Címkearchívumok: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár

Könyvtárosok Világnapja

Idén először ünnepli önmagát a Somogyi munkatársi gárdája a Könyvtárosok Világnapja alkalmából, április 14-én,

Az ALA (Amerika Könyvtárak Szövetsége) és az IFLA (Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége) kezdeményezte, hogy ezen a napon világszerte programokat szervezzenek a könyvtárak, a könyvtáros szervezetek, hogy felhívják a figyelmet a könyvtárak és a könyvtárosok nyújtotta értékekre.

A könyvtáros természetesen elsősorban munkával és könyvekkel ünnepel. De szeretnénk, ha olvasóink velünk együtt ünnepelnének.

Lesznek kiállításaink:

  • Könyvtárosok másik énje (válogatás munkatársaink alkotásaiból)
  • Mit rejtenek a sorok (mi mindent felejthet az olvasó egy könyvtári könyvben)
  • Ellesett pillanatok (a könyvtár „szubjektív objektíven” keresztül)

Játékok,

illetve előzetes bejelentkezést igénylő programok:

  • Kérdezzen az Igazgató Asszonytól!
  • Polcra fel! Kövesse a könyv útját!
  • Ingyenes és önálló beiratkozás
  • Bepillantás a restaurátor műhely kulisszatitkaiba
  • Nyomozás az Emlékkönyvtárban – régi tulajdonosok után ex librisek, bejegyzések alapján

A fenti programokra előzetesen jelentkezni személyesen a könyvtár 2. emeleti
kölcsönzőjében, telefonon (62/425-525/131-es melléken) és e-mailben
(kolcsonz [kukac] sk [kotojel] szeged [pont] hu címen) lehet. Bővebb információk szintén itt kérhetők.

A rendezvény szórólapja letölthető.

Verslábaló 2010

A tavalyi évhez hasonlóan idén is városismereti túrára várjuk az érdeklődőket a Költészet Napja alkalmából.

Reméljük, hogy a másnapi Országgyűlési Választások nem befolyásolják a leendő résztvevőket, s minél többen eljönnek.

Természetesen már intézkedtünk, hogy nagyon szép tavaszi idő legyen, kellemes napsütésben tekinthessük meg a város irodalmi emlékhelyeit.

Idei sétánkat kibővítettük, így most már vezetéssel is végigjárható a tíz kilométeres táv, ahol a kísérő plusz információkkal is szolgál az adott emlékhelyről.

A séta a Somogyi-könyvtártól indul április 10-én (szombaton), s ide is érünk vissza. Egyénileg 10-12 óra között indulhatnak el az résztvevők, 11 órakor pedig (igény szerint több csoportban is) vezetett túra indul.

Előzetes jelentkezés nem szükséged, de vezetett túrához ajánlott! Jelentkezni Oros Sándornál,  a 62/425-525/143-as melléken, vagy az oros [kukac] sk [kötőjel] szeged [pont] hu címen lehet. (vagy akár itt is!)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Bővebb információk a Somogyi honlapján, vagy emailben/telefonon.

A program/szórólap letölthető innen, s szabadon terjeszthető! 😉

Szatymazi szakmai nap

Mint arról a közelmúltban beszámoltunk egy új továbbképzési formával próbálkozik a Somogyi-könyvtár a CSMKE-vel karöltve.

Ennek szellemében hétfőn (március 22-én) Szatymazon találkoztunk a környező települések könyvtárosaival.

A délelőtt jó hangulatban telt. Vendéglátóink (Feketéné Bárkányi Ilona és segítője Bérczi Tamás) kitettek magukért. Az ízletes fogadtatás, s a személyes beszélgetések után Ici bemutatta az érdeklődőknek a könyvtárat, rácsodálkozhattunk milyen családias hangulatú, szépen berendezett birodalma van a szatymazi olvasóknak.

Nyitásként a kissé száraznak ható statisztikai adatokat hallhattuk Bajuszné Magditól, aki előadásában igyekezett a legérdekesebb adatokat összegyűjteni, s összevetni a jelenlévők könyvtárainak adatait. Érdekes volt látni, hogy még hasonló méretű települések könyvtárai között is milyen különbségek lehetnek. Talán a jelenlévők is igazából ilyenkor szembesülnek saját adataikkal.

