Címkearchívumok: Beszámoló

Sárkányhajó 2010

Mint írtam idén is indult a Somogyi a Sárkányhajó Fesztiválon. Új emberek, új csapat, új eredmény.

Erről csak annyit, ahogy mondani szokták: a részvétel a fontos. Mindenesetre emléklapot azért kaptunk. 🙂

Kedvcsinálónak néhány kép, hátha jövőre mások is indulnának.

Mi mindenesetre újrapróbálkozunk!

"A Somogyisoknál vagyok, gyertek ti is ide!"

A címben idézett mondat a 2010-es Szegedi Ifjúsági Napokon hangzott el. Nem mondom, hogy nem dagadt a keblem a büszkeségtől.

A tavalyi évhez hasonlóan kis csapatunk idén is kiköltözött a SZIN-re.

Természetesen más volt, mint tavaly. Új emberek, új játékok,új helyszín…de csak szépen sorjában. (Ehhez mérten hosszú lesz, előre is bocsánat ezért!)

Az elmúlt évi siker(esnek ítélt) szereplés után idén ismét úgy döntött a könyvtár vezetősége, hogy megjelenjen a könyvtár a fesztiválon. Maximális vezetői támogatás mellett ismét összeállt a kis team. Projektvezetőnk Papp Timea vezényletével öten kaptunk állandó belépőt. Természetesen a pr támogatás és a bent maradt kollegák nélkül most sem tudtunk volna helytállni.

A szervezés első fázisában, felvéve a kapcsolatot az IH-val (a SZIN rendezői), kiderült, hogy örömmel fogadnak bennünket, csak helyet nem tudnak biztosítani. Így vált olvasóteremmé a Városőrség busza.

városőrség busza

Helyünk tehát megoldódni látszott, léphettünk tovább. Közben a könyvtár pr munkatársa, Andóczi Balogh Éva, igyekezett mindenhova eljuttatni a (számunkra) jó hírt, ismét kint leszünk!

Készültek a totók (idén is Horváth Mihály munkái), a műszak munkatársai, valamint a kötészetes kolleginák készítették óriás játékainkat, valamint a Somogyi-könyvtár fáját, melynek “fellevelezését” a fesztiválozó fiatalokra bíztuk.

Gyűjtöttük az ajándékkönyveket, készítettük szerkesztettük az apró ajándéktárgyakat, szerveztünk, szaladtunk, gyűjtöttük az anyagot a kiállításhoz.

Aztán eljött  a költözés napja. Összeállt minden, kiállt a busz, s lassan kipakoltunk.

A nulladik napon az első fecskékkel együtt mentünk ki, s izgultunk, vajon kegyes lesz-e az időjárás, vagy marad olyan borongós, esőre hajló mint szerda reggel volt. De hál’istennek nagyon nem értünk rá búsongani, mert már kipakolás közben jöttek érdeklődők, reménybeli olvasók.

Ahogy szép lassan telt meg a kemping, úgy jött egyre több sétáló fiatal is felénk. Nagyon sikeres volt a megállító fánk, minden arra ténfergőt megállított, s ha már megállt, meg is tudtunk szólítani.

A sikeres “sajtóhadjárat”-nak, valamint a szervezők segítőkészségének köszönhetően a SZINre érkezők újságírók is elsétáltak felénk, hírt adtak rólunk, megemlékeztek a Somogyiról. Egy kicsi, ám nagyon lelkes csapattal végigjártuk a kocsmatúrát is, ami – bár kényszerűségből a csöpörgő eső miatt – valóban kocsma látogatás is lett. A kimerítő majd 4 órás séta alatt valóban megismerhették a várost a távolról érkezők, akik a többi napon többször is visszatértek sátrunkhoz.

Másnapra már rutinosabban érkeztünk, felkészültünk, sejtettük, hogy mi vár ránk. Az égiek is kegyesebbek voltak, gyönyörű napsütésben pakolhattuk ki portékánkat, azazhogy önmagunkat. Az időjárásnak – valamint a második napnak – köszönhetően még többen fedeztek fel bennünket, s egyre több “törzsolvasónk” lett, akik örömmel tértek vissza hozzánk, játszani, újságot olvasni, könyveket böngészni vagy egyszerűen velünk lenni. Eddigre már többen igénybe vették becsületkönyvtárunkat. Beiratkoztak, s élvezték a “hagyományos”, tasakos kölcsönzés örömeit.

