Megyei programok kategóriaarchívum

Megyei továbbképzés – beszámoló

Az idei megváltozott és megnövekedett feladataink mellett is igyekszünk hagyományainkhoz hűek maradni, s ha ritkábban is mint a korábbi években, de rendszeres megyei továbbképzéseket szervezni.

Ez évi őszi továbbképzésünk ismét színesre sikeredett. Szó esett a legaktuálisabb kérdésekről, elsőkézből kaphattunk tájékoztatást a 2014-2020 Uniós támogatási forrásokról.

“Igény volna rá…”

Sörény Edina, az EMMI Könyvtári Osztályának vezető tanácsosa vázolta fel a ránk váró lehetőségeket, feladatokat. Ahogy elhangzott, ezek a pályázatok a keretet és a lehetőséget adják, tartalommal a szakmának kell feltöltenie őket.

Érdemes figyelni a KATALISTre érkező leveleket,  hiszen azon a fórumon is folyamatos értesítést kapunk a pályázatokról. A Somogyiban is elhangzott, de olvasható is, hogy jelenleg társadalmi egyeztetésen vannak a pályázatok, tehát most még időben elmondhatjuk a véleményünket!

Aki jól figyelt, máris tanulhatott , melyek lesznek a következő pályázatok hívószavai: család, társadalom, társadalmi felzárkóztatás…

(apropó, tudta valaki, hogy létezik felzárkóztatási államtitkárság?)

Edina előadása sokat segíthet azoknak, akik az elkövetkező ciklusban pályázni szeretnének, vagy akiknek a fenntartója szeretne pályázni. Aki ott volt, meghallgathatta, aki nem, annak talán segít, ha a ppt-t megnézi:

Eldorádó – “a nagyon közeli jövő”

Bánkeszi Katalin – van-e ki e nevet nem ismeri? – előadásából megtudhattuk, hogy már csak néhány hét, s eljön ELDORADO, legalábbis valóban elindul az OSZK ezen nagyszabású projektje. Nagyon sok ember, sok évi kemény munkájának eredménye lehet, ha sikeresen elindul.

A projektről: “Az ELektronikus Dokumentumküldés Országos Rendszere, Adatbázisa és DOkumentumtára (ELDORADO) eminens célja a digitális tartalmak jogtiszta módon történő szolgáltatása, a kereskedelmi forgalomban nem kapható, a könyvtárak polcain elfekvő kiadványok digitális formában történő „újraélesztése” egy megújuló, a digitális társadalom kihívásaihoz igazodó jogi környezetben.”

A projekt kulcsszavai: jogtiszta, együttműködés, szervezett, országos rendszer, közösen, partnerség.  Ezek gyakran elhangzottak az előadás közben, s mivel az előadó a kezdetek óta mozgatórugója, motorja ennek a projektnek, így neki hihetünk is. Bízhatunk benne, hogy ha ezek az elképzelések megvalósulnak, akkor egy valóban nagyon jól működő, és társadalmilag hasznos szolgáltatást kap a szakma, és rajtunk keresztül a használók, a virtuális könyvtárlátogatók.

Nagyon nehéz összefoglalni ezt a tartalmas előadást néhány sorban, de talán beszédesebb az előadást kísérő diasor:

A két nagyon komoly és igazán szakmai előadást követő szünet után az egyik legnépszerűbb és legismertebb ifjúsági könyvkiadó, a Tessloff-Babilon bemutatkozását hallgathatták meg a kitartó kollegák. A Mi-micsoda, a Minivilág és egyéb népszerű ismeretterjesztő könyvek kiadója röviden bemutatta kiadványait. Az erről szóló ppt-től megkímélek mindenkit, honlapjukon megismerheti őket bárki.
Hogy ne váljunk unalmassá a délelőtt zárásaként Ábrahám Krisztián, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársának előadását hallgattuk meg (sajnos erősen megfogyatkozva). Régi, jó kapcsolat fűz hozza bennünket. Több kistelepülésen is tartott már előadást a Somogyi-könyvtár segítségével, de a megye iskoláiban is rendszeresen tart környezetvédelemmel, a tudatos “zöld” gondolkodással kapcsolatos előadásokat.
Előadása fejbevágó volt. Jelenleg elsősorban a módszertanról beszélt, hogy ők miképpen szólítják meg a gyerekeket, hogy milyen módszereket ajánl a könyvtárosoknak,hogy mely szakirodalomhoz nyúljunk. De mindezek mellett néhány szóban vázolta a felelőtlen társadalmunk legsúlyosabb baklövéseit, a látszólagos környezetvédelem tévedéseit. Előadása bár röpke fél óra volt, de nagyon sokkoló, s gondolkodásra serkentő. Nagyon tudom ajánlani, érdemes vele felvenni a kapcsolatot.
Krisztián egyébként a szatymazi Tisza-völgyi bemutatóház munkatársa, így rendszeres bemutatókat is tart ott, illetve a környező tavaknál. Mint tavaly, idén is terveztük, hogy közösen megtekintjük a daru-vonulást. Sajnos ez idén sem sikerült, de ami késik, nem múlik, jövőre ismét megpróbáljuk!
A tartalmas és változatos délelőtt után így mindenki folytatta munkáját, de felbuzdulva Krisztián meghívásán, talán néhány a hétvégén kilátogatnak a Fehér-tavakhoz, s megtekintik a látványos madárvonulást.
Végezetül néhány kép a szakmai napunkról:

