Az idei vándorgyűlésre többen is eljutottunk a Somogyiból több napra, köszönet ezért! Nagyon másképp néz ki egy ilyen rendezvény, ha a könyvtárosember huzamosabb időt ott tölthet az adott városban a kollegák között.
Az MKE 45. Vándorgyűlésének 2013-ban Eger adott otthont. A programról, az eseményről nagyon pontos információk olvashatók le a Vándorgyűlés honlapjáról. Szépen végigvehetném, de nem teszem. Nagyon informatív, s jól használható az oldal.
Az egriek – nem hazudtolva meg Önmagukat – egy naprakész információs-csatornán, a facebook oldalukon folyamatosan tájékoztatták a nagyérdeműt az eseményekről. Itt folyamatosan nyomon lehetett követni, hogy melyik helyszínen mi történik, fotókkal jól dokumentálva.
Akit a szakmai rész érdekel, a KATALISTEN folyamatosan érkeztek az elérhető anyagok. Sajnos nagyon kevés előadás került fel az internetre, de a plenáris ülések igen. Ezek a Líceum TV youtube csatornáján megtekinthetők. Biztos vagyok benne, hogy lesznek előadások még amiket olvashatunk, ehhez mindenki kövesse figyelemmel a KATALIST-et, vagy a fenti honlapokat.
Számtalan fotó is elérhető ezeken a linkeken.
Szakmailag is nagyon élvezetes előadások voltak. Sajnos az ember nem tud szétszakadni, s egyszerre több helyen lenni. De azért ilyenkor mindig igyekszik. Én is több szekcióba szagoltam bele. Sajnos az ilyen rendezvények sajátja, hogy mindig van csúszás, s nem egyformán, így a kiadott programtól eltérő előadásokat lehet néha hallani, ami nem is mindig baj. Azonban erre fel kell készülni. Ezért jobb, ha többen megyünk, meg lehet osztani az erőket, s a feltételezések ellenére a baráti találkozókon is általában szakmázunk. Legalábbis valahogy mindig az a vége. Na jó a közepe. 🙂
Nagyon jól esik szakmai körben mozogni, mégsem „otthon”. Mások problémáival szembesülni, mások megoldási javaslatait, ötleteit meghallgatni.
S jól esik régi barátokkal találkozni, akikkel szinte már csak virtuálisan tartjuk a kapcsolatot.
Mindenkinek ajánlom, hogy ha tud, jövőre menjen el Sopronba. Az ottani kollegákat nem ismerem. Az egriek tudtam, hogy jók lesznek, de Sopron biztos, hogy tartani fogja a színvonalat.
Összességében csak gratulálni tudok az egri kollegáknak. Nagyon jól megszervezett, egyedi programokkal gazdagított vándorgyűlés volt, nagyon sok résztvevővel.
Nem csalódtam bennük!
Mivel az említett honlapokon rengeteg kép van, s az MKE vezetősége kérte, hogy minél többen küldjék el tapasztalataikat írásban neki, összegyűjtik, én most csak ennyit írnék.
Végezetül néhány képkocka inkább Egerről, hiszen a programokat jól dokumentálták!
Természetesen idén is csatlakozott a Somogyi is a Múzeumok Éjszakája szegedi eseményeihez.
Ahogy eddig idén is számtalan program várta az érdeklődőket a Dóm téri épületben és idén már az Agórában lévő fiókkönyvtárunkban is.
Lassan egy héttel az esemény után már a részletes programot nem ismertetem, de azért álljon itt néhány kép ízelítőül. (Mivel idén nem voltam itt, a képeket sem én készítettem. A végén felvillanó Alien-t érdemes figyelmi, kis híján megmarta az egyik kolleginát)
Az idei Könyvtárosnapot Mártélyon tartottuk, hiszen áprilisban adták át az IKSZT keretében megújított faluházat. Az elmúlt évekhez képest az időjárás kegyesebb (?) volt ( vagyishogy nem volt 35 fok), ettől függetlenül a hangulat a megszokott volt.
A visszajelzések alapján ismét sikerült olyan tematikát összeállítanunk, mely minden résztvevőnek tetszett, nagy érdeklődésre tartott számot. Ehhez mérten természetesen ismét túllőttük magunkat, s sokkal több előadásunk volt, mint ami könnyen befogadható. Ahogy egyik előadónk, Ficzkó Ildikó fogalmazott saját előadásáról, „az előadás anyaga megérne egy kétnapos workshop-ot is”, s valóban így van. Mi hat ilyen kaliberű előadást terveztünk be, néhány kísérő programmal. De jelentem, mind a 130 jelenlévő kibírta, vagy legalábbis megvárta az ebédet.
