2008. november hónap bejegyzései

10 éves a Szentes Városi Könyvtár Kht. – konferencia

Kedves Kollégák!

10 éves évfordulóját ünnepli a Szentes Városi Könyvtár Kht. Ez alkalomból 2008. november 28-án “Változó igények – megújuló könyvtár: Fejlesztési modellek itthon és külföldön” címmel szakmai konferenciát szervezünk.

Részvételi szándékukat kérjük, november 22-ig jelezzék az alábbi elérhetőségek valamelyikén: tajekoztatas’kukac’vksz.hu e-mail címen vagy 63/400-271/12 melléken.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Üdvözlettel:
Nagy Enikő

Részletes program: meghivo_szentes

Forrás: KATALIST

Börtönben a könyvtárosok!

November 10-én hétfőn 11 Somogyis vonult be „önként” a szegedi Csillag-börtönbe. Mit követtek el? Semmit. Tanúsíthatom: köztük voltam.
A fogva tartottak színházi előadását néztük meg. Gyárfás Miklós Egy perc a halhatatlanságról című darabját lelkes, sikerre éhes és tehetséges rabok adták elő a hozzátartozóknak és azon kiváltságosoknak, akik bejutottak a szigorúan őrzött intézményben.
Mind az előadás és mind az intézmény hangulata egy örök életre élmény marad.

Köszönet érte Angyal Imrének a Csillag börtön könyvtárosának és a „színészeknek”.
Remélem máskor és más hasonlóan színvonalas előadásra is meghívást kapunk.

Mindenkinek ajánlom, hogy egy ilyen lehetőséget ne hagyjon ki!

by: nyaucica

Az Év könyvtára 2008-ban

Kedves Kollégák!

Az idei évben is meghirdetett „Év Könyvtára” című pályázatunkra beérkezett pályamunkák közül a szakmai kuratórium egyhangú javaslata alapján dr. Hiller István miniszter úr az „Év Könyvtára 2008″ díjat az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárnak adományozta.

A díjat az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális szakállamtitkárától, dr. Schneider Mártától a könyvtár igazgatója, Tőzsér Istvánné Géczi Andrea és igazgatóhelyettese, Sohajdáné Bajnok Katalin vehette át.

OKM Könyvtári Osztály
Forrás: KATALIST

Gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk az egri kollégáknak!

Érdekességként
1996 óta a következő könyvtárak nyerték el a címet:

  • 1996 Gödöllői Városi Könyvtár
  • 1997 Katona József Könyvtár, Kecskemét
  • 1998 Városi Könyvtár, Tiszaújváros
  • 1999 Kiskunhalasi Városi Könyvtár
  • 2000 Huszár Gál Városi Könyvtár, Mosonmagyaróvár
  • 2001 Kresznerics Ferenc Könyvtár, Celldömölk
  • 2002 Hírközlési Felügyelet Információs Központ és Könyvtár, Budapest
  • 2003 Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa.
  • 2004 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
  • 2005 Solymár Imre Városi Könyvtár, Bonyhád
  • 2006 Fejér György Városi Könyvtár, Keszthely
  • 2007 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Központi Könyvtár, Szombathely
  • 2008 Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Eger

50 éves az Országos Pedagógiai Könyvtár

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum tisztelettel meghívja Önt
a SZAKMAI INNOVÁCIÓ, AZ INFORMÁCIÓSZOLGÁLTATÁS LEHETSÉGES ÚTJAI címmel
2008. november 10-én megrendezésre kerülő szakmai konferenciára.

A konferencia helyszíne az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum díszterme.
A konferenciát megnyitja Arató Gergely az OKM államtitkára.
Fővédnök Dr. Farkas Katalin az OFI főigazgatója.
Előadók:

  • Békés Pál elnök, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY)
  • Dr. Dippold Péter főigazgató – helyettes, OSZK
  • Dr. Jáki László tudományos főmunkatárs, OFI – OPKM
  • Dr. Kardos József egyetemi tanár, ELTE – BTK
  • Dr. Kocsis Mihály igazgató, OFI KKEK / tanszékvezető egyetemi docens, PTE FEEK
  • Dr. Téglási Ágnes főigazgató – helyettes, MTA Könyvtár
  • Dr. Varga Katalin főigazgató – helyettes, OFI – OPKM

Program:

  • 9 – 12 óra előadások
  • 12 – 13 óra büféebéd
  • 13 – 15 óra előadások

Részvételi szándékát kérjük 2008. november 6 – ig jelezze a zetelka@opkm.hu címen
vagy a (06 1) 323 55 71 – es telefonszámon.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1089 Budapest, Könyves Kálmán krt. 40.

Forrás:KATALIST

Könyvtáros Ki Kicsoda

Kedves Kollégák!
A Könyvtári Intézet a korábbiakban többször megfogalmazott igények alapján, a szakmai kapcsolattartást, információáramlást megkönnyítő személyi kataszterben (a magyar könyvtáros szakma elektronikus Ki Kicsodájá-ban) szeretné az önkéntesség elve mentén, a teljességre törekedve elérhetővé tenni a könyvtáros/informatikus munkakörben, a könyvtáros képzésben, a könyvtári szaksajtóban és a szakmai főhatóságnál dolgozó (vagy korábban dolgozott, jelenleg nyugdíjas) hazai és határon túli magyar könyvtáros kollégák adatait – az adatvédelemre és a személyiségi jogokra vonatkozó jogszabályok teljes körű figyelembe vételével.

A nyilvántartásban szereplők segítségével folyamatosan aktualizált központi adatbázis számos keresési lehetőség (név, munkahely, munkakör, beosztás, szakmai és egyébvégzettség, nyelvismeret stb.) szerint nyújt információt a rendszerben regisztrált kollégák számára a rendszerben regisztrált kollégákról (a találati halmaz elemei: név, ország, munkahely, elérhetőség – az adatvédelmi nyilatkozatban elfogadott módon).

A regisztráltak maguk vállalnak felelősséget adataik helyességéért (pl. a munkakör, a beosztás, a végzettség megnevezésénél a hivatalos okmányokkal való egyezésért), azokat maguk ellenőrzik, ill. frissítik a későbbiek során.

Ehhez a munkához kérjük az Önök segítségét. A regisztráció és a kataszterhez szükséges adatok rögzítése a http://www.ki.oszk.hu/konyvtaros oldalon történik. Kérjük, az adatközléssel segítse a munkánkat. Az adatbázis működésével kapcsolatos konstruktív javaslatokat és építő kritikát szívesen fogadunk a bartok ‘at’ oszk.hu és a tothandi ‘at’ oszk.hu címeken.

Mivel az elektronikus regisztráció kizárólag e-mail-címmel rendelkezők számára lehetséges, amennyiben az Ön környezetében dolgoznak olyan könyvtárosok, akik e-mail cím hiányában a hagyományos, papíralapú adatszolgáltatást szeretnék választani, kérjék meg őket: e szándékukat jelezzék a 06-1-2243-820-as vagy a 06-1-2243-892-es telefonszámon.

Könyvtári Intézet

Forrás: KATALIST

Reneszánsz zene a Somogyiban

A muzsika virágzása

Monteverdi, Gastoldi és más reneszánsz szerzők művei csendülnek föl az Incantamento Antico együttes előadásában november 5-én, szerdán délután 5 órától a szegedi Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasótermében. A bibliotéka Zenei album című előadás-sorozatába illeszkedő program a Somogyi Könyvtár és a városi önkormányzat közös rendezvénye. A hangversenyre a belépés díjtalan.

Műsor:

  • Holborne: Pavan-Galliard
  • Vietorisz-kódex: Hajnal; „Búm elfelejtésére…”
  • Vecchi: Gioite tutti
  • Arbeau: Pavane à quatre parties
  • Gastoldi: L’innamorato
  • Cazotti: Chacon
  • Biber: Passacaglia
  • Monteverdi: L’Orfeo-Prologe