Megyei továbbképzés

Ez évi őszi megyei továbbképzésünk 2014. november 13-án csütörtökön tartjuk. Most is igyekeztünk színes programot készíteni, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelőt.

Hallhatunk előadást a könyvtárügy aktuális kérdéseiről, az ELDORADO projektről, a a környezeti nevelési módszertanról.

A teljes program itt olvasható!

Valamint a nap lezárásaként ismét lehetőséget kaptunk a daru-vonulás megtekintésére, megfelelő számú jelentkező esetén…szóval november 10-ig még lehet jelentkezni rá!

42. Megyei Könyvtárosnap

Az idén immár 42. alkalommal szervezi meg a CSMKE és a Somogyi-könyvtár a Csongrád megyei könyvtárosnapot. Ez évi partnerünk és szervezőtársunk a mórahalmi Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház.

Legutóbb 2005-ben lehettünk a könyvtár vendégei. Azóta sok idő eltelt, s sok változás történt a könyvtárban. A találkozónk apropója az is, hogy 25 esztendeje város Mórahalom, Homokhát központja.

2014. június 26-án ismét szívesen lát bennünket a Város és a Könyvtár!

A szokásos színes program mellett idén ismét új kihívások várják a kollegákat!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is játszhatnak velünk a játékos kedvű könyvtárosok, ha kitöltik totónkat. (a megfejtéseket a helyszínen adhatják le)

A könyvtárosnap tematikájához kapcsolódóan (az én könyvtáram) egy rövid esszéírással is lehet csatlakozni, ahol a legjobbakat jutalmazzuk is. Az Egy könyvtáros vallomásai c. pályázat leadási határideje 2014. május 31. Részletek a csatolmányban.

A már megszokottaknak megfelelően előzetes jelentkezést kérünk, első sorban az ebédrendelés miatt.

Részletek a meghívóban és a jelentkezési lapon.

Bővebb infó Bajuszné Magdi, Oros Sándor (62/425-525, bajusz@sk-szeged.hu, oros@sk-szeged.hu).

Találkozzunk június 26-án Mórahalmon!

Szegvári kistérségi találkozó

2014. április 24-én tartottuk Szegváron ez évi első kistérségi összejövetelünket. Az elmúlt évek változásai alapján ezt a hagyományt is kicsit megújítottuk. Néhány éve vezettük be ezt a sajátos formátumú továbbképzésünket, találkozóinkat. Idén először ötvöztük a kistérséget, valamint a KSZR rendszerhez tartozó könyvtárak találkozóját.

A szakmai nap apropóját hármas évfordulóhoz kötöttük. A szegvári könyvtár idén 60 éves, a könyvtárnak (jelenleg) helyt adó épület, a művelődési ház ötven éves, míg a két kollegina – Kerekesné Bovatsek Ágnes és Kosztolányi Sándorné (Vera) – mintegy negyvenévi közös munka után egyszerre válik nyugdíjassá. A könyvtár életének 2/3-át együtt dolgozták végig, de erről majd később.

Természetesen a könnyes ünneplésen kívül szakmai témák is szóba kerültek a nap folyamán.

A vendégváró kávé/tea/pogácsa után Purgel Nóra az Egyesített Közművelődési és Muzeális Intézmény megbízott vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, valamint röviden bemutatta a község kulturális életét, intézményeit, az aktívan működő (kulturális, közművelődési) közösségeket, kiemelve néhány valóban nagy hagyománnyal rendelkező egyesületet.