Magdit követően Dobosné Brezovszky Anikó, a Somogyi-könyvtár olvasószolgálati osztály vezetője, saját tapasztalatok alapján tartott egy érdekes előadást a számítógépfelhasználó-képzésről. Igyekezett kiemelni azokat a praktikákat, amiket a Somogyiban már évek óta szervezett tanfolyamok alatt sajátítottak el kollegáival. Több éve szervez a könyvtár ilyen képzéseket, így már nagyon sok féle problémával szembesültek a szervezők, oktatók. Ezekből is tanulhattak a könyvtáros kollegák, hiszen mindennapjaikban gyakran előforduló kérdésekről volt szó. Közben Anikó bemutatta a most megújuló/megújult www.magyarorszag.hu portált, ami szintén hasznos volt, mert a portál szolgáltatásai pontosan a kistelepülésen élőknek is szólnak, akik még gyakran csak a könyvtárban jutnak internetes hozzáféréshez, ahol természetesen a könyvtáros segítségét kérik ügyeik intézéséhez.

Andóczi Balogh Éva, a Somogyi-könyvtár PR  munkatársa egy képekkel gazdagon illusztrált, gyakorlati tapasztalatokkal alátámasztott érdekes előadást tartott a könyvtári munka egy nagyon új területéről, a pr-ról. Mint fogalmazott, a PR már önálló szakma lett, s bármennyire úgy érezzük, hogy “csak egy púp a hátunkon” nagyon is helye van mindennapjainkban. Előadásából az is kiderült, mennyire átszövi mindennapjainkat, minden kapcsolatunkat. A felhozott példákon is látszódott, hogy Éva milyen profizmussal végzi ezt a munkát, nem csak elméletet sajátította el, de nagyszerűen érződik mindennapi munkáján is.

Úgy gondolom, mindannyian sokat tanulhattunk/tanulhatunk tőle. A felvázolt ötletek használhatók minden könyvtár/könyvtáros számára. Az előadást érdemes meghallgatni, s az ott elhangzottakat meghallani!

Éva az előadásában kitért a projektmunka hasznosságára, fontosságára is. Hangsúlyozta, hogy igazán jó eredményt csak csapatban dolgozva lehet elérni. Jól példázta ezt, hogy a következő előadónk Éva egyik legjobb segítője, Nyilas Péter volt.

Péter szintén a Somogyi-könyvtár munkatársa, a helyismereti csoport tagja, de jelenleg nem ebben a minőségében kértük, hogy vegyen részt a szakmai napon. Élettútjában nagyon fontos, hogy több éven át a Délmagyarország újságírója volt. Jelenleg napi munkája mellett nagy szerepe van a könyvtár sajtómegjelenésében.  Értő segítője Évának. Mint újságíró jól ismeri a (írott)sajtó “minden nyűgét“, elvárásait, s nem utolsósorban kiváló tehetsége van a hírek, cikkek megfogalmazásához. Ő elsősorban gyakorlati tanácsokkal látta el a jelenlévőket, hogyan s mint fogalmazzanak a sajtó számára.

Végezetül a délelőtt lezárásaként lehetőség volt az elhangzottak megvitatására, az ötletelésre, az ötletek továbbgondolására együtt, egy kávé/tea mellett.

Én mindenképpen hasznosnak ítéltem meg a találkozónkat, s bízom benne, hogy minden résztvevő így látja. Talán kapcsolatok is elindultak, s a megyében dolgozó kollegák láthatják, hogy kikhez fordulhatnak tanácsért, segítségért akár a Somogyi munkatársi gárdájából, akár a megyéből.

Az előadások diáit elérhetővé tesszük majd, addig pedig mindenkit sok szeretettel várunk a többi szakmai napra.

Következő alkalommal március 29-én Apátfalvára, ahová elsősorban Csanádpalota, Deszk, Földeák, Kiszombor, Kübekháza, Makó, Maroslele, Óföldeák könyvtárosait várjuk.

Ízelítőül néhány kép a szatymazi találkozóról:

Megyei továbbképzés – április 8.

A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár és a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a könyvtárosok megyei továbbképzésére

2010. április 8. (csütörtök) 9.00 – 12.30

Somogyi-könyvtár – I. emelet, Szeged, Dóm tér 1-4.

PROGRAM

9.00 A SOMOGYI-KÖNYVTÁR SAJÁT ÉPÍTÉSŰ ADATBÁZISAI

KUKKONKA JUDIT KÖNYVTÁROS

9.30 A HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG HELYTÖRTÉNETI ÉS KULTURÁLIS ADATBÁZISA

ZSIROS ANNAMÁRIA, A TÓTH MENYHÉRT VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS KÖZÖSSÉGI HÁZ VEZETŐJE

9.45 HELYISMERETI CIKKADATBÁZIS ÉS A FOLYAMATOSAN ÉPÍTETT CSONGRÁDI ÚJSÁG DIGITALIZÁLT ANYAGA

FODOR TIBOR, A CSEMEGI KÁROLY KÖNYVTÁR ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT INFORMATIKUSA

10.15 HELYISMERETI OLDALAK A JÓZSEF ATTILA VÁROSI KÖNYVTÁR HONLAPJÁN

GALAMB KATALIN IGAZGATÓHELYETTES

11.00 VÁLTOZÁSOK A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP MŰKÖDÉSÉBEN

BOLEGA GÁBORNÉ KOLLÉGIUMI TITKÁR

HIÁNYPÓTLÁSOK HELYETT

PULAI ZSOLT ELSZÁMOLTATÁSI MUNKATÁRS

Kistérségi továbbképzések

A Somogyi-könyvtár megyei hálózata valamint a CSMKE egy új továbbképzési formával próbálkozik. A megyei továbbképzések sikeresek, a kollégáknak hasznosak. Azonban egyre több könyvtárnak/fenntartónak okoz gondot a megyei könyvtárba (Szegedre) való beutazás költsége, illetve az egyéb vonzatok, hiszen ilyenkor gyakran a szolgáltatások sérül(het)nek.

Többek között ezek a problémák indították el azt a régi gondolatot, hogy “ha Mohamed nem megy hegyhez, hegy megy Mohamedhez”; tehát tartsunk kistérségi továbbképzéseket, összejöveteleket!

Ezek a továbbképzések kisebb csoportoknak szólnak, egymáshoz közeli, vagy jól megközelíthető településeknek szervezzük, s előadóinkat juttatjuk el a helyszínre. Ezáltal a kollegáknak lehetősége lesz nem csak egymást, de a másik könyvtárát, települését is megismerni.

A kistérségi találkozók során a megye több településére megszerveztük a nagyjából hasonló tematikájú továbbképzéseket, de a kis létszám miatt sokkal több lehetőség van a helyi igényeket, kéréseket is figyelembe venni a programok összeállításánál, ezáltal még inkább a kollegák érdekeit helyezzük előtérbe.

Első összejövetelünket március 22-én 9,30 órai kezdettel Szatymazon tartjuk. Ide várjuk Ásotthalom, Bordány, Dóc, Domaszék, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Röszke, Ruzsa,  Sándorfalva, Üllés,  Zákányszék, Zsombó   könyvtárosait nagy szeretettel!

Program:

  • A Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtár megtekintése/ Feketéné Bárkányi Ilona
  • 2009. évi könyvtári statisztika/Bajusz Jánosné
  • E-ügyintézés, kormányzati portál/ Dobosné Brezovszky Anikó
  • Pr. és sajtókapcsolatok/Andóczi Balogh Éva, Nyilas Péter

Reméljük sikeres lesz a kezdeményezés, s a következő kistérségi továbbképzésünkön (március 29-én Apátfalván)  már hasznosíthatjuk tapasztalatainkat!


	

Megyei továbbképzés – március

A visszajelzések alapján a március 4-én a Somogyi-könyvtárban lezajlott megyei továbbképzésünk igen sikeres volt. Mindegyik előadó nagyban gazdagította ismereteinket, számtalan új információt osztott meg a hallgatósággal előadása közben, vagy utána személyes beszélgetések találkozások alkalmával.

A kis csúszás után első előadónk Rónai Iván az OKM Könyvtári Osztályának osztályvezető-helyettese volt.

Előadása alapján betekintést nyerhettünk a minisztérium munkájába, az Ágazati irányítás kicsit átláthatatlannak tűnő útvesztőjébe. Láthattuk milyen szerteágazó, sok összetevőjű szabályozás alapján születnek a mindennapjainkat nagyban befolyásoló döntések, szabályok. Mennyi harc, tárgyalás vezet el egy egy eredményért, ami mi “kishangyák” általában kritizálunk. Természetesen szó volt az általános gazdasági válságról, mely nagyban sújtja a kulturális szférát, amint azt a bőrünkön érezzük is napról napra.

Szintén a minisztériumból érkezett hozzánk Kenyéri Katalin, vezető jogtanácsos. Tőle a megszokott kitűnően szerkesztett előadást hallhattunk a (már csak a miniszteri aláírásra váró) könyvtárak minősítéséről szóló rendeletről. A rendelet tervezett szövege elérhető a minisztérium honlapján, a véleményezés időszaka azonban lejárult.

Az előadó kiemelte azt is, hogy nagyon fontos lenne, hogy a szakmai szervezetek, egyesületek valóban véleményezzék a rendelettervezeteket, hogy valóban a legmegfelelőbben alakíthassák azokat!

Harmadik előadónk még mindig a minisztériumot képviselte, Sörény Edina. Neve bizonyára nagyon sokunk számára ismerősen cseng, hiszen most mindenki az “OP”-ok lázában ég, s Edina szakterülete a pályáztatás.  Röviden beszámolt a már lezárult TIOP és TÁMOP eredményeiről, a hamarosan lezáruló pályázatokról, de sokunk szerencséjére jutott lehetőség személyesen is kérdezni a közelgő határidejű pályázatokról, így most még tudunk módosítani a pályázatokon.

Úgy gondolom, hogy tényleg mindenkinek igyekezett válaszolni, aki meg merte szólítani személyesen is, s nem csak telefonon 😉

Kiemelte, hogy mindenki nagyon figyelje a kötelező elemek meglétét, a formai előírásokat, ha érthető hogy miért kéri a közreműködő szerv, ha nem érthető. Nem szőrős szívűek a pályáztatók, de nagyon sok pénzről döntenek, s ez nagyon nagy felelősség is.

A délelőtt lezárásaként Sajó Andrea, az OSZK frissen kinevezett főigazgatója mutatkozott be a megye könyvtárosainak. Az eddigi hagyományokat követve a nagyobb hazai könyvtárak vezetőinek az Egyesület mindig igyekezett lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra. Főigazgatóasszony röviden bemutatta elképzeléseit, felvázolta terveit. Ezen gondolatokra épül főigazgatói pályázata is, mely a Könyvtári Figyelő 2009/4 számában teljes egészében olvasható.

Néhány kép a szakmai délelőttről:

Játékok a Somogyival

Bár a blogon megcsappant a Somogyis programokra felhívó posztok száma, azért bízom benne, hogy sokan követik játékainkat!

Most két érdekes együttműködésre hívom fel a figyelmet:

Közös játékot indítottunk a Belvárosi Mozival!  A játék lényege, hogy 5 kérdés helyes megválaszolásával egész estére szól jegyet nyerhetnek olvasóink a Belvárosi Moziba! A részletek megtekinthetők a könyvtár holnapján.

Folytatódik a színházzal indított közös játékunk is. Jelenleg két előadáshoz kapcsolódóan is játszhatnak velünk. Az előadásokhoz kapcsolódóan kiállítások is megtekinthetők a könyvtárban, valamint közönségtalálkozó is volt a színészekkel, rendezővel.

Mindezekről, s egyéb programjainkról pedig a könyvtár hírlevelében olvashatnak! Mindenkit buzdítok a feliratkozásra, amit a honlapon megtehetnek!