Címkearchívumok: Vándorgyűlés

Vándorgyűlés 2010 – Baja

Bár ugye itt a forró nyár, a Somogyi zárva tartásán is túl vagyunk, azért az élet nem állt meg. Dolgozunk, szervezünk, készülünk a nyár hátralévő részére, meg az őszre, meg mindenre ami vár ránk.

S közben lezajlott a 42. MKE Vándorgyűlés Baján, ahol azért az Egyesületet, valamint a Somogyit többen is képviseltük.

A vándorgyűlés forró hangulatban telt. Gazdag szakmai programok voltak, ahogy minden évben. A forrongó politikai helyzetben, talán sikerült politikamentesnek maradni.

A hangulat jó volt, a kirándulások szépek (ahogy mesélték). A bajai kollégák kitettek magukért. Összességében minden résztvevőtől jókat hallottam. Én amit láttam, az valóban azt sugallta, hogy egy jólszervezett élvezetes három napot tölthettek a könyvtárosok Baján.

Mint minden évben idén is a Vándorgyűlésen került kiosztásra az MKE-emlékérem.

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöksége MKE-emlékérem kitüntetésben részesítette:
Asbóth Miklóst, Bondor Erikát, Budavári Klárát, Fülöp Attilánét, Halász Lászlónét és Villám Juditot.

Az Év Fiatal Könyvtárosa kitüntető címet az MKE és az IKSZ által kijelölt
kuratórium idén Kristóf Ibolyának adományozta.

A Fitz József-könyvdíjat az alábbi kiadók nyerték el: Liceum Kiadó,
Naphegy Kiadó, Urbis Kiadó.

A díjazottak közül külön szeretettel köszöntöm Bondor Erikát, a KTE korábbi elnökét, valamint Budavári Klárát, az MKE Gyermekkönyvtáros szekció elnökét.

S természetesen külön gratuláció Hegyiné Csernus Juditnak, Egyesületünk tagjának a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár munkatársának, aki a vándorgyűlés „HUMORZSÁK” pályázatán harmadik helyezett lett.

A hivatalos statisztikák, beszámolók, gratulációk olvashatók sok helyütt:

Természetesen a vándorgyűlésről nem csak „hivatalos” beszámolók születtek. Ezekből szemezgetnék egy kicsit. A blogbejegyzések árulkodók, néhol szubjektívek, de mindig többet árulnak el…

Lehetne még gyűjteni a beszámolókat, én most csak felvillantottam néhányat.

A vándorgyűlés szükségességét ismét bebizonyították a szervezők. Érezhetően hatalmas munkát fektettek bele, mind az MKE elnöksége, szervezői, mind az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, a Eötvös József Főiskola Könyv- és Médiatár és az MKE Bács-Kiskun Megyei Szervezete.

Azonban érzésem szerint egy kis átgondolásra mindenképpen szükség van. Évről évre csökken a részt vevők száma, évről évre drágul a részvétel díja. Félő, hogy így ellaposodik a rendezvény, pedig azért látható, hogy még mindig nagyon nagy szükség van erre, hogy az ország minden pontján dolgozó kollegák megvitathassák a legégetőbb problémákat.

Remélem jövőre, Pécsen, ismét így tehetünk.

Vándorgyűlés 2009

Akik nem tudnak részt venni az idei vándorgyűlésen Debrecenben, azok összefoglaló(ka)t olvashatnak az alábbi linkeken:

http://vandorgyules.lib.unideb.hu

http://vandorgyules.lib.unideb.hu/?q=node/134

http://konferencia.klog.hu

http://hsd.klog.hu

Legalábbis ezeket az oldalakat/blogokat én mindenképpen ajánlom, hiszen valószínűleg több összefoglalót is olvashatunk majd.

Valamint mindannyiunk nevében gratulálok Paszternák Ádámnak (http://702.klog.hu, http://fiksz.klog.hu), az Év Fiatal Könyvtárosa címhez!

Hallgatói pályázat a vándorgyűlésen való részvételre

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) pályázatot hirdet az MKE 41. vándorgyűlésén való részvételre. A Debrecenben 2009. július 9-11. között megrendezendő vándorgyűlés

” Könyvtárosok a tehetségekért – a reformációtól napjainkig” címet viseli.
PÁLYÁZAT CÉLJA: főiskolai/egyetemi informatikus könyvtár, valamint könyvtárpedagógia-tanár szakos hallgatók szakmai konferencián való részvételének támogatása.
PÁLYÁZAT TARTALMA: a nyertes pályázók a vándorgyűlésen való részvétel teljes költségét (részvételi díj, 2 éjszakai szállás, 2 reggeli, 2 ebéd, 1 vacsora, baráti találkozó, utazási költség) nyerhetik el.
PÁLYÁZÁSRA JOGOSULTAK KÖRE:
Nappali, esti, levelező tagozatos, távoktatásban részt vevő, a 30. életévüket be nem töltött informatikus könyvtár, valamint könyvtárpedagógia-tanár szakos hallgatók.

A teljes leírás elérhető az MKE honlapján.

A felhívás letölthető  innen

innen meg az adatlap.

Az érdeklődők az MKE tagszervezeti ajánlásért pedig engem keressenek az e-mail címemen.

Vándorgyűlés

Kedves Kollegák!

A nyár nem csak a pihenés, nyaralás, kemény munka időszaka, de a találkozóké.

Június 26-án megtartottuk a Csongrád Megyei Könyvtárosok Találkozóját,

a hétvégén pedig az

MKE 40. Vándorgyűlésére került sor, Szombathelyen.

A megyéből is többen képviseltettük magunkkat, intézényünket. Bízom benne, hogy a részt vevő kollégák továbbadják tapasztalataikat, a tanultakat.

Addig is az érdeklődőknek néhány friss infromáció:

itt, ehhez kapcsolódóan néhány kép itt

Aki még több infot szeretne a fiataloktól, keresse wildgicat.

Vagy a vándorgyűlés hivatalos honlapját.

Nem igerem, hogy folyamatosan bővítem az ajánlót, de azért még egy

nikker (Nagy Niki) blogja. (ő is ajánl másokat, pl vasscsabit)