 

IMG_0582

Mint az előadásból is megtudtuk – valamint a neve is mutatja – Szegváron is egy összevont intézmény látott vendégül bennünket. Az elmúlt évtizedek során több féle ilyen intézménytípust hozott létre a kormányzati politika, a politikai-, gazdasági kényszer, a helyi adottságok, valamint számtalan más tényező.

A jelenlévők között is többen érkeztek különböző típusú összevont intézményből. Őket kértük fel, hogy röviden mutassák be a könyvtárnak helyet adó intézményüket, számoljanak be tapasztalataikról, az  “összevontságról”.

Elsőként Derekegyházról Csatordainé Lakatos Veronika osztotta meg velünk tapasztalatait.

IMG_0590

Ő egy IKSZT-ből érkezett, s rövid összefoglalója alapján egyértelműen pozitívan éli meg az együttélést. Csak egy idézet tőle: „Élet van a könyvtárban!”, s ez részben a helynek is köszönhető. (No meg talán annak, hogy a művelődési ház büféjében nagyon finom, s olcsó sütemények is vannak.) A derekegyházi könyvtár a Somogyi-könyvtár által működtetett KSZR tagja.

Sípos Anna a fábiánsebestyéni ÁMK-nál könyvtáros, ahol – jelenleg – az óvoda, a művelődési ház valamint a könyvtár alkot egy egységet, az iskolarendszer átalakításával az iskola kivált az ÁMK-ból.

IMG_0599

Mivel a könyvtár az iskolában található, ez egy furcsa helyzetet hozott a könyvtár életében is. A kolleganő beszámolója alapján úgy éreztük, hogy több a negatív tapasztalata, ami nem csak az összevonásnak köszönhető. Részben az elhelyezkedés, részben külső körülmények hatására a könyvtárhasználat az elmúlt években jelentősen visszaesett, az könyvtárhasználók nagy része, a körülményeknek köszönhetően az iskolások közül kerül ki. Az összevontságból Anna keveset érez, az intézmény keveset profitál. A könyvtár nem tagja a megyei KSZR rendszernek, s eddig az önkormányzat elutasítóan reagált megkeresésünkre.

 

Nagymágocsról Tóthné Rostás Ágnes, az ÁMK vezetője mutatta be a település kulturális életét. Jelenleg ő az összevont intézmény megbízott vezetője az egységek pedig:

Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, ÁMK Petőfi Sándor Közművelődési és Könyvtári Intézete, Turistaszálló és a Helytörténeti Gyűjtemény.

Úgy gondolom már ez a felsorolás is bizonyítja, hogy itt valóban  bonyolult összevonásról van szó.

IMG_0606

Ági rövid előadásában felvázolta az elmúlt évek rengeteg változását, ahogy a település vezetősége próbálta a jogszabályok szerint leggazdaságosabban üzemeltetni intézményeit. Az elmúlt két év fenntartói változásai ismét lavinát indítottak el, ami alapján jelenleg az körvonalazódik, hogy 2014 augusztusától normalizálódik a rendszer, s valóban egy sikeres összevont intézményt kap a közösség. Jelenleg felújítások zajlanak, melyeknek köszönhetően nem csak szervezetileg, de szerkezetileg is megújult, letisztult intézmények fognak a község lakosai szolgálatára állni.

A folyton változó kulturális életre jellemző, hogy jelenleg is több EU-s pályázatban vannak benne.

Látható, hogy a nagyközségben igen élénk kulturális élet folyik. 10-12 olyan civil szervezet is van, amelyek rendszeresen találkoznak, évek óta szerves részei a falu életének, a nyugdíjas klub rendezvényein szinte garantált a 100 fő feletti részvétel. Látható, hogy a változó körülmények között is sikeresen működik a könyvtár is.

A hosszabb-rövidebb beszámolók alapján is leszűrhető, hogy messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. Három különböző tapasztalatot hallhattunk. Látható, hogy mindig az adott körülmények befolyásolják, hogy egy-egy összevont intézmény mennyire sikeres. Jó együttműködéssel sikeressé válhat.

Azonban azt a következtetés levonhatjuk, hogy az elmúlt években szinte minden érintett településen komoly fejlesztések történtek, történnek Európai Uniós támogatásból. Mindhárom megszólaló kollega olyan településről érkezett, ahol uniós forrásból újították meg a könyvtárnak helyet adó épületet és annak közvetlen környezetét.

A szakmai rész lezárása képen a Somogyi-könyvtár osztályvezetője, Dobosné Brezovszky Anikó tartott rövid bemutatót az ODR szolgáltatásról.