A reggeli érkezés, kávé, pogácsa, helyben sütött csodák között gyorsan repült az idő.
Néhány szót váltottunk, aztán az idő szorításában elkezdtük a napi programot. Mint minden évben, most is gazdag volt a program, sok előadóval.
Elsőként polgármester asszony (Balogh Jánosné) köszöntött bennünket, s nagyon jól esett, hogy a délelőtt további részét is velünk töltötte. Aztán közeledve a szakmához az IKSZT vezetője Molnár Irén mutatta be azt a hosszú és fáradságos utat, amely a tetszetős faluház felépítéséhez, felújításához vezetett.
Megismerve a házat, virtuálisan beléptünk a könyvtárba is, útikalauzunk Sajti Imréné Kati, vendéglátó kolleginánk volt.
Belépve a könyvtárak világába, meghallgattuk az első konkrétan szakmai előadást is, az SZTE Klebelsberg Könyvtár egy különleges olvasás- és könyvtárnépszerűsítő programjáról. dr. Ficzkó Ildikó az Egyetemi Könyvtár Könyvtári éjszakák programjáról beszélt, az öltettől a megvalósításon és a nehézségeken át a sikerekig. Közművelődési könyvtárosként jó volt látni, hogy az egyetemi könyvtárban is hasonló nehézségekkel küzdenek, valamint számtalan nagyon jó ötletet sikerült magunkévá tenni. Lesz mit ebből hasznosítani.
Miközben sokan bőszen jegyzeteltek, „ötleteket loptak”, már mikrofont is ragadott következő előadónk, Buzai Csaba. Ő egy általuk (Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza) öt évvel ezelőtt indított játékról, a „Veszíts el egy könyvet„-ről beszélt nekünk. A játék már öt éves, ám mint Csaba is mondta: „egy újszülöttnek minden vicc új”, mindig vannak olyanok, akik rácsodálkoznak a játékra. Azt is Csabától tudjuk, hogy „nagyon nehéz elkölteni a hirtelen jött sok pénzt”. Bővebb felvilágosításért meg kell hallgatni az előadást (a ppt nem tartalmazza az ominózus mondatot)
Csabi után már nagyon ránk fért egy kis frissítő. A kávészünet, mint ahogy rendesen, hosszabbra nyúlt a tervezettnél. De ennek a napnak mindig nagyon fontos pontja a személyes találkozás, beszélgetés is. Miután megszakítva a kellemes (szakmai) beszélgetéseket, hajcsárok módjára sikerült ismét a terembe ültetni a kollégákat. Itt ismét egy nagyívű, sokrétű előadást hallhattunk egy éppen még folyó projektről. Sikaláné Sánta Ildikótól, a Somogyi-könyvtár igazgatóhelyettesétől megtudtuk, hogy olvas-e a Dél-Alföld? Röviden összefoglalta az Olvasó Dél-Alföld c. projektünket, az eddigi eredményeket, a játékot magát.
Sikala Ildi után ennek a projektnek egy kisebb szegmensét ismerhettük meg, mely már lezajlott. Maga a vetélkedő még július 31-ig tart, de egyes részei már lezárultak Így a „Nő ezer arca” c. programsorozat is. Erről a projektgazda, Csizmadia Edit beszélt. Edit kiemelte, hogy nem csak örömforrás lehet az olvasás, de az élményszerű olvasás önmagunk megismeréséhez is elvezet.
Természetesen egy öt részből álló programsorozat nem lehet teljes, de mint az előadásból kiderül, nagyon sokat nyújthat, mind az olvasó, mind a könyvtár(os) számára.
Miután a nap folyamán (ekkor már nem beszélhettünk délelőttről) már hallottunk olvasásnépszerűsítésről egy egyetemi könyvtárban, egy városi könyvtárban, egy egész országrészben, a szakmai nap zárásaként két iskolaikönyvtárost hallgattunk meg, hogy ők milyen különlegességekkel várják olvasóikat, mi mindent tesznek annak érdekében, hogy a diákok rájöjjenek arra, hogy a „könyvtár egy jó hely”.
Elsőként Tanácsné Oroszi Melinda Kiskunfélegyházáról mutatta be a saját „Nagy könyv” játékát. Melindának nagyon nehéz dolga van, hiszen iskolájában nagyon sok a hátrányos helyzetű, SNI-s gyerek. Nagyon ügyesen adaptálta a 2005-ös „A Nagy Könyv” játékot, mint azt hallhattuk, láthattuk.
A tervezett időnk vészesen fogyott, így utolsó szakmai előadónk nagyon nehéz helyzetbe került. Vásárhelyről, a HISZK iskolából érkezett Pap Éva, hogy bemutassa nekünk Twilight vetélkedőjüket.
Ez – az internet áldásos hatásaként – szintén egy országos vetélkedő volt. Kezdetben csak városiként tervezték, de a nagy érdeklődés miatt az egész országból érkeztek diákok. Ők abból a feltevésből indultak ki, hogy olyan irodalmi műveket, adaptációkat kell keresni, mely nagy érdeklődésre tart számot a diákság körében. S ezeken a regényeken keresztül lehet bemutatni az olvasás örömét.
A szépen összeszedett prezentációt igen gyorsan mondta el Éva, hogy ebéd előtt még egy programunk lehessen.
Ezzel az előadással a tulajdonképpeni szakmai programunk véget ért. Végezetül egy más típusú olvasás és irodalomnépszerűsítő „programról” volt szó. Vendégünk volt Dinnyés József daltulajdonos, aki egy rövid zenés előadás keretében a nemrégiben megjelent DVD-jét igyekezett népszerűsíteni. Egy műsorba csomagolt reklám. Nagyon érdekes, szépen összeszedett, 1500 énekelt verset tartalmazó DVD, mely az oktatásban jól használható, azonban 12000,- Ft, jó volna, de azt nem láttam, hogy bármelyik könyvtár ott helyben megvásárolta volna. De a lehetőség adott.
A rengeteg hasznos információ után jól esett a zenés műsor. A zenés műsor után még jobban esett az ízletes ebéd.
Nagyon jó hangulatban fogyasztottuk el az ebédet. a kollegák igyekeztek átbeszélni a délelőtt hallottakat, elkezdődtek a címcserék, az előadások begyűjtése. Ezt segítendő került fel ide az összes előadás.
Nagyon jó hangulatú találkozó volt, amihez minden szervező és résztvevő hozzájárult.
Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek a jelenlétet, az előadást, a szervezést, a szállítást, a gazdag vendéglátást, azt hogy ismét egy nagyon jó hangulatú szakmai napunk, egy igazi Megyei Könyvtárostalálkozónk volt.
Immár hagyomány, hogy a CSMKE Iskolaikönyvtáros szekciója minden tavasszal és ősszel szakmai napot tart. Ezek a találkozók minden alkalommal más helyszínen zajlanak, így igyekeznek a kollégák megismerni egymás iskoláját, iskolai könyvtárát.
Idén – kissé rendhagyó módon – nem egy iskolában, hanem egy más kulturális centrumban volt a találkozó, a Szent-Györgyi Agórában.
Az alábbiakban álljon itt a szekcióvezető, Sutka Irén rövid beszámolója a találkozóról:
Élménydús szakmai nap az Agórában
Nemcsak a legutóbbi (április 25-i) megyei továbbképzés helyszíneként, hanem a 2013. május 31-én megrendezett iskolai könyvtárosok Tavaszi szakmai napja házigazdájaként is derekasan helytállt Szeged új kulturális és tudományos centruma, a Szent-Györgyi Albert Agóra.
Felfedező utunkon Szekeres Sándor társaságát és érdekes történeteit élvezhettük. Ismerkedésünket a Látványlaboratóriumban kezdtük, ahol Molnár Milán vezetésével bepillanthattunk a lézerfizika rejtelmeibe. Lendületes és a természettudományokban kevésbé jártasak számára is jól érthető előadása mindannyiunkat lenyűgözött.
Kétségkívül az Informatikatörténeti Kiállítás volt a délután fénypontja. A telefonközponttal és a tárcsás készülékekkel kezdtük a sort, majd láthattunk hatalmas, forgó winchestert, nagyszobányi méretű ősszámítógépeket és megnézhettük, hogyan tanul Muszka Dániel világhírű és intelligens műállata, a szegedi Katica. A mai számítógépek atyjaként elismert Neumann János, és a méltatlanul kevéssé ismert, a mikroflopit feltaláló Jánosi Marcell élettörténetét, munkásságát is megismerhettük, majd a legmodernebb, óriási érintőképernyős számítógéppel fejeztük be a kényszerű rövidsége ellenére is igen tartalmas sétát.
Ezután tetőtől a földszintig bejártuk a gyönyörű, modern épület tereit, végül a Somogyi-könyvtár új fiókkönyvtárában, az Agóra Gyermekkuckóban pihentünk meg.
A délután könyvtári szakmai programja a rendelkezésünkre bocsátott szemináriumi szobában folytatódott. Sáráné Lukátsy Sarolta az idei CSOMEKÖV tapasztalatairól és a következő tanévi vetélkedő terveiről beszélt. Örömmel újságolta el, hogy az önkormányzatnak benyújtott nyertes pályázata útján elnyert támogatásból a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárának történetét bemutató könyvet szeretné megírni és kiadni.
Cs. Bogyó Katalin a Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny idei fordulójáról, illetve a Juhász Gyula és Szeged címmel általa szervezett, az általános iskolák 5-6. osztályos csapatai számára meghirdetett Városi könyv– és könyvtárhasználati verseny tapasztalatairól beszélt.
Szántó Lajosné (Babi) a Vörösmarty Általános Iskola által a 3-4. osztályosok számára rendezett, szintén Juhász Gyulához kapcsolódó témájú könyvtárhasználati vetélkedőről számolt be.
Savanya Ildikó az Arany János Általános Iskolának a Somogyi-könyvtárral közös, Várak a szépirodalomban című projektjéről számolt be, fényképekkel fűszerezve.
Az utolsó, de mint kiderült, a legfontosabb napirendi pont a 2014-es KTE Nyári Akadémia témája volt, amelynek ezúttal Szeged városa ad majd otthont.
Köszönöm minden kollégának az aktív részvételt, az előremutató, pozitív gondolatokat és az együttlét ismét megtapasztalt örömét.
Végül, de nem utolsósorban köszönöm Orbán Hedvignek, az Agóra igazgatójának és elkötelezett munkatársainak a lehetőséget, hogy az intézményt megismerhettük és találkozónk helyszínéül választhattuk.
Szegeden idén is a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár koordinálja a 84. Ünnepi Könyvhetet.
A számtalan programot az Ünnepi Könyvhét blogján is megtekinthetik az érdeklődők (meg persze a hagyományos nyomdai kiadványokon) http://konyvhetszeged.sk-szeged.hu/
Már itt a blogon is volt szó az Olvasó Dél-Alföld című olvasásnépszerűsítő programunkról. Azóta hál’ istennek még többen csatlakoztak a játékhoz, illetve kísérő programjaihoz, játékaihoz. (legutóbb pl. Makó)
Most ismét versenyt hirdetünk a versenyben:
Ajándékrendezvény a „legjobbaknak” Május elejére félidejéhez érkezik „A Dél-Alföld legtöbbet olvasó települése” játék. Ebből az alkalomból jutalmul és további kedvcsinálónak egy ajándékrendezvényt kínálunk a 84. Ünnepi Könyvhétre. A programot a három megyében egy-egy település nyerheti meg, mégpedig az, amelynek lakói eddig a legtöbb könyvet olvasták el az ott élők lélekszámához viszonyítva. Ezért arra kérlek benneteket, hogy a papíron leadott megfejtéseket *2013. május 10-ig* postázzátok a Somogyi-könyvtárba (6720 Szeged, Dóm tér 1-4.) nekem . A nyerteseket e-mailben értesítjük és az eredményeket az Olvasó Dél-Alföld honlapon is közzétesszük.
Három megyére (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád) kiterjedő programunk számtalan elemből áll: előadássorozatok, híres vendégek, vetélkedők stb.
A projekt (olyan szép ez a szó) szerves része egy olvasásnépszerűsítő játék, melyben a régió legolvasottabb települését keressük, s majdan díjazzuk is.
A vetélkedő célja az olvasás népszerűsítése játékos formában. Az a település lesz a nyertes, vagyis a Dél-Alföld legtöbbet olvasó települése, amelynek lakói (1 lakosra számítva) a legtöbb könyvet olvassák el a vetélkedő időtartama alatt.
A vetélkedő időtartama: 2013. február 1 – 2013. július 31.
A vetélkedőről még bizonyára lesz szó többször is, több fórumon. A menetéről, a részletes szabályokról a honlapján olvashatnak, illetve ugyanitt találhatóak meg az ajánlólisták is.
Játszanak, olvassanak velünk, hogy könyveket nyerhessenek könyvtáruknak!
(sikerült nem leírnom egyszer sem, hogy TÁMOP projekt!)
A rövid összefoglaló után szomorú percek következtek. Mielőtt a továbbképzést elkezdtük volna két nagyon szomorú eseményre emlékeztünk. 2013 januárjában veszítettük el korábbi igazgatónkat, könyvtárépítőnket Tóth Bélát, valamint korábbi „jobbkezét”, nyugalmazott igazgatóhelyettesünket, Lippainé Fekete Ilonát. Béla bácsi egy rövid tv-interjú erejéig velünk volt, majd mindkettőjükre néma fejhajtással emlékeztek a megye könyvtárosai.
Az emlékezés percei után folytattuk a délelőttöt. Még mindig (vagy már megint?) TIOP/TÁMOP tematikával.
Idei első megyei továbbképzésünkön igyekeztünk még egy bőrt lehúzni a rókáról. Még mindig futnak különböző Uniós pályázatok az országban, így a megyében is, sőt újabbak indultak. Az előadásokból is látható volt, hogy a szakmában egyre nagyobb rutinra tesznek szert a kollegák.
Arra kértük a megye könyvtárosait, hogy számoljanak be a náluk jelenleg futó projektekről.
Igazgató asszonyunk (Palánkainé Sebők Zsuzsanna) néhány mondattal köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertette a törvényi módosulások után ránk váró (új) feladatokat, hiszen mi most alakítjuk ki a Csongrád Megyei Könyvtárellátó Rendszerünket.
Elsőként a Somogyi képviseletében Sikaláné Sánta Ildikó igazgatóhelyettes asszony foglalta össze a jelenleg futó projektjeinket, különös tekintettel a most indult három TÁMOP-unkra. (TÁMOP 3.2.13-12/1, TÁMOP-3.2.12, TÁMOP 3.2.4/B-11/1)
Az előadás leghangsúlyosabb eleme az Olvasó Dél-Alföld című projekt volt, hiszen ez a teljes régiót megmozgató, három megyére kiterjedő több komponensű előadás, és vetélkedő sorozat. Érdemes végignézni a hivatkozott weboldalt, s játszani velünk. Az érdekes előadásokon kívül egy közel fél éves vetélkedővel kiválasztjuk a régió legtöbbet olvasó települését, melynek könyvtárát jelentős mennyiségű könyvvel jutalmazzuk!
A Somogyis és a Somogyi által vezetett regionális programokról az alábbi diasor beszél:
Ildikó után Kocsisné Benkő Beáta foglalta össze a balástyai fejlesztéseket. Bea már jó néhány sikeres EU-s pályázat lebonyolításában vett részt. Nem csak könyvtári területen. A könyvtár jelenleg IKSZT keretén belül működik, korábban ÁMK volt, így sok féle projekttel indulhattak már. Nagy munkával nagyon jól felszerelt könyvtárat mondhatnak magukénak, ahol a technikai fejlesztéseken kívül nagy figyelmet fordítanak az olvasótáboruknak a növelésére, valamint az értő olvasás fejlesztésére is.
Bea előadása alant megtekinthető (technikai okok miatt a helyszínen mi sem láthattuk)
A rövid szünet után megyei sétánkat a Tisza túloldalán folytattuk. Bene Ildikó, a Deszki Művelődési Ház és Könyvtár vezetője mutatta be TÁMOP pályázatukat, a pályázatban elért eredményeket, további terveiket.
Ahogy a többi előadó, úgy Ildi is hangsúlyozta, hogy a kistelepülések számára különösen fontosak ezek a pályázatok, mert más forrásból már egyáltalán nem tudnának rendezvényeket szervezni, olvasásnépszerűsítő programokat szervezni. Előadását az alábbi diasorral színesítette:
Mórahalom projektjeit Berta Gyuláné Gyöngyi mutatta be, hogy a homokháti kistérség legnagyobb városában milyen Uniós pályázatok valósultak meg az elmúlt időszakban, illetve, hogy mik vannak folyamatban. Mórahalom is egy gyorsan fejlődő kisváros, rengeteg pályázattal, így most Gyöngyi csak a könyvtárat érintő projektekről beszélt. Természetesen ő is fontosnak tartotta elmondani a Somogyi-val konzorciumban megvalósuló fejlesztéseket is.
Ruzsáról a tavalyelőtt átadott IKSZT-t a teleházas kollegina, Vetró Klári képviselte, pontosan egy TÁMOP projekt miatt, hiszen a könyvtáros kollegina éppen egy pályázatból megvalósuló továbbképzésen vett részt. Kimerítő bemutatót láthattunk a közeljövő nagyon színes és tartalmas előadásairól. Ruzsa most egy pályázatnak köszönhetően nagyon sok olyan előadót tud meghívni rövid időn belül, akik bizonyára nagyon sok látogatót fognak vonzani, igazi sztárokat: itt lesz többek között Rékasi Károly, Müller Péter, Vujity Tvrtko. A többi előadót a prezentáció tartalmazza. Miközben a Somogyi egyik pályázatának következtében több előadást szervezünk mi is a kistelepülésre.
Következő állomásunk ismét egy egyszemélyes könyvtár, Üllés. Hasonlóképp egy nemrégiben (2010) felújított épületben működik a könyvtár, együtt a teleházzal valamint a „művházzal”, becsületes nevén Déryné Kulturális Központ. A könyvtáros kollegina, Meszesné Volkovics Szilvia, büszkén mutatta be, hogy egy egyszemélyes könyvtár is érhet el szép eredményeket. Ő még elsősorban a TIOP-os eredményekről tudott beszámolni, még ott is tart a folyamat. Jelenleg szerzik be a szükséges eszközöket, ezek telepítése, használatbavétele zajlik. Jogosan büszke az eredményekre, hiszen ilyen irányú technikai/számítástechnikai fejlesztéseket a kistelepülés nem engedhetne meg magának, nem tudna megvalósítani. Szilvi kiemelte, hogy már odakerülése (1997) óta célja, hogy felzárkózzon, s felzárkóztasson ezen a téren is. Nagy lehetőségnek tartotta a pályázatot, s fontosnak tartja, hogy egyedül is megvalósítható. Hogy pontosan milyen beszerzések várnak rá, a diáiból kiderül:
Egy nagy könyvtárral kezdtünk, s egy (a megyét tekintve) nagy könyvtárral fejeztük be a délelőttöt. A Szentes Városi Könyvtár (Nonprofit Közhasznú Kft) képviseletében Nagy Enikő mutatta be a jelenlévőknek pályázataikat. Hálátlan feladat, dél elmúltával beszélni, s figyelmet fenntartani, de azért Enikőnek sikerült. Mint nagy könyvtár, már ők is a rutinos pályázók közé számítanak. Az előző pályázatokon Csongráddal és Makóval konzorciumban jelentős eredményeket értek el, így az új pályázatoknál a legnagyobb teher a megvalósítás humánerőforrása. Mint az országban mindenhol, Szentesen is változások várhatóak a könyvtár életében. Mindezen nehézségek ellenére a bemutató során láthattuk, hogy milyen nagy lehetőségek rejlenek ezekben a pályázatokban.
Összességében azt kell mondanom, hogy minden előadásból az derült ki számunkra, hogy nagy szükség van ezekre a pályázatokra. Rengeteg nehézséggel járnak, sok (kimondható) felesleges nyűgöt jelentenek. Igazán sziszifuszi a papírmunka. Értelmetlen, vagy annak tűnő velejárója van, de gyakorlatilag nincs más esélye a könyvtáraknak. Komoly forrás, amit nem szabad elengedni. Küzdeni kell velük, de végeredményben jó látni az eredményeket, az elégedett olvasókat. Mert tulajdonképpen véleményen szerint a könyvtárosnak csak ez szabad, hogy számítson. Az elégedett, visszatérő használó.
Bizonyítékul, hogy elindult az új év, sok szeretettel várunk mindenkit idei első továbbképzésünkre,
2013. február 7-én, 9 órára a Somogyi-könyvtárba.
A téma: CSMKE beszámoló az elmúlt évről (nagyon röviden), s a hangsúlyosabb az új, újonnan indult, illetve folytatódó TÁMOP-ok a megyében, valamint a régióban.
Sok szeretettel várunk mindenkit. A meghívó a fenti linkre kattintva letölthető.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom