CSMKE kategóriaarchívum

Év eleji kampányoló

Az évváltás nem hozott jelentős változást.  Mint mindenki, szinte észre se vettük, hogy elteltek az ünnepek, s új év kezdődött. (Tegye fel a kezét, aki még nem rontotta el a dátumot eddig….)

A munkánkat végezzük, írjuk a beszámolókat, munkaterveket. Tervezünk, s folytatjuk a megkezdett projekteket. S kezdjük az újakat.

2015-ös esztendő az egyesület életében – terveink és reményein szerint – nagy változásokat nem hoz. Nem tervezünk tagdíj emelést, az előző évekhez hasonló továbbképzési ütemtervet állítottunk össze. Idén is lesz Csongrád megyei Könyvtárosnap, lesznek továbbképzések, kisebb és tágabb körben, tervezünk tanulmányi kirándulást. Ezeken kívül minden jobbító és újító ötletet, szándékot szívesen fogadunk.

Azonban a „nagytestvér”  MKE életében jelentős változások várhatók, hamarosan tisztújító közgyűlés lesz. A vezetőség mandátuma idén lejár, s frissítés várható. Ehhez kérjük a tagság segítségét. A határidőt meghosszabbították, így péntekig (2015. január 23.)  lehet elküldeni az egyéni jelöltlistát, Csongrád megyéből Vassné Mészáros Katalinnak (Kecskemét, Katona József Megyei Könyvtár az email címe ott megtalálható).

A jelöltállításhoz csatolom a formanyomtatványt. Segítségül magánban küldök egy mankót, amit a CSMKE vezetőség állított össze.

Kérem, akinek ideje engedi küldje el jelöltlistáját a megadott címre!

S ha már kampány! Akkor egy fontos információ: ahhoz, hogy időben megkaphassa minden tagunk a matricát, kérem, hogy február 5-ig fizessék be az ez évi tagdíjat! Remélem mindenki tudja, hogy a legutóbbi taggyűlésünk óta a díj 2500,- Ft/év, nyugdíjasoknak, gyesen lévőknek 1000,- Ft/év. Új belépőknek, kártyájukat elhagyóknak + 500, Ft kártyaelkészítési díj. A díjfizetést megtehető személyesen nálam a Somogyi-könyvtárban (vagy ahol összefutunk Árkád/játszótér stb.), vagy az Egyesület számlájára való utalással. Ebben az esetben kérnék egy megerősítő emailt/telefont/füstjelet/üzenetet stb. is, az utalás megtörténtéről. Számlaszámunk:

OTP 11735005-20345860

Természetesen tárt karokkal várunk minden új csatlakozót, aki elfogadja az egyesület alapszabályát, elveinket.

A végére még egy megjegyzés. Talán néhány olvasónak feltűnt,hogy az utóbbi időben többször változott a blog dizájnja (designéje?). Ez egyrészt egy kísérletezés, megújulási kísérlet eredménye, másrészt a kényszer visz rá bennünket. Bízom benne, hogy többször nem kell megváltoznunk a közeljövőben. Legalábbis nem külső kényszer hatására.

Mindenkinek sok sikert a 2015-ös évhez! Bízom benne, hogy hasznosan tudunk ismét együtt dolgozni.

 

Ünnepi poszt

Ilyenkor decemberben megszaporodnak az ünnepi és a visszatekintő bejegyzések. Ez is valami ilyesmi lenne.

Először egy kis visszatekintés. Bár a „hivatalos” statisztika készítés csak a jövő  él elején várható, azért néha jó egy picit megállni, s végiggondolni, milyen is volt ez az év.

Mivel ez elsősorban egy Egyesületi blog, az egyesületről kellene szólnom. Sajnos, és szinte természetes, hogy az egyéb megnövekedett és megváltozott munkák miatt az egyesületi életre kevesebb energia és idő jutott. Igyekszünk a hagyományos programokat az eddigiekhez hasonló színvonalon megszervezni.Úgy gondolom sikerült is azt néhány kiemelt és az Egyesület életében fontos eseményt megtartanunk. (Könyvtárosnap immár a 42.  http://csmke.sk-szeged.hu/2014/07/42-csongrad-megyei-konyvtarosnap/ ; továbbképzések, tanulmányi kirándulás)

Mint minden év végén, ilyenkor kezd fogadkozni az ember, hogy jövőre másképp lesz, több időt és energiát szentelünk az Egyesületnek. Aztán majd kiderül. Azt biztosan ígérem, hogy ezeket a nagyon fontos programokat a következő évben is megszervezzük. (Bár az is biztos, hogy anyagi forrásunk nem lesz sajnos több.)

Mint már írtam, ez egy Egyesületi blog, azonban természetéből fakadóan sokat foglalkozik „anyaintézményünkkel”, a Somogyi-könyvtárral is.  Természetesen az évi több mint ezer (1000) rendezvény közül csak néhányról tudunk említést tenni. Nem mindig a legfontosabbakról, a legérdekessebbekről, ez inkább random válogatás. Természetesen számtalan más forrásból is van rengeteg információ ezekről (ld. pl http://csmke.sk-szeged.hu/2014/10/oktoberi-konyvtari-napok-2014/).

A megyei könyvtárosi események követésére szívből tudom ajánlani a Somogyi-könyvtár KSZR rendszeréhez létrehozott blogot: http://kszr.sk-szeged.hu.