IMG_0611

Országos szinten a Somogyi-könyvtár meghatározó szereplője az ODR szolgáltatásnak. Ismét kiemelte Anikó is, hogy immáron évek óta a megye könyvtárai számára a szolgáltatás teljesen ingyenes, a megyei könyvtár átvállalja a visszaküldés postaköltségét is, bár a közelmúlt beli áremelkedések ezt egyre inkább megnehezítik. Azonban fontosnak tartja a könyvtár vezetősége, hogy ez a lehetőség továbbra is fennálljon. Ezért is volt fontos, hogy az előadás után a KSZR rendszer tagjai számára gyakorlati bemutatót is tartott Anikó, ahol a felmerülő kérdésekre azonnal tudott válaszolni.

 

Rövid szünet (értsd állófogadás, kávé, szendvicsek, pogácsa, sütemények) után következtek az ünnepélyes pillanatok. Megindító volt, hogy – bár az ünnepeltek sejthették az eseményeket – mégis valóban könnyekig meghatódtak a Somogyi-könyvtár igazgatóasszonyának, Palánkainé Sebők Zsuzsannának, valamint a község alpolgármesterének, R. Nagy Mihálynak köszöntő szavain. Rajtuk kívül több évtizedes munkájukat megköszönve búcsúzott tőlük az intézményvezető, korábbi kollégáik, főnökeik is.

Az ünnepélyes pillanatok után nehéz volt megszólalni, de az ünnepeltekre is várt még feladat. Kettőjük közül Kosztolányiné Vera vállalta, hogy a közösen összeállított képes történethez néhány gondolatot is elmondjon. A kedvesen összeállított képsorok számos emléket ébresztettek az ott ülő kollégákban.

 

A képes bemutató és némi frissítő után egy könnyed sétával eljutottunk az összevont intézmény egy másik tagegységébe, a Jaksa László Helyismereti Gyűjteményhez, ahol a gyűjtemény kezelője Purgel Nóra mutatta be a kis kiállítóházat és a gyűjteményt.

IMG_0678

Minden Szegvárra tévedő, Csongrád megyében kirándulónak ajánlom, hogy tekintsék meg a község őskori emlékeit, közelmúltját bemutató házat. A családi emlékekkel fűszerezett bemutató után sikeresen zártuk szakmai napunkat.

Végül egy rövid képes összefoglaló:

CSMKE tisztújító közgyűlés

Kedves Kollégák, Kedves egyesületi tagok!

A Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete 2014. február 20-án tartja tisztújító közgyűlését. Kérünk Benneteket, hogy minél többen vegyetek részt a közgyűlésen, hiszen érdemben szavazni, dönteni csak akkor tudunk,  ha a tagjaink legalább 50%-a + 1 fő jelen lesz.
A tisztújítás mellett a közgyűlésnek kell megszavazni, jóváhagyni  a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Tanácsába a mi  egyesületi  képviselőnket, a küldötteket,  dönteni az idei évi tagdíj összegéről.

(A döntés után helyben lehetőség lesz befizetni a 2014-es évre szóló tagdíjat, hogy minél hamarabb megkaphassa mindenki az érvényességi matricát.A 194/2000. (XI. 24.) Korm. rendelet a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezményekről szóló kormányrendelet 2. §. e. pontja alapján  az MKE kártyával és érvényes matricával rendelkező  egyesületi tagok díjtalanul látogathatják az állami múzeumi intézményeket és kiállítótermeket. Ezért fontos a tagdíjak minél gyorsabb befizetése, hogy igényelni lehessen az MKE-től a 2014-es évre szóló matricákat.)

A választáson kívül egy szakmai előadás lesz:  9.00 órától

Olvas a Dél-Alföld? Olvasó Dél-Alföld – Olvasás (megye)határok nélkül című projekt befejezéséről
Sikaláné Sánta Ildikó a Somogyi-könyvtár igazgatóhelyettese tart egy előadást.

A teljes program és időbeosztás letölthető innen.

Sok szeretettel (és némi ásványvízzel) várunk minél több kollégát!

 

 

Együttgondolkodás a KSZR-ről

2013 nagy változásokat hozott a Somogyi-könyvtár életében is. A már többször, több helyen ecsetelt törvényi módosítás értelmében 25 kistelepülési önkormányzattal kötött szerződést a könyvtár könyvtári szolgáltatás ellátására a megyében.

Az elmúlt év a tanulás éve volt. Az új szolgáltatás új kihívások elé állította a könyvtárat.

