CSMKE kategóriaarchívum

Szlovéniai kalandozások az ősszel

Hagyományos őszi tanulmányi kirándulásunk idén ősszel a Szlovéniai barangolások befejezése volt. Három éven keresztül járták a megye könyvtárosai Európa egyik gyöngyszemét. Idén a Nagy háború centenáriumán elsősorban a világháború helyszíneit látogatták meg a kollégák és csatlakozó útitársaik. Egy öt napos kirándulásról nehéz néhány sorban írni. Rafai Marika kolleganőnk egy nagyon részletes és szépen megírt beszámolót készített.  Részletes és élvezetes olvasmány, de a terjedelme miatt csak letölthetőformában teszem elérhetővé. Azért nem kell megijedni csak pár oldal! Érdemes átolvasni, belenézni, letölteni és végigolvasni. Sokat dolgozott vele, de megérte!

Szóval kérem olvassátok figyelemmel!

Kedvcsinálónak pedig a fotóalbum (szintén Mari képei) a CSMKE webalbumában!

CSOMEKÖV 2018 Mátyás nevében

Nagy hagyománya van Csongrád megyében a könyvtárhasználati vetélkedőknek. Hosszú évek óta létező, megszokott rendszere van a különböző korosztályok versenyének. Az elmúlt néhány évben átalakulás alatt van a rendszer, de a hagyományokhoz hűen zajlik. A tavalyi év volt az első, amit – hosszú évek után először -, a Somogyi-könyvtár és a CSMKE hathatós segítségével a Somogyi Gyermekkönyvtárában került megrendezésre, a CSMKE Iskolaikönyvtáros elnökségi tagjának szervezésében.

A tavalyi évhez hasonlóan Savanya Ildikó állította össze a vetélkedőt, a lebonyolításban pedig a kollégák (és egy picit jómagam is) segítettek. 

Hagyomány az is, hogy mindig valamilyen témakör köré épül a vetélkedő.Idén Hunyadi Mátyás élete volt a fő szervező erő. A játékos feladatok nagy része a reneszánsz uralkodóval és könyvtárával volt kapcsolatos. Előzetes tudást és készülést nem igényelt, de – könyvtárhasználati vetélkedőről lévén szó – kézikönyv-használatra és internetes keresésre annál több.

Az előző évhez hasonlóan most is több helyszínen zajlott a vetélkedés. Idén 11 csapat nevezett, 6 iskola képviseletében. Ez sajnos valamivel kevesebb mint tavaly, de majd jövőre!  Szóval ismét több szinten is versenyeztek a diákok. A feladatok nem csak az agyat, de a testet is megmozgatták. Emeleten váltottak, belakták az egész gyerekkönyvtárat. Wifi jelet kerestek..könyveket emelgettek..

Összességében egy nagyon mozgalmas és impulzív nap volt. Biztos vagyok benne, hogy mindenki sokat tanult. Nem csak a diákok, de mi szervezők és felkészítők is. A feladatok összeállításakor Ildikó figyelt arra is, hogy a diákok használják a modern technikai eszközöket is. Saját mobil, tablet stb. Volt szabaduló szoba, katalógushasználat, kézikönyv használat.

A rengeteg feladattal, a változatosságnak köszönhetően szinte elrepült a délelőtt. Sajnos a feladatok a zsűrinek is sok munkát adtak, de azért megbirkóztunk vele! Sokat kellett javítani, sokat kellett olvasni, de ez azt is jelenti, hogy sok feladatot is megoldottak a diákok. Ez pedig azt jelenti, hogy élvezték a versengést és a játékot.

Köszönjük a szervezést, a felkészítő tanárok munkáját, és a diákok lelkesedését. Remélem ez kitart a következő évig is, és jövőre újra találkozunk! Jó látni, hogy ilyen sok gyereknek fontos még a könyvtár, és az olvasás! Maradjon is így!

Végezetül álljon itt a győztesek listája. Három korcsoport versenyzett, így három győztesünk is van. (és persze minden résztvevő nyert!)

I. korcsoport győztese az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola csapata

II. korcsoport győztese SZTE Gyakorló Ált. Isk. és Gimnázium csapata (Kisságvári)

III. korosztály győztese SZTE Gyakorló Ált. Isk. és Gimnázium gimnazista csapata.

De a többi iskola (Szegedi Gregor József Általános Iskola, Rókusi Általános Iskola, Szent István Katolikus Általános Iskola (Szatymaz), Arany János Általános Iskola) képviselője se csüggedjen! Jövőre ők nyernek!

A képek sosem adhatják vissza a hangulatot, de álljon itt néhány a többi pedig a CSMKE webalbumában!

 

 

 

Elrepült a Vándor-bagoly

2018. november 15-én tartotta az MKE Gyermekkönyvtáros Szekciója a Somogyi-könyvtárban ez évi szakmai napját. 2012 óta minden évben ezen a szakmai napon kerül átadásra a Vándorbagoly-díj. 2017-ben Békéscsabán vehették át a Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtárosai a díjat, most pedig továbbrepült tőlünk.

Nagy örömünkre csaknem félszáz gyermekkönyvtáros érkezett Szegedre, hogy részt vegyen a szakmai napon. A megérkezés, viszontlátás öröme, az üdvözlések, az együtt elfogyasztott kávé után a Somogyi-könyvtár igazgatója, Sikaláné Sánta Ildikó és a Szekció elnöke Dr. Szecseiné Pápay Judit köszöntötte a hozzánk érkezőket.

Az üdvözlő szavak után Kucska Zsuzsanna mutatta be a Könyvtári Intézet egyik új akkreditált képzését. A képzésen gyermekkönyvtári ismereteket sajátíthatnak el a kollégák, megismerkedhetnek a legújabb trendekkel, módszerekkel. Zsuzsa nem csak bemutatta a képzést, de már beszámolt az első évfolyam tapasztalatairól, sikereiről is.

Őt követően Budavári Klára saját élményein alapuló körutazásra vezette az érdeklődőket. Néhány kép és mondat erejéig betekintést kaphattunk a Kárpát-medencei gyermekkönyvtárosok munkájába. Összefoglalta a legérdekesebb könyvtári programokat, pillanatokat. Így egy rövid tapasztalatcserén vehettek részt a kollégák.  Bizonyára több ötlet megfogant most is, és átalakítva találkozni fogunk vele. 

 

A vendégelőadók után a házigazda gyermekkönyvtárosok vették át a szót. Először Kulcsár Marianna a Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtár-vezetője mutatta be nemrégen megjelent „Hetvenkedők” c. kötetüket. A könyv elérhető a linken, így minden érdeklődő beletekinthet. A rövid bemutató után helyben ki is próbáltak egy-két játékot a játékoskedvű gyermekkönyvtárosok. A könyv sokkal több érdekes ötletet tartalmaz, de ajándékként hazavihették a résztvevők.

A játék után ismét magasztosabb percek következtek. Ekkor derült ki, hogy mely gyermekkönyvtár lett az idei díjazott. A sok kiváló ajánlásból nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek. Hosszas mérlegelés után aztán eldőlt, hogy egy évig Miskolcon fog lakni a bagoly. Egészen addig repül Szegedről, és 2019 őszéig a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában lakik.

A legkitartóbbak ebéd után még megtekinthették a Somogyi-könyvtár Emlékkönyvtárát, valamint egy rövid belvárosi sétán ismerkedhettek a szegedi szecesszió legszebb épületeivel.

Köszönjük mindenkinek, hogy ellátogatott hozzánk, a kollégáknak a munkát és szervezést. A Vándorbagoly jó helyre került, de jövőre ellenőrizzük!

Végezetül néhány kép a rendezvényről itt és a CSMKE webalbumában!

 

 

GDPR az Egyesületben is

Kedves Kollégák!

Mint tudjátok, minden CSMKE tag, egyben MKE tag is. Emiatt kérem, olvassátok el Gerencsér Judit főtitkár levelét, és járjatok el az abban leírtaknak megfelelően, vagyis töltsétek ki a nyilatkozatot az alább linken:

 https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdexnH80MRy4AqralxXhcxGqM–ufQf234or9X8Ku4UFY6ghA/viewform?usp=sf_link

2018. május 25-től alkalmazandó az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (General Data Protection Regulation, GDPR), ezzel egységessé válik az adatvédelmi szabályozás az EU-ban.Az új uniós szabályozás kiterjed civil szervezetekre, amely az EU-ban tartózkodók személyes adatait kezeli vagy feldolgozza. Így az MKE-ben is alkalmaznunk kell.Az MKE elkészítette adatvédelmi tájékoztatóját a tagnyilvántartásra vonatkozóan, amely az MKE honlapon érhető el a dokumentumtárban
Az MKE tagjainak adatkezeléséhez szükséges minden tagunktól egy adatkezelési hozzájárulási nyilatkozat.
Kérem szépen, hogy az alábbi elektronikus nyilatkozatot minden kedves tagtársnak küldjék meg a saját szervezetükön belül. Nagyon fontos, hogy minden tagtárs kitöltse az elektronikus adatkezelési nyilatkozatot.
Adatkezelési/adategyeztetési nyilatkozat online változata: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdexnH80MRy4AqralxXhcxGqM–ufQf234or9X8Ku4UFY6ghA/viewform?usp=sf_link
Amennyiben valamely tagtárs számára nehézséget jelent az elektronikus űrlap kitöltése, így kérem a mellékelt nyilatkozatot töltessék ki és aláírva, szkennelve jutassák el az MKE Titkársága részére – mke [kukac] oszk.hu.
A kitöltésnél az elektronikus űrlapot kérjük előnyben részesíteni és preferálni.
Nagyon fontos tudnivaló, hogy minden új belépő tagtárstól kérni kell ennek a fenti nyilatkozat kitöltését, kérem szépen, hogy erre is figyeljenek majd.
Nagyon szépen köszönöm előre is segítő együttműködésüket.
Ha bármilyen kérdés felmerülne, kérjük szépen jelezzétek nekem vagy a Titkárság munkatársai részére.
Köszönettel és üdvözlettel:
Gerencsér Judit
az MKE főtitkára

Gyermekkönyvtáros szekció szakmai napja a Somogyiban

Kedves Kollégák!

Az elmúlt évben nagy örömünkre (és nagyon megérdemelten) a Somogyi-könyvtár gyermekkönyvtárosai nyerték el a Vándorbagoly-díjat. A díj nevében is rejti, hogy vándorol. Egy évig lakik egy gyermekkönyvtárban, majd egy szakmai nap keretében továbbrepül. Ez az időpont most érkezik el. Eddig díszítette a Somogyi-könyvtárat, de hamarosan elszáll. Hogy hova, azt még nem tudjuk. De ez is kiderül november 15-én a Somogyiban!

Sok szeretettel várunk mindenkit az MKE Gyermekkönyvtáros szekciójának szakmai napjára a Somogyi-könyvtárba!

A szakmai napon bepillantást nyerhetünk gyermekkönyvtárosaink munkájába, legújabb kiadványukba, és egyéb érdekességek is várnak az érdeklődőkre.

Szóval még egyszer:

2018. november 15. (csütörötök) 9,30

Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (6720 Szeged, Dóm tér 1-4.)

A meghívó innen letölthető!

CSOMEKÖV 2018

Kedves Kollégák!

(elsősorban iskolai könyvtárosok)

Idén ismét megrendezésre kerül a CSOMEKÖV, vagyis a Csongrád Megyei Könyvtárhasználati Vetélkedő. A szervezésben és megrendezésben ezúttal is segítséget nyújt a Somogyi-könyvtár, így helyszínt is biztosít!

  • Szóval a helyszín: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (6720 Szeged, Dóm tér 1-4.)
  • időpont: 2018. november 22. (csütörtök)

Minden más információ, előzetes tudnivaló a meghívóban olvasható!

Várunk szeretetettel minden csapatot!

 

Beszámoló az MKE 50. Vándorgyűléséről

Ahogy az elmúlt években már gyakorlattá vált, a CSMKE igyekekszik támogatni tagjainak részvételét az MKE Vándorgyűléseken. Az ehhez kapcsolódó pályázat egyik feltétele, hogy hosszabb-rövidebb szakmai beszámolókat kérünk publikálással.

Az egyik leglelkesebb Somogyi-könyvtáros vándorgyűlés látogató Rafai Mária kolleginánk, idén is elkészítette élvezetes és szubjektív beszámolóját. Mivel Mari tényleg igyekszik mindenhol ottlenni, ezért egy széles spektrumú áttekintés olvasható alább. Emiatt lett hat oldal a beszámoló, de érdemes végigolvasni, és esetleg a benne található linkekre is rákattintatni. Aki elolvassa garatáltan kedved kap jövőre eljönni, de legalábbis egy kis ízelitőt mindenképp kap a hangulatról. A megszokottakhoz hűen, a szöveget változtatás nélkül közöljük.

Mari számtalan képet is készített. Ebből fájdalmas válogatással sikerült a legjobbakat kiválasztani, ezeket a linkre kattintva lehet végignézegetni a CSMKE fotótárában

Ha valaki még több képre kíváncsi, akkor a Vándorgyűlés hivatalos fotóalbumát is böngészheti.

Köszönjük Marinak a beszámolót és a képeket!

Jó olvasást kívánok a beszámolóhoz!

Nyári szünet

Kedves Kollégák!

A július első két hete a Somogyi-könyvtárban a kötelező szabadság időszaka. Természetesen ez nem jelent teljes leállást, bizonyos szolgáltatások fennakadás nélkül mennek, a gazdasági osztály félévet zár, a műszak elvégzi a szükséges javításokat.

Azonban a legtöbben ilyenkor megyünk szabadságra. Nem lesz ez így másképp idén sem. Azért elérhetők vagyunk, és nem csak pihenünk.

Idén ismét erre az időszakra esik az MKE Vándorgyűlése. Immár 50. alkalommal találkoznak az ország könyvtárosai, ezúttal Keszthelyen.

Várunk mindenkit sok szeretettel a Balaton partján. Mi ott leszünk!

Addig is kellemes nyarat kívánok mindenkinek!

 

 

Ismét a Homokhátságon

Kissé rendhagyó volt az idei könyvtárosnap. Természetesen tartottuk a hagyományokat, és ehhez mérten hagyományosan jó hangulatban telt ez a szakmai napunk is. Az elmúlt közel fél évszázad alatt még soha nem jártunk Bordányban. Homokhátságon már többször (Ásotthalmon 1979-ben és 2009-ben, Mórahalmon 2005-ben és 2014-ben, Zákányszéken 2011-ben), a „Homokhátság szívében” még nem gyűltek össze a megyei könyvtárosai.

A vendéglátóink (reményeinknek megfelelően) kitettek magukért. Kellemes környezetben, a szabad ég alatt, magas fák árnyékában üdvözölhették egymást az idetérő könyvtárosok. A vendégfogadó kávé és a nagyon finom sütemények elfogyasztása a friss levegőn történt.

Ahogy az lenni szokott, ekkor volt lehetőségük a kollégáknak közelebbről megismerni a könyvtárat, az IKSZT helyiségeit. A nemrégiben felújított művelődési házban még a rendezvény idején is zajlott az élet. Látható és érezhető volt, hogy valóban a település egyik központi helye, hogy fontos szerepet tölt be a falu kulturális életében. A hely sajátossága – ami egyben sajnos hátránya is -, hogy a könyvtár két külön helyiségből áll. De ahogy a kolléga bemutatta, így is pezsgő élete van, és sokan használják.

A szakmai napra a légkondicionált nagyteremben került sor. Nagyon fontos ez, hiszen már szinte az is hagyomány, hogy a Csongrád Megyei Könyvtárosnapkor hőség van. Nem volt ez másképp most sem, de ezen segítettek a helyiek.

A program felépítése hasonló volt az eddig megszokottakhoz. A bevezető szavak után először a vendéglátó település vezetője, Tanács Gábor polgármester úr köszöntötte az egybegyűlteket és mutatta be a települést, a falu kulturális életét. Előadásában is érezhető volt, hogy a vezető együtt él a lakossággal. Ismeri gondjaikat, vágyaikat. Ebben bizonyára az is segíti, hogy korábban hosszú évekig ifjúságsegítőként dolgozott. Előadásában is kiemelt szerepet kaptak a fiatalok, a fiatalokkal való szoros kapcsolat. 

Mivel polgármester úr elég részletesen és hosszan beszélt a IKSZT-ről is, ezért a vezető, Börcsök Roland csak néhány szóban köszöntött bennünket. Mivel már az is hagyomány, hogy időzavarral küzdünk, ezért őt követően az nemrégiben itt elhelyezkedő új könyvtáros kolléga, László Gergely is csak néhány szóban mutatkozott be.

A tulajdonképpeni szakmai nap mi más is lehetett volna 2018-ban, mint az Én könyvtáram projekt. Ez évben a könyvtárosnap egyben az Én könyvtáram projekt Csongrád megyei szakmai napja volt. Az előadók és az előadások címei a meghívóban megtekinthetők, valamint hamarosan felkerülnek felkerültek a projekt honlapjára is.

A szakmai napról készült videó még csak a facebookon elérhető, de érdemes megnézni.

Összességében azt mondhatom, hogy a visszajelzések alapján nagyon hasznos előadások voltak.  Azok a jelenlévők, akik még nem hallottak a projektről (el sem hiszem, hogy van még ilyen könyvtáros) áttekintő képet kaptak róla, hogy mi is ez, akik pedig már ismerték, azok számára valóban hasznosítható, gyakorlati ismereteket nyújtottak az előadások. Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudott olyan új információt hazavinni, amit be tud építeni mindennapi munkájába. Új ötletekkel, gondolatokkal ismerkedtünk meg, amik hasznosíthatóak.

A már említett légkondi segített abban, hogy mindenki türelemmel hallgassa végig mind az öt előadást, azonban a hosszúra nyúlt délelőtt után már mindenki várta a közös ebédet.

Vendéglátóink itt is bebizonyították, hogy egy valóban barátságos és élhető község lakói. Az ebéd a helyi étteremben nagyon ízletes és bőséges volt (olyannyira, hogy szombaton a családdal is visszatértem).

Hagyományainkhoz híven az ebéd után még folytatódott a könyvtárosnap a szabadidős programokkal. A helyi kollégák négy programmal készültek, amik a visszajelzések szerint nagyon jól sikerültek. Megismerkedhettünk a település értékeivel, lovaskocsikázhattak az érdeklődők, valamint a kellemes hűvösben kézügyességüket is próbára tehették a megye különböző könyvtáraiból érkező kollégák. A fotók tanúsága szerint, mindent ki is próbáltak a Bordányba érkezők.

Köszönöm minden szervezőnek és segítőnek, hogy ismét egy sikeres, eredményes könyvtárosnapot tarthattunk. Biztos vagyok benne, hogy lesz rá ok és indok, hogy visszatérjünk ebbe a bájos kis községbe, és ismét megkóstolhassuk a helyi készítésű Legjavát.

A vendéglátók és a helyi média fotóit az alábbi linken tekinthetik meg:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1887768754576461.1073742452.171646536188700&type=1&l=ab4bdc0e78

A kollégák fotóiból pedig lentebb található egy kis válogatás.