Május 22-én 17.30-tól A láthatatlan kéz című krimit tekinthetik meg az érdeklődők. A film Agatha Christie műve alapján készült.
Boldizsár Ildikó mesélt nekünk
Egyszer volt, hol nem volt… – mondta ki a bűvös szavakat Boldizsár Ildikó május 7-én a Somogyi Könyvtár folyóirat-olvasójában telt ház előtt a megyei továbbképzésen.
A délelőtt első részében meseelméletet tartott, „ahogy még nem hallottatok róla”. Néhány tévképzetet oszlatott el ebben a meseelméletben, úgy mint: a mese gyermekműfaj, a meséknek nincs valóságalapja, a mesében minden szép és jó, a mese az illúziók világa, a mesék vágyteljesítő történetek.
A délelőtt második részében a meseterápiáról, a mese gyógyító erejéről, illetve a mesék létrejöttéről szólt Ildikó. A meseterápiát a művészetterápiák közé sorolta, szoros rokonságban a biblioterápiával. A gyógyításban való használatuk szerint csoportosította a meséket, majd konkrét eseten keresztül mutatta be a gyakorlati alkalmazhatóságukat. Hogyan, miből lettek a mesék? – tette fel aztán a kérdést. Egyes elméletek szerint minden mese forrása India, s ezt az elméletet mind a mai napig sem cáfolni, sem igazolni nem tudták. Ildikó inkább a világon mindenütt jelen lévő meseteremtő lelkületben hisz (archaikus tudat). Az alaptémák és motívumok szinte az egész világon azonosak, úgy mint a teremtéstörténetek, a nap, a hold és a csillagokkal való kapcsolat, az állatmítoszok stb. Európában az 1840-es évektől kezdték lejegyezni a nemzeti mesekincseket, rögzíteni a népek azonos motívumait. Ez alapján 2000 típust különböztetnek meg, de természetesen minden nép bír egyedi sajátosságokkal. A magyar népmese jellemző vonása, hogy minden lélekkel bír, még a tárgyak is, illetve a élet különleges tisztelete mutatkozik meg bennük.
A mesemondók, a mesemondás szerepére, jelentőségére tért végül ki. Mesemondónak, egy közösség szellemi kincse őrzőjének születni kellett, s a mesemondók különleges helyet foglaltak el a falu életében. A mesemondás nem más, mint több százezer tudatra való rákapcsolódás. A mesemondás: önmagunkban megtett út.
A délelőtt zárásaként Ildikó még kérdésekre válaszolt.
Bízom benne, hogy e rövid beszámolóból kitetszik, hogy csakugyan új megközelítésben találkoztunk a mesével, sok új gondolattal, érzéssel gazdagodtunk ezen a délelőttön, amely gazdagodást remélhetőleg majd könyvtárhasználóink is észre fogják venni. 🙂
Gyermekkönyvtár – Történelmi játszóház (Németh László Városi Könyvtár)
Idén is folytatódik gyermekkönyvtárunk történelmi játszóháza felső tagozatos diákok részére.
Az első félév témája: 1848-49-es szabadságharc, ehhez játékos feladatlap készült, melyet egyénileg, vagy csoportban (max. 5 fő) is kitölthettek a gyerekek.
Ezen kívül a témánkhoz kapcsolódva tablót, és/vagy PowerPointos bemutatót is készíthetnek. Természetesen minden résztvevőt jutalmazunk.
A feladatlapok beadási határideje: 2009. május 8. (szombat) volt. Ezen a napon kirándultunk a szőregi csata helyszínére, ahol, Dr. Pelyach István történész kalauzolta a gyerekeket.
2009. május 16-án (szombat) játékos történelmi foglalkozáson vesznek részt a gyerekek, néhány ízelítő programunkból: jelmezkészítés, játék (online is!), feladatok megbeszélése.
A második félév témáját a gyerekek határozzák meg, amelyik történelmi korra a legtöbben szavaznak, azt dolgozzuk fel , s ehhez kapcsolódóan szervezünk előadót, kirándulást.
Gyermekkönyvtár – olvasóklub (Németh László Városi Könyvtár)
Olvasóklub címmel játékra hívjuk Vásárhely és a térség iskolásait. A kétfordulós játékban összesen öt regényt, vagy meseregényt kell elolvasni a gyerekeknek.

