit!

Tavalyi, első “SZIN-re lépésünk” után idén is sokféle interaktív szórakoztató időtöltést kínál a könyvtári sátor. Az óriás társasjáték, “újságpapír-szobrászat” mellett ismét indul irodalmi kocsmatúra, az esti koncertek fáradalmait pedig kényelmesen heverészve, ifjúsági lapok és zenei magazinok lapozgatása közben pihenhetik ki a fiatalok. A képregény-kedvelők találkozhatnak Kalyber Joe alkotójával is. A régi idők hangulatát fotókiállítás, hajdani reklámokat és tévésorozatokat idéző totójáték idézi föl.

Lesz SZIN-könyvtári tagság “becsület-kölcsönzéssel”, s természetesen az idén is ingyen iratkozhatnak be a Somogyiba a könyvkedvelők.

(2010. augusztus 25-28-ig – helyszín: Újszegedi Partfürdő)