2014. február 6-án egy közös értékelésre, a felmerülő problémák átbeszélésére vártuk a települések polgármestereit, a jegyzőket valamint a szolgáltató helyek könyvtárosait.

Szándékunk az volt, hogy a „hogyan tovább?” kérdésében együtt gondolkozzunk.

Az év eleji visszatekintés, a beszámolók készítése során ismét szembesültünk a problémákkal. Nagyobb kérdések, kisebb problémák merültek fel az egész év folyamán is. Ezekre kerestük együtt a választ. Kértük, hogy a másik fél is vesse fel az ő problémáit, így közösen, együtt tudjunk beszélni.

A nap folyamán igazgató asszony köszöntője után (amit egyéb elfoglaltságai miatt Bajuszné Magdi tolmácsolt/olvasott fel), első előadónk Sikaláné Sánta Ildikó, a Somogyi igazgatóhelyettese volt.

2014-02-06 09.41.42

 

Ildikó a visszatekintésen kívül elsősorban az elmúlt évi törvényi változásokat emelte ki előadásában. Kiemelte Somogyi-könyvtár és az önkormányzatok törvényi kötelezettségei. Nagy ívű áttekintésében igyekezett – szerintem sikerrel – rendet tenni a gyorsan változó jogszabályok erdejében.

 

 

 

 

 

Ildikó után jómagam próbáltam néhány gondolatban összefoglalni, hogy mit is csináltunk egy éven keresztül. Nem sokkolva a közönséget, azért néhány számadatot is kivetítettem. Szeretem a statisztikát.

A múltba révedés után Bajuszné Magdi a jövőképünket vetítette elénk, azaz röviden összefoglalta 2014-es terveinket, vázolta ötleteinket.

 

Az előadások után a közben, illetve az elmúlt évben felmerülő kérdésekre kerestük a válaszokat közösen. Sajnos reményeinkhez képest kevésbé volt parázsvita, de azért néha sikerült kiugratnunk a nyulat a bokorból. Néhány kérdést nyitva hagytunk, időt és teret adva a jelenlévő polgármestereknek/jegyzőknek azok végiggondolására.

 

Jó magyar szokás szerint a beszélgetést lezáró kávézás/pogácsázás során sikerült a legtöbb felmerülő kérdést megvitatnunk.

2014-02-06 09.34.05

 

Összességében hasznos délelőtt volt, a 25 szerződött község közül 10 települést képviselt polgármester/jegyző, s minden településről érkezett ott szolgáltató könyvtáros.

 

Biztos sok kérdés maradt benne mindenkiben, de elindult egy párbeszéd. Bízunk benne, hogy látva a lehetőséget, a közös nevező keresést, ezután még szorosabban együtt tudunk dolgozni a települések vezetőivel.

Végül a szokásoknak megfelelően egy rövid képes összefoglaló a CSMKE webalbumából

KSZR hírek – Országos Könyvtári Napok 2013

Hosszú évek óta (a pályázati kiírásnak és az eredeti eszmének megfelelően) a Somogyi-könyvtár jelentős összeggel és rengeteg szervezéssel támogatja az Országos Könyvtári Napok programjait a megyében. Ez a funkció megerősödött a kistérségi ellátás erősödésével együtt.

Az alábbiakban az ambrózfalvi kolléga – Jambrich Tímea – néhány sorát olvashatják a rendezvényről, valamint az általa küldött fotókat tekinthetik meg a lap alján:

 

Az Országos Könyvtári Napokat megelőző héten, a Somogyi-könyvtár és a CSMKE által szervezett továbbképzésen, nem csupán a promóciós anyagokat vehettük át az NKA támogatásával, hanem bőven volt részünk a meghívott előadók gyakorlati tapasztalatainak elemzésében a saját partnerkapcsolataikról.

Az Országos Könyvtári Napok kertében az elmúlt héten, a következő három könyvtári program szerveztük az ambrózfalvi olvasóknak:

  • családi napon vetélkedő,
  • barátság napon – “Ahogy azt a gyerekek látják” – mesés, rajzos, hangos óra
  • könyves vasárnap CSERE-BERE Könyves Kert. Az utóbbi ötletét a Balázs József Városi Könyvtár regisztrált Könyves Kert programja adta.

Kicsit részletesebben a programokról:

A vetélkedőn főleg ügyességi feladatokkal, kártyavárépítéssel, kockapróbával, tapintó játékkal, rajzos feladatokkal, memória és kvíz kérdésekkel vált izgalmassá az együtt töltött másfél óra. Az óvodás korúakat a nekik való könyvek, a Bambino LÜK játék és az NKA támogatásával, a Somogyi-könyvtártól kapott játékok szórakoztatták.

A Kata üzletháztól élelmiszer csomagot, valamint a könyvtártól kapott promóciós ajándékokat adtunk át a vetélkedőn részt vevő 10 felnőtt és 17 kiskorú résztvevőnek.

Barátság napon a kisiskolás gyerekek közül 13-an jelentek meg. Minden gyerek elmondhatta mit gondol a barátságról, ki a barátja, miért kedveli. Kihangsúlyoztuk, hogy a barát értékét nem a kézzel fogható dolgok határozzák meg, és hogy igaz barátságok, pedig már a gyerekkorban is köttetnek. Ezt igazolta a felolvasott mese és történet is. Majd rajzaikon többen szívekbe foglalták barátaikat, a nagyobbak leírták mit jelent számukra a társuk. Az alkotásaik még a héten láthatók a könyvtárban.

Könyves vasárnapunk igazán rendhagyó program lett, annak ellenére, hogy sajnos csak néhányan jöttek el. Azonban voltak köztük, akik először lépték át a könyvtár küszöbét és elidőztek a kellemesen meleg udvaron. Négy olvasó, közel száz könyvvel ajándékozta meg falubeli társait. Könyvtárunk pedig ismét büszkélkedhet egyik Olvasójának kézműves alkotásával, egy gyönyörű, hajtogatott hattyúval. Köszönjük az ajándékokat!

Végül elmondhatom, hogy az Országos Könyvtári Napok programjai alkalmasak voltak az emberek kikapcsolódására, művelődésére, az év hátralévő – Somogyi-könyvtár által szervezett – programok népszerűsítésére, de legfőként, az emberi kapcsolatok erősítésére.

Nézzük meg mindezt képekben!

 


 

 

 

Szállnak a darvak – avagy a novemberi továbbképzésünk – ELMARAD

A darvak megérkeztek. Repülnek. Viszont a minisztérium is nagyon dolgozik, így előadóink nem tudnak jönni, a november 14-i továbbképzésünk elmarad. Azért aki szeretne, kimehet madarakat lesni, akár már a hétvégén is...

 

 

 

Kedves Kollégák!

Szeretettel hívunk minden érdeklődő kollégát a 2013. november 14-i továbbképzésünkre.

(A helyszín a szokásos: Somogyi-könyvtár, Szeged Dóm tér 1-4.)

Rendhagyó programunk lesz!

A szakmai előadások (Vígh Annamária és Sörény Edina a EMMI-től) után egy nagyon érdekes módszertani útmutatót hallgathatunk meg “Vedd rá a vidrát!” címmel a Kiskunsági Nemzeti Park oktatási referensétől, majd az érdeklődő és bátor kollegák terepszemlére indulhatnak a Nemzeti Park Tisza-völgyi bemutatóházához.

Részletek a meghívóban. A program délutáni része előzetes regisztrációhoz kötött, ezért kérjük a szokásos bajusz.janosne@sk-szeged.hu címen jelezzék a részvételt!

Könyvtárak partnerkapcsolatai – regionális konferencia

2013. szeptemberi továbbképzésünknek ismét egy különleges keretet adtunk. Az NKA támogatásának köszönhetően a tavalyi évhez hasonlóan regionális konferenciát szerveztünk. Célközönségünk így ismét nem csak a megye könyvtárosai voltak, de távolabbról is vártunk érdeklődőket, előadókat.

Már a pályázat írásakor vitákat folytattunk, hogy mi legyen a központi téma. Hosszas beszélgetések, és egy néhány évvel korábbi igényfelmérésünk alapján témaként a partnerkapcsolatokat jelöltük meg.

Napjaink társadalmi/gazdasági változásai még inkább előtérbe helyezik, nyilvánvalóbbá teszik, hogy a könyvtáraknak tudatosan kell kialakítaniuk kapcsolati rendszereiket.

Ehhez a tudatos kialakításhoz, tudatos tervezéshez próbáltunk segítséget nyújtani előadásainkkal. Igyekeztünk úgy összeállítani a tematikát, hogy mindenkihez tudjunk szólni. Arra kértünk előadóinkat, hogy gyakorlati tanácsokkal, saját tapasztalataikra építkezve mutassák be az adott témát.

 Első előadónk a Könyvtári Intézet igazgatónője, Bánkeszi Katalin volt. Ő áttekintő képet igyekezett festeni a könyvtárak partnerkapcsolatairól, annak fontosságáról, összességében a rendszerről, a könyvtárak lehetséges és szükséges partnereiről. Alapvető fogalmakat tisztázott, s bízom benne, hogy ezek alapján minden hallgató megpróbálta elhelyezni saját könyvtárát a könyvtári rendszerben.

A következő előadással már szűkítettük a kört. Előadónk, Fodor Péter a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója elsősorban saját intézményének kapcsolati hálóján keresztül mutatta be a fenntartóval, mint egyik legfőbb partnerrel való viszonyt. Főigazgató úr kicsit messziről indította előadását, de egész előadásának összefoglaló lényege, az általa is többször hangoztatott fő mondanivaló: paradigmaváltásra van szükség minden területen!

Sajnos törvényszerűség, hogy egy-egy kapcsolat kialakításában, meghatározó szerepet játszik a felek személyisége. S ezt a tudást nem lehet átadni. Ötleteket elleshettünk, praktikákat talán megtanulhatunk, de személyiségünk befolyásol. Amit mindenképpen szükséges megjegyezni és megtanulni az előadásból a már említette paradigmaváltás szükségességének felismerése és alkalmazása, valamint a partnerkapcsolatokat tekintve a legfőbb útmutató, ne felejtsük el: egyenlő felek vagyunk a fenntartóval szemben is.

Czupi Gyula, a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár igazgatója már a befogadó özönséghez egy kissé közelebb álló, kisvárosi könyvtár gyakorlatát mutatta be igen élvezetes stílusban. Előadása sok mindenben reflektált Fodor Péterre, alátámasztotta az ott elhangzottakat. Egy későbbi előadásra is, azonban ezt még az előadó sem tudhatta. Ő is kiemelte a paradigmaváltás szükségességét – bár ezek alapján már én úgy gondolom, hogy ez a folyamat legalábbis elindult a hazai könyvtári társadalomban –, valamint leghangsúlyosabbnak ő is az egyenlőséget, a partner fontosságát emelte ki.

Középpontba, legfontosabb partnerként a könyvtárhasználót helyezte. Sőt, hangsúlyozta, hogy nem is az a – országos átlagban is – közel 20 % a legfontosabb partner, hanem a maradék 80 %, aki lehetséges használó! Legfontosabb partnereink ők. Könnyen elfogadható és magunkévá tehető véleménye: a könyvtár középület, a cél az, hogy a „köz” élje benne az életét. Az élvezetes, sok példával illusztrált előadásról mindenki hazavihetett valamit, amit otthon tud hasznosítani, hogy elérje legfontosabb partnerét: a (lehetséges) könyvtárhasználót.

Az előadások sorát megtörve egy konkrétan gyakorlati jellegű fél órával nyitottuk az ebéd utáni délutánt. Győrből érkezett hozzánk Tolnai Gáborné, a dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér osztályvezetője. Ő a digitális szolgáltatásokért felelős. Így megmutatta nekünk, hogy egy szolgáltatási szegmens mit tehet a könyvtár kapcsolataiért. Úgy gondolom a 21. században megkerülhetetlen és elengedhetetlen megismerni a közösségi médiumokat, jelen esetben az legismertebb és legtöbbünk által használt —

fb_ink

-ot. Saját tapasztalataink alapján látható, hogy egyre több könyvtár használja kommunikációs csatornaként ezt a szolgáltatást, s látható, hogy a győri könyvtár – néha ugyan vitákat is gerjesztve – de nagyszerűen használja. Ez által sok olvasót, esetleg potenciális olvasót is gyorsan és hatékonyan elérhet.

Előadónk rengeteg gyakorlati példát hozott. Saját tapasztalataikra építve nagyon hasznos tanácsokkal látta el a hallgatóságot, főképp azokat, akik már kipróbálták az eszközt. Talán többekben felkeltette a kíváncsiságot is, így hazaérve kipróbálták a hallottakat.

A győri megyei könyvtár után hazaértünk a Somogyi-könyvtárba. Elsőként a CSMKE és a Somogyi-kapcsolatáról, valamint az egyesület kapcsolati rendszeréről szóló előadást hallgathatták meg a részt vevők tőlem. Az előadás összefoglalható a címével, a CSMKE és a Somogyi-könyvtár szimbiózisa. Azonban ez olyan együttélés, ahol igazából csak az egyik fél jut komolyabb előnyökhöz.

A szakmai rész zárásaként egy nagyon összefogott, rengeteg saját tapasztalatot bemutató előadást hallgathattunk meg. Andóczi Balogh Éva, a Somogyi-könyvtár pr munkatársa mutatta be a könyvtár kapcsolati rendszerét, emelte ki a legjobb példákat. Az elmúlt években nagyon szervezetten épült ki (többek között Éva munkájának köszönhetően) a könyvtár kapcsolati hálója. Éva elsősorban a külső partnerekre fókuszálta előadását. Ahogy egyik diájának címe mondja: „… elmondunk néhány példát, ami velünk esett meg.” A példákat végignézve rögtön látható, hogy milyen szerteágazó ez a rendszer. Jól látható volt az is, hogy nem szabad elutasítanunk az elsőre látszólag a könyvtári világtól távoli partnereket sem! Hasznos tanácsokat hallhattunk arra nézve is, hogy mitől válhat egy könyvtár hasznos és jó partnerévé akár egy Vadasparknak, vagy egy közlekedési társaságnak. Érdemes végignézni a diákat, s biztos, hogy erőt és bátorságot meríthetünk belőle.

A nap zárásaként néhány Éva által is említett partnerünket kértük meg, hogy mutassák be az ő oldalukról a kapcsolatunkat. Természetesen nehéz volt választani, hogy kiket szólítunk meg. Igyekeztünk olyan példaértékű partnereket keresni, akik azt is be tudják mutatni, hogy egy kapcsolat milyen úton fejlődik. Ők a másik fél szemszögéből mutatták be, hogy hogyan fejlődik a kapcsolatunk. Az is látható volt, hogy mennyire fontos, hogy egyenrangú félként szerepeljen mindenki a viszonyban. Ahogy egyik előadónk, Gyüdi Sándor a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója fogalmazott, olyan ez, mint egy teniszmérkőzés, folyamatosan szerválunk egymásnak, s ez mindig előreviszi a kapcsolatot. Rámutatott, hogy miképp fejlődött évről évre kölcsönösen a kapcsolat.

Hasonló fejlődéstörténetet hallhattunk Kardos Lilitől is, aki az Europe Direct Szeged irodát képviselte. Velük kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy kapcsolatunk már egy EU-s pályázati anyagba is bekerült pozitív példaként.

Körmöczi Eszter a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szemszögéből mutatta be ezt az első pillantásra talán meglepő kapcsolatot. Ahogy előadásában ő is rámutatott, a Somogyi-könyvtár kapcsolati rendszerén keresztül nekik sikerült már elérni a megye több könyvtárát, s rajtuk keresztül az iparos társadalmat. Ez a virágzásnak indult kapcsolat számunkra is sok újat hozott. Ebből is látható, hogy a kapcsolatok építése egy folyamatos tanulási folyamat.

Zárásként visszatértünk a kulturális/közművelődési területre. Szegeden immáron közel 30 éve működő Közéleti Kávéház titkára, Hekáné dr. Szondi Ildikó mutatta be az egyesületet, és mutatott rá a kapcsolódási pontokra.

Összegzésként azt mondhatom, hogy sikeres napot zártunk. Az előadások egymásra reflektáltak. Sok jó példát láttunk, s bízom benne, hogy minden résztvevő hasznos tapasztalatokat szerzett.

Ami biztos, ha már a paradigmaváltás megvolt, azzal kell szembesülnünk, hogy folyamatos tanulási folyamat részesei vagyunk. De soha ne feledjük, nem vagyunk egyedül a világban, s mindig egyenlőként kezeljük partnereinket.

Végül néhány kép az eseményről:

Októberi Könyvtári Napok 2013

avagy a nagy őszi őrület a könyvtárakban…

természetesen mint a legtöbb (nagy)könyvtárban idén is számtalan program lesz a Somogyiban és a közreműködésünkkel a megyében ezen a bő héten, s egész októberben.

Aki szeretne böngészni a könyvtár programjaiban annak itt a műsorfüzet letölthető verzióban:

http://www.sk-szeged.hu/documents/10157/2ea28fcf-d3bc-46fd-b412-501f1a36fb2c

meg persze a honlapunk: www.sk-szeged.hu

Akit az összes program érdekel, annak pedig ott a kecskemétiek honlapja (le lehet szűkíteni megyére)

http://osszefogas.kjmk.hu/megye.aspx

s várunk szeretettel mindenkit programjainkon!

például mindjárt holnap a Koltai-esten!