A nevezni kívánó gyerekeknek két-két regényt kell elolvasni, és a hozzá készített feladatlapot kitölteni. A könyvek – korcsoportonként a követezők:
1-2. osztály: Csukás István: Mirr-Murr, a kandúr és Bálint Ágnes: Egy egér naplója
3-4. osztály: Békés Pál: A Félőlény és DiTerlizzi, Tony: A Spiderwick krónika : 1. kötet : Manók könyve
5-6. osztály: Rowling, J. K.: Harry Potter és a Főnix rendje és Darvasi László: Trapiti avagy A nagy tökfőzelékháború
7-8. osztály: Rowling, J. K.: Harry Potter és a Félvér Herceg Verne, Jules: Várkastély a Kárpátokban
Az év második felében korosztályonként további három meseregény, illetve regény vár az Olvasóklub tagjaira. Az Olvasóklub első találkozóját május 28-án tarja a gyermekkönyvtárban, amelynek témája az ismerkedés, beszélgetés a regényről, feladatokról és megoldásokról.
Minden résztvevő apró ajándékot és Olvasóklub kártyát kap, ezeken kívül ”klubtagok” olvasói kategóriába kerül, mely kedvezményekre jogosít.: CD-ket, CD-ROM-okat is kölcsönözhet. A legjobb, legötletesebb megoldásokat könyvjutalomban részesítik.
Kálvin János (1509-1564) – Németh László Városi Könyvtár
Könyvtárunkban megemlékezünk Kálvin János születésének 500. évfordulójára.
Ebből az alkalomból május 21-én csütörtökön, 18 órakor Dr. Kádár Péter református lelkész vetítéssel egybekötött Kálvin, a közösségi ember című előadását hallgathatja meg az érdeklődő.


Kovács Gergely kiállítása – Németh László Városi Könyvtár
Könyvtárunkban 2009. május 18-án hétfõn, 18 órakor Kovács Gergely festőművész kiállításának megnyitására kerül sor.
A megnyitó beszédet Dr. Berényi Károly a Határontúli Magyar Ügyek tanácsnoka tartja. Közreműködnek a Bethlen Gábor református gimnázium diákjai.
Kovács Gergely Erdélyben, Székelyföld egyik kis falujában Csíkverebesen született. Gyermekkorát ezen a gyönyörű vidéken, a Hargita vadregényes, fenyvesek övezte táján töltötte. Már kisgyermek korában különös vonzalmat érzett a rajz, a színek változatos világa iránt. Tanulmányait szülőfalujában, majd a Csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban folytatta. Ebben az időszakban kezdett el komolyabban festeni, elsősorban a tájképek és a csendéletek érdekelték. További tanulmányai és pályája műszaki vonalon folytatódott, de a festészetet ezzel párhuzamosan sosem hagyta abba. Sokáig autodidakta módon fejlesztette magát, majd később oklevelet szerzett a Csíkszeredai Művészeti Iskola festészet szakán. Tanárai és segítői Márton Árpád és Zsigmond Márton festőművészek voltak.
„Életemet és festészeti tevékenységemet Gödöllőn folytattam, képzőművészeti témáimban sokáig továbbra is a Szülőföld szépsége kísért, festményeimen is többnyire ez jelent meg. Az utóbbi években alkotásaim témája a hazai tájakkal is bővült. Az évek során több közös és egyéni kiállításon is szerepeltek festményeim. Nyugállományú katonaként most már „főállásban” festek, talán ezúton is remélhetőleg tovább szolgálom hazámat” – mondta Kovács Gergely.

APEH – Németh László Városi Könyvtár
A Németh László Városi Könyvtárban kihelyezett ügyfélszolgálatot
működtet két napig az APEH, ahol a belátogató a már előre elkészített személyi jövedelemadó bevallását szakemberek közreműködésével és számítógép segítségével leellenőrizheti és az esetleges hibákat korrigálhatja.
Mindehhez csupán a már kitöltött személyi jövedelemadó bevallását kell magával hoznia az érdeklődőknek.
Az időpontok:
2009. május 15-én pénteken 10-18 óráig
és május 16-án szombaton 10-16 óráig
Megyei programok : Kistelek
Kedves Kollegák!
Új „rovatot” szeretnénk indítani, melynek célja, hogy minél több megyei rendezvényről is értesülhessen minden érdeklődő.
Lássuk, hogy mi zajlik a kollégák háza táján! Ki mit tesz könyvtáráért, a könyves kulturáért.
Elsőként Erdélyi Csilla invitál mindenkit Kistelekre, május 22-én a Művészeti Iskolával közösen Gitárestet szerveznek. A meghívó letölthető innen.
Köszönjük, s remélem jó program lesz.
Mindenkit buzdítok, hogy írja meg, mi lesz nála! Legyünk büszkék magunkra!
Könyvtárostanárok figyelmébe
Kedves Kollégák!
Szervezés alatt áll a KTE XII. Nyári Akadémiája A tehetséggondozás lehetőségei az iskolai könyvtárban, Esélyteremtés multikulturális környezetben címmel.
Az idei Nyári Akadémia helyszíne Pécsett a Gandhi Gimnázium könyvtára lesz. Ennek előzetes programját és költségeit itt tekinthetik meg: http://www.ktep.hu/NYA2009
Kérjük, a megadott űrlapon jelezzék jelentkezési szándékukat. Ezzel sokban segíthetik a pontosabb szervezést.
Üdvözlettel:
Dömsödy Andrea
KTE alelnök
Pályázat ovisoknak, iskolásoknak
Ha valaki nem olvasná a Gyakorló blogját, sem a Közlekedési, hírközlési és Energiaügyi minisztérium honlapjá, azok számára ajánlanám a következő pályázatot, a már sokszor idézett blogból.
http://jugyu-gyakkonyvtar.klog.hu/2009/05/szokasaid-valtozzanak-ne-az-eghajlat/