A napi események követésére az elmúlt időben inkább a facebook csoportokat tudom ajánlani. Érdemes követni akár a személyes oldalainkat, akár a nemrégiben létrehozott Csongrád Megyei Könyvtárosok: https://www.facebook.com/groups/717844561585138/?fref=ts valamint a Csongrád Megyei KSZResek: https://www.facebook.com/groups/1470077983229853/?fref=ts

Mindenezek mellett tisztelettel megköszönöm a néhány követőnk, olvasónk megtisztelő figyelmét, bízom benne, hogy jövőre még többen leszünk.

Egyben ezzel a poszttal szeretnék

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánni minden könyvtárosnak, olvasónak, könyvszeretőnek, s mindenkinek.

Oros Sándor

karacsonyi2014_kulso

karacsonyi2014_sk_a6

Megyei továbbképzés – 2014 tél

Kedves Kollégák!

Nagyon-nagy szeretettel várunk Benneteket az év utolsó továbbképzésére, mely 2014. december 4-én lesz a könyvtár I. emeletén 9.30-órától 12 óráig.

Két előadás lesz ,az előadóktól következő összefoglalót kaptam arról , hogy mit is tartalmaz az előadásuk:

1. Kreatív versírás avagy Mesterlövészek klubja / Lackfi János József Attila-díjas költő, író
Mire jó a kreatív versírás?
Meditáció, terápia, önismeret, imádság, világlátás, nyelvismeret és még nagyon sok minden. Remek mai irodalmi művek alapján mozgósíthatjuk saját belső tartalékainkat, megélt élményeinket és mindazt, amit valamilyen okból nem élhettünk, nem élhetünk meg, és ami mégis mi vagyunk. Nem utolsó sorban pedig a kreatív versírás a legolcsóbb hobbi, hiszen a szavak mindig a kezünk ügyében vannak, és remek tananyag-kiegészítés, mert az irodalmi művek működését legjobban úgy érthetjük meg, ha a „szerelő aknából” is szemügyre vesszük őket.

2. Az olvasásfejlesztés hazai és nemzetközi tapasztalatai / Péterfi Rita olvasásszociológus
A nemzetközi olvasás-szövegértés vizsgálatok (PISA, PIRLS) ráirányították a figyelmet az iskolákban, könyvtárakban folyó olvasásfejlesztő programokra. Előadásomban olyan hazai, valamint a világ nyugati és keleti országaiban már jól bevált gyakorlatot mutatok be, amelyek segítségével fejleszthető az alsó és középfokú intézményekben tanulók, valamint a felnőttek olvasási készsége. Néhány példa az ismertetésre kerülő módszerekből: meseóra (Németország), padkönyv(Svédország), a házi feladat elkészítését segítő tanfolyamok szülők számára(Japán) family literacy (Nagy-Britannia) a csoda összetevői(Finnország), az esszéírás hatása az olvasásra (Dél-Korea). Emellett ismertetem azokat az adatokat, amelyek az olvasásnak mind ez idáig ismeretlen hatását mutatják meg, vagyis azt, hogy miként csökkent a gyermekbántalmazások száma azokban a családokban, ahol a gyerekekkel együtt a szülő is részt vett az olvasásfejlesztő programokban.

A meghívó letölthető innen.

Szeretettel várunk mindenkit!

 

Vándorgyűlés 2014

Hosszú mély álomból ébredve először is egy nyári esemény beszámolója következzék. Bár ott voltam én is, de most „hallgassuk”/olvassuk Rafai Mária kollegina beszámolóját, hogy milyen is volt az idei vándorgyűlés egy könyvtáros résztvevő szemszögéből. Kissé szubjektív, s vannak mellékszálak a szakma mellett.

Sopronban gyűltek össze a vándor könyvtárosok

46. alkalommal tartották meg éves nyári találkozójukat a magyar könyvtárosok. Az MKE vándorgyűlését Sopronban rendezték meg „Intelligens szolgáltatás-A szolgáltatások intelligenciája” címmel 2014. július17-19. között.

A rendezvény létrejötte eltért a szokásostól: a Nyugat-magyarországi Egyetem szervezői, vezetői maguk kérték az egyesületet, hogy szeretnék vendégül látni a „vándor”  könyvtárosokat.

A helyszín a jelenlegi 10 karral /Erdészeti, Közgazdaságtudományi, Pedagógiai /, és több helyszínnel /Sopron mellett Mosonmagyaróvár, Szombathely, Győr/ rendelkező  egyetem központi campusa volt. Az egyetem épületei nagyobbrészt egy hatalmas park és benne a  saját Botanikus Kert területén helyezkednek el /ez volt „lánykori nevén” a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem./ Az impozáns központi épületen kívül itt találhatók az oktatási épületek, több kutatóintézet, Sportcsarnok, az Egyetemi Könyvtár és a szükségek kiszolgáló épületek/menza/ is. Különlegesség a látványos és új  Ligneum Látogatóközpont, amelyben kreatívan, színesen és interaktívan mutatják be az egyetem legfőbb oktatási tematikáját: az erdészettel, fával, növényekkel és állatvilággal kapcsolatos  ismereteket. Makettek, terepasztalok, működő gépek, érdekes kiállítási tárgyak és sok más látványosság várja itt az érdeklődőket.