Péntekre már aztán kissé sok is lett az égi jóság. Forróság köszöntött a fesztiválozó fiatalokra, s a munkában eddigre már kissé megfáradt könyvtárosokra. A hétvége közeledtével még többet érkeztek a Partfürdőre, a német sztár rajongói megtöltötték a Tisza-partot. Amiből mi azt éreztük, hogy hozzánk is egyre többen jöttek. Szépen fogyott a totó (eddigre már utánpótlást is kellett kérni), egyre több újság volt egyszerre kézben.

A nap “sztárvendége” Pilcz Roland képregényrajzoló, Kalyber Joe megálmodója volt. Roland egész nap velünk volt. A képregénykedvelők közös alkotásokat készíthettek, “versenyezhettek” vagy csak egyszerűen beszélgehettek vele. Erről bővebben, gazdagon illusztrálva Roland blogján lehet olvasni.

Az előző napok után a szombat már csak laza levezetésnek tűnt. Sajnos idén nem tartott ki az időjárás a SZIN végéig. Egész nap csepergős, hűvös volt. Amiből viszont a könyvtár profitált, hiszen így a sok tengő-lengő ember még szívesebben leült hozzánk a kellemes akol-melegbe, felszállt a buszra. Az ilyen borús napokon mindenki szívesebben vesz a kezébe könyvet. A nap végére elfáradtunk, ajándékaink elfogytak, s egy nagyon jó hír: minden kölcsönző visszahozta a könyvet!

Elfáradtunk az utolsó nap végére, így még jobban estek az egyik utolsó látogató szavai:

“Üde színfolt a könyvtár a SZIN-en”

Úgyhogy a szervezőkkel szólva reméljük:

Veletek, jövőre, ugyanitt!

Update: a végére egy kis video a SZEON.HU jóvoltából

Vándorgyűlés 2010 – Baja

Bár ugye itt a forró nyár, a Somogyi zárva tartásán is túl vagyunk, azért az élet nem állt meg. Dolgozunk, szervezünk, készülünk a nyár hátralévő részére, meg az őszre, meg mindenre ami vár ránk.

S közben lezajlott a 42. MKE Vándorgyűlés Baján, ahol azért az Egyesületet, valamint a Somogyit többen is képviseltük.

A vándorgyűlés forró hangulatban telt. Gazdag szakmai programok voltak, ahogy minden évben. A forrongó politikai helyzetben, talán sikerült politikamentesnek maradni.

A hangulat jó volt, a kirándulások szépek (ahogy mesélték). A bajai kollégák kitettek magukért. Összességében minden résztvevőtől jókat hallottam. Én amit láttam, az valóban azt sugallta, hogy egy jólszervezett élvezetes három napot tölthettek a könyvtárosok Baján.

Mint minden évben idén is a Vándorgyűlésen került kiosztásra az MKE-emlékérem.

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöksége MKE-emlékérem kitüntetésben részesítette:
Asbóth Miklóst, Bondor Erikát, Budavári Klárát, Fülöp Attilánét, Halász Lászlónét és Villám Juditot.

Az Év Fiatal Könyvtárosa kitüntető címet az MKE és az IKSZ által kijelölt
kuratórium idén Kristóf Ibolyának adományozta.

A Fitz József-könyvdíjat az alábbi kiadók nyerték el: Liceum Kiadó,
Naphegy Kiadó, Urbis Kiadó.

A díjazottak közül külön szeretettel köszöntöm Bondor Erikát, a KTE korábbi elnökét, valamint Budavári Klárát, az MKE Gyermekkönyvtáros szekció elnökét.

S természetesen külön gratuláció Hegyiné Csernus Juditnak, Egyesületünk tagjának a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár munkatársának, aki a vándorgyűlés “HUMORZSÁK” pályázatán harmadik helyezett lett.

A hivatalos statisztikák, beszámolók, gratulációk olvashatók sok helyütt:

Természetesen a vándorgyűlésről nem csak “hivatalos” beszámolók születtek. Ezekből szemezgetnék egy kicsit. A blogbejegyzések árulkodók, néhol szubjektívek, de mindig többet árulnak el…

Lehetne még gyűjteni a beszámolókat, én most csak felvillantottam néhányat.

A vándorgyűlés szükségességét ismét bebizonyították a szervezők. Érezhetően hatalmas munkát fektettek bele, mind az MKE elnöksége, szervezői, mind az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, a Eötvös József Főiskola Könyv- és Médiatár és az MKE Bács-Kiskun Megyei Szervezete.

Azonban érzésem szerint egy kis átgondolásra mindenképpen szükség van. Évről évre csökken a részt vevők száma, évről évre drágul a részvétel díja. Félő, hogy így ellaposodik a rendezvény, pedig azért látható, hogy még mindig nagyon nagy szükség van erre, hogy az ország minden pontján dolgozó kollegák megvitathassák a legégetőbb problémákat.

Remélem jövőre, Pécsen, ismét így tehetünk.

Szatymazon barackoztunk – 38. könyvtárosnap

2010. június 17-én egy nagyon szép napot tölthettünk Szatymazon.

Nagyon rég volt ekkora érdeklődés a megyei könyvtárosnap iránt. Minden évben 100 körüli szokott lenni a résztvevők száma, de idén elérte a 140-et a regisztrációk száma. Nagy örömmel vettük, hogy ekkora érdeklődés mutatkozott a program iránt. Ebben valószínűleg sok minden közrejátszott, de találgatni most nem kívánok. Jól esett, s örültünk 🙂

Vendéglátóink, a könyvtáros kollegina Feketéné Bárkányi Ilona és jobbkeze Bérczi Tamás, valamint a Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár lelkes dolgozói kitettek magukért. Minden követ (és széket), minden kapcsolatot megmozgattak, hogy ennyi embert tudjanak fogadni, és hogy finomságokkal készülhessenek fogadtatásunkra.

Mint Icitől megtudtunk, nagyon sok segítő kezet kapott, akik az igen ízletes süteményeket elkészítették neki. A később érkezőknek már ebből a finomságból nem nagyon jutott. S én sem tudtam megkóstolni 🙁

Azonban ajándékként mindannyian hazahozhattunk egy kis szatymazi napfényt, szintén a kedves helyi lakosoknak köszönhetően. (jól van, ezt csak a végén kaptuk meg, addig mindenki megcsodálhatta az előcsarnokban.)

A regisztráció után mindenkit megérintett a megérkezés öröme, az újratalálkozás, az “igyunk egy kávét”, “dejólnézelki” élmények után egy kis csúszással megkezdtük a nap szakmai részét.

A délelőtt nyitányaként Masa Roland egy szatymazi költő, Kormányos Sándor versét mondta el, amit zongorán Bérczi Tamás kísért.

A levezetőelnöki köszöntő után hagyományosan vendéglátóink köszöntöttek, illetve ismertették meg velünk településüket. Koncentrikusan haladtunk.

Először Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármesterasszony mutatta be a hallgatóságnak Szatymaz rövid történetét, jelenét, s természetesen felvázolta terveiket is. Hallhattunk az Uniós fejlesztésekről, (később láthattuk is) a megszépülő tereket, középületeket. Példaértékű ez a kis (inkább közepes méretű 4600 fős) település, hiszen a gondos irányításnak, na meg a jó elhelyezkedésnek köszönhetően, a falu lélekszáma nő, új óvodát építhetnek, bölcsődei helyeket bővítenek.

Egy körrel beljebb léptünk, hiszen a következő előadást Kálmán János, a művelődési ház igazgatója tartotta. Ő röviden és nagyon élvezetesen felvázolta terveit, elképzeléseit, álmait. Ahogy hallhattuk nagyon szerencsés ember, hiszen jó csapattal dolgozik együtt, s a falu vezetősége is támogatja elképzeléseit.

Az alábbi diákon sajnos nem hallattszódik, milyen jó hangulatú, vidám előadás volt:

Kulturális_elet_szatymazon

Előadása után még közelebb léptünk szakmánkhoz. Feketené Ici második (vagy talán inkább első) otthonát mutatta be nekünk, a könyvtárát. Azok a szerencsések, akik a rövid kávészünetben, vagy még megérkezéskor megnézhették milyen kis csoda világot teremtett, csak megerősíteni tudtuk bemutatóját, akik pedig még nem látták, még ebéd előtt bekéredzkedtek a képek hatására.
istenhozott_szatymazon

A rövid kulturális kalandozások után elkezdődött a tulajdonképpeni szakmai nap, amely a hangzatos:
Operáció : Az Európai Uniós Operatív Programok szerepe a Csongrád megyei könyvtárak megújításában címet viselte.
Tulajdonképpen a megye nyertes (könyvtári) TIOP pályázatait mutattatták be a konzorciumvezetők.
Először a “nagyok”:

Előadásaikból kiderült, hogy bár hatalmas lehetőség a könyvtáraknak ez (és a kapcsolódó TÁMOP) pályázat, de a lehetőséggel igen nehéz és küzdelmes élni. Hatalmas munka, rengeteg adminisztráció. Minden előadón érezhető volt a feszültségekkel teli, fárasztó munka. Kissé kevésbé érződött az öröm, bár abban egyetértettek, hogy a végeredmény megéri a fáradtságot. Reméljük mindannyian megérjük, és meglátjuk. Az előadók hatalmas számokkal dobálóztak, amiket a könyvtáros fül már-már meg sem képes érteni.

A  közbe iktatott kávé (s persze mosdó) szünet után két kisebb konzorcium mutathatta be eredményeiket, reményeiket.
Először Koszó Aranka, a Deszki Művelődési Ház és Könyvtár vezetője számolt be terveikről, az eddig elvégzett munkáról, a reményekről. Tőle hallhattuk azt, hogy kistelepüléseken még nagyobb lehetőség rejlik ezekben a pályázatokban, hiszen hatalmas forradalom lehet a könyvtára számára. Új gépek, új munkaerő, fejlődés. Ezek voltak előadásának kulcsszavai.
A szakmai nap lezárásaképpen a könyvtárak egy mostohagyermekének a képviselője szólalt fel. Fülöp András, a kimondhatatlan és leírhatatlan nevű,  Szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kőrösy József Tagintézményének a könyvtárostanára az általuk vezetett iskolaikönyvtáros konzorcium viszontagságait taglalta.  András még nagyon jókedélyű, hiszen még csak most tudta meg, hogy nyert a pályázat. Kissé megnyugtatta az előtte szólókat, hogy nekik már az indításkor milyen nehézségeik voltak (bokor intézmény, iskolai könyvtár), hogy egy-egy számlával mennyit dolgoznak, sőt inkább várnak, várnak, várnak. Számára pedig az volt megnyugtató, hogy “mindössze” 8 millió forintot kell elköltenie.
Az igen kimerítő, de tanulságos délelőtt után mindenkinek jól esett a kis pihenő, és séta az ebéd színhelyére. Ekkor nézhettük meg azokat a fejlesztéseket, amikről alpolgármester-asszony előadásában hallhattunk. Sétálhattunk a kellemes napsütésben, s reménykedtünk, hogy finom lesz az ebéd.
Az ebédben nem csalódtunk. Kissé meglepő volt, hogy többen választották a “vega” menüt, de az elmondások szerint ők sem csaladkoztak. Mi, akik a gulyáslevest választottuk desszertként egy helyi specialitást kóstolhattunk, a szatymazi palacsintát. Természetesen rengeteg barackkal töltve.

Akiknek még ez sem volt elég, részt vehettek a szabadidős programokon. A kevésbé vállalkozó szelleműek egy helytörténész kíséretével járhatták be Szatymaz központját. Bizonyára nagyon érdekes volt, a beszámolók szerint sok hasznosat, újat hallottak erről a Szeged melletti, ám alig ismert kis faluról. Ha jól tudom sikerült felébreszteniük sziesztájából plébános urat is, így meg tudták nézni a templomot is 😉
Néhányan bátrabbak (15 fő) a sétakocsikázást választottuk a Fehér-tóhoz. Ez a természeti csoda alig néhány kilóméterre van Szegedtől, de minden madarászok örök álma. A magyarországi 450 fajból, több mint 250 megfigyelhető itt az év bármely szakában.
Itt hozzáértő  biológus kísérőnk, Albert András segítségével beleleshettünk az ornitológusok gyönyörű szakmájába. Minden felreppenő madárról órákat tudott volna mesélni, élvezettel hallgattuk lelkes szavait. Mindenkinek ajánlom, hogy látogassa meg a Kiskunsági Nemzeti Park által fenntartott, Tisza-völgyi Bemutatóházat, ahol ennél sokkal részletesebb és hosszabb bemutatóban vehet részt.

A kocsikázás után megfáradva tértünk vissza a könyvtárba, illetve egyesek azonnal a vasútállomásra, ahonnan hazautazott mindenki.
Összességében egy nagyon szép nap volt, hasznos szakmai tapasztalatokkal, és nagyon jókedélyű kirándulással egybekötve.
A képek megtekinthetők a CSMKE webalbumában.
Még több kép dr. Ficzkó Ildikó albumában.
A hódmezővásárhelyi kollegák képei pedig Bánfiné Kata albumában.

Csongrád megyeiek a FSZEK-ben

Mint arról beszámoltunk 2010-től a Somogyi-könyvtár Módszertani Osztálya a CSMKE-vel karöltve egy új képzési formát próbált bevezetni, úgy tűnik sikerrel. Erre a félévre ez a projekt lezárult, folytatását őszre tervezzük.

A projekt lezárásaképpen egy régóta felmerült igényt igyekeztünk kielégíteni. A közelmúltban sajnos anyagi okok miatt nagyon ritkán megszervezett szakmai kirándulást szerveztünk a projektben résztvevőknek (oktatóknak, szervezőknek, hallgatóknak.)

Egyéb elfoglaltságok miatt a csapat nem volt teljes, de így is 12 Csongrád megyei könyvtáros látogatott el 2010. június 10-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba, valamint két “fiók” könyvtárába.

9,30kor értünk a Szabó Ervin térre. A könyvtárban Fodor Péter főigazgató úr fogadott bennünket. A szívélyesen kínált, s a meleg miatt nagyon lelkesen elfogyasztott hideg ásványvíz/kávé után, egy rövid előadást hallhattunk a FSZEK-ről, a könyvtárvezetésről, a könyvtár managemantról. Főigazgató úr tömören vázolta legfőbb vezetési elveit, saját tapasztalatokkal alátámasztva láthattuk, hogy szerinte mit is jelent egy korszerű könyvtár.

A látványos bemutató után Téchy Tünde osztályvezető asszony értő kalauzolásával jártuk be az egész épületet. Megismerkedtünk a Központi Könyvtár történetével, szolgáltatásaival, elrendezésével, külön-gyűjteményeivel és használóival.

Rengeteg hasznos információ elhangzott osztályvezető asszonytól, csak sajnálni tudtuk, hogy nem volt több időnk. Így sajnos csak bele-belekapni tudtunk a legérdekesebb kérdésekbe. Hasznos tapasztalatokkal gyarapodtunk. A látvány tükrözte a főigazgató úr által elmondottakat. Nyitott, olvasóközpontú könyvtárat láttunk.

A fizikai adottságokból eredendő sok nyitott tér a közösségeknek, az elmélyült tanulást szolgáló csendes olvasók, a digitális világ kihívásainak megfelelő e-olvasóterem.

Csak irigykedni tudtunk a használók számában, hiszen bármerre mentünk, mindenhol olvasókat, könyvtárhasználókat láttunk nyüzsögni.

Érdekes volt számunkra, hogy milyen szabadon mozognak a használók a könyvtár teljes területén, a Wenckheim-palota eredeti szépségét, funkcióját megőrző szalonokban is. Jó volt látni, hogy bár történetek korábban erre szabályozási kísérletek, de az olvasók HASZNÁLJÁK a könyvtárat:

olvasnak, beszélgetnek, neteznek, esznek, isznak munka közben.

A könyvtár népszerű büféjében elfogyasztott kávé és szendvics után főigazgató úr saját kocsijával kísért bennünket a csepeli Sétáló utcai könyvtárhoz.

Itt ismét nagyon kedvesen fogadtak bennünket a kollegák. Nagy öröm volt számunkra a 35 fokban, hogy hűsítő fagylalttal vártak bennünket a 4 éve átadott könyvtárban.

A könyvtár vezetője Holczman Györgyné Krisztina szintén egy diavetítéssel mutatta be a könyvtárat. A budapesti könyvtárak között ritka, hogy a közművelődési könyvtár egyben iskolai könyvtár is legyen. Ez ilyen. Nagyon jó szimbiózisban él a két könyvtártípus. A nyitva tartást is ehhez igazítják. Amikor a nagyközönség számára nincs nyitva a könyvtár, elsősorban akkor fogadják az iskoláscsoportokat. A két épület össze van építve, így közvetlenül az iskolából is be lehet menni a könyvtárba, de ez az ajtó csak bizonyos időben van nyitva.

Természetesen nehézségek is vannak az együttélés miatt. Nehezen tisztázható az állománygyarapításra fordítható összeg forrása, illetve az iskola által vásárolt könyvek is a FSZEK állományát gyarapítják. Viszont a kollégák kapnak segítséget a könyvtárostanár kollegától, aki viszont az iskola alkalmazottja.

Számunkra egy kicsit furcsa, hogy a székesfővárosban az anyagiakról egy kissé másképp beszélnek. Természetes számukra a 3600,- Ft-os beiratkozási díj (fiókkönyvtár), valamint az is, hogy sok szolgáltatás díjköteles, így például a idegennyelvű oktatócsomagok kölcsönzése, a számítógéphasználat.

A könyvtár személyes megtekintése, és egy kis beszélgetés után továbbálltunk (szintén konvojban felvezetéssel) Budafokra. Itt a mindössze két éve átadott Budafoki Könyvtárat tekintettük meg.

Gyönyörű új könyvtárat ismerhettünk meg, ahol 5 könyvtáros látja el a szolgálatot. Nagyon érdekes építészetileg, egy nadrágszíjtelekre épült a könyvtár, így magasan felnyúlik, tulajdonképpen 5 szinten keresztül (az olvasók három emeletet használnak).

A fizikai adottságok miatt az előző könyvtárral ellentétben itt a kis terek a meghatározók. Az épületet 30.000 kötetre tervezték, jelenleg olyan 28.000 kötet az állománya. A folyamatos állománygondozásnak köszönhetően tudják tartani a helyet.

A könyvtár vezetője, Varga Mónika, már régóta meghatározó szereplője Budafok kulturális életének. Munkásságát tavaly az önkormányzat egy Kultúráért22 díjjal ismerte le. A könyvtáron is látszik áldozatos munkája.

Időszaki kiállításokat készítenek, nagyon jó kapcsolatot tartanak fenn a helyi kulturális intézményekkel, művészekkel.

A TÁMOP pályázat keretében nyári táborokra készülnek, foglalkozásokat terveznek. Nem unatkoznak ők sem.

Összességében nagyon hasznos szakmai nap volt. Sok jó ötletet láttunk, kapcsolatok alakultak ki. Bízom benne, hogy minden érdeklődő így látta, s élményekkel teli ért haza, bár kissé megfáradtan a kánikula miatt.

A tanulmányi úton készült többi fotó megtekinthető a CSMKE webalbumában itt.

TIOP-TÁMOP

Mint az országban szinte minden könyvtár(os), mi is -OP lázban égünk. A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár által vezetett konzorcium Tudásdepó-Expressz : Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Csongrád megyében c. pályázatának megvalósítása hamarosan lejár.

A pályázat során eddig megvalósult beruházások:

  • Mozgáskorlátozottak számára mosdó és pelenkázó (2009. december)
  • Informatikai eszközök beszerzése (2010. február)
  • Felhasználói szoftverek beszerzése (2010. április)
  • Automata ajtó felszerelése (2010. május)
  • Informatikai eszközök, külső háttértárolók beszerzése és beüzemelése (2010. május)
  • Érintőképernyős készülékek (2010. május)
  • Közhasznú információs és régi könyves szoftver (2010. május)

Bővebben a Somogyi honlapján olvashatnak a pályázatról.

BlogKerék

Június 7-én az Ünnepi Könyvhét keretén belül a Somogyi-könyvtárban lezajlott a BlogKerék című szakmai kerekasztal-beszélgetés.

A rendezvény – úgy gondolom – összességében sikeres volt. Számos érdeklődő könyvtáros tisztelte meg jelenlétével a könyvtárat a megyéből, sőt azon túlról is. Így körünkben volt Bánkeszi Katalin az OSZK címzetes igazgatója, Bondor Erika a KTE volt elnöke,  de több budapesti arcot is láttam a közönség soraiban. (az érdeklődők a fotókon megtalálhatják őket) .

Az előzetes terveknek megfelelően a nyolc felkért hozzászóló időben ideért, s egy kis kávé/üdítő (najó ásványvíz), pogácsa mellett ismerkedhetett egymással, illetve velünk, jelenlévőkkel is.

14 órától pedig “hivatalosan” is elkezdődött a beszélgetés. A téma nagyon tág volt, az idő nagyon szűk, de azért próbáltunk minden területet érinteni, amiről előzetesen gondolkodtunk.

A közönség nagyon vegyes volt, ezért igen nehéz volt megfogni, hogy pontosan miről is legyen szó, de igyekeztünk mindenkihez szólni. Ahhoz is, aki már évek óta blogol, ahhoz is, aki próbálkozni szeretne, s ahhoz is, aki elítéli ezeket a felesleges időpocsékolásokat is.

A megszólítottak beszéltek arról, miért is blogolnak, hogyan születik egy-egy poszt, mennyi időt is emészt fel napjaikból a blogolás. Elsősorban intézményi, egyesületi blogokról beszéltünk, az én-blogokat csak érintettük. Azonban ez a téma is nagyon sokszínű, mint kiderült komoly vezetői döntéseket igénylő munka. Célunk többet között az volt, hogy az intézményvezetőket meggyőzzük ennek az új kommunikációs-csatornának a szükségességéről, fontosságáról. Arról, hogy a 21. században megkerülhetetlen a gyors, s szinte személyreszabott információszolgáltatás. Példaként a jelenlévők által írt/szerkesztett blogokat láthattak, de közben el is kalandoztunk. Bemutatásra került a Somogyis kollegák által szerkesztett könyvheti blog, a moly.hu közösségi portál új szolgáltatása stb.

A délután szerencsére úgy alakult, ahogy terveztük. Könnyed beszélgetős program volt. Kissé nehezen indult be, de utána segítettek a vendégek, s gördülékeny, egymást inspiráló párbeszéd alakult ki.

Bízom benne, hogy sokakban megindultak gondolatok, amiket elmondhatott a kis társaságunknak, s kérdések, amikre választ kaphatott. Akiben indultak gondolatok, de nem tudták, vagy nem merték elmondani, azokat biztatom, hogy lesz még lehetősége, de ha nem akar addig várni, biztos vagyok benne, hogy minden résztvevő szívesen válaszol a blogján, vagy levélben, vagy személyesen.

Hiszen azt sem feledhetjük, hogy a rendezvény nem titkolt célja az is volt, hogy az eddig csak nick-néven ismert, virtuális ismerősök személyes ismerősök legyenek.

S hogy 17 óra után ez az ismerkedés más keretek között hogyan is  zajlott, az már egy másik poszt…

Még egyszer szeretném itt is megköszönni minden kedves felkért vendégünknek a jelenlétet, valamint minden érdeklődőnek a figyelmet. S csak biztatni tudok mindenkit, hogy próbálja ki ezt a kommunikációt, biztos vagyok benne, hogy sokunktól megkapja hozzá a segítséget.

A fotók megtekinthetők a Somogyi könyvheti blogjában, illetve az alábbi linken.

Még néhány írás a rendezvényről:

Könyvtárostanárok a Bethlenben

A CSMKE Iskolai Könyvtáros Szekciója idei tavaszi szakmai napját június 3-án (csütörtökön) a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium könyvtárában tartotta. Vendéglátóink Simon Ferenc könyvtáros és kollegái: Csákiné Monoki Mariann és Máté István voltak.

Sutka Irén szekcióvezető köszöntő szavai után Pap Éva a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény könyvtárostanára a Tempus Közalapítvány Leonardo Programiroda Szakképző Iskolák könyvtári szolgáltatásainak tanulmányozása című projekt olaszországi (Cosenza/Rende) tanulmányútjának résztvevője számolt be a tanulmányút tapasztalatairól. A tanulmányút résztvevői közül többen voltak még jelen, de ők is érdeklődéssel hallgatták, nézték a sok képpel színesített előadást.

Pap Éva prezentációja:

Olasz tanulmanyut

Az előadás után vendéglátónk, Simon Ferenc bemutatta az nagymúltú, s igen neves iskolát. Végigjártuk a folyosókat, megtekintettük a legérdekesebb szaktantermeket, az építészeti megoldásokat. Az egyedülálló “Erdély Falat”, ókori emlékeket, a díszkutat. Közben Feri mesélt az iskola és Vásárhely történetéről, híres diákjairól.
A séta és a mozgás után egy igen érdekes prezentációval és eredeti dokumentumokkal a könyvtár legérdekesebb darabjait nézhettük meg, sőt vehettük kézbe. Az érdekfeszítő bemutató alatt észre sem vettük, hogy milyen gyorsan elrepült az idő.
Az iskola területén tett sétáról “csak” a fotók tanúskodnak, Simon Ferenc előadás pedig itt látható:
A személyes kézbevétel, s a könyvek megtekintése után már csak néhányan tudtunk maradni egy kis eszmecserére, baráti csevejre.
Lelkes és vendégszerető házigazdáink nem feledkeztek meg az ízletes házikészítésű pogácsáról, a helyi palackozású ásványvízről sem, sőt személyes ajándékként 2 könyvet is kapott minden résztvevő.
Csak néhány képben szeretném felvillantani a rengeteg szép látnivalót:

Zárásul hadd köszönjem meg a szíves vendéglátást mindannyiunk nevében.
Köszönjük!

Boldog Születésnapot Felgyő

Idén 50 éves a felgyői Községi Könyvtár.  Az évforduló alkalmából 2010. június 3-án egy kis ünnepséggel köszöntötte a könyvtár az olvasást/kultúrát szerető helyieket, környéken lakókat, használókat.

Az ünnepségre eljött a falu apraja-nagyja, de a megyéből több intézményvezető, könyvtárvezető megtisztelte jelenlétével a könyvtárosokat: Törköly Lajosné Mártikát és Szemerédiné Varga Veronikát.

Az óvodások és iskolások ünnepi műsora után, mivel Polgármester Úr sajnos egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni, helyettes asszony üdvözölte az egybegyűlteket, köszöntötte a könyvtárosokat.

A köszöntőbeszédet igazgató asszonyunk, Palánkainé Sebők Zsuzsa mondta. Szívhezszóló, érzelmektől sem mentes beszédében méltatta a felgyői kollegákat, saját emlékeket villantott fel, s csak egyetérteni tudtunk dicsérő szavaival.

A könyvtár vezetőjétől, Mártitól röviden megismerhettük a könyvtár történetét, betekinthettünk mindennapjaiba, hallhattuk terveiket, melyek szorosan kapcsolódnak a TIOP és TÁMOP pályázatokhoz, hiszen a könyvtár tagja a csongrádi Csemegi Károly Városi Könyvtár és Információs Központ által vezetett konzorciumnak.

Az ünnepélyes aktus lezárásaképpen Márti azon kedves olvasóikat köszöntötte egy emléklappal, akik immáron 40 (negyven!) éve aktív használói a könyvtárnak folyamatosan. Sajnos bizonyító erejű forrása nem volt régebbről. Szép számmal jelenvoltak azok a könyvtárhasználók, akik valamikor még “tanulóként” voltak aposztrofálva a könyvtár korabeli “adatbázisában”. Itt tudhattuk meg, hogy mint a Polgármester Úr, mind a Polgármesterhelyettes Asszony a mai napig aktív használója a könyvtárnak, ami igencsak irigylésre méltó!

A köszöntő szavak és beszédek után megtekinthettük a kis kiállítást, amely a könyvtár történetébe, valamint felmenőink olvasmányélményeibe vezette bele a látogatókat. A kiállítás is összefogás erejével jött létre, hiszen a falu lakosai gyűjtötték össze a bemutatott könyveket, tárgyakat.

Természetesen mint minden ilyen rendezvényen látogatóink ízletes finomságokkal vártak bennünket, illetve a résztvevőket…

Kedvcsinálónak néhány kép a rendezvényről:

Megyei továbbképzés május 6. – beszámoló

Az elmúlt héten megyei továbbképzésünkön vendégünk volt Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója.

Gondolom legtöbbünk már hallotta Főigazgató Urat előadni. Most is a szokásos dinamikájával, lehengerlő stílusával beszélte végig a bő két (najó, inkább két és fél) órát.

Saját tapasztalataival gazdagon alátámasztott előadást tartott a könyvtári marketingről.

Szó esett a marketing szükségességéről, arról, hogy életünk/könyvtárosi létünk szerves részé napjainkra, dolgozzunk egyszemélyes könyvtárban, vagy akár egy megyei könyvtárban.

Péter nagyon szuggesztív előadó, nehéz néhány sorban összefoglalni  mondandóját. Lényével, előadásával is bizonyította, hogy korunk könyvtárvezetőjének menedzsernek kell lennie.

Kedvcsinálónak álljon itt előadásának ppt-je, bízva abban, hogy felcsigázza az érdeklődést, s személyesen is minél többen igyekeznek meghallgatni őt.