Címkearchívumok: Felsőoktatás

Könyvtárpedagógia-tanár MA – bővült a jelentkezők köre

Kedves Kollégák!

Szeretném tájékoztatni Önöket, hogy A tanári mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményei változása miatt az eddigieken túl még van lehetősége a valamely pedagógusi (gyógypedagógusi, tanítói, szociálpedagógusi, szakoktatói) alapképzési szakot elvégzőknek is a könyvtárpedagógia-tanár MA – egyetemi szintű diplomát adó – képzésre való jelentkezésre. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézet Könyvtár- és múzeumpedagógiai szakcsoportja szervezésében 2010. szeptemberétől újra indítja fenti képzését levelező és nappali tagozaton, állami finanszírozású és költségtérítéses formában egyaránt.

Jelentkezési határidő: 2010. febr.15.

 Tisztelettel:

 Barátné dr. Hajdu Ágnes szakfelelős

hajdu@jgypk.u-szeged.hu

Kovács Máté Alapítvány pályázata

A Kovács Máté Alapítvány megjelentette a 2010-es pályázati kiírását informatikus-könyvtár szakos hallgatók, tanszéki oktatók és könyvtártörténeti kutatást végzők, Kovács Máté tanítványai, valamint életműve, illetve a korszak iránt érdeklődők számára.

Pályázni 5-20 lap terjedelmű, korrekt, informatív, alapos hivatkozásokkal ellátott és a tudományos közlés szabályai szerint elkészített dolgozattal lehet.

Kiírt témák:

  • Kovács Máté bibliológiai koncepciójának forrásvidéke, kialakulása
  • Iskolát teremtett-e Kovács Máté tudományfelfogása?
  • Kovács Máté tudományszervezői tevékenysége
  • Használható-e és miként Kovács Máté kommunikációs felfogása manapság?
  • Mit mondana el Kovács Mátéról egy, a hazai könyvtártudományi iskolák és a jelenlegi tudományszervezésről szóló konferencián?
  • Kovács Máté szerepe az egyetemi könyvtáros képzés létrehozásában és az 1952. évi minisztertanácsi határozatban
  • Kovács Máté szerepe az 1956. évi 5. sz. tvr. létrejöttében
  • Milyen hatással volt /lehetett/ Kovács Máté az 1976. évi tvr. megszületésére?
  • Milyen előadást vállalna Kovács Máté és a hazai könyvtári jogalkotás 1952-től napjainkig c. konferencián?

A pályázatok két szakaszban adhatók be. I. Aki konzultációs segítséget kér, az elképzeléseit vagy bő és alapos téziseit 2010. május 31-ig juttassa el az Alapítvány kuratóriumi titkárához, dr. Hangodi Ágneshez (elektronikus úton, csatolt file-ban a hangodi@oszk.hu e-mail címre, vagy nyomtatott formában az OSZK Könyvtári Intézet, 1827 Budapest, Budavári palota F. ép. postacímre). II. Aki a konzultáció lehetőségével nem kíván élni, az írásban rögzített pályamunkáját 2010. november 1-jéig küldje el a megadott címre.

A pályázat szövege innen letölthető.

Könyvtár-pedagógia keresztfélév a SZTE-n

Kedves Kollégák!

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézet Könyvtár- és múzeumpedagógiai szakcsoportja szervezésében 2009. februárjától könyvtárpedagógia MA – egyetemi szintű diplomát adó – keresztféléves képzés indul levelező tagozaton, állami finanszírozású és költségtérítéses formában egyaránt. A képzés előfeltétel nélkül választható kizárólag második tanári szakképzettség.

Képzési idő, kreditszám: az első szakban meghatározottak szerint.

Az egyetemi szintű tanári szakképzettséggel rendelkezők számára:

Képzési idő:

  • egy szakon: 2 félév, 60 k
  • szakpáron: 3 félév, 90 k

  Finanszírozási forma:

  • Államilag támogatott
  • Költségtérítéses (150 000 Ft/félév)

 A második diplomás képzésben elsősorban olyan tanárok képzésére került sor, akik okleveles tanári (egyetemi) képesítésük mellé könyvtárpedagógus-tanár végzettségüket megszerezve válnak könyvtárpedagógussá, könyvtárostanárrá. 

 Szakpárban azok jelentkezését várjuk, akiknek nincs egyetemi szintű tanári végzettségük és megfelelnek az első szak (MA) bemeneti követelményeinek.

 Jelentkezési határidő: 2009. nov.15.

 További információk:     http://www.jgypk.u-szeged.hu/felveteli/kereszt-felveteli-2010.html

 http://www.felvi.hu

 Tisztelettel:

 Barátné Hajdu Ágnes

hajdu@jgypk.u-szeged.hu

Hallgatói pályázat a vándorgyűlésen való részvételre

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) pályázatot hirdet az MKE 41. vándorgyűlésén való részvételre. A Debrecenben 2009. július 9-11. között megrendezendő vándorgyűlés

” Könyvtárosok a tehetségekért – a reformációtól napjainkig” címet viseli.
PÁLYÁZAT CÉLJA: főiskolai/egyetemi informatikus könyvtár, valamint könyvtárpedagógia-tanár szakos hallgatók szakmai konferencián való részvételének támogatása.
PÁLYÁZAT TARTALMA: a nyertes pályázók a vándorgyűlésen való részvétel teljes költségét (részvételi díj, 2 éjszakai szállás, 2 reggeli, 2 ebéd, 1 vacsora, baráti találkozó, utazási költség) nyerhetik el.
PÁLYÁZÁSRA JOGOSULTAK KÖRE:
Nappali, esti, levelező tagozatos, távoktatásban részt vevő, a 30. életévüket be nem töltött informatikus könyvtár, valamint könyvtárpedagógia-tanár szakos hallgatók.

A teljes leírás elérhető az MKE honlapján.

A felhívás letölthető  innen

innen meg az adatlap.

Az érdeklődők az MKE tagszervezeti ajánlásért pedig engem keressenek az e-mail címemen.

Roger Barbier Szegeden

Kedves Kollegák! A libinfo-ra jott az alabbi hir:

Kedves oktatók és hallgatók!

A könyvszakma egyik legnagyobb élő képviselője, Roger Barbier Szegedre
látogat és a Könyvtártudományi Tanszék szervezésében két előadást
tart. Az első előadás május 19-én, hétfőn 10 órától lesz a Francia
Nyelvi és Irodalmi Tanszék Zolnai-termében. Ez az előadás nem lesz
tolmácsolva, tehát franciául tudók jöjjenek.

A második előadás május 20-án, kedden délután lesz az Egyetemi
Könyvtárban (a pontos időpontot és helyszínt később megírom). Ennek a
TOLMÁCSOLT előadásnak a címe:

Olvasótól a közönségig: a könyv első forradalma

Minden érdeklődőt szeretettel várunk - előreláthatóan nem lesz
egyhamar ilyen lehetőségünk! A mostani és leendő régi könyves
hallgatóinknak a részvétel kötelező, de MINDEN hallgatónak erősen
ajánlott. Tudom, hogy vizsgaidőszak van, de egy ilyen súlyú látogatás
mindent felülír.

Üdv,
Simon Melinda

Könyvárpedagógia MA képzés Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Könyvtártudományi Tanszékén 2008 szeptemberétől 1 éves könyvtárpedagógia MA – egyetemi szintű diplomát adó – képzés indul nappali és levelező tagozaton, állami finanszírozású és költségtérítéses formában egyaránt.

Olyan hallgatók jelentkezését várják, akik valamilyen okleveles – egyetemi – tanári végzettséggel rendelkeznek.

Jelentkezési határidő: 2008. március 15.
A képzés ideje: 2 félév (1 év).
A költségtérítéses képzésben a térítési díj: 130.000 Ft / félév.

A jelentkezők további tájékoztatása: a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató kiadvány kiegészítésében, a www.felvi.hu és az OKM honlapján itt.

Érdeklődni: Patkósné Hanesz Andrea, fősikolai adjunktusnál lehet

elérhetőségek: 

SZTE-JGYPK Könyvtártudományi Tanszék
6723 Szeged, Szilléri sgt. 12.
Tel.:06-62-474-255/19 m.
handrea@jgypk.u-szeged.hu