A Központi Könyvtár és Levéltár az integrált egyetem könyvtári hálózatának központja. Magyarország egyik legrégebbi szakkönyvtára, gyűjtőköre elsősorban az erdészeti, faipari, vadgazdálkodási tematika, körülbelül 300000 könyvtári egységgel és az ilyen intézményeknél elvárt sokrétű szolgáltatással. Érdekessége az az elkülönített Műemlékkönyvtár, ami még a jogelőd egyetem, a Selmecbányán működött Bányászati és Erdészeti Akadémia gyűjteményéből került elégé kalandos úton Sopronba. Selmecbányán  1735-ben alapítottak bányatisztképző iskolát, ami később akadémia, majd főiskola, aztán egyetem lett, oktatási területe bővült az erdőmérnök, bányamérnök, kohómérnök területekkel. Sok viszontagság után 2000-től működik a jelenlegi integrált egyetemi központ formában. A selmecbányai akadémia és könyvtára az első világháború után Sopronba került. A könyvtár anyagát már előbb: 1818-ban elkezdték előrelátó oktatók és diákok/!/ átköltöztetni az új székhelyre. Szerencsére, mert amit 1919-ig nem sikerült áthozni, az azóta is Szlovákiában maradt. A Műemlékkönyvtár  Erdészeti-Faipari része Sopronban van, a bányászati terület könyveit a hozzá tartozó egyetemmel együtt később Miskolcra telepítették. Az eredeti könyvtár anyagát megosztották: a  Bányászati Műemlékkönyvtár Sopronhoz hasonlóan, Miskolcon is a könyvtárban elkülönítve található. A soproni Műemlékkönyvtárban még a selmeciek által kidolgozott szakcsoportok szerint tarják nyilván a könyveket. Jó néhány régi, értékes, egyedi darab található ott, érdekesség az úgynevezett „selmeci kötés”, ami egy jellegzetes barna színű, erezetes mintájú kötésmódot takar.

A vándorgyűlés szakmai része csütörtökön délután a szokásos protokoll eseményekkel folytatódott.

A megnyitón-a résztvevőket a könyvtáros egyesület elnökének, Bakos Klárának- nyitó beszéde  után  köszöntötte az egyetem és az Egyetemi Könyvtár, valamint a Városi Könyvtár vezetője és természetesen Sopron polgármestere. Ezután átadták  a Fitz József díjakat az év legszebb könyveinek: Kovács Emőke: A régi idők Balatonja, Umberto Eco: Legendás földek…, és Hajdu Edit: Magyar szőlőfajták című könyveinek.

Az év fiatal könyvtárosa díjat Kecskeméti Gergely , az SzTE Klebelsberg Könyvtár munkatársa kapta . Ezután Dr. Kelemen Csaba, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője tartott előadást a „Nemzeti infokommunikációs stratégia 2014-2020”témában a szép jövő terveiről.

A második napon kis plenáris ülésen Sörény Edina, az EMMI munkatársa beszélt új pályázati lehetőségekről, amelyek célja többek között a társadalmi felzárkóztatás és a szerepvállalás erősítése a hosszútávú fenntarthatóság biztosításával.

Fontos újdonság, hogy a szolgáltatásfejlesztő programokhoz az eddigieknél nagyobb arányban kapcsolódnak infrastrukturális fejlesztési lehetőségek.

Rövid felszólalásra  Földiák András, a KKDSz vezetője is szót kapott: Szakszervezetünkben 10% fölött van az átlagos szakszervezeti  taglétszám. Ez reprezentatívnak számít, de szakmacsoportonként változó /mi könyvtárosok nem tartozunk a legjobbak közé/, ezért volna hová fejlődni.  Csak így tud a szakszervezet valódi érdekképviselő lenni, aminek a szerepe egyre nagyobb lesz, mivel a munkavállalók helyzete ezt egyre inkább megkívánná.

A nap további részében szekcióülésekkel folytatódott a szakmai nap. Az előadások a fő tematikához: „Intelligens szolgáltatások…” kapcsolódtak.

Az Olvasószolgálat szekcióban szó volt a bibliobox tapasztalatairól, a szolgáltatásoknak androidos rendszerre applikált működéséről, a könyvtári „coaching”-ról és közösségi /önkéntes / szolgálat könyvtári tapasztalatairól. A bibliobox az a „doboz”, ahová akár nyitvatartási időn kívül is be lehet dobni a visszahozott könyveket. Ennek több hónapos tapasztalatairól a tatai könyvtár munkatársa számolt be. A tatabányai József Attila Könyvtárban vezették be és használják nagy érdeklődés mellett az androidos rendszert „okos” eszközökre, JAMKdroid néven. Részletes tájékoztatást adtak a rendszerről a technikai háttér bemutatásával együtt. /Akit jobban érdekel, a könyvtár oldalán alaposan megismerheti/. Horváth Zoltánné , a T-System munkatársa, /volt könyvtáros/ beszélt a hálózati invázióról a digitális viharban : röpködtek az up to date szakkifejezések: „just in-time” információ,  next és net-generáció, face to face tájékoztatás, , coaching és mentorálás., smart szolgáltatások, WEB-scale menedzsment , worldcat és szkennelő olvasás, stb. Azt is megtudtuk, hogy az információkeresésben  az automatikus és konceptuális elemzéses módok után jelenleg a szemantikai irányzat az új és leggyorsabban fejlődő módszer! További információk az előadó: Horváth Zoltánné, T-System elérhetőségein találhatók.

Az Olvasószolgálati szekció programja a délelőttre korlátozódott, ezért délután a Múzeumi szekció által felajánlott csoportos, különleges múzeumlátogatást választottam, ahol igen szakszerű vezetés mellett a Fabricius, majd a Storno-ház kincseit mutatták be, betekintést nyújtva a látogatók számára  elzárt helyekre is… A Storno-család könyvtárában, ami most múzeumi könyvtárként működik, több könyvritkaság mellett mutattak egy jókora kotta-kötetet, amiben nem túl régen egy eredeti Liszt Ferenc-kézírást találtak.

A többi szekció programjában is keveredtek az elvont, elméleti és tapasztalatokon alapuló gyakorlati témák, ezekről a honlapon és a vándorgyűlés programfüzetében még több információ fellelhető.

A záró plenáris ülés szokás szerint bemutatta az összes szekció által megfogalmazott tömör összegezést. Az Olvasószolgálati szekcióé a következő: „Nonstop könyvtári szolgáltatásokkal és elérhetőséggel a funkcionális analfabétizmus leküzdéséért és a digitális írástudás fejlesztéséért.”

Végül az Bakos Klára elmondta saját összegezését:  a vándorgyűlés majdnem 700 résztvevője 11 szekcióban, közel 70 előadásban „pazar szellemi kínálatot” nyújtott. Az intelligens szolgáltatások, a technikai fejlesztések nagyon fontosak, de nem pótolják a kiváló, odafigyelő, empatikus, stb. szakemberek személyes jelenlétét. /Szerencsénkre/.

A vándorgyűlés legfőbb „kísérőprogramja” maga a helyszín, Sopron volt. A szépen megújult város méltó hátteret adott a találkozónak. A szombati fakultatív kirándulások mellett, szakszerű vezetéssel városnéző sétát is biztosítottak az érdeklődőknek.

2015-ben a vándor könyvtárosok Szolnokra mennek, ahol a Gazdasági Főiskola megújult campusán, a Verseghy Ferenc Könyvtár /megyei és városi/ közreműködésével rendezik meg az új találkozót.

Reméljük, a későbbiekben még több kollégánk  él majd a lehetőséggel, hogy részt vegyen, tapasztalatokat és élményeket szerezzen  a szakma nyári találkozóján.

Rafai Mária

 

 

s a végére egy „rövid” képes beszámoló… (részben Mari képei, részben az enyémek)

 

42. Csongrád Megyei Könyvtárosnap

2014-ben ismét Mórahalmon tartottuk a mi kis vándorgyűlésünket. Utoljára 2005-ben találkoztunk itt. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, sok homokot elhordott a szél Homokháton. A gyorsan fejlődő, 25 éves kisváros ismét nagy szeretettel fogadta a megye könyvtárosait.

A reggeli wellcome drinke helyetti terített asztal szemet gyönyörködtetett, s ehhez mérten volt igen ízletes is. Az érkező vendégsereg – ismét több mint 140-en gyűltünk össze – hamar a finom falatokra vetette magát, de a szorgos pincérek állták a támadást, így a legkésőbb érkezőknek is jutott finom falat.

2014-06-26 08.39.15

Közben a helyi kollegákkal számtalan kört futottunk a vendégfogadó könyvtár és az előadásoknak helyet adó Aranyszöm Rendezvényház színházterme között. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az utolsó pillanatban derültek ki apróbb kellemetlenségek, azonban 9,30-ra (illetve persze inkább 9,40-re), mire mindenki átért minden a helyén volt, s szinte pontosan kezdhettük a szakmai napot.

Idén az előadásokkal a megye nagyobb könyvtáraira összpontosítottunk. Felkérésünkre a nemrégiben választott (vagy újraválasztott) könyvtárvezetők mutatták be könyvtárukat, saját könyvtárképüket, „vezetői koncepciójukat”.

A szakmai előadások előtt alpolgármester úrtól megtudhattuk miként fejlődött ilyen gyorsan, s látványosan Mórahalom, milyen új fejlesztések várhatóak a városkában, a fürdő milyen hatással van a lakosokra, a turizmusra.

IMG_1284

De arra is rámutatott, hogy bár a „bivaly nekünk dolgozik, cserébe mi meg megesszük”. Erről többet megtudhatunk a nagyszéksósi bivalyrezervátumban, illetve a bivalyfesztiválon.

A mórahalmi lányok nagyon jól sikerült bemutatkozó videója után, léptek színpadra (hiszen a színházteremben voltunk) előadóink.

Első előadónk Keveházi Katalin, a SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgatója volt.

2014-06-26 10.30.39

A nemrégiben megválasztott főigazgató asszony röviden felvázolta vezetői programját, hogy számára és az Egyetemi Könyvtár számára mik a legfontosabb irányok jelenleg, hogy milyen lépéseket terveznek, milyen új fejlesztéseket vezetnek be a minél teljesebb és jobb tartalomszolgáltatás érdekében, hogy milyen saját tartalmakat készítenek használóik számára. A látványos prezi előadás gyorsan pergő és informatív volt.

Másodikként a Somogyi-könyvtár igazgató asszonya Palánkainé Sebők Zsuzsanna mutatta be második ciklusának legfontosabb elképzeléseit, terveit. Előadásának egyik legfontosabb gondolata, hogy nem létezik „ÉN” könyvtáram, csak „MI” könyvtárunk.

2014-06-26 11.02.54

Következőként egy „kevésbé ismert” hangot hallgathattunk, a Csongrádi Információs Központ Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum (ha valaki egyszuszra végigmondja, jövőre a könyvtárosnapon vendégem egy kávéra) igazgatóját, Illés Pétert.

IMG_1354

A felkérés alapján ő is az „Én könyvtáram” címet kapta, de mivel az intézmény – mint látható – nem csak könyvtár, Péter kicsit messzebbről indított. A hallgatók egy része nem ismerte még könyvtárat, az összevont intézményt, s sokunk számára nagyon érdekes volt az ebből eredő sajátos jelleg. Központi gondolata volt, hogy az összevontságból származó előnyöket meg kell próbálni kihasználni. A prezi megtekinthető itt:

Gondolatait lezárva pedig egy picit a jövőbe néztünk vele együtt:

Utolsó szakmai előadónk a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum frissen kinevezett igazgatója, Forgó Géza volt.

2014-06-26 12.18.45

Géza kakukktojás, hiszen itt szintén egy összevont intézményről van szó, melynek élén egy muzeológus, történész áll. Mint megtudtuk, az intézmény szerencsés, mert legalább ugyanaz volt a neve a könyvtárnak és a múzeumnak is. Nagyon jól esett hallani, hogy bár a vezető muzeológus, mégis fontosnak tartja a könyvtárat is, valamint remélem, hogy valóban úgy is lesz, ahogy elképzelte, egyik intézményt sem helyezi a másik elé. Persze ez nagyon sok munkát fog igényelni, s sok körülmény befolyásolhatja, de bízom a előadónkban, hogy igyekszik így dolgozni. Az ott ülök nevében mondom, hogy érdekes volt egy picit kívülről látni magunkat.

Köszönet minden előadónak, hogy a tervezett időt nagyon pontosan tartották, így még ebéd előtt (természetesen kávészünet volt az előadások között) a nap „egyéb” pontjaira is sor kerülhetett.

Elsősorban is az előre kiadott Mórahalom totó helyes megoldói között sorsoltunk nyereményeket, a sorsolás öt szerencsés nyertese egy-egy pendrive-ot kapott.

Totóval már előző években is próbálkoztunk, de az idei könyvtárosnapunknak is volt egy újdonsága. Első ízben írtunk ki alkotói pályázatot. Azt kértük, hogy egy néhány oldalas irományban foglalják össze a kollegák, hogy nekik mint jelent a könyvtár, a könyvtárosság. A beérkezett jeligés írásokat egy három tagú zsűri bírálta, majd ezek alapján született meg a sorrend. A legjobbnak járó jutalmat, a Szegedi Nemzeti Színház kilencezer forintos jegyvásárlási utalványát, a zákányszéki könyvtáros kollegina Paraginé Tóth Edina kapta.

IMG_1389

Edina pályaműve itt olvasható. Aki még hozzájárult, hogy közöljük írását Ácsné Fekete Ilona, nyugdíjas kolleginánk. Az ő írása pedig itt érhető el. Szintén díjazott lett dr. Sáráné dr. Lukátsy Sarolta („A” Sacinéni) írása is, ezt itt olvashatják a kollegák.

Miután igazgató asszonyunk részleteket olvasott fel Edina írásából, nagy taps közepette adtuk át a jutalmat.

A megható pillanatok folytatódtak. A közelmúltban vonult nyugdíjba a makói könyvtár igazgató asszonya, Mátó Erzsébet. Erzsi, amellett, hogy hosszú időn át vezette a makói könyvtárat, nagyon aktív tagja volt Egyesületünknek is, valamint az országos szakmai szervezeteknek.

IMG_1396

Egy apró ajándékkal búcsúztunk el tőle, bízva benne, hogy továbbra is aktív tagja lesz a könyvtáros-társadalomnak.

Még mindig nem engedtük ebédelni a fáradt vendégeket. Kihasználva az alkalmat, rövid egyesületi közgyűlést is összehívtunk. Mivel a tagságunk több mint 50 %-a jelen volt, így érvényes közgyűlésen hozhattunk az elnökséget feljogosító határozatot.

A gyors technikai lebonyolítás után a jól megérdemelt ízletes ebédet fogyasztottuk el, s ezzel kezdetét vette a találkozó informális része. Illetve folytatódott, hiszen ez a nap elsősorban a találkozásokról, beszélgetésekről szól.

A délután mindenki számára másképp folytatódott. Néhányan hazamentek, néhány folytatták a megkezdett beszélgetéseket, volt aki a fürdőt látogatta meg, többen vezetett, művelődéstörténeti sétán vettek részt. Többen pedig meglátogatták a már említett, s hamarosan levágandó bivalyokat. Akik nem igazán akarták magukat megmutatni, de ettől függetlenül megérte kivonatozni a természetbe, s egy pici erdő/mező illatot magunkba szívni. Mindenkinek ajánlom, aki a Mórahalom-Röszke úton autózik, hogy álljon meg egy pár percre kiszellőztetni a fejét.

IMG_1437

Összességében ismét egy sikeres, eredményes napot zártunk. Nehéz feladatunk lesz jövőre továbbvinni ezt a színvonalat, de mindent meg fogunk tenni!

Nagyon köszönöm minden résztvevő jelenlétét, s mindenki munkáját, aki hozzájárult ehhez a sikeres naphoz!

Végül a szokásoknak megfelelően a nap képes összefoglalója:

1 % idén is

Ahogy minden évben, idén is eljött a véghajrá az adózásban. Már csak pár napig lehet beadni a 2013-es bevallást.

Aki még nem tette meg, kérem gondoljon ránk is. Tudom, nagyon sokan vagyunk erre a kevés pénzecskére, azért hátha valaki ránk is gondol.

Ahogy éneklik, „Segítsetek….”

42. Megyei Könyvtárosnap

Az idén immár 42. alkalommal szervezi meg a CSMKE és a Somogyi-könyvtár a Csongrád megyei könyvtárosnapot. Ez évi partnerünk és szervezőtársunk a mórahalmi Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház.

Legutóbb 2005-ben lehettünk a könyvtár vendégei. Azóta sok idő eltelt, s sok változás történt a könyvtárban. A találkozónk apropója az is, hogy 25 esztendeje város Mórahalom, Homokhát központja.

2014. június 26-án ismét szívesen lát bennünket a Város és a Könyvtár!

A szokásos színes program mellett idén ismét új kihívások várják a kollegákat!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is játszhatnak velünk a játékos kedvű könyvtárosok, ha kitöltik totónkat. (a megfejtéseket a helyszínen adhatják le)

A könyvtárosnap tematikájához kapcsolódóan (az én könyvtáram) egy rövid esszéírással is lehet csatlakozni, ahol a legjobbakat jutalmazzuk is. Az Egy könyvtáros vallomásai c. pályázat leadási határideje 2014. május 31. Részletek a csatolmányban.

A már megszokottaknak megfelelően előzetes jelentkezést kérünk, első sorban az ebédrendelés miatt.

Részletek a meghívóban és a jelentkezési lapon.

Bővebb infó Bajuszné Magdi, Oros Sándor (62/425-525, bajusz@sk-szeged.hu, oros@sk-szeged.hu).

Találkozzunk június 26-án Mórahalmon!

CSMKE új vezetőség

2014. február 20-án összeült a tisztújító közgyűlés. Nagyon szép számmal gyűltünk össze, kis híján szavazatképesek voltunk. (ami 113 fő lett volna, mi 109-en voltunk)

Az előzetes programnak megfelelően zajlott a nap.

Elsőként egy szakmai előadás hangzott el. Sikaláné Sánta Ildikó foglalta össze az elmúlt év egyik legnagyobb olvasásnépszerűsítő projektjét, láthattuk, hogyan zajlott az Olvas a Dél-Alföld, illetve most már eredményekről, adatokról is beszámolt Ildi, tehát igyekezett választ adni arra, hogy olvas-e a Dél-Alföld.

A szakmai előadás után rátértünk az egyesületi életre. Néhány szóban (!) összefoglaltam az elmúlt négy évet. Valóban igyekeztem röviden felvázolni a legfontosabb eseményeket, eredményeket. Így visszatekintve nem is tűnt olyan soknak, pedig mi úgy érezzük, hogy nem unatkoztunk!

Utánam Cs. Bogyó Kati, mint az ellenőrző bizottság elnöke számolt be az elmúlt négy év gazdálkodásáról. Nem untatva a közönséget, csak fő irányvonalakat vázolt. Összességében elhangzott, hogy a gazdálkodás felelősségteljes volt, azonban sajnos némileg csökkent a CSMKE vagyona.
Miután a közgyűlés elfogadta a beszámolókat, az elnökség leköszönt megköszönve a tagságnak az elmúlt négy évet, s a lehetőséget
Ezután a hosszadalmas választási procedúra következett (jelöltek listája, szavaztatás, szavazócédulák elkészítése, szavazás, számlálás stb…), úgyhogy elfogyott minden pogácsa, s az ásványvizek nagy része is.
A szavazás eredményesen zárult, így a délelőtt végére megalakult a CSMKE új vezetősége:
A Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületének vezetőségi tagjai lettek:
elnök: Bajusz Jánosné, Somogyi-könyvtár
vezetőségi tagok:
  • Oros Sándor (titkár),  Somogyi-könyvtár
  • Ácsné Fekete Ilona, nyugdíjas
  • Barátné dr. Hajdu Ágnes, SZTE Felnőttképzési Intézet
  • Galamb Katalin, József Attila Városi Könyvtár és Múzeum, Makó
  • Kovács Tanács Istvánné Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, Ásotthalom
  • Savanya Ildikó, Arany János Általános Iskola, Szeged 
  • Soós Csilla, Németh László Városi Könyvtár, Hódmezővásárhely 
  • Sóti Lilla, SZTE Klebelsberg Könyvtár
Ellenőrző bizottság elnöke
  • Csüllögné Bogyó Katalin,  SZTE Juhász Gyula Alapfokú Művészeti Iskola, Napközi Otthonos Óvoda

Tagok:

  • Mojzesné Süli Anna, Somogyi-könyvtár
  • Paraginé Tóth Edina, Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár

MKE Tanács képviselő:

  • dr Bakonyiné dr. Ficzkó Ildikó, ,  SZTE Klebelsberg Könyvtár

 

A közgyűlésre még egy fontos feladat várt. Dönteni kellett az új tagdíjról. Az új vezetőség tárta a közgyűlés elé a javaslatot, amit a többség elfogadott. Így az új tagdíjunk 2500,- Ft/év, ami tartalmazza az MKE tagsági díjat is (1000,- Ft/év), illetve nyugdíjasoknak, gyesen lévőknek 1000,- Ft/év.

Bízunk benne, hogy ez a pici emelés nem tántorít el senkit sem, s tagságunk száma tovább gyarapszik.

Aki szeretne tag lenni, kérem, vegye fel a kapcsolatot velem: oros@sk-szeged.hu, 62/425-525 vagy bármely más fórumon!

Köszönjük a tisztújító közgyűlésen  megjelent kollégáknak a részvételt!

A végéről pedig nem hiányozhat a képes összefoglaló sem:

CSMKE tisztújító közgyűlés

Kedves Kollégák, Kedves egyesületi tagok!

A Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete 2014. február 20-án tartja tisztújító közgyűlését. Kérünk Benneteket, hogy minél többen vegyetek részt a közgyűlésen, hiszen érdemben szavazni, dönteni csak akkor tudunk,  ha a tagjaink legalább 50%-a + 1 fő jelen lesz.
A tisztújítás mellett a közgyűlésnek kell megszavazni, jóváhagyni  a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Tanácsába a mi  egyesületi  képviselőnket, a küldötteket,  dönteni az idei évi tagdíj összegéről.

(A döntés után helyben lehetőség lesz befizetni a 2014-es évre szóló tagdíjat, hogy minél hamarabb megkaphassa mindenki az érvényességi matricát.A 194/2000. (XI. 24.) Korm. rendelet a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezményekről szóló kormányrendelet 2. §. e. pontja alapján  az MKE kártyával és érvényes matricával rendelkező  egyesületi tagok díjtalanul látogathatják az állami múzeumi intézményeket és kiállítótermeket. Ezért fontos a tagdíjak minél gyorsabb befizetése, hogy igényelni lehessen az MKE-től a 2014-es évre szóló matricákat.)

A választáson kívül egy szakmai előadás lesz:  9.00 órától

Olvas a Dél-Alföld? Olvasó Dél-Alföld – Olvasás (megye)határok nélkül című projekt befejezéséről
Sikaláné Sánta Ildikó a Somogyi-könyvtár igazgatóhelyettese tart egy előadást.

A teljes program és időbeosztás letölthető innen.

Sok szeretettel (és némi ásványvízzel) várunk minél több kollégát!

 

 

Könyvtárak partnerkapcsolatai – regionális konferencia

2013. szeptemberi továbbképzésünknek ismét egy különleges keretet adtunk. Az NKA támogatásának köszönhetően a tavalyi évhez hasonlóan regionális konferenciát szerveztünk. Célközönségünk így ismét nem csak a megye könyvtárosai voltak, de távolabbról is vártunk érdeklődőket, előadókat.

Már a pályázat írásakor vitákat folytattunk, hogy mi legyen a központi téma. Hosszas beszélgetések, és egy néhány évvel korábbi igényfelmérésünk alapján témaként a partnerkapcsolatokat jelöltük meg.

Napjaink társadalmi/gazdasági változásai még inkább előtérbe helyezik, nyilvánvalóbbá teszik, hogy a könyvtáraknak tudatosan kell kialakítaniuk kapcsolati rendszereiket.

Ehhez a tudatos kialakításhoz, tudatos tervezéshez próbáltunk segítséget nyújtani előadásainkkal. Igyekeztünk úgy összeállítani a tematikát, hogy mindenkihez tudjunk szólni. Arra kértünk előadóinkat, hogy gyakorlati tanácsokkal, saját tapasztalataikra építkezve mutassák be az adott témát.

 Első előadónk a Könyvtári Intézet igazgatónője, Bánkeszi Katalin volt. Ő áttekintő képet igyekezett festeni a könyvtárak partnerkapcsolatairól, annak fontosságáról, összességében a rendszerről, a könyvtárak lehetséges és szükséges partnereiről. Alapvető fogalmakat tisztázott, s bízom benne, hogy ezek alapján minden hallgató megpróbálta elhelyezni saját könyvtárát a könyvtári rendszerben.

A következő előadással már szűkítettük a kört. Előadónk, Fodor Péter a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója elsősorban saját intézményének kapcsolati hálóján keresztül mutatta be a fenntartóval, mint egyik legfőbb partnerrel való viszonyt. Főigazgató úr kicsit messziről indította előadását, de egész előadásának összefoglaló lényege, az általa is többször hangoztatott fő mondanivaló: paradigmaváltásra van szükség minden területen!

Sajnos törvényszerűség, hogy egy-egy kapcsolat kialakításában, meghatározó szerepet játszik a felek személyisége. S ezt a tudást nem lehet átadni. Ötleteket elleshettünk, praktikákat talán megtanulhatunk, de személyiségünk befolyásol. Amit mindenképpen szükséges megjegyezni és megtanulni az előadásból a már említette paradigmaváltás szükségességének felismerése és alkalmazása, valamint a partnerkapcsolatokat tekintve a legfőbb útmutató, ne felejtsük el: egyenlő felek vagyunk a fenntartóval szemben is.

Czupi Gyula, a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár igazgatója már a befogadó özönséghez egy kissé közelebb álló, kisvárosi könyvtár gyakorlatát mutatta be igen élvezetes stílusban. Előadása sok mindenben reflektált Fodor Péterre, alátámasztotta az ott elhangzottakat. Egy későbbi előadásra is, azonban ezt még az előadó sem tudhatta. Ő is kiemelte a paradigmaváltás szükségességét – bár ezek alapján már én úgy gondolom, hogy ez a folyamat legalábbis elindult a hazai könyvtári társadalomban –, valamint leghangsúlyosabbnak ő is az egyenlőséget, a partner fontosságát emelte ki.

Középpontba, legfontosabb partnerként a könyvtárhasználót helyezte. Sőt, hangsúlyozta, hogy nem is az a – országos átlagban is – közel 20 % a legfontosabb partner, hanem a maradék 80 %, aki lehetséges használó! Legfontosabb partnereink ők. Könnyen elfogadható és magunkévá tehető véleménye: a könyvtár középület, a cél az, hogy a „köz” élje benne az életét. Az élvezetes, sok példával illusztrált előadásról mindenki hazavihetett valamit, amit otthon tud hasznosítani, hogy elérje legfontosabb partnerét: a (lehetséges) könyvtárhasználót.

Az előadások sorát megtörve egy konkrétan gyakorlati jellegű fél órával nyitottuk az ebéd utáni délutánt. Győrből érkezett hozzánk Tolnai Gáborné, a dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér osztályvezetője. Ő a digitális szolgáltatásokért felelős. Így megmutatta nekünk, hogy egy szolgáltatási szegmens mit tehet a könyvtár kapcsolataiért. Úgy gondolom a 21. században megkerülhetetlen és elengedhetetlen megismerni a közösségi médiumokat, jelen esetben az legismertebb és legtöbbünk által használt —

fb_ink

-ot. Saját tapasztalataink alapján látható, hogy egyre több könyvtár használja kommunikációs csatornaként ezt a szolgáltatást, s látható, hogy a győri könyvtár – néha ugyan vitákat is gerjesztve – de nagyszerűen használja. Ez által sok olvasót, esetleg potenciális olvasót is gyorsan és hatékonyan elérhet.

Előadónk rengeteg gyakorlati példát hozott. Saját tapasztalataikra építve nagyon hasznos tanácsokkal látta el a hallgatóságot, főképp azokat, akik már kipróbálták az eszközt. Talán többekben felkeltette a kíváncsiságot is, így hazaérve kipróbálták a hallottakat.

A győri megyei könyvtár után hazaértünk a Somogyi-könyvtárba. Elsőként a CSMKE és a Somogyi-kapcsolatáról, valamint az egyesület kapcsolati rendszeréről szóló előadást hallgathatták meg a részt vevők tőlem. Az előadás összefoglalható a címével, a CSMKE és a Somogyi-könyvtár szimbiózisa. Azonban ez olyan együttélés, ahol igazából csak az egyik fél jut komolyabb előnyökhöz.

A szakmai rész zárásaként egy nagyon összefogott, rengeteg saját tapasztalatot bemutató előadást hallgathattunk meg. Andóczi Balogh Éva, a Somogyi-könyvtár pr munkatársa mutatta be a könyvtár kapcsolati rendszerét, emelte ki a legjobb példákat. Az elmúlt években nagyon szervezetten épült ki (többek között Éva munkájának köszönhetően) a könyvtár kapcsolati hálója. Éva elsősorban a külső partnerekre fókuszálta előadását. Ahogy egyik diájának címe mondja: „… elmondunk néhány példát, ami velünk esett meg.” A példákat végignézve rögtön látható, hogy milyen szerteágazó ez a rendszer. Jól látható volt az is, hogy nem szabad elutasítanunk az elsőre látszólag a könyvtári világtól távoli partnereket sem! Hasznos tanácsokat hallhattunk arra nézve is, hogy mitől válhat egy könyvtár hasznos és jó partnerévé akár egy Vadasparknak, vagy egy közlekedési társaságnak. Érdemes végignézni a diákat, s biztos, hogy erőt és bátorságot meríthetünk belőle.

A nap zárásaként néhány Éva által is említett partnerünket kértük meg, hogy mutassák be az ő oldalukról a kapcsolatunkat. Természetesen nehéz volt választani, hogy kiket szólítunk meg. Igyekeztünk olyan példaértékű partnereket keresni, akik azt is be tudják mutatni, hogy egy kapcsolat milyen úton fejlődik. Ők a másik fél szemszögéből mutatták be, hogy hogyan fejlődik a kapcsolatunk. Az is látható volt, hogy mennyire fontos, hogy egyenrangú félként szerepeljen mindenki a viszonyban. Ahogy egyik előadónk, Gyüdi Sándor a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója fogalmazott, olyan ez, mint egy teniszmérkőzés, folyamatosan szerválunk egymásnak, s ez mindig előreviszi a kapcsolatot. Rámutatott, hogy miképp fejlődött évről évre kölcsönösen a kapcsolat.

Hasonló fejlődéstörténetet hallhattunk Kardos Lilitől is, aki az Europe Direct Szeged irodát képviselte. Velük kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy kapcsolatunk már egy EU-s pályázati anyagba is bekerült pozitív példaként.

Körmöczi Eszter a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szemszögéből mutatta be ezt az első pillantásra talán meglepő kapcsolatot. Ahogy előadásában ő is rámutatott, a Somogyi-könyvtár kapcsolati rendszerén keresztül nekik sikerült már elérni a megye több könyvtárát, s rajtuk keresztül az iparos társadalmat. Ez a virágzásnak indult kapcsolat számunkra is sok újat hozott. Ebből is látható, hogy a kapcsolatok építése egy folyamatos tanulási folyamat.

Zárásként visszatértünk a kulturális/közművelődési területre. Szegeden immáron közel 30 éve működő Közéleti Kávéház titkára, Hekáné dr. Szondi Ildikó mutatta be az egyesületet, és mutatott rá a kapcsolódási pontokra.

Összegzésként azt mondhatom, hogy sikeres napot zártunk. Az előadások egymásra reflektáltak. Sok jó példát láttunk, s bízom benne, hogy minden résztvevő hasznos tapasztalatokat szerzett.

Ami biztos, ha már a paradigmaváltás megvolt, azzal kell szembesülnünk, hogy folyamatos tanulási folyamat részesei vagyunk. De soha ne feledjük, nem vagyunk egyedül a világban, s mindig egyenlőként kezeljük partnereinket.

Végül néhány kép az eseményről: